Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-07 / 181. szám
Túl a me Válságba jutott fél évvel ezelőtt a Földvár Gumiipari Ktsz. Sokan úgy vélték, megkondult a lélekharang a szövetkezet , fölött, nincs rendelés, nincs munka. Be kell zárni a megye egyik legrégibb kisipari szövetkezetének műhelyeit, a-* munkások... meg helyezkedjenek el másutt. Túlzás lenne most,, fél észtén dő után azt állítani, hogy minden jóra fordult, nincs már gond a közel félezer dolgozót Jfog- lalkoztató üzemben. A több hónapos válság utóhatásai még ma is érződnek, — komoly pénzügyi problémákkal küszködik a szövetkezet —, de a kibontakozás már megkezdődött* Nem kell „bezárni a boltot”. Telítettség a piacon A gumihulladékból készülő csizma gyártása tette szövetkezeti mértékkel mérve nagyüzemmé a földvári ktsz-t. Teljesen új eljárást alakítottak ki a csizmagyártásra és az erős, strapabíró földvári csizma iránt évről évre nőtt az igény. A bányászat volt a fő fogyasztó. Tavaly már háromszázhatvanezer párat gyártottak, értékesítési gond éveken keresztül ismeretlen volt a szövetkezetben, hiszen a bányászcsizma „kiemelt termék” volt, biztos piaccal. A múlt év második felében aztán beütött a „krach”, más vállalatok, szövetkezetek is „rákapcsoltak” a gumicsizmagyártásra, telítődött a piac. Az év végén a múlt évi termelésnek csak egy töredékére futottak be rendelések, azóta sem sikerült kétszázezer párnál többre rendelést összegyűjteni. Nyilvánvalóvá vált, hogy egyedül a gumicsizmából — még ha hozzávesszük az egyéb, olajálló, tűzálló kohászbakancsot, csizmát is, amire az olajbányászat és a kohászat tart igényt, — ez a nagyra nőtt szövetkezet megélni nem tud. Tavaly voltak kísérletek egyéb gumilábbelik gyártásának bevezetésére is, kiderült azonban, hogy ezeket másütt már gyártják. A „tartalékként” kezelt gyártmáriyok tehát nem újdonságok, azokkal betörni a piacra igen nehéz lenne. A kiút csak egyféleképpen lehetséges: olyan termékkel jelentkezni a piacon, ámiből a kereslet meghaladja a kínálatot, valamint - keresni az együttműködést olyan vállalatokkal, amelyek kapacitás-, illetve munkaerőhiánnyal küzdenek. Most fél esztendő múltán már el lehet mondani, hogy ez sikerült. I jdon?ág: a posztócipő Az év elején kezdték meg egy új gyártmány, a posztó felsőrészű, gumitalpas meleg cipő kialakítását. Hónapokba telt, míg kidolgozták a gyártástechnológiát, beszerezték a szükséges gépeket, berendezéseket, bemutatták a mintadarabokat. Az évtizedes gumis-tapasztalatokkal rendelkező szakemberek erőfeszítéseit siker koronázta: az újdonságot jónak, piacképesnek ítélte a kereskedelem, ára is megfelelő, A piackutatás eredménye szerint évente egymillió pár fogyna posztócipőből az országban, ha lenne. De egyelőre nincs elegendő. A szövetkezet száznegyvenezer párra kapott rendelést. Hat héttel ezelőtt kezdték meg a gyártást, tízezer párat már leszállítottak. Jelenleg napi ezer pár készül a szövetkezetben, de a technológia fejlesztésével, a munkaszerontott" vezés javításával ezt 1200— 1400 párra lehet emelni. Kooperáció az OGV-vei A szövetkezetnek már korábban is voltak kapcsolatai az Oszágos Gumiipari Válla- llattal. Kölcsönösen kisegítették egymást, bérmunkával, gépekkel. A vezetőség most is a vállalathoz fordult segítségért Az OGV kapott az alkalmon, mivel munkaerő- hiánnyal küzd, készségesen letelepít egy részleget Duna- földvárra, gépeket, anyagot ad, csak helyiséget és munkásokat kapjon a szövetkezettől, a dolgozókat a fővárosi üzemben tanítják be. A szövetkezet egyik épületében ma már működik az Országos Gumiipari Vállalat konzervgyűrűt gyártó részlege. Naponta 3 műszakban 2,5 tonna, konzerves üvegre való gumigyűrűt állítanák itt elő. Ez azonban csak a kezdet. Kibontakozóban vgn egy telje-- sen új \ együttműködési forma az állami vállalat és szövetkezet között, egy több száz főt foglalkoztató gumiüzem. létesítését tervezik, közös vál-, lalkozásként. A beruházás költségeinek nagyobb részét az OGV fedezi, — a szövetkezet az OKISZ által juttatott, 2,5 millió forinttal járul a költségekhez —, az OGV adja a gépeket és gondoskodik a műszaki irányításról. A- tárgyalások már előrehaladott stádiumban vannak. Akkumulátor-edény Megállapodást kötött a szövetkezet az ’ Akkumulátor és Szárazelem Gyárral is, mely szerint Dunáföldváron meghonosítják az akkumulátoredények gyártását. A fővárosi gyár automata gépeket bocsát a szövetkezet rendelkezésére, segít a szakmai irányításban, helyiségről, munkaerőről a földváriak gondoskodnak. Bérbevették a Duna- földvári Építőipari és Ce- mentárukészítő Ktsz üzemépületének egyik helyiségét és rövidesen berendezkednek akkumulátor-cella gyártására. A napokban megkötött szerződés szerint még ez évben tizennégyezer akkumulátor-edényt kell szállítani Földvárról á budapesti gyárnak. Nincs még .mögállapo- dás, de . beszélnek arról, hogy az évek óta szinte krónikussá vált szárazelemhiány enyhítésébe is bekapcsolódhat a dunaföldvári szövetkezet. Nehéz fél esztendő van a földvári szövetkezet mögött. Ha kicsit késve is, de úgy látszik képes volt alkalmazkodni az új mechanizmus követelményeihez a szövetkezet vezetősége. £ £ nál, itt vetettek horgonyt éjszakára az uszályok is. Ezért a csónak teljes rakományát ki kellett pakolni, mert a jóindulatú figyelmeztetés szerint a „hajósoknak szabadabb eWmk vannak a magántulajdonról”. Hajós „kollégáinkkal” a parton találkoztunk: ketten a kocsma iránt érdeklődtek a helybeliektől, egy kisebb, csapat pedig a kapitányát kereste, teljesen sikertelenül. Az eltűnt kapitány később valószínűleg meglett, vagy nélküle hajóztak tovább, annyi biztos, hogy reggelre mindany- nyian felszedték a horgonyt... Újabb hajótörésünk színhelyén másnap reggel, — a gátőrházban töltött éjszaka utad — néztünk körül alaposabban. Annyit minden patriotizmusunk ellenére el kellett ismerni, hogy első benyomásra is szebb, csinosabb, mint a hasonló nagyságrendű Tolna megyei települések (Mezőko- márom Fejér megyei község, a sárbogárdi járásban, 1810 lakossal.), A község szépsége lakóinak kezemunkáját dicséri: mindenütt gondosan rendben tartott előkertek, szép házak, sok fa, gyep és virág. A jelenlegi szekszárdinál kétszer nagyobb művelődési ház, belülről is példamutatóan berendezett, környezete pedig virágkertészetre emlékeztetett... Visszatérve támaszpontunkra már meg sem lepődtünk azon, hogy az elmúlt éjszaka telefonközvetítéssel kért alkatrész pontos időben megérkezett. Vezetőnk nem tévedett: egy óra múlva újból útra készen állt a rohamcsónak. Most már egészen bizonyosnak látszott, hogy eljutunk az alig 20 kilométerre levő Siófokig. Eljutottunk. s egy győztes csatahajó diadalával vonultunk be az öbölbe. , A zsilipeken keresztül félelmetes robajjal zuhogott a Balaton vize. Látványnak sem utolsó, s a. Siófokon nyaralók közül mindig sok bámészkodója van a Balaton „lecsapolá- sának”. Természetesen fényképezni akartuk ezt az utolsó „fázist”, de mint később kiderült. ez nem egészen veszélytelen művelet. Alig kattant a fényképezőgép zárja_. apró ember pattant elő valahonnan, s cibálni kezdte a masinát. . A cibólásban ugyan alulmaradt, de közölte, hogy el ne hagyjuk a zsilipet, amíg meg nem érkeznek a rendőrök, mert itt aztán nem lehet fotografáini. Nem ellenkeztünk a zsilipek cerberusával. engedelmesen megvártak a rendőröket, s a vízügy helyi képviselőjét, aki készségesen igazolta, hogy nem a CIA részére örökítettük meg ezt a fontos objektumot, amélyet egy Pajtás géppel bármelyik Balaton-parti bámészkodó a legnagyobb lelki nyugalommal fényképezhetett volna. Zsilipkalandunk szerencsére nem végződött fogsággal, így semmi különösebb akadálya nem volt annak, hogy sok „vihart megért” járművünkkel a torkolat félé vegyük az irányt, az immár megjuhászo- dott motorral. Előre gondosan kidolgozott időrendünk, a kétszeri „hajótörés’’ miatt alaposan felborult. és jócskán ránk esteledett a folyón. Említettük: az éjszakai hajókázás nem tartozik a legnagyobb gyönyörök közé, különösen a motorcsónak vezetőjének nem, aki ráadásul — több-kevesebb megszakítással — harminchat órát töltött már a vizen. Az uszályokkal való találkozásunk megint csak nem múlt el minden kaland nélkül, és vezetőnk éberségének és ügyességének köszönhető, hogy kórházi kezelés helyett Sió-élményeink megírásával foglalkozhatunk. Annyit mindenesetre megtanultunk, a Sión töltött napok alatt: a víz nagy úr, és uralkodni csak akkor lehet rajta, ha olyan emberek teszik ezt. mint Gulyás János, Szilasi János, „Ádi” és a többi segítőtársunk. (Folytatjuk) D. KÓNYA JÓZSEF ' —ORDAS TVAN Müszfv— gumiból Jelenleg ugyan világszerte a szíváltültetések állnak az érdeklődés előterében, de ez csöppet sem befolyásolja a mesterséges szív létrehozására irányuló . kísérletek ütemét. Eleinte a műszív anyagául poliuretánnal kísérleteztek, napjainkban ■ dakronh álóval átszőtt sziliKori'gumiva'f' próbálkoznak, mely jobban ellenáll a t'éstnedvek hatásának. A kutatók valószínűnek tartják, hogy néhány éven belül sikerül olyan tökéletes mesterséges szivet konstruálni, mely a mellkasba beépítve hiánytalanul ellátja majd az élő szív vértovábbító feladatát. Több kísérleti állatot, hoszabb, rö- videbb ideig már életben tudtak-tartani ilyen műszívvel. Képünkön: az amerikai' Goodyear gumigyár kutatócsoportjának egyik tagja nyomáspróbának veti alá a gumiból készült műszivet. Gergely bácsi és a tenger Fazekas Gergely hízómarha-gondozó, ötvenkilenc éves, a teveli ■ Kossuth Tsz tagja, ötnapos jugoszláviai utazáson vett részt a tengerparton, Opatijában, Rijekában. — A tengerben megfürdött? — Nem tudtam feredni. Megint fájt a derekam. Csak a lábamat lógattam bele. — De azért talán mégis a tenger a legnagyobb élménye ebből az utazásból?— Nem. Majd elmondom, hogy mi volt nekem a legnagyobb dolog. A tengeren sok a látnivaló, tetszett oz is. Csak úgy sítalpaznak a vizen. A televízióban láttam már ilyent, de azt hittem, csak humbug. Az óriási hajó is tetszett Rijekában. A nők jó kedve, ficánkolása a parton, a nagy elevenség, minden tetszett. Azért mégsem ez fogott meg engem. Útközben amit láttunk Jugoszláviában, az nem fért a fejembe egyáltalán. Kaszával, sarlóval arattak. Sarlóval is, maroknyi gabonaszálakat. Ha lett volna fényképezőgépem, lekapom. Itthon azt mondhatják, mikor mesélem: csak papolsz. Ez a dolog nem fért a fejembe egyáltalán. T e- henkévél és lovacskával kínlódtak. » — Gerßely bácsi mióta nem kínlódik? — Tíz' éve vagyok tsz-tag. — Teljesen elfeledkezett a régi életéről? —- Igen. — Már meg is döbbenti, ha látja? — Meg. Ez megdöbbentett. —r Álmodni sem szokott arról, hogy szánt, fogja az eke szarvát, vagy hogy kézzel arat? — Nem álmodom erről soha. Az ember csak arról álmodik, amivel egész nap vitódik. Amiben gondolkodik. — Mit gondol, hány embernek lehet még kaszája Tevelen? — Soknak van, de csak a gazt vágják vele az udvaron. Vagy egy kis lucernát a süldőknek. Ha azt mondanák a szövetkezetben, holnap aratni kell, letagadnák, hogy van kaszájuk. Inkább letagadnák, de nem vállalnák a kézi aratást. Az ember nem kívánja már azt az életet, amit mi végbevittünk. Régen én 4—500 kilométereket mentem Erdélyben lovakkal. Sokat aludtam a' kocsin. Négy-ötszáz kilométert is hajtottam, de külföldre nem jutottam el. — Tudja-e, hogy Ópatijában valamikor csak az urak üdültek, — Tudom. Most mi vagyunk az urak, azt lehet mondani. Engem hajnalban két órakor az új GAZ-kocsival vittek be Szekszárdra az utazás előtt. Háromkor kellett ott lenni az autóbusznál, amivel Jugoszláviába mentünk. Egyedül engem vittek a GAZ-zal Szekszárdra. — A kocsivezető nem dünnyögött? — Sőt még örömmel vitt. Azt mondta, Gergely bácsi, én most a maga sofőrje leszek. . GEMENCI JÓZSEF,
