Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-18 / 216. szám
CSODALATOS VÁLLALKOZÁS Otven évvel ezelőtt repülték át először az óceánt Egy lelkes sportember Pestről Budára akar átmenni. „Semmitől sem riadok visz- sza'’ — mondta a Ludas Matyi munkatársának. Amikor belépünk a szerény Epe utcai ház kapuján, izgatottan beszélgető csoportba ütközünk. Igen, persze, róla van szó, Nyuszek Emilről. A házbeliek fejcsóválva tárgyalják a dolgot. Még mindig nem akarják elhinni, hogy Nyuszek most. télvíz idején akar menni Budára. — Telefonálni kellene a rendőrség életvédelmi osztályának ... — mondta egy hölgy idegesen. Mások leintik. Valaki azt magyarázza, hogy mártírok nélkül nincs haladás. Nézegetik a kapualját, hova szegezik majd fel a márványtáblát. Szemtől szembe Nyuszekkal A földszint 5-ben lakik. Amikor belépünk, éppen egy hatalmas térkép fölé hajolva találjuk. Iránytű, barométer, oxi gén palack hever szanaszét. Lekötelező szívélyességgel áll rendelkezésünkre. — Mi az indoka elhatározásának? — tesszük fel a kérdést. — Vállalkozásom — mondja szerény mosollyal — demonstratív jellegű. Meg akarom mutatni a világnak a ma- gyar rátermettséget, élniaka- rást. — Bízik a sikerben? — Igen. Shaokleton és Amundsen példája lebeg a szemem előtt. Körülnézünk. A kályha mellett egy kisírt szemű fiatal- asszony ül: Nyuszekné. Két zokogó gyermekének fejét simogatja. Megható kép. Komoly előkészületek Magától értetődő, hogy egy ilyen útnak nem lehet csak úgy nekivágni. Arró) faggatjuk Nyuszeket, milyen előkészületeket tett. — Gondosan áttanulmányoztam az észak-sarki expedíciók történetét. Állandóan hallgatom a rádiót, hogy mikor melyik híd van lezárva. Látja ezt a nagy térképet? — Igen. — Ezzel bélelem ki a cipőmet. Két liter rumosteát viszek termoszban. Ezek itt rakétapisztolyok, hogy jelzéseket adhassak le, ha eltévedek. Utam célja a Szilágyi tér. Ha elérem, leszúrom a zászlómat, hogy örök időkre hirdesse az emberi kitartáiSt és leleményt. Részletes útiterv Nyuszek elmondja a továbbiakban, hogy az út nagy részét kutyaszánon kívánja megtenni. Nyolc sarkikutyája van már. A sarkon fogta valamennyit, Szívós dögök, talán kibírják a Szilágyi térig. Hogy merre megy, még nem tudja. Az azonban elhatározott szándéka, horv útjának történetéi két kötetben megírja. — A közönség aggódása büszkévé tesz. Sokan állandóan lebeszélnek. Különös büszkeségem. hogy a közlekedési minisztérium js mindent elkövet, hogy utamat lehetetlenné tegye. Én azonban semmitől sem riadok vissza. Ünnepélyes indulás Mielőtt távoznánk, még átadja a fényképét lapunk számára s elmondja, hogy ünnepélyes külsőségek között holnap délután indul útnak. A házmegbízott kisebb beszédben fogja búcsúztatni s egy gyerekkórus elénekll a „Fel, fel vitézek” című indulót. Elbúcsúzunk a lelkes sportembertől. hogy ne zavarjuk előkészületeiben. Még megmutatja prémmel bélelt alsónadrágját, s aztán távozunk. A másik szobából áthallat- szik a sarkikutyák csaholá- sa. * A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Nyuszek Emil tegnap délután 4 órakor elindult a Szilágyi-térre. A Mar- git-hídnál még látták, azóta nincs hír róla. PESTI UTCA (Sorstragédia egy felvonásban) Ez a dráma a Visegrádi utca és a Szigeti utca sarkén játszódik, fényes nappal, 1945. májusában. Sem máskor, sem máshol nem történhet meg! Fekelekalapos: (a falhoz támaszkodva áll az utcán). A Tuhás: (karján egy férfinadrággal el akar menni előtte). Feketekalapos: (karonfogja. megállítja.) Mit kér? A ruhás: Hagyjon jó ember, nem eladó. Feketekalapos: (erélyesen) Nem azt kérdeztem, eladó-e vagy sem. Azt kérdeztem, mit kér érte? A ruhás: Ugyan kérem! Vasalni viszem ide a szabóhoz. (Tovább akar menni). Feketekalapos: (még erélyesebben). Ne vitázzunk sokat! Négyszázhúsz és kész. A nadrág kopott. Azt hiszi, milliókat ér? A ruhás: (ordít). Nem eladó! Nem eladó! Viszem vasaltatni. Zöldkalapos: (jön, megáll). Mit kér érte az ipse? Feketekalapos: Négyszázhú- szért nem