Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-03 / 203. szám
Pakson rendezték a megye első ÉDOSZ-sportünnepélyét A Paksi Konzervgyáré a vándorserleg A sportokik a megnyitó beszédet hallgatják. Vasárnap Pakson került megrendezésre — megyénkben először — az élelmezésipari dolgozók szakszervezetének sportünnepélye. Nagyon helyesen — az ötletet csak dicsérni lehet — egyidőben és egy helyen tartották a polgári védelmi napot. Az ÉDOSZ-sportünnepélyt Kontos András megyebizottsági titkár nyitotta meg. Többek között a következőket mondotta: — Az élelmezési dolgozók testnevelésének, sportversenyeinek több évtizedes hagyományai, tradíciói vannak. Felszabadulás előtt főleg a sütő- és malomipari munkások legális összejövetelei voltak a sportrendezvények. Abban az időben sok mozgalmi vezetőt, munkásosztály harcos tagjait nevelte ki a sportmozgalmunk. A felszabadulás után és napjainkban is a tömegsport mozgalomból igen sok kiváló élsportoló, sportvezető nőtt és nő ki. akik hazai és nemzetközi szintén kivívták megbecsülésünket. i Mai sportünnepélyünk jelentőségét növeli, hogy ezt a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójának tiszteletére indítottuk, szerveztük, melynek a döntője ma ' zajlik le. Megyénkben a szétszórt. többnyire kis élelmezési üzemekből nem könnyű a dolgozókat rendszeres sportolásba bevonni. Nem kis munkát fejtettek ki szakszervezeti bizottságaink. anyagi áldozatokat vállaltak a gazdasági vezetőink annak érdekében, hogy a középdöntők * eredményesen befejeződtek és a ^ mai versenyekre távoleső üze- % mékből is tömöríteni tudtuk a élsportolókat. Az élelmezésiparban országos y szinten valamennyi megye meg- „ • rendezi a sportvetélkedőket. Me- S gyénk első ízben kapcsolódik be ; ilyen formában az egész élelmi- szeripar dolgozóinak sportverse- i nyébe. A kezdeti lépés jó, ezt kő- > vélni kell annak, hogy megyebi- *i zottságunk és alapszerveink ^ rendszeresen foglalkozzanak e té- mával. Meg kell értetnünk és £ szerettetnünk dolgozóink — főleg fiatal dolgozóink széles rétegé- •, vei — a sportoláis rájuk nézve i kedvező hatását és jelentőségét. $ Ezzel párhuzamosan természete- v sen biztosítanunk kell az eddiginél gyorsabb ütemben a sportolási lehetőségeket, az anyagi támogatásokat. Megyénkben je- lennleg egy ÉDOSZ-sportkör működik. a Paksi Kinizsi, öt stzak- osztálya van, naely mintegy 300 A sportünnepélyt Kontos András, az ÉDOSZ megyebizottság titkára nyitotta meg. A képen jobbró! Szalontai János, a paksi járási tanács vb-elnökhelyettese. Treszl Mária, a Paksi Kinizsi ki- * tűnő kosárlabdázója ezúttal atlétikai számokban indult és kitűnően helytállt. Nagy érdeklődés kísérte a Paksi Konzervgyár—Gabonafelvásárló női kézilabda-mérkőzést. dolgozót tömörít. A szakosztályokban ha alapfokon is, de versenyszerű sportolás folyik járási és megyei szinten. Az 1970-es év nagy jubileumi évfordulók éve. Lenin születésének 100, hazánk felszabadulásának 25. évfordulójának tiszteletére indítunk versenyeket, ezek jegyében szervezzük ezt a mozgalmat. Olyan tömeges, változatos, kötöttségektől mentes, testnevelési formákat teremtsünk meg. amely az igényekhez a legmegfelelőbben alkalmazkodik. Az egész testnevelési és sporttevékenységünk járuljon hozzá a szocialista jellem és erkölcs kialakításához, a bátorság, akaraterő, ügyesség és fegyelmezettség fejlődéséhez. A megnyitó után megkezdődött a nemes vetélkedés, melyben a Paksi Konzervgyár dolgozói bizonyultak legjobbnak, így a Gabonafelvásárló sportolói előtt biztosan nyerték a pontversenyt. Eredmények: Nők: 110 m: 1. Kőbányai Magdolna (Gabonafelvásárló V.), 2. Nagy Erzsébet (Sütőipari V.). 3. Treszl Katalin (Konzervgyár). 