Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
Megvalósítjuk legszebb álmaikat Két idős, fekete ruhába öltözött asszony rótta a minap a szekszárdi utcákat, hogy emlékezetükbe idézzék az ötven esztendővel ezelőtti eseményeket. Mintha villanásnyi időre látták volna 1919. március 14-ét, amikor megbénította Szek- szárd életét a munkásság általános sztrájkja, és a munkás- osztály képviselői átvették a megye és a város irányítását a főispántól, a polgármestertől: újra élték a forró hangulatú március 15-i ünnepséget, amelyen 1848. március 15-ét és 1919. március 14-ét együtt ünnepelte a megyeszékhely lakossága. Szinte látni vélték, mily nagy lelkesedéssel köszöntötte a város a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltását, ötven esztendő távlatából is jól emlékeztek az első szabad -május impozáns felvonulására, a megye vezetőinek ünnepi beszédére: június 24-ére, amikor az ellenforradalmárok kísérletet tettek a munkáshatalom megdöntésére, a tőkés restaurációra. Visszaemlékeztek az ellenforradalmi lázadás feletti győzelemre és azokra az intézkedésekre, amelyeket a megyei intéző bizottság a dolgozók élet- és munkakörülményeinek| megjavítására hozott. De emlékeztek arra is, amint az ellenforradalmárok augusztus 4-én végigvonultak a városon, hagy elfogják a megye vezetőit, akik fegyverrel a kézben védekezhettek volna, de a vérontást elkerülendő, inkább visszavonultak a megyeházára, ahol elfogták őket.., A két idős asszony járta az utakat, s útjuk végén megálltak a Mártírok terén levő munkásmozgalmi emlékmű előtt. Hosszan, némán nézték a márványba vésett neveket, a mártírok nevét... Fél évszázaddal ezelőtt augusztus 10-e ugyanúgy vasárnapra esett, mint az idén. A közhivatalok utasítást kaptak, hogy mindenkinek kötelező ezen a napon megjelenni a misén, az istentiszteleten, a papoknak pedig kiadták utasításként, hogy különlegesen ünnepélyes, hálaadó istentiszteletekét kell tartamok — feltétlenül énekelni kell a Himnuszt, a katolikusoknál pedig a Te Deumot is —, a kommunizmus felett aratott győzelem emlékére. Eleget tettek az utasításoknak, Szekszárdon is zsúfolva volt a belvárosi templom.. . Minden az előre elképzeltnek megfelelően történt. A vallásos hívők fülében még visszacsengett a prédikáció utolsó mondata, még a levegőben rezgeti a Te Deum utolsó akkordja, amikor a templom előtt már befejeződött az előkészület. A fehér- tollas katonatisztek gyorsan intézkedtek... Amint a hívők sokasága kitódult a templomból, a tisztek vették át a szót. A kommunisták elleni uszítás jegyében tartott gyűlés után megrohanták a szekszárdi fogházat. Az utcákra hurcolták az egy héttel előbb letartóztatott direktóriumi tagokat és a kíváncsiskodók sorfala között megbilincselve a Béla-téren és a Garay-téren át a vásártérre tuszkolták őket. A vásártér néma volt — messze hangzott az eperfák alá állított áldozatok utolsó szava, mondata: Éljen a Magyar Tanácsköztársaság! Éljen a munkáshatalom! A hóhérok gyorsan, szakavatottan gyilkoltak. Ezen a napon — 1919. augusztus 10- én — halt hősi halált Soós Sándor, a megyei intéző bizottság elnöke, Aranyos György, a megyei kormányzótanácsi biztos, Bertók Róbert, a kerületi gazdasági hivatal vezetője. Mauthner Gyula, Ocskó László és Deák Mihály, a megyei tanács tagjai, Tánczos Vendel és Kovács Sándor, a megyei forradalmi törvényszék vádbiztosai. De a katonaruhába bújt hóhéroknak még ez sem volt elég. Egy héttel később a fehér tiszti különítmény — amelynek cselekedetéhez szabad utat és segítséget adott Tolna megye uralkodó csoportja — megismételte gaztettét. Ezúttal sortűz dördült a megyeszékhelyen. A vasúti töltés oldalán hullt a porba Prantner János és Kovacsics György, Bencze Ferenc és Gróf Pál, Kecskés Ferenc és Wachtel Károly Gábor... Éle. ott állt puskacsővel szemben Bertók Róbertné, aki anyai örömök elé nézett, de a börtönben a fehér tisztek csizmái tönkretették legszebb álmait öt hagyták utolsónak. Végig kellett néznie társai haláltusáját. S aztán újra dörrent a lövés... Holtan esett össze. Szekszárd nem az egyetlen hely a megyében, ahol vérfürdőt rendezett a fehérterror. A proletárok vére folyt Pakson, Simon tornyán, Alsóleperden. Tamásiban, Alsópélen. Duna- földvárott a Szekszárdon kipróbált módszert alkalmazták: tömeggyűlést rendeztek, majd az ismét hatalomra jutott egykori községi vezetők által kiszolgáltatott névsor alapján összefogdosott kommunisták kivégzése következett — apa és fia, idős és ifjú Halasi József egymást követte a halálba. .. Ókét újabbak követték. Gyilkosok válogatott módszereket alkalmaztak: nyakra kötött kővel vízbefojtás; eperfára, villanyoszlopra akasztás; megcsonkításos elvéreztetés, agyonlővén. .. Tamásiban a községi nagyvendéglő udvarán lévő poroló állványt szemelték ki kivégzőhelyüL A félig holtra vert direktóriumi tagokat ütve, verve hajtották a helyszínre. Sorba állították őket a poroló előtt. A többit szűkszavúan az alábbi távirat mondja el: „Folyó hó 18-án a fehér terrorcsapat által Kertész Ármin, József Antal, Eisler Miksa és Mursch Ferenc tamási, Reich Béla, Móléra Géza, Gyenis Antal, Ud- vary Vince. Goldschmidt Jenő és Molnár György, Fischer Pál dombóvári lakosok akasztattak fel” — jelenti augusztus 22-én a tamási csendőrség. Ebben a jelentésben tesznek említést arról, hogy az Adorján-pusztai erdőben felakasztva találtak két pélpusz- tai embert, majd felsorolják azok neveit, akiket a tamási börtönben megkínoztak a fehérek. Végezetül ezt írják: „Magukkal vitt esvének neve, száma és illetőségi helyei megállapítható nem volt”. Ezekben a napokban megyeszertd megkoszorúzzák a hősök sírjait, emlékműveit, elhelyezik a kegyelet virágait az emléktáblákon. Nem a gyász virágai ezek. A mai -nap nem a gyász, hanem a megemlékezés napja: emlékezés azokra, akik megteremtették a világtörténelem második proletárdiktatúráját, akik felismerték a történelemnek azt a pillanatát, amely lehetőséget adott az elnyomott -proletáriátus, valamennyi dolgozó osztály és társadalmi réteg felszabadítására — és éltek a lehetőséggel. A zászlóvivőkre, az élen- haladókra emlékezünk, akiket elért ugyan az ellenforradalom dühe, de akiket az utókor követ. Ötven esztendővel ezelőtt a megyében — csakúgy, mint szerte az országban —- tobzódott az ellenforradalom. Vér, szenvedés, halál — ez jellemezte a fehérterrort. Száznál több azoknak az ismert mártíroknak a száma, akik Tolna megyében életüket adták a leghaladóbb társadalmi rend megteremtéséért. De hogy valójában hányán haltak hősi halált az eszméért, senki sem tudja. Az idézett távirat szerint is az elhurcolt személyek száma, neve