Tolna Megyei Népújság, 1969. augusztus (19. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-02 / 177. szám

Iiiv Szekszárdi ?%emi ■_T t Világ pftötÉt'AfiTffr EGYEsmtSTeic» • IUEPUJSAG XIX. évfolyam, 177. szám ARA: 90 FILLÉR Szombat, 1969. augusztus 2. Szocialista szerződést kötött tizenhárom vállalat évfordulóra elkészül az új szekszárdi A huszonötödik Június közepén adtunk hírt arról, hogy szocialista szer­ződés kötésére készülnek a szekszárdi művelődési ház épí­tői. Akkor megkérdőjeleztük a címet: „Lesz-e művelődési ház avatás április 4-én?” Bár végleges választ majd hét hó­nap múlva lehet adni a kér­désre — 1970. április elején — a kérdőjelet azonban már ma is el lehet hagyni. Tegnap délelőtt ugyanis ün­nepélyes keretek közt aláírták a Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat tanácstermében azt a szocialista szerződést, amit több hónapi előkészítő munka után a kivitelezésben részt vevő 13 vállalat igazga­tója és pártszervezete kötött Az ünnepségen részt vett István József, a megyei párt- bizottság propaganda- és mű­velődési osztályának vezetője, valamint dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb elnökhelyet­tese. Varga Mihály, a Tolna megyei Állami Építőipari Vál­lalat pártbizottságának titlsára üdvözölte a résztvevőket, majd István József adta át a megyei pártbizottság üdvözletét és kö­szönetét a szép kezdeménye­zésért. — Nagyon szeretnénk, — mondotta többek közt — ha méltó keretek közt, az ország egyik legszebb, legkorszerűbb művelődési házában rendez­hetnénk meg a felszabadulás 25. évfordulójának megyei ün­nepségét. , Örömmel üdvözöljük az építők kezdeményezését, hogy eme nagy létesít­ményt 1970. április i-iit 4 befejezik. István elvtárs bejelentette ezután, hogy a megyei párt- bizottság és a megyei tanács emlékplakettel fogja jutalma*-^ ni az építésben részt vevő* vállalatokat, természetesen az esetben, ha a beruházás el­készül az évfordulóra. Tizenhárom vállalat — épí­tők, tervezek, beruházók — munkáját kellett koordinálni ahhoz, hogy a határidőt be tudják tartani. A generálkivitelező Tol­na megyei Állami Építő­ipari Vállalat vezetőségé­től és pártszervezeteitől indult a kezdeményezés a fő felelősséget ugyanis ők viselik. Nem volt könnyű összehan­golni a különféle határidőket, hiszen itt egyik vállalat a má­sik kezére dolgozik, nem za­varhatják egymást a munká­ban, munkaterületet kell va­lamennyinek biztosítani. Sok tárgyalás, levelezés után sikerült is az összehangolás. A legfőbb akadályt a fűtő-, szel­lőző- és klímaberendezések fel­szerelése okozta. Menet közben derült ki, hogy az eredeti terv megváltozik, mivel a művelő­dési kombinát nem egyedi központi fűtést kap, hanem be­kapcsolják a távfűtésbe. Emiatt a berendezéseket át kellett tervezni. Ezek felszerelése után még különféle szak- és szere­lőipari munkát is kell végezni, hogy utólagos bontásra festés­re, tapétázásra stb. ne legyen szükség. A csőszerelőipari vál­lalat csak 1970-ben kaphatja meg a berendezések jelentős részét, így semmiképpen sem lehetett volna április 4-ére átadni a létesítményt. Áthidaló megoldást találtak, mely szerint ez év telén ideiglenesen oldják meg a fűtést, hogy a különféle szakipari és szerelői .munkákat fűtött helyen lehessen Végezni. majd már az átadás után, 1970. nyarán szerelik fel a végleges fűtő- szellőző- és klímaberen­dezéseket. Ma már a kivitelezésben részt vevő mind a 13 vállalat lehetőséget lát az április ele­jei átadásra. Hogy ez való­sággá váljék, azért írták alá a szocialista szerződést. Bár a művelődési ház el­készül a 25. évfordulóra, az épület környékének rendezése parkosítása, járdaépítés, köz- világításs gépjármű-parkolóhe­lyek kialakítása stb. még meg­oldatlan probléma. Rendelkezésre áll ugyanis egy terv a városközpont eme részének rendezésére, bizto­sítva van a pénzügyi fedezet is, a terv elkészülte óta azon­Pénteken Pécsett ünnepélyes külsőségek között megnyílt az első baranyai ipari vásár. A nagyszámú meghívott, továb­bá a kiállító vállalatok kép­viselőinek részvételével meg­rendezett ünnepségen Tímár Mátyás, a Minisztertanács el­nökhelyettese mondott beszé­det. A kormány nevében üdvö­zölte a vásár szervezőit, ren­dezőit, mindazokat, akik a létrehozásában közreműköd­tek, ipajd a tanácsi és szö­vetkezeti ipar szerepéről szól­va rámutatott, hogy a jövő­ben a lakosság igényeinek jobb kielégítésére való törek­véssel összhangban mindket­tőnek növekszik a jelentősé­ge. A lakossági' szolgáltatá­sok megszervezését, bizonyos hiánycikkek gyártását ezek a kis- és középüzemek gyakran rugalmasabban és gyorsabban tudják megoldani, mint a nagyvállalatok. Ezért a követ­kező években fokozott mér­tékben segítjük a fejlődésü­ket. ban olyan változások történ­tek, amelyek szükségessé te­szik a tervek alapos átdolgo­zását Egyelőre ott lartanak, hogy a tervkorrigálást szep­tember 15-ére vállalták a tervezők, s ez esetben A moszkvai pártbizottság­nak a csehszlovák főváros­ban tartózkodó küldöttsége csütörtökön baráti gyűlésen A gazdaságirányítási reform bevezetését követő másfél év tapasztalatait értékelte ezután Tímár Mátyás, majd a követ­kező ötéves terv előkészítésé­ről szólott A negyedik öt­éves terv időszaka nagyon je­lentős lesz az ország életé­ben, a gazdasági fejlettség magasabb osztályába léphe­tünk. Ez azt jelenti, hogy a közepesen fejlett országok kö­zül a tervperiódus végére a fejlett országok csoportjába kerülünk. — Az új gazdaságirányítási rendszer gyakorlatában fel­színre került problémákat nyíltan vizsgáljuk, s óvako­dunk attól, hogy dogmákba merevedjünk. Úgy véljük, ez­zel Is elősegíthetjük a reform legfontosabb céljának — az életszínvonal emelésének — megvalósulását —, mondotta. Tímár Mátyás ezután a me­gye és a város vazetőíneK kíséretében megtekintette a mintegy 10 000 négyzetméter területen elhplyezketjő vásárt, amelynek pavilonjaiban 86 or­művelodési ház azonban félő, hogy a téli hónapokban nem lehet az összes munkát elvégezni. Szükség lenne ezt a határidőt is előbbre hozni. Az illetéke­sek most erre is irányítják az erőfeszítéseket. w találkozott a CSKP prágai városi szervezetének mintegy ezer munkatársával. A találkozón részt vett szágo6 és megyei vállalat, gyár, valamint szövetkezet sorakoztatta fel a legújabb, legszebb termékeit. MAI SZAMUNKBÓL: Mars-beszámoló 2. o. Rádiómelléklet 6. o. Kurdnál kisiklott az Adriatica 10. o. Járási titkári értekezlet Tamásiban Augusztus 1-én a járási el­ső titkárok soron következő értekezletét Tamásiban ren­dezték meg. Az értekezlet résztvevőit Tolnai Ferenc, a megyei pártbizottság titkára tájékoztatta az agitációs mun­ka időszerű feladatairól, A tapasztalatcsere-.jellegű értekezleten a járási titkárok elmondták véleményüket, gondjaikat, megvitatták a be­számoló alapján a tennivaló­kat. Viktor Grisin, a moszkvai pártbizottság első titkára, az SZfCP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a küldöttség vezetője, továbbá Csörvo- ' nyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete és Jan Pillér, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, a Központi Bizottság cseh irodájának titkára. Viktor Grisin beszédében emlékeztetett a német fasiz­mus ellen több mint húsk évvel ezelőtt vívott közös harcokra, s megállapította, hogy a két nép ma is közös célokért —• a szocializmus és a kommunizmus építéséért, a világbéke megőrzéséért és megszilárdításáért küzd. A baráti találkozó részt­vevői levelet adtak át a ven- dégküldöttsének, s megkérték, hogy továbbítsa a moszkvai vá­rosi pártbizottságnak, Moszk­va minden kommunistájának, a főváros minden lakosának. A prágai kommunisták le­velükben hitet tesznek a Szovjetunióval való barátság mellett, majd jelenlegi gond­jaikról szólva megállapítják* „Az a feladatunk, hogy a szavakat tettekre váltsuk, hogy nyílt harcot indítsunk a nyugalom és a rend meg­zavarására törekvő erők el­len. Politikai offenzívát kez­dünk, s határozottan követel­jük, hogy az illetékes szer­vek erélyes intézkedésekkel védjék az ország törvényes rendjét” — hangzik a levél. (Folytatás a 2^ oldalon) Bábolnára látogatott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának küldöttsége pénte­ken a Bábolnái Állami Gaz­daságba látogatott. A szovjet vendégeket fő­ként az üzemszervezési mód­szerek, illetve a termelési eredmények érdekelték. Az igazgató — a kérdésekre vá­laszolva — ■ elmondotta, hogy Bábolnán ma már csupán sportcélokra tenyésztenek lo­vakat 19?0 óta baromfite- nyésartéssel U foglalkoznak, s ma már a baromfiállomány küldöttsége kis híján eléri az egymilliót. Örömmel hallották a vendé­gek, hogy a gazdaságnak egy­re bővülő szovjet kapcsolatai is vannak: Uzsgorodban pél­dául ez év végén adnak át egy tojásgyárat, a nyár vé­gén pedig részt vesznek a moszkvai mezőgazdasági kiál­lításon. A tájékoztató után a szov­jet küldöttek megtekintették a gazdaság több részlegét, s részt vettek egy lovaspará­dén is. (MTI) Fokozott mértékben segítjük a kis* és középüzemek fejlődését Tímár Mátyás beszéde a baranyai ipari vásár megnyitóján Ez történt a külpolitikában Prágában tartózkodik a moszkvai pártbizottság kül­döttsége. A prágai kommunisták levelet adtak át a ren- dégeknek s kérték, továbbítsák Moszkva minden lakosá­nak. A levélben a prágaiak hitet tesznek a Szovjetunióval való barátság mellett. Nixon Indiából Pakisztánba érkezett, ahol tárgyalásal- * nak Jó témája az ázsiai biztonság kérdése, s a pakisztáni —indiai viszony. Prága A moszkvai pártbizottság küldöttségének látogatása %

Next

/
Oldalképek
Tartalom