Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
Ugye, emlékszik még a szerkesztő úr <urra a levelemére. amelyikben arról irtom, hogy Franciaországban ólyán Verseskötetet adtak ki, amelyikben csak tiszta lapok voltak’ így mindenki olyan verset képzelhetett, vágy írhatott' a tiszta'lapra, amilyen neki a legjobban tetszett. Nos, úgy látszik, hogy a mi könyvkiadóink is hallottak erről valamit,, mert a Szépirodalmi Könyvkiadó és az Athenaeum' Nyomda közös vállalkozásban elkészítetté óz első magyar nyelvű formabontó regényt. R. L. Stevenson: Remeték kincse — című könyvét. amelynek elolvasása után egy régi jó ismerősöm a következő levelet küldte. nekem. ..... o 24. oldalig a cselekmény kezdetét megismeri a tiszteli olvasó, utána jön az olvasó-fantáziája a 73. oldalig. Innét már folyamatosan tudja követni a cselekmény folyamatosságát, sőt még a befejezést is, A 83., illetve a SS: <% dalon kezdődik ,,'A vidám vitézek” című kisregény, amelynek szintén ■ csak t a kezdetéi ismerhetjük meg, mert a 96. oldalon a .cselekmény abbamarad, innét kezdődik az első- kisregény 4$. oldalától, és rájöhet, hogy a fantáziája jó, vagy rossz volt. Ez a regény folyamatosan tart a 80. oldalig, de a cselekmény befejezése ugyanaz, mint az első 80. oldalon. Az újabb Sí, oldalon a .szerkesztő, vagy valaki más még egyszer elkezdi „A vidám vitézek” kisregényt, mert jóhiszemű és arra gondol, hogy a tisztelt olvasó már elfelejtette, hogy mit is' olvasott:. f Javaslatom az lenne, hogy ezt a könyvet jobb lett volna rejtvényfeladatnák kiadatLehet, hogy annak is szánták. De az is lehet, hagy nálunk is áttérnek majd az üreslapú regények közlésére, amelyek lapjaira mindenki olyan történetet gondol, amilyent akar. Persze ez nem megy máról holnapra. Kezdetben azért segíteni kell az olvasót, legalább a regény kezdetét, közepét, végét közölni kell, mert különben az olvasó nem tudja, hogy mit is gondoljon. Lám, ez a levél is azt bizonyítja, hogy az olvasó rejtvénynek gondolta az új kísérletet, pedig az nem rejtvény, csak kísérlet a legolcsóbb regény, az üreslapú regény kiadásához. Persze az is lehet, hogy az én ismerősömnek van igaza. Lehet, hogy rejtvénynek szánták a regényt, csak ez a szándék még nem derült ki. Majd egyszer ez is kiderül, mint ahogy kiderült sok minden. Kiderült például a Rio dé Janeiró-i eset is. Igaz csak a bíróságon, de kiderült. A Rio de Janeiró-i bíróság éppen akkor tárgyalt egy válási ügyet, amikor ott tartózkodtam. A válóper mindig érdekelt. így hát nem csoda, ha bementem. Érdemes volt. Képzelje el a szerkesztő úr azt a jelenetet, amikor a bíróság úgy dönt, hogy a három gyermeket a férjnek ítéli és ekkor magából kikelve felugrik a volt feleség és azt kiáltja magából kikéivé: „Ez lenne a legnagyobb igazságtalanság uraim, hiszen a gyermekek egyike sem az övé!” Pedig a férj mindig azt hitte, hogy az övé mind a három gyerek. Talán egyre gyanakodott, de azért arra álmában sem mert volna gondolni, hogy mind a három másé. Hát így vám ez ezzel a regénnyel is. Hogy miért jelent meg így ez a regény, azt csak a szerkesztő, meg a nyomda tudná megmondani. Amíg ők nem nyilatkoznak, addig ez titok marad. Mint a három gyerek. Vagy mint a tinemoodi vízisí-bemutatón a taps. Sheila Hewitt mindaddig azt . gondolta, hogy a szép mutatványainak tapsolnak, amíg a bemutató