Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-23 / 220. szám
— ön egész ember — mondta Krakovics, a háziúr lelkesen, — ön az egyetlen, aki bölcs körültekintése, demokratikus múltja és megfelelő eré- lye folytán alkalmas erre a pozícióra. A ház lakói becsülik és tisztelik önt, nincs közöttünk senki, aki ne könnyes meghatottsággal említené e házban Spacek1 Jenő hevét. Én tehát csak azt mondom, éljen Spacek Jenő! Viharos éljenzés, követte. Most már nem szabadkozhattam tovább. Bólintottam, hogy ■ vállalom és átvettem elődöm irattárát, amit a házmester égy ruháskosárban kihozott az. udvarra. . — Mi lesz a gőzfűtéssel? — kurjantotta, valaki. — Uraim, — mondtam — mindennek utána fogok nézni. Még ma este bebújok a a kazánba és bejárom az ösz- szes radiátorokat. — A mosókonyhában csöpög a plafon! — Utánanézek. — A padláson nagyon meleg van! — Utánanézek! A lakógyűlés ezután feloszlott. Mindenki nyugovóra tért. Én pedig nekiláttam, hogy átnézzem a közmunka be vallásokat. Három nappal utóbb furcsa pletyka jutott el a fülemhez. Az a hír járja. — mondla informátorom —hogy én százalékot kapok a kazán javítótól. A Pollákék vécéjét pedig azért nem csináltatom meg, mert szerelmes vagyok a Pol- láknóbe és azt akarom, hogy átjárjon hozzám. Nagyon elkeseredtem. Ejt- napot egybeszőve dolgoztam a közért, és íme! Micsoda rút hálátlanság! Elhatároztam, hogy még többet dolgozom. Hirdetményt szögeztem ki a lépcsőházban, amelyben közöltem* hogy a kazánjavítást a saját költségemen végeztetem el. Pollákéknak pedig repülőgépen Prágából hozattam egy szerelőspecialistát. Kapuzárás előtt felmostam a lépcsőházat, éjféltájban pedig minden lakásba becsöngettem és figyelmeztettem a lakókat, hogy ne feledjék antennájukat földelni. További lvárom nap múlva azt beszélték a házban, hogy azért hozattam szerelőt Prágából, mert jutalékot kapok a légiforgalomtól ég azért fizetem a kazánjavítás költségét, mert nagyobb mennyiségű hamis pénzt tartogatok és ki akarom adni. Beszélték továbbá. hogy viszonyt kezdtem a vicinével, s azért mosom fel magam a lépcsőházat, hogy szerelmemet kíméljem. Ezt már nem tűrhettem. Soronkívüli lakógyűlést hívattam össze. Ám mielőtt beszélKÉTEZER DOLLÁR Tegnap délután megpillantottam a villamoson Citrom Aladárt, régi kedves barátomat. Ezzel a Citrommal, ha találkozom, remekül elévő- dünk, Van valamelyes humora és szívesen él vele. Háttal ült nekem. Hogy megtréfáljam, vállára tettem a kezem és komor hangon azt mondtam: — Rendőrség! Miből telik önnek villamosjegyre? Felnézett rám és felpattant a helyéről. Átölelt: — Gróf úr — kurjantotta — végre, hogy látom! Ingujjban voltam és egy szatyor kelkáposztát vittem haza éppen, mert nem győzöm a vendéglői kosztat adópengő jeggyel. A villamos uta sai rámnéztek. Szemükben részvét és biztatás volt. Nyilvánvalóan sajnáltak, hogy elvették a tízezer holdamat és csajé egy szatyor kelkáposztát hagytak meg. mert részt vettem az ellenállási mozga ni kezdtem volna, valaki felkiáltott: — Dögöljön meg Spacek Jenő! Zengett a ház a helyesléstől. Pirulva szerrüesütve álltám a helyemen. — Panamista! Korrupt fráter! — kiáltotta valaki. — De uraim, — hebegtem — nem én akaram, hogy megválasszanak! Krakovics úr azt mondta, hogy én vagyok a becsület mintaképe. — Mert lepénzelte’ Lemondtam és megválasztották helyettem Nyavalyel Gusztáv tolikereskedőt. Most három napja már ő a ház- megbízott. Azt mondják, rendes ember. De én tudom, hogy pénzt fogaid el küzmunkamentesítéeért. lomban. Nem szeretem, ha sajnálnak. Mondtam Citromnak: szálljunk le. Sétáltunk a kullfmcsmeleg- ben. Elmondta, hogy szerényen bár, de tisztességesen megél. — Uj rendszerű töltőtollal ügynökölök — mesélte. — Svéd patent. A tolinak a szára tömör fából van s úgy kell írni vele, hogy az ember belemártja egy tintásüvegbe. A mai árakhoz képest hallatlanul olcsó és jól fogy. Fő előnye, hogy nem tintázza be a zsebet. — Ügyes ember maga, Citrom — mondtam és megsimogattam a fejét. Tabt László (Folytatjuk) Mozaik Helsinkiből I. Mindössze két napot töltöttem északi rokonainknál, Finnország fővárosában, Helsinkiben. Két nap, 48 óra — valóban nem elegendő egy város, de különösen egy nép megismeréséhez. Mégis úgy gondolom, az apró, sokszor jelentéktelennek tűnő benyomások is adhatnak valamit az olvasónak. Rokon nép. — talán mindjárt itt kezdeném. A finnek nagyra tartják és nagyra becsülik ezt a rokonságot Nemcsak a hivatalos nyilatkozatok, nemcsak a bővülő kulturális kapcsolatok tükrözik ezt. Gondolok itt az úgynevezett egyszerű emberekre, az „utca emberére”. Egy kis példa: Első este. térkép segítségévei barangoltam a város utcáin, figyeltem az embereket, a forgalmat, a fényeket, a lüktető életet. Egy utcakereszteződésnél. á lámpa alatt szétterítettem a térképemet és kerestem a szállómhoz vezető utat. Idősebb férfi lép hozzám és németül kérdezi: segíthet-e? Miután közösen megkerestük a legrövidebb utat, megkérdezi: „ön német?”. „Nem. magyar vagyok!” — válaszolom. Megragadja kezem, hosszan szorongatja: „óh. a testvérnép” — és melegen, barátságosan mosolyog hozzá. EGY KIS NYELVLECKE Ülök az egyik, itt bálnak nevezett bisztróban, és úgy érzem, mintha otthon lennék. Beszédfoszlányok jutnak el hozzám a szomszéd asztaloktól. Ha nem tudnám, hogy Helsinkiben vagyok, azt hinném, mindenki magyarul beszél. A nyelv dallama, hangsúlya, mint a miénk. Csak, ha közelebb hajolok, jövök rá, hogy egy szót sem értek. A finn nyelv — ugyanúgy, mint a magyar —, az első szótagot hangsúlyozza. A névelő egységes, nemek nincsenek. A főnévragozás, a hely- és idő- határozás, ugyanúgy, mint nálunk, a szóhoz fűzött ragokkal történik. A kettős hangzók, mint például ei, vagy eu, úgy mint a magyarban, e-i-nek és e-u-nak ejtendők. A „h” hangzó ugyanúgy hangzik, mint nálunk. A „VÉRNÁSZ” BEMUTATÓJA Egész véletlenül történt, hogy helsinki tartózkodásom alatt került sor a Vémász bemutatójára. A Finn Nemzeti Operában ünnepi külsőségek között került sor a premierre. A nézőteret zsúfolásig megtöltötték a finn főváros zenekedvelői. A taps, amely a felvonások között a szereplő művészek nagyszerű teljesítményének, a díszleteknek, az előadás drámaiságának szólt, fergetegessé fokozódott, amikor a harmadik felvonás után megjelent a függöny előtt s szerző, Szokolay Sándor. Az ováció valóságos finn—magyar barátsági ünneppé fokozódott, amikor az opera igazgatóságának elnöke magyar nyelvű beszédben méltatta a szerzőt, művét, valamint az előadást rendező Mikó Andrást, a budapesti Opera főrendezőjét. A társulat és a közönség tapsvihara közben átnyújtotta Szokolaynak az opera ajándékát, a babérból készült hatalmas lantot, Mikónak pedig a virágkosarat, TAPIOLA. A KERTVÁROS Még csak egyetlen élményről kívánok beszámolni: Ta- pioláról, a fővárostól 9 km-re épülő kertvárosról. A várost szövetkezeti alapítványból létesítették, amelyhez az állam kölcsönnel járul hozzá. A finnországi tájra jellemző tengerparti környezetben, a természetet, az erdőt érintetlenül hagyva tervezték mega várost, amely jelenleg 16 ezer lakónak nyújt otthont és munkaalkalmat. A fejlesztési tervek szerint 2000-ig 80 ezer lakója lesz Tapiolának. Építészetileg a legkorszerűbb lakóházak, magasak és alacsonyak teszik változatossá a városképet, amelyet csodálatos parkok, szökőkutak és játszóterek tarkítanak. Helsinki lakosai büszkék Tapiolára, amelyet a korszerű városépítés példaképének tekintenek. GÁTI ISTVÁN ♦♦♦♦♦♦♦»> ♦♦♦♦♦♦♦ 1 A VILÁGŰR : KÖVETEI ? | Fantasztikus tudomány — J • tudományos fantasztikum I árjrjrjrjrjrjrjrjrjp A világmindenség korát 8—12 milliárd évre becsülik. Meteoritek a messze távolból szerves anyagok nyomait hozzák magukkal Földünkre, mikroszkópjaink lencséje alá. Millióéves baktériumok új életre kelnek. Spórák lebegnek az űrben, egyszer valamikor valamelyik bolvgó nehézkedési erőjének hatása alá