megállapítható nem volt. • Áldozatuk nem volt hiábavaló. Az ellenforradalom ugyan még 25 évre megteremtette rémuralmát, de soha többé nem törölhette ki 1919 dicső napjait a magyar történelemből, nem tehette meg nem történtté a Magyar Tanácsköztársaságot. Hiába volt minden terror, a társadalmi haladást megállítani nem tudták. Az elnyomatás legsötétebb éveiben is ott élt a nép szívében az első magyar proletárhatalom emléke, s az illegalitás körülményei között is mindig voltak, akik a második Magyar Tanácsköztársaság megteremtéséért küzdöttek. Népünk a szocializmus építése során megvalósítja az ötven esztendővel ezelőtt porba hullt vértanúk nagy céljait, legszebb álmait. K. BALOG JÁNOS A SZEKSZÁRDI VASIPARI VÁLLALAT FELVESZ olajkályftagyártáshoz férfi, női, betanított és segédmunkásokat, valamint hegesztő, esztergályos, festő szakmunkásokat Fizetés teljesítmény szerint, 44 órás munkahét. Vidékiek utazási költségéhez hozzájárulunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál. Szekszárd. Rákóczi u. 13. szám alatt. (141) Amit ma megtehetsi... Könnyű a közmondást idézni, nehezebb aszerint cselekedni. Főként ha súlyos, sok embert érintő ügyben kell kimondani az igent vagy a nemet. Mint amilyen például egy gyár távlati fejlesztési terve, a gyártásszervezés tökéletesítése, az állóalapok bővítése, a termékösszetétel változtatása. A döntés: felelősség. Megkönnyíti, ha alapos elemző munka előzte meg, s kidolgoztak néhány, előnyöket és hátrányokat egyaránt tartalmazó variánst. Nehezíti, hogy a jövőbe senki nem pillanthat bele tökéletes tisztasággal. Homályos folt, előre nem látható részlet, váratlan fordulat mindig akad. Mégis, napról napra dönteni kell. Vállalva a kockázatot, a felelősséget, a döntés következményeit. A termelés, az anyagi javak előállítása: folyamat. Láncszemek szoros kapcsa. Egyik sem választható el a másiktól, következmények nélkül. A gazdaságirányítás mai rendje a korábbiaknál jóval élesebben húzza meg egy-egy tevékenységi kör sugarát. A tervező keze alól kikerülő rossz konstrukció nehéz summában mérhető kárt okoz az egész gyárnak, hiszen a termék a nyakukon marad. A technológiai fegyelem szigorú megtartása, a műveleti utasítások állandó tökéletesítése a fölosztható nyereséget is megnöveli a kiváló minőségért kapott ártöbblettel. A gyors termékfejlesztés s kibocsátás nemcsak időelőny a partnerekkel szemben, de anyagi előny is. Nincs olyan iparág, ahol az un. időtényező fontossága ne növekednék. Nincs tehát olyan iparág sem, ahol közömbös lehetne: ma vagy holnap, esetleg csak holnapután hoznak meg egy már most aktuális döntést. Mégis, megtörténik, hogy késve döntenek. Holnapra halasztják, amit ma megtehetnének. Ami a fájdalmas benne: egy közösség nyögi a halogatás következményeit, hogy a piacon megelőzték őket; külföldi partnereik máshová pártoltak; hitellehetőségeik megcsappantak: fejlesztési alapjuk összezsugorodott. A halogatott döntés negatív következményei az idő múlásával mértani haladvány szerint sokasodnak. Sokféle ága-boga van annak, miért történik, történhet ez így, amikor másként, jobban is lehetne. A vállalati önállóság erőteljes növekedése korábban ismeretlen terheket rakott a vezetők vállára. A piaci ismeretek még hiányosak, lassú az információ-áramlás. Időnként