véget nem ért. Nagyon nehéz volt a bemutató-gyakorlat, főleg, hogy közben köhögnie is kellett, de minden nehézség ellenére a gyakorlatot végigcsinálta és amikor befejezte, akkor derült ki, hogy nem a gyakorlatnak tapsoltak a nézők, hanem annak a köhögésnek, amelynek következtében bikinijéről lepattant a gomb és... Hát ennek tapsolteak az emberek. És ezt a tapsot értette félre Sheila Hewüt. így van ez, szerkesztő úr, , az emberek szereinek sok mindent félreérteni. Megvallom őszintén én is félreértettem valamit a minap, amikor, személyzeti osztályvezető barátomnál tettem látogatást. A pazar irodájában akvárium volt. Tele szebbnél-szebb halakkal, vízinövényekkel.-— Minek ez neked? Talán azért, mert nyugtat a látvá ny? — Dehogy! — legyintett a bartáom. — Azért van itt ez az akvárium, mert szeretném, ha lennének körülöttem néhányon, akik nem kérnek rögtön fizetéseméiért, amikor kinyitják a szájukat. . Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: — Hallottad, hogy Trixi és Hans házasodnak! — Lehetetlen! Mindig azt hittem, hogy. Trixi a hipermodern nők közé tartozik, akik egyáltalán nem gondolnak arra, hogy férjhez menjenek. — Hiszen Hans is azt gondolta. * — Emlékszel ? ■ M ennyi brómot kellett a kávéval együtt lenyelnünk, amikor még fiatal katonák voltunk, csakhogy minél kevesebbet gondoljunk a lányokra? g — Ennek bizony már négy-* ven éve. De hogy jut ez éppen most eszedbe? — Nem tudom, de valahogy az az érzésem, hogy a bróm most kezd nálam hatni. * — Vajon mit mond a gólyamama gyermekének, amikor megkérdezi tőle, hogyan lesznek a kis gólyák? * A cserkészek egyik alaptörvénye: mindennap tégy valami jót. segíts embertársaidon. A heti táborozáson három cserkész- jelentkezik a vezetőnél, hogy beszámoljon jótetteiről. — Nagyon öreg és bizonytalanul járó nénit segítettünk át az úttest másik oldalára. — Ez nagyon szép dicséri a vezető a fiúkat. — De miért kellett mind a hármótoknak segíteni ? — Hát azért, — feleli az egyik fiú dadogva — mert a néni egyáltalán nem akart .átmenni. * — Nem tudja kérem, mikor érkezik ez a vonat Breznora? — érdeklődik egy utas. — Nem tudom, de Brezno- ban van óra az állomáson, megnézheti. * — Színházi előadás után Herr Grüner, amikor átlépte lakása küszöbét, kétségbeesetten látta, hogy szekrényei tartalmának nagy része a földön hever. Készpénze és ékszerei eltűntek. A rendőrség azonban a pénzt és az ékszereket is megtalálta a széken lógó kabát zsebében. A betörő a ház uráéval felcserélte salát kabátját, amelyet zsák- niányostól otthagyott. Érthetetlen dolgok • Hogy tetszik az új nyaralótok?’' — kérdezi a nagymama kis unokáját. „Nagyszerű, nagymama. Szép kert is van a nyaralóhoz és saját szobát kaptam. Csak a szegény mama — teszi hozzá a gyerek rövid gondolkodás után — neki még a nyaralásban is a papával kell együtt aludnia." * A jegesmedve papa és a jegesmedve fiú séta közben beszélget: — „Mond papa, a te szüleid is jegesmedvék voltak?” — „Igen. fiam.” — „S a mama szülei is?” — „Igen, a mama szülei is.” — „S a nagvpapáitok, és a nagymamáitok valamennyien jegesmedvék voltak?” — ..Igen, valamennvien." — „Furcsa — jegyzi meg a kis jegesmedve — s én mégis fázom.” IStia, augusztus '24. szöveg nélkül. — Igaz, hogy kicsi, áe ismeri a cselgáncsot1 — Látom— látom... — Titkárnőin nagyot! hail és a fülébe keil diktálni.
