Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-19 / 217. szám
Románia Zöldkalapos: (felháborodva) Négyszázhúszért nem adja? Le kell bunkózni az ilyen gazembert! Ezek miatt van a nyomorúság! (A ruháshoz). Négyszázötven. Na? A ruhás: A ménkű csapjon magukba! Nem «-tik, hogy vasaltatni viszem? Zöldkalapos: Na és? Azért még nem kell sarokházat szereznie rajta! A ruhás: (toporzékol). De én nem adom el. (Sír). Értsék meg. hogy vasaltatni viszem! Barnakalapos: (.ion. megáll. Zöldkalaposhoz). Mit kér érte a hansi? Zöldkalapos: Négyszázötvenért. nem adja. Barnakalapos: Micsoda? És maguk nem hívnak rendőrt? Fel kell akasztani az ilyen csibészt! Az első lámpavasra! Ézek miatt van a nyomorúság! Ezek szipolyozzák a vérünket. (A ruháshoz) Maga piszok! Maga aljadék! (Kiabál). Rendőr! Rendőr! (Hirtelen nyugodtan). Négyszáznyolcvan. Na? A ruhás: Értse meg... vasaltatni , viszem, nem eladó. (Menni akar). Feketekalapos: (visszatartja). Hallja, maga piszok fráter... Másnak egy nadrágja sincs, maga meg a karján is visel egyet! Azt ‘hiszi, lehet ezt egy - demokráciában ? Zöldkalapos: Biztos, hogy nyilas volt! Barnakalapos: Vagy zsidó! Feketekalapos: Mételye a társadalomnak! Ki kell .irtani az>.ilyet! ... Zöldkalapos: Fel kell koncaim! (A ruháshoz). Azt hiszi. maga senkiházi, hogy szívhatja a dolgozók vérét? A ruhás: De én nem akarok szívni semmit. Viszem a szabóhoz. .. Barnakalapos: Az a világ elmúlt. Szürkekalapos: (jön, megáll). Mit kér érte a pasas? Barnakalapos: Négyszáznyolcvanért nem adja. A ruhás: Mert viszem a szabóhoz. Szürkekalapos: Hallja, maga szemét! Azért, mert a szabónak több pénze van? Mert a szabó valutázik? Magának köszönheti az ország, hogy itt tartunk! Zöldkalapos: Az emberiség salakja! Feketekalapos: Sterilizálni kellene az ilyen hiénát! (Leköpi). Bamakalapos: Süljön ki a szeme! (Leköpi). Szürkekalapos: (gyomron vágja). Nesze, te piszok! Majd adok én neked feketézni! Te pióca! Pfuj! (Leköpi). A ruhás: kitépi magát és elrohan). Feketekalapos és zöldkalapos: (utánarohannak). Barnakalapos: (szürkekala- poshoz). Látja, Amerikában ez lehetetlen... Ott meglincselik az ilyet! rost eszpresszóban üklögeÄern kétlábú bárszéken és paradicsomlevest hörpöltem üvegcsövén egy ólomkristály gömbből. Két lépésnyire tőlem három férfi ült egy kis kerek asztalka mellett, három jól öltözött férfi szorosan összehajolva. — Elláért hatszázmilliót kérek... — mondta az egyik. A másik kettő erre bólintott. Egyikük a noteszába írt valamit és a fejét csóválta. — Szép? — kérdezte aztán és eltette a ceruzát. — Szép, barna... — felelte az első. Elállt a lélegzetem. Leánykereskedők karmai mellé kerültem! Egyszóval, még mindig akadnak, akik ezzel az aljas mesterséggel keresik a nagy pénzeket, amiket aztán itt eldorbézolnak. Gyanútlan, naiv lányokat közvetítenek a délamerikai kétes lokálokba. — És Rózsa? — kérdezte most a lilainges — azzal, hogv állunk? — Nyolcszáz. Nyolcszázan alul nem kapható. ökölbeszorult fülekkel hallgatóztam tovább. Lelki szemeim előtt megjelent a két leány. akik sikerről, karrierről A tulaj: (jön balról, alsónadrágban). Bocsánat, uraim. .. Rettenetes tragédia történt velem. .. A barna nadrágom kint lógott az előszobában.,. Valaki elvitte... Könyörgöm, nem láttak egy embert a nadrágommal? Az én drága szép nadrágommal? Barnakalapos: (mutatja). Ebben a percben ment el arra. A tulaj: (utánarohan), laj, Istenem! Barnakalapos: Na? Ehhez mit szól? Lopta és mégsem akarta eladni! LÁNYOK VIGYÁZZATOK! A „How do you do thank you very much” című belváálmodoznak és nem is sejtik, hogy ezek a brigantik, akik nyilván artistaügy nőknek adják ki magukat, a legkétség- beejtőbb züllés lejtőiére taszítják őket. Hátat fordítottam a gazembereknek, hogy gyanút ne keltsek, de annál jobban füleltem. Elhatároztam, hogyha felkelnek és távoznak, utánuk vetem magam és átadom őket az első főkapitánynak. Kötelet az ilyeneknek! Suttogva szólalt meg az eatvik: TABI LÁSZLÓ (Folytatjuk.) Kölcsönös csodálkozással IV. Romániai kollégáink, barátaink ugyancsak mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Nem is sikertelenül: valóban jól éreztük magunkat, s e vendégeskedésre kellemes visszagondolni. A külországot járó ember azonban sosem tud elszakadni az otthonból, mindenről valami otthoni jut eszébe. Mi is így voltunk. Elkalauzoltak bennünket a város melletti Brates nevű tóhoz. Ez a Duna árterületéből maradt vissza, s a szabályozásokkal, lecsapolásokkal állandóan szűkül a területe, de így is akkora, hogy minden valamirevaló országtérkép jelzi. A Brates a Galati-i állami gazdaság halastava. Popa Va- sile igazgató és Burada Vasile főagronómus szívélyesen fogadott bennünket, s mindjárt meginvitáltak egy halebéddel összekötött hajókázásra. Az ebéd a hajón volt, kora délután kezdődött és sötétedés után fejeződött be. Legalább ötféleképpen készített halat tálaltak fel, s volt alkalmunk tapasztalni, hogy a hal nemcsak halászléként fogyasztható... Az sgyik halászkikötőnél mázsaszámra szedték ki a hálóból a pontyok Nem messze Galatitól egy másik állami gazdaságban is jártunk. Ide minden bizonnyal azért kalauzoltak el bennünket, mert megtudták, hogy Szekszárd szőlővidék, s ennek a gazdaságnak is nagy szőlészete van. Az itteni igazgató, Tudor Gheorghe és főkertész Comanici loan ugyanolyan szívélyesen fogadott bennünket, mint a másik állami gazdaságiak, s amíg ott. a hal kíséretében társalogtunk, itt koccint- gatva. Meg kell hagyni, hogy ott jó hal, itt jó bor volt, de itt ugyanúgy csodálkoztak némely kérdésünkön, mint amott — Hja, persze, azért kérdezik ezt, mert maguknál új gazdasági mechanizmus van —• fogalmazták meg végül is csodálkozásuk hátterét, mi pedig azon kaptuk rajta magunkat, hogy nagyon is otthoni szemmel nézünk itt mindent. Igyekeztünk másra terelni a szót, vendéglátóink azonban nagyon nagy érdeklődést tanúsítottak a mi gazdasági életünk iránt. Minket is meglepett, amikor vendéglátóink figyelmeztettek, hogy náluk nem illik borravalót adni, sőt, a pincér nem fogadhatja el. Nálunk meg borravaló nélkül idestova lépni sem lehet... öt-tíz éve sok hír keringett arról, hogy Romániában mennyire elburjánzott a borravaló, sőt, annak a durvább változatai. Semmi más nem történt, mint központilag! társadalmi ügyet csináltak belőle, hoztak ellene bizonyos adminisztratív intézkedéseket és néhány év alatt sikeresen ki- lábcátak a borravaló-betegség- bői. Legalább annyira meglepett bennünket, hogy Bukarestben, ebben a nagy városban éppúgy nem tartja be úgyszólván senki a közlekedési szabályokat, mint az eldugott kis falvakban. Ha a jelzőlámpa tilosat mutat, a gyalogosok többnyire figyelembe sem veszik. Ha a gépkocsi áímegy a záróvonalon, s megfordul ott, ahol tilos, a rendőr csak ennyit mond: Ejnye, ejnye. Akad csodálm- való. Akad eltérés. Ilyen is, olyan is. De éppen ezek teszik plasztikusab- bá a szocializmust építő erőfeszítések hasonlóságát. BODA FERENC A fémkombinát egyik részlete. ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ f ♦ n 11 lUAGCIIt KÖVETEI ? Fantasztikus tudomány — tudományos fantasztikum Érdekes utalásokat találunk az inkák korát megelőző időkből származó mitológiában. E vallási legenda szerint Viracocha, a teremtő isten, öröktől fogva való. Ő teremtette a világot, amikor még sötétség uralkodott. Óriásokat faragott ki kőből, s mivel azok valamilyen oknál fogva nem nyerték meg tetszését, özönvizet bocsátott rájuk. Utána úgy rendelkezett, hogy a Titicaca-tó fölött felkeljen a Nap és a Hold és fénnyel árasszák el a Földet. Azután Tiahuanacában agyagból embereket és állatokat formált, és életét lehelt beléjük. Az embereket megtanította beszélni, életszabályokat adott ne- \ik, a művészetekre is megtanította, majd csoportonként égi úton a különböző kontinensekre szállította őket. hogy benépesítsék az egész világot. Az idők múltával Viracocha két segédjével bejárta a Földet, hogy ellenőrizze, betartják-e az emberek az utasításait és milyen eredményeket értek el. öregembernek álcázva felment az Andokra és végigvándorolt a tengerpart mentén: néhol bizony ellenségesen fogadták. A Cacha nevű városba érkezve annyira felbőszült az ellenséges fogadtatás miatt, hogy haragjában lángra lobbantott egy sziklát. A tűz elemésztéssel fenyegette az egész tájat. A hálátlan nép azonban bocsánatért esedezett, mire egy kézmozdulattal eloltotta a tüzet. Viracocha tovább folytatta ellenőrző körútját. Tanácsokkal és utasításokkal látta el az embereket, és sok helyen utasításai alapján, pompás templomokat építettek a tiszteletére. Végül is a tenger menti Manta városban búcsút vett az emberiségtől és a hullámokat megnyergelve eltűnt az óceánon, de megígérte, hogy újra visz- szatér... A Dél- és Közép-Amerikát meghódító és le- igázó spanyol conquistadorok lépten-nyomon találkoztak ezzel a legendával, és szerfölött csodálkoztak rajta, mert addig még sohasem hallottak ilyesmit. Csodálkozva hallották, hogy az ottani emberek hite szerint égből alászállott lények tanították a művészetre az embereket. Ezek a lények később elszálltak, de az idők múltával újra visszatérnek, hogy lássák, tanítványaik milyen eredményeket értek el. Az amerikai kontinens ősrégi kultúrák hazája, de amit erről a világrészről tudunk, az alig ezer évig nyúlik vissza a múltba. Megfejthetetlen rejtély, hogy a perui inkák miért termesztettek gyapotot, holott nem ismerték a szövőszéket. A mayák utakat építettek, holott a kerekei nem használták, habár ismerték... Guatemalában, Tikal város közelében egy sírpiramisból gyönyörű ötsoros jade-nyakék került elő. A leletben az a csodálatos, hogy a jade Kínából származik. Felfoghatatlan az olmékek, — az azték népbe beolvadt ősi amerikai nép — szobrászművészete. Különös sisakot viselő csodálatosan szép óriási emberfejeíket csak eredeti helyükön csodálhatjuk meg mert nincs hid a világon, amely elbírná az óriási terhet. Csak a .,kisebb”, ötven tonna súlyú alkotásokat lehet emelő darukkal és különleges gépkocsikkal elszállítani. A száztonnásnál súlyosabbak esetében csődöt mood legkorszerűbb technikánk is. Az ősi olmékek azonban mégis képesek voltak kijelölt helyükre elszállítani őket Hogyan? Szinte úgy látszik, hogy az ősi népek különös élvezetet találtak abban, hogy óriásszobrokkal hegyen-völgyön vándoroljanak Az egyiptomiak Asszuánból szállították felállításuk helyére a toronymagasságú obeliszkeket, a Húsvét-sziget kőfaragói óriásszobraikat a távoli kőbányákból készen kifaragva szállították számunkra ismeretlen módon a sziget különböző pontjaira. Még ma nincs megmondhatója, honnan és hogyan kerültek a hatalmas kőalkotások Tiahuanca helyére. Csodálatos, furcsa és különös emberek lehettek őseink: mintha csak keresték volna a nehézségeket; az óriásszobrokat a leglehetetlenebb helyeken állították fel. Pusztán csak azért, mert örömüket lelték a nehézségekben ? . Semmi okunk sincs arra, hogy a távoli múltban élt elődeinket ennyire ostobának tartsuk. Hatalmas templomaikat, óriási szobraikat a kőbányák közelében is felépíthették, felállíthatták volna, s bizonyára úgy is jártak volna el, ha valamilyen felsőbb utasítás nem jelöli ki műveiknek, alkotásaiknak pontos helyét. Ezért bízvást feltételezhető, hogy Sacsayhua- man, az inkák csodálatos vára nem véletlenül épült Cuzcó fölött, hanem sokkal inkább azért, mert a hagyomány szerint az szent hely volt. »«*****
