Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-19 / 191. szám

/ GENS UNA SUMUS Zsifélzky Egy nemzet- J"' ~ íme a Nemzet- ELSÖNáPI emléklap közi Sakkfesz­tivál jelmonda­tának szó sze­rinti fordítása. E gondolat je­gyében kezdőd­tek meg Deb­recenben a versenyek, s ahová öröm­mel utaztunk mi is, medinai úttörők. A sakk segítségével hamarosan megbarátkoz­tunk a len­gyel, a német és jugoszláv pajtásokkal. A fesztivál augusztus 10- én kezdődött, a DlVSZ-induló ünnepélyes hangjai mel­lett került sor a hivatalos megnyitóra. A versenyek több mint két hétig tartanak, egé­szen 26-ig. Bí­zunk abban, hogy falunkat és megyénket méltón képviselj ün. a jciunw és rangos versenyen. úttörőriporter az úttörőtáborban Augusztus 10-én vasárnap a trombita hangjaira gyűltek össze az úttörők a balatoni eny­ves! táborban. — Zsivótzky Gyula érkezik perceken be­lül — járt szájról szájra. Izga­tottan tárgyalták a jövendő eseményt; mindenki kérdése­ken gondolkodott, vagy érde­meit vitatták. Végre itt a vár­va várt pillanat: Zsivótzky Gyula feleségével és kisfiával megérkezett. Vörös szekfű- csokorral és háromszoros hur­rával köszöntöttük. Az ünnepélyes zászíólevonás után az ebédlőben tartott él­ménybeszámolót. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy 1953-ban kezdte a rendszeres sportolást. Sók futást, techni­kai gyakorlatot végzett, s iz­mai erősítésére naponta 10—12 tonnát emelt Most a szeptem­beri Európa-bajnokságra készül. A családjára sajnos nincs ideje. íme néhány az ér­dekesebb kérdések közül; — Van-e hobbyja? — Nincs rá időm. — Szeret-e utazni? — Csak repülőn. — Szeretne-e kisfiából kala­pácsvetőt nevelni? — Ott még nem tartunk. Egyenlőre azzal is megeléged­nék, ha rendesebben viselked­ne. Ugyanis nagyon rossz. — Magával viszi-e a család­ját a külföldi versenyekre? — Nem. Nincs hozzá valu­tám — válaszolta a világhírű kalapácsvető nagy nevetés kö­zepette. REJTVÉNY Eső — rendelésre Miután a kíváncsiskodók ki­fogytak a szóból, Zsivótzky Gyula autogrammokat oszto­gatott. Amikor elköszönt tő­lünk, vastaps, éljenzés búcsűz­A múlt század végén nagy szárazság pusztított az Egyesült Államokban. Kiszáradtak a cser­melyek, s a patakok, vékony víz­csík jelezte a folyók útját. A vetések zöme elpusztult, s a fű is felperzselődött a tűző napsuga­rak hatására. A farmerek nagy része tönk szélére jutott: a víz­hiány összeomlással fenyegette gazdaságukat. — Esőt! — sóhaj- tozták. ha végigballagtak a pusz­tuló birtokon, s látták a kiet­len szántóföldeket, az elsárgult, összefonnyadt növényzetet. — Esőt! — siránkoztak, ha aszott testű marhacsordájukhoz érkez­tek. Egy délután megnyerő külsejű, fiatal férfi érkezett. Szóba ele­gyedett az emberekkel, beszédé­vel hamar megnyerte azok bi­zalmát. Hamarosan futótűzként terjedt a hír; üt az esőcsináló! Ha akar, esőt tud teremteni a semmiből is. Megindult az ost­rom barátsága elnyeréséért. Jó­indulatát könnyen meg lehetett szerezni, csak egy dolog kellett hozzá — pénz. Érthető, hogy a legmódosabb farmer „vendég- szerető” házát tisztelte meg, s az alkut is hamarosan megkötöt­ték. Négyezer dollárért hajlandó volt éjféltől számítva két óra hosszat a vendéglátó földjeit eső­vel öntözni. Elérkezett a nevezetes este. Szi­porkázón tiszta, csillagos éjszaka ígérkezett. A farmer és az eső­csináló a házban várták, hogy megnyílj ank az ég csatornái. S valóban. Az óra alig ütötte el a tizenkettőt, megcsordult az eresz, é kövér vízcseppek potyogtak a» ablak előtt. — Víz, víz, víz! — ujjongott a farmer és megbűvöl- ten meredt az esőfüggönyre. Na­gyokat sóhajtott, úgy érezte, ez elete legboldogabb perce. Ki­fizette a kialkudott összeget az esőcsinálónak, aki mosolyogva zsebrevágta a pénzt és elbúcsú­zott. — Hív a kötelesség — mor­molta és nem engedte, hogy ki- kísérjék. Múlt az idő. Az óra egyet, fél kettőt kongatott. Az eső válto­zatlanul kopogott, hatalmas tó­csába gyűlt ablaka előtt. — Já­rok egyet odakinn — szólt felesé­gének a farmer. Magára kanya- rintotta viharkabátját és ki­lépett az ajtón. Álldogált és néz­te az ereszalján lehulló cseppe­ket. — Hány óra van? Sokáig tart még? — hallotta a kiáltást. — Még néhány vödör és befejez­zük — érkezett a válasz valahon­nan a magasból. A farmer ki­lépett az udvarra és körül­nézett. Ahogy a szeme ^ meg­szokta a sötétséget, az első, amit megpillantott, saját létrája volt. a tetőhöz támasztva. Hamarosan egy alak indult el rajta, két vö­dör vizet cipelt nyögve a vállán. A farmer. írjátok meg, hogyan szedte rá az esőcsináló a farmert, s mit tett ez, miután rájött, hogy be­csapták? Beküldési határidői au­gusztus 27. Augusztus 6-i számunk helyes megfejtése: Elől ,.eg” nincs, te­hát előleg nincs. Könyvjutalmat nyert: Domokos Klára, Szek­szárd. tatta. GENCZLER ROZÁLIA Könyvismertetés KARL MAY: AZ INKA ÖRÖKSÉGE Az ifjúság kedvence, Kari May, a titokzatos író bevezeti olvasóit a vadnyugat rejtel­mes érdekes világába. Bemu­tatja az emberi gyarlóságot, HORGÁSZOK... Foto: Tóth Iván. kapzsiságot, s azokat a ke­gyetlenkedéseket, melyek a kincsért folynak. Milyen kin­csért? Az inkák legendás kin­cseiért, melyek jogos tulajdo­nosa az utolsó inka. A könyv­ben találkozunk Jaguár apó­val, a rettenthetetlen, kemény öklű, de igazságszerető ember­rel, aki kicsi, elszánt csapatá­val megakadályozza az arany- hajhász rablók sötét terveit, s példásan meg is bünteti őket. E könyv nemcsak élmények­ben, izgalmakban gazdag, ha­nem az író valósághű ábrázo­lásával megismerteti az indiá­nok mesés, kultúráját. Az ol­vasónak örök élmény marad. NAGY VIKTOR .............- ---------------­H űhó és vészharang Közömbös vélemény a táncdalfesztiválról A hűhót a táncdalfesztiv ál rendező szervei csapják, a vészharangot meg a sajtó kongatja meg a közműve­lődés és közízlés zászlaját lengetve. így megy ez már ne­gyedik éve, s így lesz ez a jövő esztendőben is. mert nyár derekán nálunk az \degsejteket csupán egy fagylaltmér- gezés, vagy egy táncdalfesztivál tudja mozgatni. A fesz­tivál, amely nyári nemzeti szórakozássá lett. Kinek így, ki­nek úgy. S mivel lassan már nem számít újságnak, s nem újságírónak, de talán még igaz magyar embernek sem, aki ezügyben nem teszi le a voksol, — kát megszólalok én is. Szóval, lezajlott, megtörtént, csupán kis utórezgésre le­het számítani, azután egy éves várakozásteli pauza követ­kezik. Egy év múlva kezdődik minden elölről. A fesztivál titkára nyilatkozik. A zsűri pontoz. A közönség (afeletti örömében, hogy valamely ügyben véleményét kérik, vagy éppen felháborodásábani vagy egyszerűen csak azért, mert van egy felesleges forintja, amiért szavazólapot vásárolhat) szavaz. A kritikusok meg teljes vehemenciával szidják ezt az egész hűhót, legalább akkora hűhóval ráSigatva a vész­harangot, rossz énekesek, rossz szövegek, rossz és kopott dallamok, ostobaság és ízléstelenség miatt, s elemzik majd■ egy giccses dal, giccses előadója miatt kitört „nemzeti láza­dás” körülményeit. Alapjában véve így van ez jól, min­denki becsülettel végzi a produkcióban 'rá kiosztott szere­pét, komolyan és teljes méltósággal, S eközben mindenki hallgatja a táncdalfesztí-vátt, » ÍVJ indenki, mert, akit érdekel, s aki dicséri, fhz azért, aki meg igazi hévvel szidni akarja, — kát azérti. (A fesztivál döntőjét vasárnap délelőtt néztem meg a televí­zióban. A szombat esti adás idején a városban jártam, mindenütt táncdal harsogott, a szabálysértési kódexnek, csendrendeletnek fittyet hányva! Egyetlen, ablakból