Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-20 / 192. szám

Dubcek higgadtságra int Tüntetés a konzulátus előtt Folytatódnak a zavargások Észak -Írországban Pozsonyban ünnepi ülésen emlékeztek meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordu­lójáról. Az ülésen beszédet mondott Stefan Sadovsky, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Hangsúlyozta, hogy a nyugati imperialista körök a NATO révén agresszív célo­kat kovácsolnak a szocialista Csehszlovákia ellen és ebben a helyzetben a Szovjetunió­val fenntartott szövetség sza­vatolja a Csehszlovák állam biztonságát. Sadovsky bírálta a Német Szövetségi Köztársaság kor­mányát amiért nem hajlandó kezdettől fogva semmisnek nyilvánítani a müncheni szer­ződést és amiért atomfegyve­rek megszerzésére törekszik. Hidegháborús húrokon Kiesinger bonni kancellár vasárnap a Fekete-erdőben lévő Waldshuti választókerü­letbe látogatott el. A hideg- háborús hangvételű beszédé­ben Kiesinger azt állította, hogy a „keletről jövő ve­szély” egyre növekszik. Hi­vatkozott arra, hogy a Kínai Népköztársaság hamarosan egymilliárd lakossal és a tö­megpusztító fegyverek teljes arzenáljával — beleértve az interkontinentális rakétákat is — fog rendelkezni. A Szovjetunió felől fenyegető állítólagos veszély tényét a bonni kancellár az elmúlt évi csehszlovákiai eseményekből „szűrte le”. A veszélynek — mondotta Kiesinger — arra keli sarrkallnia a nyugatot, bogy „védelemi erőfeszítése­it” fokozza, szövetségben az Egyesült Államokkal. Kapuzárás Gemencben A yemenci vadrezervátum az alkotmány ünnepén fo­gadja az idei év utolsó láto­gató csoportjait. Székesfehér­várról az IBUSZ ötven sze­mély érkezését jelentette be, Budapestről a Posta Jármű­telepéről huszonegyen érkez­nek és ugyanilyen létszámú kirándulótársaságot indít útba a decsi Sárközi Ház is. Az elő­zetes mérleg szerint az idei nyári hónapokban három­ezernél többen jártak Ge­mencben, — ez a megyei Ide­genforgalmi Hivatal megálla­pítása szerint a tavalyi lét­szám másfélszerese. MGV. 6. sz. Gépjavító Állomása Várdomb eladásra kínálja ALÁBBI FELESLEGES KÉSZLETEIT: RS-09 alkatrészeket. Kit. csapágyat, simmeringet és műszaki árut, használt szerszámokat. Ár megegyezés szerint. Ügyintéző: Szabó Z. (294) Hozzáfűzte, hogy a nyugatné­met imperializmus ma — te­kintettel Csehszlovákiának a Szovjetunióhoz fűződő szövet­ségi viszonyára — jóval ki­sebb veszély Csehszlovákia számára, mint a német impe­rializmus volt 1938-ban. A szlovák párt első titkára beszédében emlékeztetett ar­ra, hogy a nyugati országok Csehszlovákiát 1938-ban Hit­ler kényekedvére szolgáltatták ki. Tekintettel erre —, jegyez­te meg —, furcsának tűnik, hogy most francia, angol és amerikai burzsoá körök arra oktatgatják Csehszlovákiát, hogy mi egyeztethető össze a csehek és a szlovákok szuve­rén jogaival és mi nem. Alexander Duboek, a Cseh­szlovák Szövetségi Gyűlés el­nöke a hét végén látogatást tett választási körzetében, a szlovákiai Senicán. Ebből az alkalomból mondott beszédé­ben emlékeztetett arra, hogy szocialistaellenes erők külön­böző provokatív akciókra ké­Csehszlovákia jelenlegi hely­zetével kapcsolatban egymás után érkeznek a levelek a Csehszlovák Kommunista Párt Központi BizottságáhoÁ A le­vélírók támoaatásukról biz­tosítják a párt politikáját, a párt és az állam vezetőinek legutóbbi nyilatkozataiban le­fektetett célkitűzéseket. A Tapolcsány környéki nemzeti bizottságok elnökei levelükben hangsúlyozzák, hogy a szlovák nemzeti fel­kelés 25. évfordulója alkal­mából még inkább tudatoso­dik a Szovjetunió testvéri, in­ternacionalista segítsége. „Mély köszönetünket fe­jezzük ki a szovjet népnek és a szovjet hadseregnek azért, hogy ma abban a helyzetben völgyünk, hogy folytathatjuk Berlinben, Karl-Marx-Stadt- ban és a Német Demokrati­kus Köztársaság más városai­ban a dolgozók kegyelettel em­lékeznek meg Emst Thäl- maruiról, a német munkásosz­tály vezetőjéről, akit 25 évvel ezelőtt gyilkoltak