Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
Egy A televízió jóvoltából ország*világ előtt/ az ifiterpeilá- ciós műsorban hangzott el a Tolna megyéi hét alkalmából a paksi betontelep női dolgozójától az igény: telepítsenek ipart Paksra, mert sok a munkára váró nő. Okkal, vagy ok nélkül, szinte „divattá” vált az ipar- telepítés sürgetése, s ez . sokszor türelmetlenséggel, élés hangvétellel is párosul. Dombóváron személyesen volt alkalmunk meggyőződni, nagyon sok asszony, leány (Mintegy ezerkétszáz) vár munkaiehetőségre. Tamásiban, XSyÖn- kőn és még néhány nagyobb községben szintén bizonyított, hogy ténylegesen van szabad munkaerő, s a vezetés keresi a megoldás mikéntjét. / Pakson is így lenne? Hiszen közismert,, hogy a - konzervgyár évek óta állandóan növeli létszámát, fejlődik és bővül a termelése. Az elsősorban női munkaerőt foglalkoztató élelmiszeripari üzem napjainkban már 1742! főnyi munkáslétszámmal működik. A legtöbb új női munkaerőt ők vették fel, de fejlődött e téren a ktsz és a háziipari szövetkezet bedolgozó rendszerű foglalkoztatása is, Kell-e még ipart telepíteni a Duna. menti, járási székhelyre? A tisztábban látás igényével és a tájékoztatás szándékával indultunk el Paksra, hogy utánajárunk, jőgfas-e a reklamáció, vagy nem? Felkerestük a konzervgyár munkaügyi osztályának vezetőit, a járási tanács munkaközvetítőjét, s érdeklődtünk másoktól is. sürgetés nyomában,** „Mankáshiáimyai küszködünk“ — Két-három évvel ezelőtt megszűnt Pakson a nők körében a munkaerő-felesleg — válaszol velősen, tömören Ud- vardi Lászlóné, a paksi konzervgyár munkaügyi osztály-' vezető- helyettese. Noha nyári szabadságát tölti, rövid időre benézett az üzembe Blanár András, az osztály vezetője is. Hármasban folytatjuk a beszélgetést. ö is megerősíti, s számokkal is bizonyítja az előbbiekét. — Feleslegről szó sem . lehet, hiszen ma már kevés és nem fedezi a gyár szükségleteit a női munkaerő. Az üzem augusztusi munkásszükséglete 839 lenne, azonban eddig csak 730-at sikerült találnunk, Megemlítem, hogy már hosz- szabb ideje kénytelen az üzem vidéken toborozni, és sajnos csak több-kévesebb sikerrel tudjuk ezt megoldani. •— Kopognak-e helybéliek bebocsájtásért a gyárkapun? — Kevesen. Átlagban, s naponta csupán 2—3 asszony jelentkezik. Felvesszük őket, szinte mindenkit. Amilyen munkaerőt kap a gyár, azt alkalmazza, rájuk vagyunk szorulva <— feleli Udvardiné. — Utasítottak^ el valakit? — Mostanában nem volt arra példa. Általában két esetben tesszük meg, de elvétve kerül rá sor. Meggondoljuk, felvegyük-e azt, akinek kilépésekkel van teli a munkakönyvé és a miilapja is hagy áílési'* Ságokkal terhelt, a másik pedig az, amikor égy gyengébb dolgozónk hagyta el a gyárat éá v'í&sza RÍVán Wffi. Alii dolgozni akar, felvesszük, és nem küldjük’ el a maradni szándékozókat sem — vázolja Blanár András osztályvezető! Tájékoztatásul elmondják még, hogy éppen munkaerőgondjaik enyhítése miatt — már korábban létesítettek telephelyeket Dunaföldvár, Németkér, Sárszentlőrinc, Fadd, Bogyiszló községekben a helyi foglalkoztatottság növelése, a helyben végzendő előkészítés, tisztítás céljából. Egyöntetűen mondják, hogy apadóban a környék munka- erőforrása is. Nagydorogról régebben tizenöten-huszan jártak be dolgozni, most csupán hárman vannak. Végül a kilépők arányáról, a távozás okáról és a pótlásról kérdezem őket. — Százketten léptek ki tavaly a gyártól. Jöttek vissza hozzánk még az atomerőmű építkezésétől is és jelentkeztek újak, tehát azokat pótolni lehetett, a kilépés és belépés nagyjából azonos mértékű. Elmentek a nagyobb kereset reményében, mások pedig a három műszak miatt — tájékoztat kimutatásaikat előszedve az osztályvezető. — S találtak-e „jobb helyet”, vagy vaktában mennek el? — Találtak, s az esetek többségében már meg is egyeztek az új munkahelyen. Tizen hárman