sem hallottam kiszűrődni a Petőfi adó műsorát.) Aztán minden­ki véleményt mond. Ha az elhangzott, illetve kinyomta­tott véleményeket összegyűjtenénk, vaskos kötetet tenne ki e kis ügyben elhangzott, sok és súlyosan magvas, ma­gasztos gondolat. Jól írtam, hogy kis ügyben, mert szerintem kis ügy az egész, s mam.muttá fejlődéséért legalább annyira felelős a sajtó, /mim a rádió és televízió rendező bizottsága. Az egé­szet annyira jelentéktelennek tartom, hogy nem érdemes felhergelnem magámat. Hem tartozom azok közé, akik a hűltót csapják, de a gyászlobogót sem. kívánom meglenget­ni a közízlés oltárán. Az örömöm és a lelkesedésem tok­kal nemesebb dolgoknak tartogatom, mert nemesebb |iof- gokban sem szűkölködünk. Az elkeseredésemet, a mérge­met pedig éppen a közízlés ellen elkövetett egyéb vétségek miatt korbácsolom. Mert az utóbbira is találni példát jócs­kán. S mindezt pedig teszem azért, mert meggyőződésem, hogy Ízlést sem fejleszetem, sem rontani táncdalfesztivál­lal nem lehet. A közízlés csiszolását nem olyan műfajtól kell számon kérni, amelytől soha nem lehetett, és soha. nem is lehet. A táncdal — lehet annak a legostobább szövege és legprimitívebb dallama — csak arra való, hogy „lötyög­hessen” rá a fiatalság, hogy valamiféle ütemet adjon a hétköznapokon a munkába induláshoz. Erre is szükség van. Nem lehet a vursliban Beethovent játszani, s azért mert valaki 18 éves kárában nem a nagy géniusz szimfóniáiért rajong, hanem Harangozó Teriért, még nem biztos, hogy okvetlenül ízlésficama van. Tehát elsősorban a kritikák tehetnek arról, hogy az egésznek nagyobb a füstje, -mint a lángja. A láng pedig nem csapna még ilyen „magasba” sem, ha nemzetmegváltó gondolataikat nem élesztgetésével sütögetnék el oly sokan. (Azt meg kimondottan helytelení­tem, hogy hőst csinálnak azokból, akik bár mesterebb is­merői e műfajnak, de nem indulnak. Esetleg, éppen rész- vétlenségük hiánya okozza a színvonal talanságotíj T, élreértés ne essék okvetlenül és sokszorosan dláhúz­A va szeretném hangsúlyozni: nem vagyok e legköny- nyebb műfaj megszállottja. Nem vagyok táncdalrajongó, — de megértem, hogy lehetnek emberek azok is. Főként rá­dión hallgattam az elődöntőket, s közben olvastam. Ami­kor a Kovács Kati-, meg a Korda György énekelt, letet­tem a könyvet, mert őket szeretem hallgatni. Az egyik elő­döntő után mégis azon kaptam magamat, hogy dúdolok egy fesztiváldáUamot. Azért befejeztem az Artamonovok tör­ténetét is. Az egyik nem zárta ki a másikat. Az ízlésem­ben semmi változás nem történt, még a döntő végignézése után sem. Egyetértettem a zsűrivel de ha másnak adják, a díjat, akkor is egyetértek, mert én — és gondolom má­sok is — úgyis azt a dallamot dúdolom, amelyik hogy hogy- nem a fülembe mászott. Nem ügy számomra az egész. És ha én zsűritag lennék, és komoly emberek azt kutatnák, melyik dalra és miért adtam a pcmtszámot, minden eset­ben tudnék rá feleletet adni. (Mondjuk: mert olyan bár­gyú a szövege, hogy ezt összehozni valóságos művészet, vagy: hiszen ez a szerző Mozartot is ismeri, mert tőle lop­ta a dallamot, esetleg mert nem szeretem a kappanhangon éneklő férfiakat, s az sem lenne rossz érv, hogy „csak”.) C zóval, ilyen nyáriasan, könnyedén veszem én az egé- szét. Van aki azt ki-bánja, hogy jövőre ne rendez­zék meg. Nekem mindegy. Ha lesz, már most megígérem, hogy az elődöntőket meghallgatom (közben hadd olvas­sak!), a döntőt, meg végignézem a televízión. Ha nem tart­ják meg, nagy hiányát fogom érezni. Én nem, de esetleg a fiatalságnak hiányzik majd. S ha a táncdalrajongók nem hallgatják a táncdalfesztivált, — még nem biztos, hogy Vi­valdiért fognak lelkesedni. MÉRV ÉVA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom