Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-03 / 178. szám

Kampis Péter:

SÖRHALÁL

Az olyasó naplója

Illyés Gyula új könyvének elolvasása után ismét leírhatjuk — ki tudja hányadszor immár —, az iró kimeríthetetlen. Vers, dráma, regény, szociográfia, lirai vallomással telített tanulmány — megannyi tanúságtétel. S most ismét egy könyv.

Az új kötet címe kissé riasztó, gyanút kelthet az olvasóban, főleg a fiatal olvasóban. Mert bizony a fiatalságtól mi sem áll távolabb, mint az öregkor. Aztán: Kháron — hangzásra sem megnyugtató. A mitológia szerint az alvilág révésze ö, ki a földi halandók lelkét az alvilágba, Hades birodalmába szállítja. De idegenkedésünk megszűnik, mihelyt belelapozunk a kötetbe. Mert Illyés Gyula az öregedés tüneteiről ír ugyan, de az életről gondolkodik. Ez pedig eléggé közérdekű téma. Az iró „tanácsai", áttételesen, egyetemesen hasznosak.

Közvetlenül azokhoz szól, akik már a ladik és révésze felé ballagnak. Az öregekhez. Vigaszt nyújtón, félelmet oszlatón. S kell is a nyugtató szó. Az ember halhatatlanság igényű, mégis mennie keli, ha eljön az ideje. Ezt az ellentmondást emberhez méltón kell fogadnunk. Úgy, hogy ne várjuk a halált. Sőt, gúnyoljuk ki, hiszen a halál maga az értelmetlenség, az egész emberi logika visszája — az emberi tudatban. Ugyanakkor természeti törvény is; születésünk pillanatától magunkban hordozzuk az elmúlást. S mit tehet az embert „Sem a halál, sem gazdája, az isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket." — írja derűsen Illyés. Kissé tors ugyan ez a mosoly, de mit tehetnénk mást? A megtestesült képtelenségre — márpedig a halál az — csakis igy felelhetünk.

A fenti gondolatokból kitetszik talán, hogy az lllyés-féle elmúlás-szemlélet teljesen mellőzi a valiás nyújtotta vigasz lehetőségét. Nem él vele, nincs rá szüksége. Minél fényesebb az elme, annál kevésbé fordul földöntúli érvekhez. S Illyés Gyula a nagy materialisták neveltje.

A filozófiának örökös vizsgálódási területe a halál kérdése. SÍ minthogy az új lllyés-kötet erősen filozofikus tartalmú mű, alapvető kérdése: miért élni? Pontosabban: hogyan telik az ember élete, s miről adhat számot, mikor megérkezik Kháronhoz? Ha valamiféle számvetést tennénk, akkor talán az derülne ki, hogy bizony sokkal több az emberi élet árnyoldala, mint a napsütéses órák száma. Ahogyan ezt Illyés, a költő írja: „Húztam az átkos ember-igát”. Csakhogy az élet nem tűr semmiféle kettős könyvelést. Az „átkos ember-iga" a megtartó erő. Némi gondolat- társítással: minden üresen elfutó pillanat nagy-nagy szakadék. „Számomra az óra értékes, amelybe én töltöttem valami értéket." — vallja Illyés.

S most konkretizálódik az eleddig filozofikus szinten mozgó gondolatsor, most vált át az iró a társadalmat közvetlenül érintő „tanácsokra". Tehát Illyés Gyula nemcsak önmagáról s önmaga vigasztalására ír. Célja: megmagyarázni az értelmes élet titkát, s tartalmassá tenni az öregség idejét. Egyetlen igaz feltétel a hasznos tevékenység. Mert csak ezzel igazolhatjuk magunkat; az ember tevékenységében halhatatlan.

E gondolatsorból következik egy másik hasznos „tanács*** A társadalomnak legyen gondja arra, hogy az öregek ne ütődje- nek el a munkától. Csak a munka tarthatja ébren minden emberben a „szükség van rám** érzését. Akinek megadatik ez, értelmes életet élhet idős korában is. S tőle elfogadhatjuk a szép üzenetet: „Higgyétek, hogy a halál: legyőzhető, ha én, lám, elestem is. Ha mind elesünk is: kitartón, magányos hátvédként - végsőkig, ahogy megfogadta»

' BABEL ERNŐ

P

ersze, emberáldozata azért neon volt ennek a dolognak. Mindössze néhány higanymilliméter vérnyomás-ügyben , egy-két remegés a gyomorban, különös ci- kázások az agykéregben. Ez nem öl meg egy embert — legfeljebb öt másodpercet elvesz az életéből.

De Balog Kázrnér már a negatív tartományban élt Szomorú ember volt nagy fülű, tehén barna szemű, szomorú ember. Szomorúságának

egyetlen oka a néhány éve elkezdett játék: bármi történt vele, ami alapjaiban, vagy következményeiben igazságtalan volt, számfejtette vegetatív reakcióit. Egy keringéses valam; (vérnyomás, szívdobogás stb.) három másodpercet jelentett, gyomoiremegés egy másodpercet különös cikázás az agykéregben — ugyancsak egy másodpercet — Ennyivel rövidíti az életemet az a sok első beteg, amikor kiszólsz a rendelődből — magyarázta orvos barátjának —, legalább tizenöten ütik össze a fejüket az ajtóban. Mindegyik vén hülye tudja, hogy én előbb voltam ott, és egyiknek se jut az eszébe, hogy az első csak egyetlen egy lehet Egy várakozás a rendelődben: legalább öt perc az életemből.

Egyik reggel Balog Kázrnér sommázta az eredményt és rájött, hogy nincs sok ideje hátra. Szomorú lett tehát, ahogy halódó ember rokonához illik. Az összes igazságtalanságból következő fiziológiás romlás a statisztika szerint huszonnyolc év, tíz hónap, három hét négy nap, tizenegy óra, harminchat perc és negyvenhét másodperc halált tett ki. Kázrnér ebből az eredményből szomorúan vette tudomásul, hogy mindössze egy keringéses valamire, és esetleg egy különös cikázásra futja az idejéből. Utána már csak negatív életet élhet.

Kissé nyugtalan lett, és kibámult az ablakon. Szemben egy ház; oldalt is egy ház, mindenfelé házak. Eszébe jutott, hogy meleg van. A konyhába ment. Kinyitotta a frizsiderajtót, és megállapította, hogy az bizony üres. Gvakorlott mozdulatokkal előhalászott a kredencből egy dobozt, amiben apró műanyag zsetonok zörögtek. Kivett egyet, feldobta a levegőbe, elkapta, és zsebrevágta. A csa- tos literes üvegek a gáztűzhely alatt sorakoztak, tisztára mosva. Kázmér úgy emlékezett, hogy még van egy üveg söre, de vállvonva vette tudomásul, hogy már nincs. Romlik az emlékezőtehetségem, tűnődött, aztán még hozzátette: persze, lehet, hogy nem én ittam meg.

Előző nap küldte a felesége sörért Kázmér öt üres üveggel és öt szép, fekete zsetonnal elment Csak nagysokára tért haza, (pedig nem kellett messzire menni) s a szatyorban három üres, és két tele üveg volt

— Folyton a sört zafaálod, fiam — korholta szelíden a felesége —, csak tudnám, mikor robban már fiel a hólyagod.

Kázmér ettől még szomorúbb lett, és megivott egy üveg sört Egy maradt tehát, és azt az egyet most nem találta, csak az öt üres üveget tűzhely alatt. A legközelebbit megragadta, megnézte, rém foltos-e, aztán elindult. Az utcán óvatosan lépke- t, ingnyakát kigombolta. i,st már vigyáznom kell

magamta* goattoteh 9m élj»;

nek kellemetlenségek. Nem ugrálhatok olyan sokat.

A szembejövők elöl udvariasan kitért, és nemsokára megérkezett a sörgyár elé, ahol a szutérin ben osztották a házisört Befordult a kapu alá, és lement a lépcsőn.

Sokan voltak. Kázmér tizennégy embert számolt meg maga előtt, és elgondolta, hogy ha mindegyik visz öt üveggel, az hetven üveg sör kiadását jelenti. Ez testvérek között Is húsz percet vesz igénybe. Ha pedig mindegyik tíz üveggel visz, az száznegyven üveg, negyven perc. Száz üveg fejenként az ezemégyszáz üveg, négyszáz perc. A négyszáz perc az hat óra negyven perc.

Egész jól el szórakozott. Nehezen fogytak az előtteállók, és Kázmér inkább számolt, mintsem felidegesítse magát. Csak semmi izgalom, mondogatta, és kaján örömmel vette tudomásul, hogy kimaradt a vitából, amely egy tolakodó kapcsán kerekedett. A dolog már mögötte zajlott.

Csak álljon a sor végére fiatalember — mondta egy Sörízű Hang — mindnyájan sorbaállunk.

— Énnekem soron kívül kiadják — replikézott egy Pely- hesállú Hang.

— Miért, maga kicsoda? — így a Sörízű Hang.

— Itteni dolgozó vagyok — öntudatosodott a Pelyhesállú Hang.

— fin meg jobboldalas minis tráns vagyok a diákmisén — mondta a Sörízű Hang.

Sokan röhögtek, aztán csend lett. Kázmér kéjesen behunyta a szemét. Kimaradtam belőle, gondolta, jó is, hogy nem elém tolakodott, mert én nem szólok, hanem csak felmegy a vérnyomásom. Es most már csak legfeljebb egyszer mehet fel

Közben odaért a kisablak- hoz. Udvariasan gyors mozdulattal ejtette a Kinyújtott tenyérbe a zsetont, és a magasba lendülő üveg után nézett. Bólintott, amikor látta, hogy a tisztasági kontroll sem állapított meg hibát. Minden jól megy, mondta magának Levette a pultról az odatett tele üveget, és kiment az utcára.

A sörösüveg hűvös volt, és nyirkos. Balog Kázmér óvatosan körülnézett, mielőtt az úttesten átment, és a házuk előtti kis utcában erős kísértést érzett, hogy beleigyon a friss, hűvös sörbe. Aztán a fejét csóválta. Biztosan otthon van mér Zsófia, majd azt mondom, hogy neki hoztam. Akkor megbékél, és megelégszik egy pohárral, és nem durrant le, hogy megint lopom a tikettet. És akkor nincs idegeskedés, Szent, Nagy Béke van. Tiszteld feleségedet, hogy hosszú életű légy a földön. Örökké fogok élni. Ezentúl rendben lesz a vérnyomásom, az emésztésem, az agyvelőm.

Zsófia valóban otthon volt. Kázmér az ajtóban állt, tehénben» szemével megindíA régi világban a céhek jól felfogott önérdekből szorgosan ügyeltek jogaik, kiváltságaik épségére, szabályzataik megtartására, s nemkevésbé az idegeneket korlátozó rendelkezések tiszteletére. Nemcsak a céhek belső rendjét írták elő gondosan, és védekeztek a céhen kívül állók, kontárok ellen, hanem a vásárok, a „sokadalmaÍí" rendjét is szigorúan megszabták, így például idegen iparosnak és kereskedőnek csak országos vásáron volt szabad áruját a céh városában kirakni és eladni. A brassói posztókészítő céh szabályzatában olvassuk: „Az purgarejtlen (polgárjog nélküli) és idegen embereknek a szabad sokadalmakon kívül ne légyen szabad sem

«San nézett. Aztán fneglCbál- ta az üveget.

— Nézd, mit hoztam neked!

Zsófia csak ennyit mondott:

— Ismerlek.

Kázmér fürgén poharakat

hozott. Felnyitotta az üveget. Aztán kiöntött két pohár szép, színes sört. A napsütés át- tünt a poharakon. A sör zavaros volt, medúzák, papucsállatok, amőbák. ebihalak úszkáltak benne. A szentségit, de hiszen tudnia kellett, hogy döglött, mégis ideadta, mondta magában Kázmér és az ablak elé állt. Szemben egy ház, oldalt is egy ház, mindenfelé házak. Riadtan érezte, hogy egy kis feszülés jön & mellkasából fölfelé. Néhány higanymilliméter vérnyomás-ügyben, gondolta. Aztán egy-két remegést érzett a gyomorban. És végül különös gondolatok cikáztak Kázmér' agykérgében.

Eszerint végem van, fordult az asztal felé ajakbiggyesztve. Meg vagyok hát dögölve, gondolta dühvei.

És megitta az egész íüveg döglött sört.

adni, sem venni." A nagyváradi szabó céh hasonló tilalmat rendel el: „Semmiféle ember ebben a Váradi városban semmiféle külső mívet, se céhes, se kontár helyen ceináltatottat, se váltó mívet, se vásári mívet se szűr szabó ellen (értsd: joga ellen) semmi egyéb üdőben eladni be ne hozhasson, hanem (csak) az (évi) négy szabad sokadat mokban." Az országos vásárokat nevezték tehát szabadnak, s innen ered, hogy némely alföldi városban az országos vásárt ma is szabadságnak nevezik.

Ám ezen a gazdaságilag igen jelentős intézkedésen kívül, a vásári rendtartások még egész sor tilalmat és korlátozást írnak elő. így Ungvir 1593. évi rendtartása például meghagyja, hogy „minden vasárnap és csütörtök napokon az főbíró viseljen gondot, tudniillik vasárnap predicatioig senkinek ne legyen szabad árulnia semmit, sem házban, sem ház kívül, hogyha az főbíró rajta tapasztalhatja (rajtakapja), avagy megtudhatja, hát az eladótól, az mit árul, elvehesse.** Ugyanez a szabályzat elrendeli azt is, hogy „vasárnap, avagy csütörtökön az mit a városba hoznak eladni, az ku- fárok 12 óráig complárságra (lánckereskedésre) meg ne vehessék, hanem, az ki behozza, az árulja. 12 óra elmúlván, szabadon megvehetik. az kik akarják, hogyha pediglen ez kívül cselekednének, tehát az főbíró a szerént büntesse, a mint a vasárnapi büntetést rendelték.” A helyi ipar és kereskedés érdekeit védte az a rendelkezés is, amely szerint a helybeli céhtagok az országos vásárok napján kora hajnaltól estig szabadon kereskedhettek, az idegeneknek azonban meg kellett várniuk, amíg a vásárt valaminő formasággal, doboláissal, zászló kitűzésével stb. „meghirdettékt’, azaz szabaddá tették, így olvassuk a pesti lakatos, órás és puskaműves céh rendszabályzatában: „A pur- ger lakatosoknak szabad a vásár előtt is árulni, az idegeneknek csak miután már a vásár publikáltatott.” Ez a sokféle tilalom. korlátozás, megszorítás és büntetés érthetővé teszi. hogy az iparos és kereskedő, ha szerencsésen túljutott buktatóikon, felsóhajthatott: „Végre szabad a vásárT’ S így lett ez a céhéletből származó kifejezés szólásmóddá.

, VÁRKONYI NÁNDOR

Szép magyar nyelv

Szabad a vásár í