200 m: l. Kőbányai Magdolna (Gabonafelvásárló V.), 2. Treszl Mária (Konzervgyár), 3 Cinkó Mária (Tamási Tejüzem). Magas: 1. Németh Teréz (Konzervgyár), 2. Treszl Mária (Konzervgyár), 3. Vajor Katalin (Konzervgyár). Távol: l. Németh Teréz (Konzervgyár), 2. Treszl Mária (Konzervgyár), 3. Garamvölgyi László- né (Gabonafelvásárló V.). Gránát: 1. Treszl Margit (Konzervgyár), 2. Vajor Katalin (Konzervgyár), 3. Asbóth Márta (Gabonafelvásárló). Súly: l. Lukács Katalin (Konzervgyár). 2. Treszl Mária (Konzervgyár), 3 Németh Teréz (Konzervgyár). Kézilabda: 1. Gabonafelvásárló, 2. Konzervgyár. Férfiak: 100 m: 1. Somodi Béla (Konzervgyár), 2. Nikii József (Konzervgyár), 3. Gombosi Ferenc (Tamási Tejüzem). 200 m: l. Garay Miklós (Gabonafelvásárló V.), 2. Miszlai Ferenc (Tamási Tejüzem), 3. Gombosi Ferenc (Tamási Tejüzem). 400 m: 1. Nikii József (Konzervgyár), 2. Nikii Ferenc (Konzervgyár), 3 Tóth János (Tamási Tejüzem). Távol: 1. Garay Miklós (Gabonafelvásárló) , 2. Gombosi Ferenc (Tamási Tejüzem), 3. Miszlai Fereni (Tamási Tejüzem), súly: l. Kern János (Konzervgyár), 2. Kern Ferenc (Konzervgyár), 3. Dániel István (Konzervgyár). Gránát: 1. Baki István (Gabonafelvásárló), 2. Sáfrány Lajos (Gabonafelvásárló), 3. Miszlai Ferenc (Tamási Tejüzem). Sakk: 1. Haág József (Gabonafelvásárló), 2. Udvari Károly (Tamási Tejüzem), 3 Klein Gábor (Gabonafelvásárló). Asztalitenisz: l. Garay Miklós (Gabonafelvásárló), 2. Pethő Imre (Gabonafelvásárló), 3. Kocsis István (Gabonafelvásárló). Labdarúgás : 1. Konzervgyár, 2. Gabonafelvásárló I., 3. Tamási Tejüzem, 4. Gabonafelvásárló II. 5. Tamási Sütőipari V., 6. Szekszárdi Sütőipari Kirendeltség. Kosárlabda A Vojvodina Szekszárdon Pénteken este 1/2 6 órai kezdettel a Garay gimnázium bitumen?« kosárlabdapályáján érdekes sportcsemegében lesz része a szekszárdi sportrajongóknak. A jugoszláv NB I éllovasa, a Vojvodina női kosárlabda-csapata látogat el Szekszárdira, hogy megmérkőzzék a Szekszárdi Vasas NB Il-es együttesével. A jugoszláv csapat a Zrínyi kupára érkezik Magyarországra és Szigetváron^ a Székesfehérvári Videotonnal, a lengyel Olimpia Poznan és az NB I-es Szigetvár csapatával veszi fel a küzdelmet. A Vojvodina a jugoszláv kosárlabda NB I első helyezettje. Az újvidéki együttesben egész sereg válogatott játékos játszik. Közülük is kiemelkedik nemcsak játéktudásban, de magasságban is Wéger, a nemrég lezajlott kosárlabda-világbajnokság legeredményesebb játékosa, aki közel 2 méter magas. A csapat edzője Demsár László, a jugoszláv női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitány. A Vojvodina ezzel a mérkőzéssorozattal az NB I-re készülődik, ahol szeptember 7-én játssza első mérkőzését. A szigetvári torna befejezése után székesfehérvári mérkőzés is következik a szekszárdi bemutatkozás előtt és utána indul a csapat Ljubljanába. ahol első bajnoki mérkőzésére kerül sor. Kézilabda KB II Simontornyai BTC—Zalaegerszegi 0. 17:13 (8:6) Simontornyán. 250 néző élőt- került sor a bajnoki mérkőzésre, melynek során a hazai csapa„ban a következő Játékosok kaptak helyet: Nagy — Vinczellér I., Cserháti I., Szili, Dégi, Temesvári, Horváth. Hólik. Cserháti II., Mészáros, Vörös, Várni. Jól kezdett Simontomya és az o. percben már 6:2-re vezetett. Ekkor úgy nézet- ki, hogy nagyarányú hazai győzelem születik, de a későbbiek során még nehéz percek vártak a simontornyai együttesre. Az I. félidő végén 8:6-tal zárult a játékidő, de a II. félidő elején a zalaegerszegiek erősítettek és 8:8 lett az eredmény, öt percen belül Simontomya két gólt ért el. de Zalaegerszeg ismét egyenlített, és Í0:10-re alakult .a mér- kőzés állása. A játék rendkívül kemény volt, mindkét részről sok volt a szabálytalanság. A TI. félidő közepétől egy darabig fej-fej melletti játék alakult ki és csak az utolsó 10 percben sikerült Si- rnontornyának elhúzni. A hazaiak gólját Cserháti I. 5, Temesvári 4. Horváth 