a listán A paksi munkaközvetítőben ritkán tudnak segíteni a paksi vállalatokon, amikor igénylik náluk, és sürgetik őket, hogy adjanak embert. — Gyakorlatilag nem is tudnak adni nékik jófortháh senkit — mondja Laki Endréné, a járási tanács mb munkaügyi osztályvezetője. — Miben látja ennek okát? — Megítélésem szerint aki komolyan el akart helyezkedni Pakson, már korábban talált munkahelyet — válaszolja, majd előveszi a nyilvántartást. Mindössze tizenhárom munkát kérő szerepel listáján. — Valamivel többen jártak itt, de nem mindenki kéri, hogy vegyük nyilvántartásba. Érdeklődnek, előadják igényeiket és aztán távoznak. Nézzük, ntít kívánnak ők tizenhármán. Többségük az atomerőmű építkezéséhez menne. Kőműves, villanyszerelő, gépkocsivezető, könyvelő, kubikos. Mindössze három nő vár a tizenháromból elhelyezésre, ők takarítást vállalnának, illetve csökkent munkaképességűek. — Kevés, vagy sok a munkára váró nő Pakson? Mi a véleménye az újabb ipartelepítésről? — kérdezzük meg Laki Endrénétől .is, utalva az interpellációra, — Amikor hallottam, én először azt mondtam, igaza van. Aztán rájöttem, hogy dehogy, nem olyan egyszerű. Nyáron egyáltalán nem tudunk eleget Döntött a fiimmü vészszövetség játékfilm-szakosztálya; október 13 és 18 között az 5. pécsi játékfilmszemlén a MAFILM stúdiók nyolc, alkotása vehet részt. A filmszakemberek húsz felsorolt produkció közü} választhattak. Az idei játékfilmszemle mezőnye — a leadott szavazatok arányában — a következőképpen alakult; „Feldobott kő” „Fényes szelek” „Tiltott terület” „A Pál utcai fiúk” „Fejlővé»* tenni az üzemi igényeknek Szerintem ellentétes a paksi nők igénye a valóságos helyzettel. Szívesen dolgoznának kozmetikai cikkeket gyártó üzemben, esetleg egy cérnázó- ban, a gimnáziumi érettségizettek pedig irodában. Tavasztól őszig foglalkoztatja a nőket a konzervgyár, de az igazgatója kijelentette, hogy egész időben is lehetséges — válaszolja Laki Endréné! # A vágyálmok és a valóság nem harmonizálhat. Tartozunk az igazságnak azzal, hogy kimondjuk: nem mindig és nem mindenütt takar valóságos igényeket az ipartelepítés sürgetése. Paks község nincs híján a munkalehetőségeknek, a Duna menti településen van elegendő munkaalkalom. Bár minden Tolna megyei nagyközségben ott tartanánk, ahol Pakson. „Próféta voltál, szívem” „Ismeri a szandi-mandit?” Ez a hét film a szavazatok ötven százalékánál magasabb aránnyal jutott a pécsi filmszemlére. A sorrendben a következő „Isten és ember előtt” című alkotás ugyan nem kapta meg a szükséges ötven százalékot, a szemle pécsi előkészítő bizottságának javaslatára és az intéző bizottság meghívása alapján azonban ugyancsak részt vesz a ver-: senyben. SOMI BEN J AMIN NE Nyolc* film kapott pécsi ^rajtengedélyt44 i MONDJON EGYSTORYT! ^ANYUNAK NEM SIKERÜLT...« ;,Ee «réséit egy kézfogásból rólad, Bfj Jóé akarsz és le Is Úszta Jó vagy, I agy «eklutetiUi elhitesse ▼éled »-a*éj, dolgokért élsz és érdemes élne#«. (Vóczi Mihály) Paradoxon: ahány ember, annyi regény. Megtoldom: néha több regény, attól függ, hány évet számol születésétől, illetve esz- mélésétől, világra ébredésétől egy-egy ember. Milyenek ezek a regények? Mindenekelőtt befejezetlenek, de drámai sűrűségükkel bőven lehetnek izgalmasabbak bármi, a valóságot csak másoló írásműnél. Elsőként egy fiatal lány életének legizgalmasabb történetét foglalom krónikába, Ve- hetjük-e rossznéven, hogy ő a pályaválasztás stroyját választotta? A kezdődő életnek olyan állomása ez, amely meghatározza hosszú évekre egy ember helyét a társadalomban és a szűkebb közösségben, a családban is. — Ami nem sikerült édesanyámnak, én azt valósítom meg. Határozott ez a leány, most vette kézbe az oklevélét és maholnap, hadat üzenve annak a balhitnek, amely szerint senki sem lehet próféta saját hazájában, otthon. Bonyhádon kezdi el a védőnői pályát. Mindenki