meg a fa­siszta hóhérok. Fiatalok ezrei keresik fel azokat a helyeket, amelyekhez Thälmann tevé­kenységének emléket fűződ­nek, találkoznak a német munkásmozgalom veteránjai­val, akik arról beszélnek, ho­gyan harcoltak a német mun­kások a reakció és a fasizmus ellen, a dolgozók jogaiért és szabadságáért. Weimarba nyugatnémet munkások érkeztek, hogy le­róják kegyeletüké? a német dolgozók emléke előtt. El­mondták, hogy Nyugat-Né- metországban növekszik a ná­cizmus újjászületésének ve­szélye és kijelentették, széles körű egységfrontot kell alkot­ni valamennyi demokratikus erő részvételével a nácizmus és az újnáci Nemzeti Demok­rata Párt elleni harcban. Hamburgban, a város mun­kásnegyedében megkoszorúz­ták azt a házat, amelyben 1933-ban Ernst Thälmann, a német és a nemzetközi mun­kásmozgalom 25 éve meggyil­kolt kiemelkedő harcosa élt és dolgozott. Este a városban nagygyűlést és tüntetést ren­szülődnek augusztus 21-e al­kalmából. Tekintettel erre a helyzetre —, mondotta — eré­lyes intézkedéseket kell hoz­ni annak megakadályozására, nehogy egyesek visszaéljenek a cseh és a szlovák nép nem­zeti érzéseivel. Tragikus len­ne — folytatta Dubcek —, ha egyesek felelőtlen tüntetések­re és vandalizmusra engednék csábíttatni magukat. Ez csak tovább bonyolítaná az amúgy is komoly helyzetet. Alexander Dubcek hangsú­lyozta, hogy a Szlovák Nem­zeti Felkelés 25. évfordulójá­val kapcsolatos ünnepségek hozzájárulhatnak azoknak a kapcsolatoknak a megszilár­dításához, amelyek Csehszlo­vákiát a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fű­zik. Elutasította az imperialis­ta és az antiszocialista erők szovjetellenes platformját, amelynefk az a célja, hogy Csehszlovákiában újabb vál­sághelyzetet teremtsen. a szocializmus építését orszá­gunkban” — írják többek kö­zött. Hangsúlyozzák, hogy mindent megtesznek a Szov­jetunióhoz és a többi szocia­lista országhoz fűződő szö­vetség erősítéséért. A „Csa- pajev” partizánalakulat volt tagjai legutóbbi találkozóju­kon hozott határozatukban leszögezték: „Nem tűrjük, hogy a jobb­oldali, opportunista erők megbontsák szövetségünket a szocialista közösséghez tar­tozó népekkel, elsősorban a Szovjetunióval. Tudjuk, hogy hazánk nemzeti és szocialista szabadságát csak a szocialista rendszer, mindenekelőtt a Szovjetunió népével való szo­ros együttműködés biztosít­hatja. deztek a fasizmus elleni harc áldozatainak emlékére. A Német Kommunista Párt hamburgi szervezete felhívás­sal fordult a Szociáldemok­rata Párt szervezetéhez, hogy „együtt vagy egymástól füg­getlenül” lépjenek fel az új­fasiszta NPD Hamburgban ki- fejetett tevékenysége ellen. New Yoilc (MTI) Az ENSZ Biztonsági Taná­csának tagjai hétfőn este ma­gánjellegű megbeszélést foly­tattak a tanács soros elnöké­nek, Jaime de Pinies spanyol nagykövetnek a hivatalában, hogy megvitassák az ír Köz­társaság kérelmét az Észak- Írországban lejátszódó esemé­nyeknek a tanács napirendjé­re történő tűzéséről. A meg­beszélésen részt vett Hillery ir külügyminiszter is. A hosz- szas tanácskozás nem járt eredménnyel, mert nem tud­tak megegyezni abban, hogy mikor hallgassák meg Íror­szág kérelmét ENSZ-erőknek Észak-Irországba küldése ügyében. Mintegy száz tüntető — kü­lönböző ír és amerikai ír szer­vezet tagjai — hétfő dél óta ülősztrájkot folytatnak az ENSZ székháza előtt, követel­ve Írország két részének egye­sítését és az angolok távozá­sát Észak-Irországból. Több száz főnyi csoport a New York-i angol konzulátus előtt tüntetett követelve az ango­lok távozását Észak-Irország- ból. A tüntetők követelték to­vábbá Chichester-Clark észak- írországi kormányának távo­zását és olyan kormány be­iktatását, amelyet széles körű választásokon választanának meg. LONDON A szabadságáról visszatért Wilson miniszterelnök elnök­letével kedden délelőtt sürgős tanácskozásra ült össze Cal­laghan belügyminiszter. Ste­wart külügyminiszter, Healey hadügyminiszter és Jenkins pénzügyminiszter. E tárgyalá­son alakítják ki a végleges ál­láspontot az észak-irországi kormány képviselőivel — Chi­chester-Clark miniszterelnök­kel. Porter belügyminiszterrel és Faulkner gazdaságfej lesz- tésügyi miniszterrel — a ked­den kezdődő tanácskozásra. A hétfői dél-vietnami kato­nai jelentés súlyos harcokról számol be a Dél-Kínai tenger partvidékéről. Da Nang-tól DUBLIN Az ír köztársasági hadsereg katonai tanácsának angol és ír nyelven megfogalmazott nyi­latkozata került nyilvánosság­ra az ír Köztársaság fővárosá­ban hétfőn este. Az ír köz- társasági hadsereg (IRA) ka­tonai tanácsa ebben bejelenti, hogy az ír Köztársaság ideig­lenes kormányának tekinti magát. A Cathal Goulding, a szervezet vezérkari főnöke ál­tal aláírt nyilatkozat az angol kormánynak és Észak-Írország kormányának küldött hadüze­nettel egyértelmű. Az említett kormányoknak, a dublini kor­mánynak, U Thant ENSZ-fó- titkárnak és a világ valameny- nyi államának megküldött nyilatkozata szerint az IRA riadókészütségbe helyezte va­lamennyi harcosát és egy ka­tonai egységet teljes felszere­léssel már Észak-Irországba indított. Az IRA figyelmezteti az an­gol csapatokat: „Amennyiben engedik, hogv felhasználják őket a nép jogos követelései elleni harcra, vállalniuk kell a következményeket”. A nyi­latkozatban az IRA katonai tanácsa felhívja a dublini kor­mányt: „Az ír Köztársaság fegyveres erőit haladéktalanul vesse be a hat usteri gr hág üldözött lakosságának védel­mére”. Az USA bocsánatot kért Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma a washing­toni szovjet nagykövetségnek sajnálkozását fejezte ki amiatt a múlt hét végén történt in­cidens miatt, amelynek során huligánok inzultáltak egy szov­jet diplomatát, aki egy ame­rikai katonatiszt segítségével gépkocsiját javította. A huli­gánok csak az amerikai kato­natiszt közbelépésére távoztak. délkeletre az ott állomásozó amerikai hadosztály katonáit támadták a szabadságharco­sok. A harcokban 13 amerikai katona vesztette életét, 48 pedig megsebesült. A táma­dás során rakétatalálat érte a Da Nang külvárosának hegyes vidékén elhelyezett amerikai katonai létesítményeket. A ra­kéták megrongálták a beren­dezéseket, egy amerikai és egy dél-koreai katona életét vesztette. Saigontól északkeletre, Tam Ky körzetében hétfőn egész nap Tóiyt a harc a szabadság- harcosok és az amerikai, il­letve dél-vietnami csapatok között. Saigon külvárosa közelében, sűrűn lakott területen lezu­hant az amerikai légierő RF— 40 típusú felderítő repülőgé­pe. A kéttagú legénység idő­ben kiugrott a gépből, de a kétmillió dollár értékű gép a felderítéshez szükséges ösz- szes berendezésével felrob­bant. A lezuhant gép négy polgári személyt megölt, ha­tot megsebesített. Disznó vagy spicli Hétfőn önként jelentkezett a Los Angeles-i bűnügyi rend­őrségen a 27 éves Thomas Steven Harrigan, aki bejáratos volt Polanski villájába. Itt ölték meg bestiális kegyetlen­séggel a lengyel származású filmrendező színésznő felesé­gét: Sharon Tate-t, az asszony három vendégét és még egy fiatalembert. Háromórás kihallgatás alatt Harrigan elmond­ta a detektíveknek, hogy egy nappal a gyilkosság éjszakája előtt valóban járt a Polanski-villában, a gyilkosság éjjelén azonban nem. A rendőrség szabadon engedte Harrigant, de három barátját még ki akarja hallgatni. A három ismerős között szerepel a 26 éves Harris Dawson is, aki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik. Beceneve: „Pic”. A nyo­mozókat ez új gondolatra vezette: a fényképek elemzése után ugyanis azt gyanítják, hogy a Polanski-ház ajtajára emberi vérrel felmázolt szó nem „pig” (disznó) volt. ha­nem „Pic” elképzelhetőnek tartják, hogy a szót Frykowski a PoLanski-család barátja írta fel az ajtóra haláltusájában. A Los Angeles-i kábítószer-szakértők azonban azt mondják, hogy a „pic” szó helyi jassznyelven a rendőrségi besúgó, a spicli gúnyneve. Levelek a háláról Thalmann-megemlékezések az NDK-ban Heves harcok Vieínamban

Next

/
Oldalképek
Tartalom