Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

Sz. Dózsa—Bácska Topolya 6:3 (4:3) Szekszárd, 300 néző, vezet­te: Csordás. Sz. Dózsa: Li- povszky — Jerabek. Csordás, Lelovics, Becze, Kalász, Ró­nai, Micskó, Freppán, Török; Fenyvesi. Topolya: Turcsányi (Ivancsevics) — Zuber II. (Kalmár), Holló, Ródics, Du­dás, Szabó, Pintér (Fehér), Borzsovics. Lőricz, Zuber I., Straboja. Freppán és Szabó Zászlócseréje vezette be a ta­lálkozót. Az első percben Freppán a védőktől „ellopott” labdával a kifutó kapus mel­lett vezetést szerzett. 1:0. A 7. percben Török kapu elé ívelt, a tétovázó védők és a kapus mellett Micskó közel­ről újabb gólt lőtt. 2:0. A 10. percben a védőik röviden sza­badítottak fel, Becze felismer­te a helyzetet és 25 métetes nagy erejű lövésével továbh növelte a Dózsa előnyét. 3:0. A 14. percben Török szabad­rúgását Freppán csúsztatott fejessel küldte kapura, a ki­pattanó labdát másodszorra már értékesítette. 4:0. A 17. percben Straboja az ötösről mellélőtt, majd a 20. perc­ben Zuber I. és Borzsovics veszélyeztette Lipovszky ka­Bogyiszló válaszolt A Népújság július 27-i számában a Hallotta című írás Szlavicsek László edző és a Bogyiszlói Sport­kör viszonyával foglalkozott: Tekintettel arra, hogy a szóban forgó . cikkben egyoldalú informá­ció alapján közöltek álláspontot, a sportkör nevében az alábbiak közlését kérem: 1. Szlavicsek László szerződését közös megegyezéssel 1969. július 1-én bontottuk fel, erről előtte egy hónappal nevezettet értesí­tettük. 2. Szlavicsek sporttárs helytele­nül tájékoztatta önöket, mert, ha kis létszámmal is, de minden esetben megjelentek sportolóink az edzéseken, különösen az ifjú­ságiak, akik rendszerint 10—15 fővel veptek részt az edzéseken. Szlávicsek sporttárs annak elle­nére. hogy az egész szakosztály edzőjeként foglalkoztattuk, az if­júságiak nevelésével egyáltalán nem foglalkozott, még a mérkő­zéseiket sem látogatta, a felnőtt­csapat nevelésével is hiányosan foglalkozott, amikor is több íz­ben az edzéseket saját problé­máira való tekintettel nem tar­totta meg, illetve az elfoglaltsá­gához igazította az edzésnapokat. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rendszertelenül megtar­tott edzésekre kevés létszámú felnőtt játékosok nem tudtak megjelenni. 3. Az elnökség és a szakosztály­vezetés több ízben kérte nevezett edzőt, hogy szakmai téren mű­ködjön közre a szakosztály veze­tőjével, a csapatószeállítás egyes személyi problémáinak megoldá­sával. Ennek ellenére ő a tavaszi szezonban olyan játékosnak, vagy játékosoknak is minden esetben helyet biztosított a csapatban, akiknek játéktudása á megyei színvonalt nem érte el. Tudomá­sunk van arról, hogy ezek a sportolók bizonyos munkálatokat végeztek Szlavicsek sporttársnak, így egyéni érdeke volt az, hogy a gyengébb szereplés ellenére is ezeket a sportolókat szerepeltes­se. 4. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Szlavicsek sporttárs ilyen tisztátalan eszközökhöz folyamo­dott, holott az amúgy is gyenge anyagi körülményeink mellett minden esetben pontosan és ha­táridőre biztosítottuk illetményét, abban a reményben, hogy a be­csületes anyagi díjazás ellenében, becsületes munkát is kapunk. Kérjük a szerkesztőséget, hogy jelen levelünket, mint a sportkör hivatalos reagálását a Népújság­ban leközölni szíveskedjék. Sipos József sportköri einök A Tanács és az Fmsz vezet Tamásiban nagy érdeklődés mel­lett folytatódik a kétcsoportos üzemi, nagypályás labdarúgó-baj­nokság. Az első csoportban a Ta­nács veretlenül áll az élen, a mö­götte 4 ponttal lemaradt Orion előtt. A második csoportban az Fmsz 5 ponttal ugyan az első he- * l. Az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatóságának kis­pályás labdarúgócsapata sze­rezte meg a II. csoportban az l. helyet. Az együttes augusz­tus 2-án, szombaton az ÁB. Főigazgatóságának csapatát fo­gadja 16 órakor Szekszárdon, a városi pályán. A szekszárdi együttes szeretne a fővárosiak ellen is eredményesen helyt­állni. lyen áll, de a második helye­zett Tejüzem is mind ősze egy pont hátránnyal áll mögötte. Az elmúlt forduló eredményei: Fmsz—Ktsz 5 :2, Gépjavító—Fomád 7:2, Sütőipar—Tejüzem 1:1, Orion —Gépjavító 5:3, Erdőgazdaság- Tanács 2:13. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is a két első helyezett találkozik, hogy eldöntsék, melyik csapat lesz egy évig őrzője a ku­pának. Erre előreláthatólag két hét múlva kerül sor. A bajnokság állása I. csoport 1. Tanács 4 4 -------- 25:7 fi 2. Orion 3 2—1 14:9 4 3. Gépjavító 3 1—2 11:12 2 4. Fomád 3 1—2 3:9 2 5. Erdőgazdaság 3-------3 3:19 — n . csoport: 1. FMSZ 2. Tejüzem 3. Fűrészüzem 4. Ktsz 5. Sütőipar 3 2 1 — 8:3 5 3 1 2 — 5:2 4 3 1 1 1 3:5 3 2 — 1 1 3.*6 1 3—12 Z:5 1 puJSt 7? 3?. pt*rc15erl Tőrfnc^ kapura lőtt, a labda Lelovicson irányt változtatva jutott Li­povszky kapujába. A 27. perc­ben Lőrincz lőtt ismét gólt. 4:2. Nyolc perc múlva Bor­zsovics mintaszerűen fejelt a kapuba. 4:3. A második félidőben a ven­dégek helyenként veszélyesen támadtak és a 15. percben egy szabadrúgást csak a kapu­fa mentett a Dózsa kapujá­nál. Három perc múlva Török volt eredményes. 5:3. A 30. percben Török—Micskó akció után Micskó góljával alakult ki. a végeredmény. 6:3. A hazaiakból Freppán, Tö­rök, Lipovszky, Becze és Je­rabek, míg a vendégeknél Lő­rincz, Pintér, Borzsovics és Ivancsevics tűnt ki. — F. — ASZTALITENISZ Á szekszárdi felnőtt­csapatok vezetnek A megyei asztalitenisz csapat­bajnokság tavaszi fordulója vára­kozáson felül sok problémát oko­zott a szövetségnek Egyes csapa­tok a szövetség beleegyezése nél­kül — teljesen indokolatlanul — halasztották el mérkőzéseiket, me­lyekről a szövetség csak később szerzett tudomást. Nagy gondot okozott a jegyzőkönyvek meg­szerzése is. Több esetben 1—2 he­tes „nyomozás-’ után sikerült csak a lejátszott mérkőzések eredmé­nyeit megszerezni. A fenti problémák megszünte­tése érdekében a versenybíróság úgy döntött, hogy az őszi fordu­lóban a mérkőzés elhalasztásához még indokolt esetben sem járul hozzá. Az eddigiektől eltérően a jövő-ben a mérkőzés jegyzőköny­veit a hazai csapat köteles — a mérkőzést követő — szerdán 12 óráig a szövetség címére megkül­deni. Amennyiben ezt elmulaszt­ják, a csapattól egy büntetőpon­tot von le a szövetség. A bajnok­ság tavaszi fordulójának végered­ménye; Felnőttek ; Nők 1. Szeksz. KSE I 4 4 — 33:3 8 2. Domb. VSE 4 3 1 30:6 6 3. Tolnai VL. 4 2 2 14:22 4 4. Szeksz. KSE II. 4 1 3. 13:23 2 5. Várdomb 4 — 4 0:36 — Férfiak: 1. Sz. Építők 7 7 _ _ _ 88:24 14 2. B. Vasas 7 5 1 1 73:39 11 3 Domb. VSE 7 4 1 2 64:48 9 4. Sz. Vasas II. 7 3 — 4 60:52 6 5. Nagymányok 7 3 — 4 48:64 6 6. Sióagárd 7 1 2 4 45:67 4 7. Gerjen 7 1 2 4 42:70 4 8. Tolnai VL. 7 1 — 6 28:84 2 Serdülők Lányok: 1. Szeksz. KSE I. 4 4 _ 2 0:0 8 2—3. SZ. KSE II. 4 2 2 11:9 4 2. —3 Tolnai VL. 4 2 2 11:9 4 4. Domb. VSE 4 2 2 8:12 4 Fiúk ) 14 1. Bonyh. Vasas 7 7 _, 56:7 2. Szeksz KSE 7 6 1 41:22 12 3. Tolnai VL. 7 5 2 41:22 10 4. Sz. Építők 7 4 3 31:32 8 5. Sióagárd 7 3 4 34:29 6 6. Gerjen 7 2 5 19:44 4 7 Domb. VSE 7 1 6 15:48 2 8. Nagymányok 7 — 7 15:48 Még két nap Már csak két nap van hátra Bonyhádon a serdülő korú spor­tolók táborozásából. Szombaton d élután kerül sor az utolsó fog­lalkozásokra, és vasárnap a regg éli órákban elindulnak haza a fiatalok. Mint ismeretes, a Tolna megyei TS Bonyhádon rendezi a serdülő korú sportolók táborozását, melyen a legjobbak vesz­nek részt. Az «Iso turnusból — lapunk hasábjain — bemutattuk a legjobb 10 fiatalt. Ezúttal a második csoport legjobbjaiból mutatunk be 10- et. Handler Ildikó asztaliteniszező, Szekszárd Lerch Béla labdarúgó, Szekszárd Pénzes Csaba labdarúgó, Bátaszék Ujj Éva asztaliteniszező, Dombóvár Mezei Aurél kosárlabdázó, Bátaszék ííingeubach vén Béres Judit Kápolnás Mária Szabó István Jánosi György kosárlabda/.o. kosárlabdázó. röplabdázó. röplabdázó, asztaliteniszező, Szekszárd Bátaszék Báta Sióagárd Szekszárd Átadás előtt..• Dunaföldváron, a Duna partján egy kis hangulatos csár­dát építettek. A terméskövekből épült fal. a nádtető ki­tűnően illik a környékhez, s eredeti hangulatot áraszt. A csárda augusztus 20-tól várja vendégeit. Fotói Deák József Dolgozókat felvesznek! Az Országos Szakipari Vál­lalat festő-mázoló. festő-tapé- tás. hidegburkoló, tetőszigete­lő szakmákban átképzős tan­folyamot indít szeptember el­sejével, 18—45 éves korig. A tanfolyam 4 hónapos, tető- szigetelő szakmában 1 hóna­pos havi 1600,— Ft bért fize­tünk a tanfolyam ideje alatt, ezenfelül a szociális juttatá­sokat Szállást is tudunk biz­tosítani. Minden szombat sza­bad. Azonnali hatállyal alkal­mazunk változó munkahelyre festó-imázoíó, hideg-y savas,' műanyag-, kis mozaik burko­ló, parkettás, víz-, hő-, hang- szigetelő, kőműves, üveges szakmunkásokat, Diesel-komp­resszorokhoz nehézgépkezelő­ket. betanított munkásokat és segédmunkásokat, magas ke­reseti lehetőséggel. Csökken­tett munkaidő, minden szom­bat szabad. Augusztus 25-től ipari tanulóikat iskolázunk be tetőfedő, bádogos, hidegbur­koló szakmában. Tanulmányi idő 3 év. Tetőfedőknél 2 év. Felvétel feltételei: 8 általános iskola, 14—16 éves életkor. Szállást biztosítunk. Jelent­kezés: Budapest, V., Báthory u. 12. IL ént. 229. Munka­ügyi osztály- (tó) FELVÉTELREKERESÜNKi Háromműszakos munkára lő. ÉLETÉVET BETÖLTÖTT, 8. általános iskolai, végzettséggel rendelkező NŐI MUNKA­ERŐT fonodái munkára. Át­lagosan heti 44 órás munka­idő. Vidékieknek lakást biz­tosítunk. Bővebb felvilágosí-. tást levélben adunk: PAMUT­TEXTILMÜVEK FONÓ­GYÁRA. Cím: Budapest, XL kér. Bocskai ». 90. Munkaügyi osztály. f (38) Gyár- éB Gépszerelő Válla­lat keres külföldi (NDK) mun­káira gyakorlott hegesztő és csőszerelő szakmunkásokat. Keresünk továbbá vidéki sze­relés; területeinkre (Ajka, Lá­batlan, Almásfüzitő, Kazinc­barcika síb.) lakatos, betaní­tott munkásokat, segédmun­kásokat. 44 órás munkahetet, minden héten szabad szomba­tot, ingyenes munkásszállást, kedvezményes utazást bizto­sítunk. Jelentkezés személye­sen, vagy írásban Rp., VL, Paulay Ede utca 52. Személy­zeti főosztály. (36) Tekintse meg a Baranya megyei ipari kiállítást és vásárt Pécsett a Köztársaság téren ! A kiállításon 76 ipari vállalat és szövetkezet legszebb ter­mékei kerülnek bemutatásra. Nyitva tartás: 1969. augusztus 1-től 10-ig hétköznap 10-től 20 óráig vasárnap 8-tpl 20 óráig. Belépőjegyek a helyszínen válthatók! Vidéki látogatók ré­szére 33 %-os vasúti kedvezmény. (9)

Next

/
Oldalképek
Tartalom