Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-02 / 177. szám
/\ C'PVC TOLNA ALTA RIPA A lexikon szerint Tolna neve a rómaiak idejében Alta Ripa volt. Itt vezetett a rómaiak Aquincum-i (budai) hadiútja, s Várdomb, Szek- szárd után ez volt a következő állomás. A korabeli feljegyzések szerint Dunaszek- csőtől 29 000 lépésnyire* fekszik, s az „Equites Stablesia- ne” és az „Equites Dalmatae” nevű katonai lovascsapat állomásozott itt Ha pedig itt római katonaság állomásozott, az már eleve bizonyítja, hogy fejlett gazdasági és kulturális életnek kellett lennie. A római katonák békében a földet művelték, szőlőt telepítettek, gondoztak, utat építettek stb. Több római kori tárgy is előkerült Tolnáin és környékén. A honfoglalás idején is nagy szerepet játszik e helység, akkor azonban már The- lena néven említik. Az államalapító István király vár- ispánságot létesített, s törvényeket alkotott ebben a gyorsan gyarapodó városban. A későbbi uralkodók idejéből is számos okirat említi Tolna nevét. A tolnai vár falai közt országgyűléseket is tartottak. Itt tartatták a mohácsi csata előtti utolsó országgyűlést is. A Tolnán tartott országgyűlések sorából kiemeljcedik az 1463. évi. Mátyás király azzal hívatta össze ezt áz ország- gyűlést, hogy megerősíttesse az osztrák császárral kötött békét, s felkészüljön a török elleni hadjáratra. Mátyásnak sikerült rábírnia az ország rendjeit, hogy a személyes felkelés helyett zsoldos hadsereget állítsanak fel, s erre a célra a telkek arányában köteles mindenki adózni. Mint ismeretes, Mátyás király egyik legnagyobb érdeme a zsoldos hadsereg felállítása volt. Ezen a tolnai országgyűlésen szabályozták a pénzverést is. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Mátyás király a történelmi nagyságát jórészt a pénzügyi intézkedéseivel alapozta meg A török hódoltság első felében még élénk a gazdasági, kereskedelmi és kulturális élete, de a XVI. és XVII. század fordulóján hanyatlásnak indul. A török hajók rendszeresen közlekedtek a Dunán, amely akkor még közvetlenül Tolna alatt hömpölygött. A hajdúk 1599-ben meglepték az egyik szállítmányt, amelyet 5000 török katona fedezett. A törökök nagy részét levágták, a többit megfutamították, s 60 nagyobb, 58 kisebb hajót zsákmányoltak, megsemmisítettek vagy 20 török ágyút. A falu lakosainak száma a törökdúlás előtt ötezernél is több volt, a török kiűzésekor azonban mindössze 160. A község főtere meglehet ősén vegyes képet nyújt. Építkezés, jólét Kun János vb-elnökhelyettes: — Községünk lélekszámban ugyan nem növekszik, egyébként annál örvendetesebben fejlődik. Falunk lakossága nagyon vegyes: német ajkúak, őslakos magyarok, betelepültek, s foglalkozás szerint is több nagyszámú réteg található. Sok az építőmunkás, tömeges munkaerőt foglalkoztatnak az ipari üzemeink, jelentős a paraszti Népújság J 1969. augusztus 2. réteg, a termelőszövetkezet tagsága és az értelmiség is. Felmértük a különböző rétegek helyzetét, s az a tapasztalatunk, hogy Tolna lakossága jólétben él. Ezt mutatja a sok építkezés és a boltok forgalma is. — Mivel jelentősek Tolna óvodai hagyományai, megkérdezném, hogy jelenleg mi a helyzet? — Azelőtt csak négy csoportban tudták foglalkoztatni a gyermekeket az óvodákban, ma 15-ben. összesen 350 gyermeket tudunk bennük elhelyezni. Ez sokkal több, mint amennyi azelőtt volt. Bölcsőde azelőtt egyáltalában nem működött a községben, ma kettő várja a gyermekeket. Ezekben 100 gyermek ellátásáról gondoskodnak. Tolna község tanácsháza. Tolnai változat A forradalom katonái Wiedemann Antal tolnai építőmester 1876-ban született. A Magyar Tanácsköztársaság idején Pakson direktóriumi elnök volt. A Tanácsköztársaság leverése után ítélet nélkül kivégezték a paksi községháza udvarán. Hamvai szülőfalujában, Tolnán pihennek. A Tanácsköztársaság idején Tolna megyében is ellenforradalmi hullám söpört végig júniusban. 28 ellenforradalmár megtámadta a tolnai vörös- őrséget, kettőt agyonlőtt közülük, hatot pedig megsebesített. A fehérek támadásának áldozatul esett vöröskatonák mindegyike veosési volt, és hozzátartozóik engedélyt kértek a megyei hatóságoktól, hogy hazaszállíthassák őket. A tanácshatalom összehívta májusra a tanácsok országos gyűlését. A gyűlésre megválasztották küldöttnek a tolnai Appelshoffer Ádámot is. Ap- pelshoffer Ádám a Tanácsköztársaság leverése után is hű maradt a proletáreszméhez, s a felszabadulás után az elsők közt állt csatasorba. Munkás- mozgalmi tevékenységéért magas kormánykitüntetésben részesült. Emléktábla Az épületet lebontották, a rajta lévő emléktábla azonban nem került — szerencsére — a bontásból visszamaradt törmelék. szemét közé. Az emléktábla szövege: „A Magyar óvodák alapításának 130. évfordulójára Tolna megyében alapított egyik legrégibb óvoda falára emlékül elhelyezte Tolna megye Tanácsa. 1958. június 25-én”. Brunswick Teréz kezdeményezésére Tolna megyében is terjed az óvodai mozgalom, megalakul „A Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyésület”. és számos kisdedóvó inézetet létesítenek. A 48-os forradalmat megelőző évtizedek Tolna megyében is megannyi reformeredménnyel jártak. Festetics Leó gróf 1838-ban alapítványt hozott létre egy „kisdedóvó példányintézetre”. E célra felajánlotta a belaci kisdedóvót és jelentős pénzösszeget. Ebből azonban Belacon nem lett semmi, végül Tolnán állította fel ezt az intézetet legnagyobb részt saját költségén. Melléje gyakorlóiskolául egy mintaintézetet is létrehozott, s ezzel Tolnán létesült az országban az első óvóképző intézet. Igazgatója — Varga István — elkészítette a kisdedóvó intézetek egész országra kiterjedő tervezetét egész országra kiterjedő tervezetét Településfejlődés — világszinten A nyugati modern településfejlődés egyik jellemzője, hogy a helységek nemcsak a már korábban kialakult mag — falu, városközpont — körül bővülnek, hanem mindinkább elnyúlnak a helységeket ösz- szekötő műutak mentén. Sokan esküsznek is ennek az irányzatnak a .helyességére. Ha ez világszint, akkor Tolna ilyen tekintetben a világszinten áll, a tanácsilag hozzátartozó Mözzsel együtt. Tolna is, Mözs is addig nyújtózott a műút mentén, míg végül összeértek a házsorok. Az idegen alig veszi észre, hogy az egyik községből átért a másikba. Úgyszólván minden helységben találkozhatunk ilyen megjegyzésekkel: „Ha elődeink nem annyira maradiak, akkor. ..” És az „akkor” után következik a helyi jellegnek megfelelő felsorolás, amelyből kiderül, hogy az illető helység ma nem ott tartana, ahol tart. Vasútja lenne, a nagy forgalmú országút ott húzódna, az X gyár ott épült volna meg stb. Rendszerint nem is alaptalanok az utódok ilyen megállapításai. Tolnán