beleexólt — Nahát," ez a!Márta! Kitűnően érettségizett és hallottátok mit akar? Nem megy egyetemre, se főiskolára! — Mindenki ügy rontja el az életét, ahogy tudja! — Majd megbánod még! hogy védőnő akarsz lenni! —< Kislányom, sajnálom, hogy, elkótyavetyéled a képességeidet! Az iskola büszkesége voltál, főiskolán, egyetemen látnánk szívesen! Wágner Annamária, aki a bonyhádi gimnáziumot az 1966 —67-es tanévben fejezte be. hajthatatlan volt. Pedig sokan akarták „segíteni” más pálya választásában. ’ Szükségtelenül, ö, nem biztosítószelepnek szánta a jelentkezést a szegedi védőnőképzőbe. Máshova nem is jelentkezett. Kevesen értették meg. de megértette a család, elsősorban az édesanyja, aki valamikor nagyon szeretett volna védőnő lenni. — Nem szólok bele kislányom. nekem csak az a fontos, hogy megtaláld a helyedet és amit vállalsz hivatásodul, azt örömmel tudd végezni. Arról, nem esett szó soha. hogy ő váltsa valóra, ami a mamának nem sikerült. — Most, hogy megvan már a kinevezésem Bonyhádra. olyan jól érzem magamat. Itthon fogok dolgozni, ahol Cica nénit annyiszor kísérgettem. Ki az a Cica néni? Eszter- hás Ilona védőnő, aki nemrég nyugdíjba ment. Inkább idősebb nővér, mint barátnő. — Rengeteget köszönhetek neki és el is utazom hozzá majd- Dombóvárra, ahova költözött, hogy megmondjam, boldog vagyok és soha nem felejtem el a segítségét. Karikagyűrű csillan az uj- ján. Hogyan? Egyszerre kezdi a dolgozó nő életét az asszony- élettel? — Sajnos, nem. A vőlegényem most vonul be katoná- nák, várni kell ami nem is lesz baj... — Mária, nem baj? Fülig pirul, de magával ragadó - nyíltsággal korrigál; — Hát. picit bal de kibírjuk. A vőlegény szintén érettségizett és ő sem tanult tovább, illetve szakmát tanult: esztergályos a gépjavítónál. Az ő terveiben szerepel, hogy leszerelés után Ismét kézbe veszi a tankönyveket Mi a boldogeág titka? A mama? Bolti eladó. Azt hiszem nem csak a lánya bálványozza. De legszebben azért ő, mert azt szerezte meg elégtételként, ami szülőanyja számára csak vágyálom maradt. Ez a story nemeseik izgalmas, de regényes és érzelemgazdag is. Mellette izig- vérig mai története egy húsz éves lány hosszútávra szánt helyére találásának. Hogyan készült a hivatására? Elbocsátó intézetének legjobb növendékeként, kitűnően. Valósággal sugárzik amikor elmondja, hogy két év alatt volt 22 vizsgája és számos kollokviuma. Az eredmény, végig kitűnő. Nem kis teljesítmény, de megérte. Kétszeresen is. — Hogyhogy kétszeresen? — Mert minden kitűnő vizsga után soron kívül haza mehettem. Nagyon jó volt Szegeden a védőnőképzőben, de hiányzott az otthon. A soron kívüli hazautazás, jutalom volt. — Sofia senki nem nevette még ki, hogy ennyire vágyódott Bonyhádra? — De, akadt csúfolódó. Nem vette még észre, hogy a fiatalok csúfolódó kedve sokszor táplálkozik valami irigységféléből? Én ezért nem vettem komolyan az ugratásokat. Alapjában véve irigyeltek, hogy a szülőhelyem testesíti meg számomra a kikötőt, azt az „ígéretföldjét” is. ahol élni, dolgozni akarok. Lehet, hogy igaza van. Kortársait ő ismeri jobban. Míg beszélgettünk, sokszor fordult meg a fejemben, hogy korához képest túl komoly ez a lány, aki ráadásul nemcsak a fiatalság szépségével gazdag. Ki is bököm a kifogást. Nevetve tiltakozik; — Hatalmas tévedés! Mi nagyon vidám társaság vagyunk egymás között, itthon. Nevetni nagyon jó dolog, vagy nem?! Ami azt illeti, derűsen élni valóban a legjobb dolog a világon. A mindig jelenlévő derű azt jelenti, hogy helyén tudja magát az ember és boldogságának fontos alkotóeleme a munka boldogsága is. Hányán keresik ezt a titkot! A boldog életét. Wagnerek régen megtalálták. Annamária dicséretes fölkészültsége mellett ezért tudja majd hivatását úgy gyakorolni, ahogy elsősorban ő követeli magától: teljes odaadással. — Húszéves... mégis de sokan tanulhatnának tőle!-»li—