kiegyensúlyozatlanná válik a cég pénzügyi helyzete, mert megnőttek készletei, mert legfőbb vevői esetleg késlekednek a szállított áruért fizetni. S tagadhatatlan: szubjektív tényezők is szerepet játszanak a gyorsaságban, vagy a halogatásban. Nemcsak a rátermettségre, tudásra, tájékozottságra gondolunk. Arra is, hogy a termelés mai biztonsága, a termékek könnyen értékesíthetősége elfeledteti a holnapi teendőket. S arra is, hogy létezik megcsontosodás, a megszokotthoz való ragaszkodás, s bizonyos egzisztenciális aggodalom. „Nem kockáztatni, nem belevágni semmi újba, egy-két év még a nyugdíjig, s majd átveszik akkor a fiatalok a marsallbotot. Addig meg fusson csak a járt úton a kocsi, abból nem lehet nagyobb baj!” Márpedig baj lesz belőle. A termelés, s a termelésfejlesztés folyamat; szünetet, kihagyásokat nem ismerő tevékenység. Ahol megszakítják ezt a folyamatosságot, s az egyéni érdek maga alá gyűri a közöst, fél vagy egy esztendő tétlensége pótolhatatlannak bizonyulhat. Pótolhatatlannak, vagy csak kín-keservvel csökkenthetőnek, mert a versenyben előnyre tettek szert a kbn- kurrens cégek, mert a piacon nem szándékokat, s indokokat, hanem termékeket mérlegelnek, s ítélnek meg. Napjainkban, amikor nemzetközi méretekben öt évenként teljesen kicserélődik a gépipari gyártmánystruktúra, amikor a vegyiparban évente 40—60 százalék között van az új termékek aránya, amikor a fogyasztási cikkek piacán hétről hétre új modellek tűnnek fel, egyetlen gazdasági egység, s annak egyetlen vezetője sem bánhat bőkezűen az idővel. Az idő, mint termelési tényező, ma még nem élvezi azt a megkülönböztetett figyelmet és helyet, amit megérdemel. Másodranguként való kezelésében része van a korábbi beidegződéseknek. A kereskedés helyetti elosztásnak, a külföldi piacok alig érzékelt hatásának, mindannak, ami a múltban valóban háttérbe szorította az idő mérlegelését. Része van azonban annak is, hogy az első reforrhesztendő- ben a vártnál s a tervezettnél könnyebben sikerült elérni a nagyobb nyereséget, azaz: az új gazdaságirányítási rendszer alapjaiban már az új útra terelte a vállalati gazdálkodást, de részleteit tekintve még nem sarkallt erre. Ma még — ideig- óráig — futja a gyűjtött tartalékokból, a jelentős ráhagyásokkal készült tervekből. Kérdés: meddig? Fölhasználni a tartalékokat, s újabbakat nem gyűjteni — rossz gazdára vall. Élvezni a tegnapi munka gyümölcseit, a termékfejlesztés, a gyártástö- kéletesítés hasznát, s közben elfeledkezni arról, elodázni azt, hogy a holnapi eredményeket ma kell megalapozni, már több, mint rossz gazda módjára sáfárkodni a lehetőségekkel. Ez már veszélyes út, anyagilag, erkölcsileg egyaránt veszélyes, s nemcsak egy-egy embernek, de egy egész közösségnek árt. Ezért szükséges, s elengedhetetlen, hogy maga a közösség őrködjék jövője felett. A kommunistáknak, a szakszervezeti tanács tagjainak nemcsak joga, de kötelessége is újra meg újra megkérdezni a gazdasági posztokon állóktól: mit tesznek ma a holnapért, hogyan gondolják, alapozzák, alakítják a jövőt? MÉSZÁROS OTTÓ A Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat azonnali belépéssel gépírót keres felvételre. Fizetés teljesítmény szerint. Kereseti lehetőség 1800,— Et-ig. Jelentkezés a vállalat igazgatójánál, Szekszárd, Ybl Miklós u. 3. (102)