is megtalálhatók ennek a helyi jellegű változatai. A múlt században az egyik jobb ízlésű grófnak szemet szúrt a rozoga kisbírói lak a kastély előtti téren. Felajánlotta a városi elöljáróknak, hogy a viskó helyébe emeletes városházat építtetne, amelyben elférne minden hivatali helyiség, hivatalnoki lakás, 6 mindent biztosítana, csak a város gondoskodjék napszámosokról. Az e célra összehívott gyűlésen ezt mondták: „Ha a gróf parádét akar, akkor építtesse fel teljesen a saját költségén s úgy adja oda a városnak. Évek múlva jöttek rá, hogy menynyire ráfizettek a fukarságukra,. Kigyulladt a viskó, és majdnem lángra lobbantotta az egész falut. Hasonló okokra vezetik viszMözs alatt húzódik a vasút, s hogy ma már a Duna is jó pár kilométerrel odébb hömpölyög, a község mellett csak a holtág maradt Sajnos, csökken a lakosság Barát Ferenc vb-titkár: — Tolna hosszú időn keresztül város, megyeszékhely, mezőváros volt, ma község. Lakosainak száma is állandóan változott. Sajnos, jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A legutóbbi népszámláláskor még 8900 lakossal számoltunk, ma csak 8600 körül vagyunk. Bár közigazgatásilag hozzánk tartozik újabban Mözs és Fácánkert is, és ezek lakossága ugyan ügyszámú, de maga a község csökken. — Annak ellenére, hogy je- letős ipari üzemekkel rendelkezik? Selyemgyár, textilgyár, ktsz... — Igen. Sőt annak ellenére, hogy a környező községekből érkeznek is. Az 56-os árvíz után volt egy kis ugrásunk, az árvizes házak egy része itt épült fel, és hirtelen gyarasza, hogy nem Tolna, hanem podtunk. Most nem. Sztárai Mihály Tolnán „Egy-egy alkalommal már a középkori irodalomban is fellelhetünk drámai törekvéseket, a reformáció kora azonban alkalmasabb volt e műfaj erősödésére. Maga a mezővárosi polgárság érdeklődése, továbbá az, hogy e drámák olyan témák- ról szóltak, amelyek szinte közügynek számítottak, lehetővé teszi ilyen müvek születését és az előadások sikerét. Ezek a XVI. századi drámák még eléggé kezdetlegesek. Nem valóságos drámai cselekmény van bennünk, hanem csak dialógusokra felbontott hitvitákkal találkozunk. így az is kitűnik, hogy ezeknek a műveknek határozottabb volt didaktikus, propagatív célja, sem mint szépirodalmi szándéka. Sztárai Mihály... luteránus papként többfelé prédikátoroskodott, s így került Tolnára 1553-ban. Itt közösen használták a templomot a katolikusokkal; így sor került arra is, hogy az egyik pap válaszolhatott a másik felekezetbelinek, tehát vitatkozhattak a gyülekezet színe előtt: olykor ebből tettlegesség is keletkezett. Van arra adat, hogy egy alkalommal Sztárai oly erős érvekkel győzte meg katolikus ellenfelét, hogy a felizgatott hallgatóság majdnem agyonverte a vitában alulmaradt papot." (Idézet A magyar irodalom történeté-böl.) A reformáció terjedése egyben antifeudális áramlat is volt, s nem véletlen, hogy éppen ebből sarjadt a magyar dráma. Sztárai egyik hitvitázó drámájában így szól a protestáns Tamás pap a katolikus pápához: „De ha nem tudsz prédikál- lani, hiszem, tudsz kapálnyi, s azzal is elélhetsz.” Pápa: , Hév (meleg — a szerk megjegyzése) ám a kapa nyele!” Tamás pap: „Megköpjed te, s meghidegedik”. A tanulás, tudás és munka szeretete diadalmaskodik Tamás pap személyében. Sztárai emberi, földi igazságot hirdetve szállt szembe ellenfelével. BODA FERENC /