adja. A Daily Mail, ez a nagy példányszámú angol napilap a repülés hőskorában példásan támogatta az aviatikát. Többször jelentős díjat is kitűzött, hogy nagy vállalkozásokra bírja a pilótákat. Jól járt a lap is; mert ügyesen tudta kamatoz talmi az olvasók nagy érdeklődését, és jól jártak a gépszerkesztők meg a pilóták is, mert egy-egy díj elnyerésével nemcsak erkölcsi elismerésben, hanem anyagi támogatásban is részesültek. Végül a -díjnyertes repülőgépek- gyártótj is hasznot húztak: nagy megrendeléseket kaptak. Az említett lap 1908 végén a La Manche-csatorna első átrepülőjének ÍÖOO font’ sterlinget. 1909 c elején pedig a London—Manchester közötti távrepülés győztesének ugyancsak magas díjat ígért. (Mint isméretes, a csatorna első át- repülése — 1909. július 25- én — Lóuis Blériöt francia gépszerkesztő és pilóta-nevéhez fűződik.) . A Daily Mail pályázata A Daily Mail hasábjain 1913-bkn újabb pályázat jelent meg: 10 000 font sterling díjat tűztek ki annak a pilótának, aki először repüli át az Atlanti-óceánt Ez a versenydíj egyéb hozzájárulásokkal 13 000 font sterlingre emelkedett. Az első világháború után a lap ismét meghirdette a pályázatot. Tény, hogy ez is hozzájárult az európai és amerikai földrész közötti légi kapcsolatok megteremtéséhez. A versenyen nem vehettek részt az első világháborúban Angliával és szövetségeseivel szemben álló országok repülőgépei és pilótái. A pályázati feltételek alapján tizen vettek részt a versenyben, de versenyen kívül indultak az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének pilótái is három hidroplánnal. Az angol légierők és a tengernagyi hivatal a részvevőknek azt tanácsolta, hogy ne a legkockázatosabb utat válasszák. mert a biztonságos repülés mindennél fontosabb, és a közönség aggályait is el kell oszlatni, hogy ezzel elősegítsék a légi forgalom megindulását. Három útvonalon Az Atlanti-óceán átrépülé- sére három légi vonal látszott a legalkalmasabbnak. : Mindegyiküknek az Észak-Amerika északkeleti — Európához legközelebb eső — partvidékén ■ elterülő New Founland vált a kiindulópontja. Az északi- útvonal Grönlandot érintve, Skócia nyugati partjai mellett a Hebridák szigetcsoportjáig, Anglia legészakibb pontjáig vezetett. A középső útvonal a kiindulóponttól Írország déli partvidékéig vezető egyenes tengeri út volt. a déli útvonal pedig az Azóri-szigeteket érintve Portugáliáig vonult. Ezeken az • útvonalakon voltak a legkedvezőbbek a meteorológiai és a hajózási viszonyok. A versenyből egy 27 éves angol pilóta, John Álcock került ki győztesen. Társa, egy 33 éves angol . származású amerikai volt. Arthur Whitten Brown. A .két nyerte^ 1919. június 14-én délután indult el gépével St. Johnból — New Foundland közigazgatási székhelyéről — és másnap délelőtt szerencsésen megérkezett az írországi Clif- denbé, A 3020 kilométeres utat 16 óra 27 perc alatt tették .meg.. Jó hátszelük volt, viszont négy órán át sűrű ködben renditek, majd zivatarba kerültek s ez igazi erőpróba elé állította őket A gépükre rakódott jég még veszélyesebbé tette repülésüket. Bár üzemanyaguk Londonig is elég lett volna, az európai szárazföldet elérve rögtön leszálltak nehogy versenytársaik az időeredményben megelőzzék őket. TABI LÁSZLÓ (Folytatjuk.) m «111-AGlJR 7 Fantasztikus tudomány — tudományos fqntasztikum rjr sr iff .„lid! ..„síit! Más kutatók és hajósok, Föld körüli útjukon korábban is, későbben is partra szálltak a Húsvét-szigeten, de csak pár napig, vagy néhány óráig időztek ott. Legendákat és faragvá- nyokat gyűjtöttek össze a szegény lakosságtól, élőlényeket és növényeket a sziget ugyancsak szegény faunájából és flórájából. A kis szigetet lassan teljesen megkopasztották, hogy megtöltsék emléktárgyakkal a múzeumok fiókjait és vitrinjeit. Csak az óriásfejek álltak továbbra is a lejtőkön, fölényes, dermedt kőmosolyukkal és a titokzatosság továbbra is ködfátyolként leng a sziget körül... Némelyik kolosszus mellett annak idején furcsa jelekkel televésett táblákat találtak. Ma már a világ összes múzeumában tíz ilyen táblát, sem lehet felhajtani, s a meglévők írásjeleit sem fejtették meg ez ideig. Thor Heyerdahl tüzetesen tanulmányozta a szoboróriásokat, és vizsgálataival három, pontosan elhatárolható időszakot állapított meg a . Húsvét-sziget ősi kultúrájában. A jelek szerint a legrégibb időszakban volt a kultúra a legmagasabb fokon. Talált faszénmaradványokat, s — feltételezései szerint — ezek az időszámításunk kezdete utáni IV. .