kerülnek, s ott új élet keletkezik a fejlődés évmilliók óta tartó körforgásában. A földkerekség minden részéből származó, legkülönfélébb kőzetek vizsgálata szerint Földünk kérge mintegy négymilliárd évvel ezelőtt képződött. És a tudomány szerint egymillió év óta létezik az az élőlény, akit embernek nevezünk. Ebből a szinte beláthatatlan . időközből sok szorgos kutatással, mintegy 7000 évre sikerült fényt deríteni, ennyi , évet hoztunk össze az emberiség történetéből. De mi az a 7000 év a világmindenség történetének évmilliárdjaihoz képest! Nekünk, embereknek, 400 000 évre volt szükségünk, hogy elérkezzünk az életnek mai fokára. De miért ne lehetnének más égitesten kedvezőbb feltételek hozzánk hasonló értelmes lények fejlődéséhez? Miért ne volna lehetséges, hogy más égitesten „konkurrenseink” élnek, s ezek már messze megelőztek bennünket a fejlődésben. Szabad-e ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagyni? A történelemben hányszor omlott össze az ismereteink alapján felépített égitest! Sok száz nemzedék élt abban a hitben, hogy a Föld hasáb alakú. Sok ezer évig törvénynek tekintették, hogy a Nap kering a Földünk körül. Spkan még ma is abban a meggyőződésben ■ élnek, hogy a Föld a világmindenségnek a központja, holott már régen bebizonyított tény, hogy Földünk a jelentéktelenebb égitestek közé tartozik, és 30 000 fényév távolságra van a Tejút középpontjától... „Istenek" látogatóban Az eddigiek során sok mindent felsoroltunk, amiből merész képzelettel arra lehet következtetni, hogy Földünknek már voltak látogatói a világűrből. Még valószínűbbnek látszik ez a messzi beláthatatlan múltra vonatkozó feltevés, ha egy pillantást vetünk a nem is olyan távoli, ma már belátható jövőbe. Jules Verne, minden utópista regényíró ősapja — ha élne — örömmel megállapíthatná, hogy ma már nem tartozik a fantasztikumok világába, hanem úgyszólván minden megvalósult, amit fantasztikus regényeiben megírt. Az ember ma nem nyolcvan nap alatt utazza körül a Földet: az űrhajósoknak percek is elegendők, hogy megkerüljék bolygónkat. A tudomány mai állása alapján bízvást állíthatjuk, kevesebb idő fog eltelni addig, hogy az ember megveti a lábát egy távoli égitesten, mint amennyi idő alatt a Föld megkerülésének ideje, a Verne által fantasztikusnak tartott nyolcvan napról néhány percre zsugorodott. ♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦< Mégis, legyünk szerényebbek és fogadjuk el, az ember csak 150 év múlva lesz képes arra, hogy a Földről egy távoli naprendszer felé rajtoljon. Az űrhajó akkora lesz, mint egy mai óceán- járó. Súlya az indulás pillanatában megközelíti a 100 OCO tonnát. Ebből 99 800 tonna az üzemanyag, 200 tonna az önsúly és a hasznos rakomány. Képtelenség? Egyáltalán nem az. Hiszen az ember már ma képes az űrben, egy bolygó körül keringve, összeszerelni egy űrhajót. | \ ♦ ! ! Az üzemanyag-kísérletezések is teljes erővel folynak a tudósok előtt már kirajzolódnak a jövendő rakétájának hajtóművei, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a jármű a fény sebességét megközelítő, vagyis 99 százalékos fény- sebességgel, másodpercenként körülbelül 295 000 kilométeres sebességgel haladhasson. Ezzel az ember áttörhet naprendszerünk ha tárain. Kétségtelenül szédületes elképzelés. De emlékeznünk kell arra, hogy a technikai fejlődés, amelyet apáink és nagyapáink megértek, nem kevésbé volt szédületes: a vasút, a villamosság, a dróttalan távíró, az első gépkocsi, az első repülőgép, a rádió, a televízió, az első műbolygó kilövése, az első ember a világűrben. Ezért ne tartsuk merő képzelődésnek, ha azt állítjuk, hogy unokáink vagy dédunokáink bolygóközi társasutazásokon fognak részt venni... De térjünk vissza egyelőre még csak elképzelt óriási űrhajónkhoz és kövessük messzi útján, egy távoli idegen állócsillag felé. Érdekes volna tudni, hogy az űrhajó utasai mivel töltik idejüket a hosszú úton. te-
