Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-03 / 203. szám
TTbfé PRQL’ETA'HTäI ESTE SWtlWER1 NÉPÚJSÁG | fl, MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TflWACS LAPJA | XIX. évfolyam, 203. szám ÄRA: 80 FILLÉR Szerda, 1969. szeptember 3. H azaérkezett Fock Jenő Fock Jenő, az MS/ VIP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden hazaérkezett Bulgáriából, ahol szabadságát töltötte. A kormány elnökének fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, és Vaszil Bogdanov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI). Ez történt a külpolitikában Magyar pártküldöttség utazott Mosxkváha Líbiából viszonylag kevés hír szivárog fci, miután a határokat lezárták. A Tunéziába érkezett utasok szerint a hatalomátvétel nem járt vérontással, más hírek szerint pedig az országban nyugalom uralkodik. Kairóban megnyílt az EAK, Jordánia. Szíria és Irak vezetőinek csúcsértekezlete. s az UPI jelentéséből kitűnik, hogy diplomáciai megfigyelők szerint ez az első lépés az Izrael-ellenes arab gazdasági és katonai egység útján. Belgrádi jelentésünkben beszámolunk Gromiko szovjet külügyminiszter belgrádi látogatásának első napjáról, bonni jelentésünk pedig Brandt külügyminiszter beszédét ismerteti. Líbia Az országban nyugalom uralkodik Az Egyesült Arab Köztársaság elismeri az új líbiai köztársasági rendszert, a hétfőn hatalomra került forradalmi parancsnoki tanácsot — jelentették be hivatalosan Kairóban. Irak után az EAK a második arab állam, amely hivatalosan elismerte a líbiai arab köztársaságot. A hírt a kairói rádió — adását megszakítva — jelentette be, A Törökországban tartózkodó trónfosztott Idrisz király, akii előtt megpróbálták eltitkolni a történteket, végül mégis értesült az eseményekről és Omar El Selhi-t, magántanácsadóját és hivatalos szóvivőjét hétfőn éjjel Londoniba menesztette. Selhi a megbuktatott királynak Wilson angol miniszterelnökhöz intézett üzenetét viszi magával. Az üzenet tartalma nem ismeretes. A török hírügynökség jelentése szerint Idrisz kétízben is telefonált Londoniba. A hírügynökség úgy tudja, hogy Idrisz elhatározta, kedden Athénba utazik. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője — jelenti Washingtoniból az AFP — kijelentette. hogy ami Líbiában történt, az az ország belügye, Kairó s a külügymárűszEérirum tartózkodik minden olyan nyilatkozattól, amelyet beavatkozásként lehetne értelmezni. Szavaiból egyidejűleg kitűnt, hogy az amerikai külügyminisztérium állandó érintkezést tart fenn a tripoii amerikai nagykövetséggel. A szóvivő, McCloskey szerint az eddigi informád ók alapján Washingtoniban még nem tudják megítélni a líbiai helyzetet. Líbiában tízezer amerikai állampolgár él: katonai személyek, a kőolaj társaságok polgári alkalmazottai. diplomaták és az úgynevezett békehadtest tagjak Líbiában egyébként a jelek szerint nyugalom uralkodik, a forradalmi parancsnoki tanács ura a helyzetnek, ellenőrzi az egész országot. Mivel Líbiával megszakadt az összeköttetés és a határokat i® lezárták, kevés hír szivárog ki a külvilágba. A rádióállomások katonazenét sugároznak, s ezt megszakítva időnként a parancsnok; tanács közleményeit olvassák be. Líbiából Tunéziába érkezett személyek szerint a hatalomátvétel nem járt vérontással. Hétfőn este Kairóban megnyílt négy arab ország — az EAK, Jordánia, Szíria. Irak — vezetőinek csúcsértekezlete. Nasszer egyiptomi elnök megnyitó beszédében hangoztatta, hogy az arab országoknak minden erőforrásukat mozgósítani kell az Izrael ellen vívott horoban. Az elnök reményét fejezte ki. hogy a négyhatalmi tárgyalások határkövet jelentenek majd ebben a küzdelemben. „A megbeszélések részét képezik egy nagyobb, összefüggd tervnek, amelyben az arab nemzetek minden személyi, gazdasági, katonai és ideológiai tartalékukat mozgósítják —. jelentette ki. Riad egyiptomi külügyminiszter később elmondotta, hogy a csúcskonferencia károm másik résztvevője egyetértett a Nasszer elnök által elmondottakkal. A UPI jelentése szerint kairói diplomáciai megfigyelők azt a nézetet vallják, hogy a csúcsértekezlet, az első lépés az Izrael-ellenes arab gazdasági és katonai egység útján. A csúcskonferenciával egyidejűleg Kairóban ülésezik az arab ország jkb'Ti élő Palesztinái menekültek 150 tagú parlamentje, a Palesztinái nemzeti tanács. A hétfő esti ülésen a küldöttek egyhangú döntéssel ismét Jasszer Arafatot választották a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet elnökévé. Belgrád Gromiko tárgyalásai Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter — Mirko Te- pavae jugoszláv külügyminiszter meghívására — kedden ötnapos hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. A belgrádi repülőtéren Te- pavac külügyminiszter üdvözölte szovjet kollégáját. A (Folytatás a 2. aklakmj A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására kedden délelőtt magyar pártküldöttség utazott Moszkvába a Szovjetunió gazdasági életének tanulmányozására. A delegációt Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. A küldöttség tagjai: Németh Károly a Politikai Bizottság póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Havasi Ferenc, a KB tagja, a Komárom megyei Pártbizottság első titkára, Bálint József, a KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Klézl Róbert, a KB gazdaság- politikai osztályának helyettes vezetője, Szabó Kálmán, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora és Rachfát László, a Ganz- MÁVAG pártbizottságának titkára. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Sándor József, a Központi Bizottság tagja és Venéczi János, a Budapesti Pártbizottság titkára búcsúztatta. Jelen volt. N. N. Szikacsov. a Szovjetunió budapesti nagy- követségének követtanácsosa. Megnyílt a csúcsértekezlet Tanévnyitó az esti egyetemen Kedden délután Szekszárdon, a megyei pártszékház nagytermében tanévnyitó értekezletet tartott a megyei párt- bizottság mellett működő Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének tanári kara és szekszárdi hallgatósága. (A Járási székhelyek kihelyezett osztályainak évnyitóit mindenütt szintén ezen a héten tartják, hétfőn kezdte meg Tamási és Dombóvár, pénteken pedig Bonyhád fejezi be a sort.) Az ünnepélyes tanévnyitón háromszáznyolcvanan jelentek meg. Szekszárdon az általános tagozat három évfolyama tizenegy osztályában idén 280 hallgató van, az öt szakosított osztályban pedig százan tanulmányozzák magasabb szinten a marxizmus—leninizmusl. Az 1969/70-es pártoktatási évben a megyeszékhelyen az általános tagozaton most indított négy új osztályban százhuszan kezdik meg esti egyetemi tanulmányaikat. A megnagyobbodott létszámra való tekintettel, ebben a tanévben a gimnázium helyiségeinek igény- bevétele mellett, az Iparitanu ló-iskolában is helyet kért és kapott az esti egyetem a foglalkozások megtartásához. A szekszárdi tanévnyitón az előadást Rév András, a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének igazgatója tartotta. Beszédében foglalkozott a most induló pártoktatási évad alapveő ideológiai tennivalóival. Az előadó külön kiemelte a moszkvai nyilatkozat feldolgozásának, az MSZMP soronlévő, X. kongresszusára történő ideológiai felkészülésnek, a lenini centenáriumi évnek, valamint a felszabadulás közelgő 25. esztendős évfordulója méltó és tartalmas előkészítésének gondolatát. A tanévnyitón az MSZMP Tolna megyei Bizottságát István József osztályvezető, a pártbizottság tagja képviselte. Megkezdődött Kairóban az arab csúcsértekezlet a közel- keleti helyzetről. Képünkön: Atasszi sziriai elnök, Nasszer. az EAK elnöke, Amraas, iraki miniszterelnök-helyettes és Husszein jordániai király útban az ülésterembe. (Telefoto — AP—MTI—KS) Országos kezdeményezés Faddon: átvette a művelődési házat a tsz Faddon szeptember 1-tól kezdve a helyi Lenin Tsz vette birtokába a községi művelődési házat. A már megkötött megállapodás szerint, a modern művelődési ház gazdaságilag a termelőszövetkezethez tartozik, 250—300 000 forint évi kulturális alapjából tartja fenn és fejleszti, ugyanakkor művelődési-politikai irányítása változatlanul tanácsi hatáskörben marad; a tsz-tagok igényei és javaslatai szerint, a községi tanács vb. hagyja jóvá évi programi ált. A Lenin Tsz a megyei és a járási párt- és tanácsszervek helyeslésével találkozva, határozta el a végleges döntést. Már a tavasszal ideiglenes megállapodást kötött a művelődési ház átvételére, s 400 000 forint saját beruházással rendbehozta és nagyvárosba is beillő. klubpresszót rendezett be kupolás előcsarnokában és egyik helyiségében. A modern berendezés egy részét a szövetkezet műhelyében készítették, azonkívül nagy hűtőszekrénnyel és korszerű pultokkal is felszerelték, egyebek között; külföldi gyártmányú zeneszekrényeket is hozattak a klubpresszó tagjainak, vendégeinek a szórakoztatására. Ott fogadják ezután a tsz-be látogató — közte egyre több külföldi — vendégeket is, valamint benne tartják a tsz különféle összejöveteleit, rendezvényeit és téli tanfolyamait. Mind a felnőtt, mind az ifjú klubtagok kívánsága szerinti rendszeres klubesteket rendeznek, ezekre fővárosi és országos hírű politikusokat, művészeket, írókat, tudósokat, újságírókat és szakembereket hívnak meg előadóknak, s három színházzal; a pécsivel a kaposvárival és a Déryné Színházzal lépnek egyezségre színiélőadások tartására. Sorra alakulnak már a tsz művelődési ház új szakkörei is. <-ső)