évszázadból maradtak meg. Semmi bizonyítékát nem találta annak, hogy a szén- és csontmaradványok összefüggnek a szoborkolosszusokkal. A sziklafalakon és a kráter peremén Heyerdahl több száz megkezdett. befejezetlen szobrot fedezett fel, azonkívül a kőszerszámok, egyszerű kőbalták ezreit. Szanaszét hevertek, mintha azok, akik dolgoztak velük, váratlanul és hirtelen, parancsszóra mindannyian abbahagyták volna a munkát. A Húsvét-sziget — mint mondottuk —, távol fekszik minden világrésztől és más szigettől, a lakosai közelebb érzik magukhoz a Holdat és csillagokat, mint a szárazföldet. A vulkanikus eredetű szigeten fának nyoma sincs. Tehát jelen esetben sem helytálló az a szokványos magyarázat, hogy a kőgigászokat fagörgőkön szállították a helyükre. A szigeten aligha terem meg élelem kétezernél több ember számára. (A Húsvét-sziget- nek jelenleg 300 lakosa van). Elképzelhetetlen, hogy az őskorban hajók szállítottak élelmet és ruhaneműt a kőfaragók számára. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a sziget 3000 kilométerre van a legközelebbi szárazföldtől... Akkor hát kik faragták a szobrokat? Kik és hogyan szállították a több tonna súlyú óriásokat helyükre — fagörgők nélkül? Hogyan állították fel a több méter magas szobrokat? És végül, hogyan helyezték fejükre a „kalapot”, amelyet más kőbányákban faragtak? Élénk fantáziával még elképzelhető, «hogy Egyiptomban a rabszolgák hangyaserege dolgozott „hó-rukk ’ módszerrel, a Húsvét-szigeten azonban tömegek híján, ez elképzelhetetlen. Kétezer ember semmiképpen sem elegendő még ha éjjel-nappal is dolgozott, hogy primitív kőszerszámokkal kifaragja az acélkemény kőzetből az óriásszobrokat. Mert hiszen a lakosság egy részének a sovány földet is meg kellett művelni, más része kénytelen volt halászattal foglalkozni, hogy előteremtse a szükséges élelmet. Azután szükség volt olyanokra is, akik fontak, szőtek... Nem, kétezer ember semmiképpen sem alkothatta meg a több száz óriásszobrot. Ennél töbö lakosa pedig sohasem volt a Húsvét-szigetnek, nem is lehetett. Kinek a műve hát a sok hatalmas szobor? Ki alkotta az óriásokat és miért? És miért állnak a szobrok környes-körül a sziget szélén, miért nincs egyetlen sem a sziget belsejében ? Kinek a tiszteletére emelték a szobrokat? Milyen vallási kultusznak a szolgálatában? A Nyugatról érkezett hittérítők, sajnos, a földnek ezen a parányi pontján is hathatósan hozzájárultak ahhoz, hogy a ködbevesző messzi múlt sötétben maradjon. Elégették a titokzatos jelekkel teleírt fatáblákat, megtiltották az ősi istenek tiszteletét, és elfojtották a szájhagyományt. De bármilyen alaposan is végezték munkájukat, mégsem akadályozhatták meg, hogy a bennszülöttek továbbra is a Madáremberek országának nevezzék szigetüket. És azt sem. hogy apáról fiúra továbbszálljon a legenda, amely úgy tudja, hogy az ősidőkben repülő emberek ereszkedtek le a szigetre, ők hozták magukkal a tüzet. Kimeredt szemű, szárnyas alakokat ábrázoló szobrok és sziklarajzok megerősítik, hogy ez a legenda ősidők óta él a szigeten. A gondolkozó ember önkéntelenül is összefüggést keres és talál is a Húsvét-sziget és Tiahuanaca között. Itt is ott is kőóriások állnak s ezek egyazon stílusban készültek. Amikor Ferdinand Pizarró 1532-ben az inkáktól Tiahuanaca felől érdeklődött, azt a választ kapta, hogy senki ember fia nem látta azt a várost, csak romokban, mert Tiahuanaca még az emberiség éjszakájában épült. \ ! I * ♦ ♦