4, Mészáros 3 és Hólik lőtte. Kitűnt: Nagy. Horváth, Vinczellér n. és Mészáros. Atlétika Jól szerepelt a Dózsa Dunakeszin rendezték meg az országos atlétikai seregszemlét, amelyen az 1952—53—54-es évjáratok versenyeztek egymással. Ez a verseny az utánpótlással foglalkozó egyesületek nagyszabású összecsapása volt, amelyen a Szekszárdi Dózsa gárdája kiemelkedően szerepelt. Nem volt külön férfi és női pontverseny, pedig ha lett volna, a szekszárdi belügyi sportkör nyerte volna a női pontversenyt. A legjobban szerepelt 10 sportkör a férfi és a női versenyszámokban ugyanis a következő pontokat gyűjtötte: * Egyesület lányok fiúk ossz. 1. Bp. Honvéd 108 285 393 2. Ujp. Dózsa 115 123 23« 3. Központi Sportiskola 109 111 220 4. Bp. Előre 76 140 216 5. Bp. Vasas 118 96 214 6. Csepel 137 50 187 7. Sz. Dózsa 142 29 1T1 8. Bp. V. M. 45 »4 139 9. Kap. Dózsa 43 90 138 10. Szentesi Vízmű 10 107 117 Decsé a 2 pont Vasárnap befejezés előtt néhány perccel 3:2-es sióagárdi vezetésnél félbeszakadt a Sióagárd—Decs megyei B labdarúgó-mérkőzés. Mint a játékvezetői jelentésből kitűnt, az egyik sióagárdi néző tettleg bántalmazta az egyik decsi labdarúgót. A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága még hétfőn este döntést hozott az ügyben. A jelenlévő játékvezető kihallgatása után a döntés a következő: a mérkőzés eredményét 0:0 gól- aránnyal Decs kapta. A szövetség utasította a sióagárdi sportkört, hogy szurkolója ellen tegye meg a rendőrségi feljelentést. Értesítést kérek... Kleiber György labdarúgó játékvezető, aki vasárnap a Fadd— Szekszárdi Vasas mérkőzés bírája volt, a következőket mondta el a találkozóról munkatársunknak: — Kritikán aluli magatartást tanúsított néhány néző Faddon. A mérkőzés végén többen leköptek és megütöttek, nem beszélve arról, hogy mindennek elmondtak. Sajnos nem volt rendező, aki megvédett volna. Mindezeket jelentésemben leírtam és kértem a megyei labdarúgószövetséget, hogy a fegyelmi tárgyalás idejéről értesítést kérek, mert azon én is ott akarok lenni. Sporthírek Megkezdődött Szekszárdon a kispályás labdarúgó-bajnokság II. csoportjában az őszi mérkőzéssorozat. Eredmények: Gépjavítón. —ÁFÉSZ 18:1. Bőrdíszmű—Festő Ktsz 19:1, Állami Biztosító—Szolgáltató Ktsz 10:1, Tervezők— DÉDÁSZ 4:1, Faipari—AKÖV 0:0, Kórház—Irodagép 3:7, Irodagép- Gépjavító II. 3:3. ÁFÉSZ—Bőrdíszmű 4:10. Festő Ktsz—Állami Biztosító 0:22, AKÖV—Kórház 7:4. DÉDÁSZ—Faipari 0 :Q, Szolgáltató Ktsz—Tervezők 2:1. A bajnokság állása: 1. Állami Biztosító 26, 2. Bőrdíszmű 22, 3. Gépjavító II. 20, 4. Kórház 15, 5. Tervezők 13, 6. AKÖV 12, 7. DÉDÁSZ 11, 8. Faipari 11, 9. Irodagép 10, 10. Szolgáltató Ktsz 6, 11. ÁFÉSZ 4. 12. Festő Ktsz 4 ponttal. Szeptember 6—7-én, szombaton és vasárnap rendezik Szekszárdon a megyei összetett atlétikai bajnokságot. Kezdési idő szombaton 15 óra, vasárnap 9 óra. * Szeptember 7-én kezdődik a Szekszárdi járási asztalitenisz csapatbajnokság őszi fordulója, melynek sorsolása: szeptember 7; Tolna II.—Sióagárd II., Tengelíc—Harc, Tengelic-Szőlőhegy—Várdomb. Szeptember 14: Harc—Tengelic- Szőlőhegy, Sióagárd II.—Várdomb, Tolna II.—Tengelic. Október 5: Harc—Sióagárd II.. Tengelic-Szőlőhegy—Tengelic, Várdomb—Tolna II. Október 12: Tengelic—Várdomb, Harc—Tolna II., Sióagárd II.— Tengelic-Szőlőhegy. Október 26: Tengelic—Sióagárd II., Várdomb- Harc. Tolna II.—Tengelic-Szőlőhegy. II hét 11-e Fenyvesi (Fadd) Hegyi II Szabján (Sz. Vasas) (Alpári SE) Jilling (Tengelic) Gálfi Asztalos (Fadd) (HŐgyész) Kővári (D.földvár) Máj (Tamási) Hegyi I. (Sz. Vasas) Bencze (Fadd) Kovács II. (Fordád) A tartalékcsapat: Balaskó (Hőgyár:), Tóth (Alpári SE) Balogh (Fomád). Fr.rckas I. (Kisdorog), Barabás n. (B. Petőfi). Papp (Szedret-), Péter (Gyünk). Délczeg (Fomád). Boda (Kisdorog), Papp (Fadd), Fiath (Sz. Vasas). é