Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-14 / 187. szám

FMOi eg V es Vilii! Ví:!*/ ■ *mQTM I » Miért ölt Balogh István? Tegnapi lapszámunkban ;,Gyilkolt, majd felakasztotta magát” címmel megírtuk, hogy Balogh István 57 éves bátai lakos előbb feleségét ölte meg, majd felakasztotta magát. Szerdán délelőtt — a rendőr­séggel párhuzamosan — Bá­lán kerestük a családi dráma indítékait. Az események a felszabadulás előtti évekre nyúlnak vissza. A községben általános vélemény, hogy Ba- loghék nem szerelmi házassá­got kötöttek, szüleik még gyer­mekkorukban egymásnak szánták őket, főként azért, hogy az egymás mellett nyúj­tózkodó holdak egy birtokká egyesüljenek. Baloghék mint­egy félszáz holdat vittek ké­sőbb a tsZ-be. A házaspár sosem élt teljes harmóniában: az asszony és a férj érdeklődési köre külön­bözött. Baloghné — például — j ószeri nt kézbe sem vette az ura féltett könyveit. A férj és apósa sem szívelte egy­mást. Mint a Balogh-házas- pár árvája elmondta: édesapja és anyai nagyapja jelentékte­len apróságon annyira össze­kvHünbözött, hogy apja meg­ölte apósál Balogh István a múlt hét derekán feltételesen szabadult Szegedről. Úgy tervezték, egy hónapig pihen, aztán ismét munkához lát a szövetkezet­ben. Míg a férj büntetését töl­tötte, az asszony a válás és új házasságkötés gondolatával foglalkozott. Valószínű, hogy két ok miatt nem indította meg a bontópert. Eg-'elől azért, mivel a válással nem akarta az elítélt megpróbál­tatásait fokozni, másrészt azért, mivel aggódott, hogy mi lesz a közös házzal. Az előzmények ismeretében 4 arra következtethetünk, hogy hétfőn a jövőről beszélő há­zaspár az együtt vagy külön kérdésén különbözött össze. Balogh István hátbaszúrta feleségét. A kés artériát ta­lált, a szerencsétlen asszony belső vérzésben percek alatt meghalt. Férje ezután vetett véget saját életének. A két halottat árvájuk találta meg, s jelentette ' a tragikus ese­ményt a renedőrségnek. *—b. Gyilkossági hullám Los Angelesben A Los Angeles-i rendőrség 19 nyomozóból különleges cso­portot hozott létre a múlt pénteki ötös gyilkosság tette­seinek felderítésére — köz­ben pedig a Város területén nyolcra emelkedett az utóbbi napok halálos áldozatainak száma a gyilkosság! hullám­ban. Kedden az 53 éves Wil­liam Len hon golfedzőt lőtte le egy ismeretlen gyilkos. Len­non halála egy áruháztulaj­donos La Bianca és felesége Vendégek -— szoba nélkül Az egészségügyi vándorgyűlés Szekszárdon van. Ez jó, mindenki örül, hogy a világvárosnak igazán nem mondható megyeszékhely — már nem is az első Ízben — egy fontos rendezvény színhelye lett. Az Országos Vetőmag Felügyelőség munkája is fontos. Komoly agrárkultúrájú megyénkben különösen az. A helyi szakemberek méltán örülnek, ha munkájukban Budapest­ről érkezett segítség támogatja őket. A Budapestről érkezett szakembernek 24 óra leforgása alatt el kellett hagynia a Garay-szállóbéli szobáját. A szál­ló vezetőségének igaza volt és joga is a felmondáshoz, hi­szen az egészségügyi vándorgyűlésre érkezettek elhelyezése szintén fontos. Igazuk volt az idegenforgalmisoknak is akik a turistaszálló és fizető vendég látó szolgálat szobáit az utolsó ágyig szintén kiadták a rendezvény résztvevőinek. Igaza volt viszont a fővárosból érkezett szakembernek is, aki egész napi munka után nem óhajtott a csillagos ég alatt tanyázni. A csuka fogta róka, róka fogta csuka kör­forgásra emlékeztető helyzetben mindenkinek igaza van. Ez az általános igazság egy végső igazságban summázható. Reménytelen a megyeszékhelyt komoly rendezvények szín­terévé avatni, más fontos érdekek sérelme nélkül, mindad­dig, amíg a vendéglátóipari szálláshelyek terén nem tör­ténik valóban forradalmi változás. A régóta tervezett, ígért és áhított Gemenc-szálló felépítése sürgősebb, mint valaha. meggyilkolását követte — alig 19 kilométerre attól a háztól, ahol pénteken Sharom Taté filmszínésznőt és négy ven­dégét küldte a halálba az is­meretlen gyilkos, vagy gyil­kosok csoportja. Noha Lennon gyilkosét még látták, amint autójába ugrott és elszáguldott, róla és indí­tékairól sem tudnak többet, mint a tnásik két bűncselek­mény tetteseiről. Még a tűzben sem... Tűz pusztított a nagydorogi dohánybeváltó üzemben. Ami­kor a tűzoltók végeztek már a tűz maradékának eloltásá­val is, az egyik sarokban na­gyobb halom dohányt találtak. Ez a halom dohány nem égett eL Némely levélcsomónak a széle egy kicsit megpörkölő- dött. Egyik tűzoltó, amint piszkálgatta a dohánycsomót, megjegyezte: — Úgy látszik ilyen dohány­ból csinálják a Kossuth ciga­rettát, az ég ilyen nehezen... „ ____________________- Pj ­K ulminál a barackszállítás Húsztonnás teherautó-szerelvények viszik a paradicsomot Valóságos baraőkhegyek tornyosulnak a gyümölcsüz­letekben és az ideiglenes ut­cai árusítóhelyeken, a vidéki tárolókban, a hűtőházakban, a konzervgyárakban. Az autóközlekedés ezen a héten naponta majdnerh ezer tefukocsit bocsát a mezőgaz­Római díszszekeret rejtett a baranyai föld A Pécs közelében fekvő Ko- zármisleny faluban római sír­ra bukkantak. Az utóbbi évek legérdekesebb rómailzóri lele­te — egy érintetlen áíézszekér — került elő belőle. A Kár­pát-medencében eddig még nem tártak fel ilyen hiteles­séggel és ilyen eredeti álla­potban római járművet-. A le­let különös helyen és lütbnös körülmények között került elő. Németh Béla nyugdíjas mun­kás házának udvara rejtette eddig a temetkezöhelyei. Augusztus elején nagy fel­hőszakadás volt itt és a lejtős udvarról sok földet lemosott az esővíz. így vették észre Némethék, hogy a földből egy bronz állatfej lácszik ki A pécsi Janus Pannonius Mú­zeum azonnal ásatásokat kez­dett a helyszínen, s ennek so­rán hat méter hosszú és négy méter széles sírt tártak fel. Alig 40—80 centiméter mé­lyen a föld színe alatt. Az ásatást vezető dr. Kiss Attila régész szerdán mutatta be a temetkezési helyet és a lelete­ket Baranya megye vezetői­nek, valamint a sajtó munka­társainak. Az időszámításunk utáni II—III. században ásott sír két lótetem csontvázát és egy négykerekű szekér vasré­szeit, illetve bronzdíszítménye­it tartalmazza. Egyebek között bronzból öntött istenszobro­kat, női fejeket, állatfigurákat és domborított korongokat ta­láltak itt. AUGUSZTUS 14 CSÜTÖRTÖK Névnap: Marcell. A Nap kél '4.38, nyugszik 18.59 órakor. A Hold kél 5.37, nyugszik 19.38 órakor. daság rendelkezésére, nehogy szállítóeszköz híján a terme­lőknél maradjon a gyümölcs. Az utóbbi napokban a mező­gazdaság jól kihasználja, na­pi 12—15 órákat is foglalkoz­tatja a járműveket. A felhí­vásnak, hogy a hét végén isj rakodjanak az érdekelt tsz-elc, állami gazdaságok, mezőgaz­dasági felvásárlók, volt némi foganatja: a múlt hét szom­batján 992 kocsit.vettek igény­be. A vasárnapi rakodás azon­ban" még mindig nem kielégí­tő. mindössze 184' teherautót kértek. A barackszállítás e héten kulminál, az autóköz­lekedés azonban a következő hetekben sem marad munka nélkül, sőt az Igazi csúcs- forgalom a közutakon most kezdődik. A jövő héttől már igen nagy- tételekben viszik a paradicsomot a konzervgyá­rakba. Itt már könnyebbséget jelent, hogy nagy teherbírású kocsikat is foglalkoztathatnak, például húsztonnás szerelvé­nyeket (12 tonnás gépkocsi­kat, 8 tonnás pótkocsikkal).; Természetesen zöldség és gyü- tnölcsszállítási feladat is lesa bőven, ehhez azonban már valamivel kevesebb kocsi kell. Máris jelezte a mezőgazda­ság, hogy a nagy őszi csúcs- forgalomban a zöldségszállí­tásra igényelt kocsikon kívül naponta cukorrépa-szállításra 208—220 s szürethez ugyan­ennyi teherautót várnak a TEFU-tól. Jelenleg rengeteg kocsi dolgozik az útépítéseknél hordják a követ, a zúzalékot — Terjeszkedik a medinai termelőszövetkezet. Szekszár­don, a Mészáros Lázár utcai panelházak tövében is zöld- ség-gyümölcsárusító pavilono­kat építenek és augusztus vé­gén már megkezdik az áru­sítást — Finomliszt Jugoszláviá­nak. A dombóvári malomban jelenleg exportra őrölnek: ju­goszláv megrendelőknek szál­lítanak tésztának való finom­lisztet. Az Atlanti-óceán északi vidé­kein pusztító Blanche hurrikán kedden még 110 kilométeres órán- kinti sebességgel száguldozott az Amerikába vezető nemzetközi ví- ziutakon, de szerdára virradóra váratlanul „sarkon fordult” s a brit- szigetek és Dél-Franciaország felé vette útját. Mint John Hope, a Miamiban székelő országos vi­harjelző központ egyik időjós me­teorológusa közölte, a Blanche „alaposan megizzasztja majd a franciákat és az angolokat.” — A szekszárdi járás párt- és állami vezetői a hét elején személyesen ellenőrizték a já­rás balatonszepezdi úttörőtá­borának és a szárszói ifjúsági tábornak építési munkáit. — A Sabin-cseppek alkalmazása óta — egy évtizede — hazánkban összesen 36 gyermekbénulásos megbetegedés fordult elő, két ha- lálesettel. Az oltásra kötelezet'eiej nek azonban csak 96,6 százaléka jelent meg az oltóhelyeken, ami kereken 9500 gyermek védettsé­gét jelenti. 1967—68-ban a me­gyében nem fordult elő járványos gyermekbénulás. — Megyénk szocialista ipara 1969 első negyedében 158 mil­lió forint értékű terméket adott exportra. A 40 éves Jacqueline Onasszisz anyai örömöknek néz elébe — jelentette a France Dimanche cí­mű francia újság. A pletykarovat­ról közismert bulvárlap Onasszisz- né egy közeli, de meg nem ne­vezett barátját idézve azt közli, hogy a baba tavaszra várható. — Június 26-án éjszaka kigyulladt és leégett az Erdő­kémia Vállalat zalaegerszegi gyantagyára. A tűz következ­tében csakhem félmillió fo- riht összegű kár keletkezett. A tűzkárt szenvedett gyárnak a város legkülönbözőbb üzemei és iparvállalatai ajánlották fel segítségüket. Már a tűzeset napján megjelentek az építők, s hozzáfogtak a kiégett üzem bontásához, újraépítéséhez. Azóta 47 nap telt el, és a za­laegerszegi gyantagyár meg­újulva, új berendezésekkel felszerelve megkezdte a ter­melést. Másodvirágzásba borult az Állat- kertben az erdei szellűrózsa, áz atiemone silvestfis. Eredeti ott­honában, a száraz erdőkben, cser­jésekben Évente csak egyszer, május első felében bontja ki fe­hér szirmait. Az AllatHaríben meghonosodott szakszerű növény­ápolás azonban sokkal kedvezőbb életkörülményeket teremtett szá­mára, mint amilyenhez jóval mostohább erdei otthonában szo­kott, s úgy látszik, ezt a gondos­kodást hálálja meg most másod­szori kivirágzásávaL ESŐK, ZIVATAROK Várható időjárás csütörtök estig: változó menny5ségú fel­hőzet, többfelé, elsősorban nyugaton eső, zivatar. Mérsé­kelt, időnként élénk nyugati, délnyugati szél. A , zivatar ide- \ jén átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 25—30 fok között. A Balaton vízének hőmér­séklete Siófoknál szerdán 11 órakor 23 fok volt. és egyéb útépítési anyagot a vasúti állomásokról a munka­helyekre. Az új utak alapozás sa azonban lassan befejező­dik. kezdődik az úgynevezett záró réteg — aszralt, beton, stb. — terítése, ami már ke­vesebb anyagtovábbítást igé- nyeL Az útépítésektől tehát folyamatosan vándorolnak át a teherautók a cukorrépaföl­dekre. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—SÍ Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hőnapra 20 Ft Index-szám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom