Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-04 / 152. szám
♦♦m A ttila ©Isö assionya éppen udvarhölgyei körében mutatkoiik, amikor or ifjút bcbociatjak. Zéta körültekint, és arcát elönti a pir: a Nézd. úrnőm, a kancsót! Milyen szép cifrázat díszíti. Ha meqengededí, lerajzolom. Vászonra írd, kedvesem. Aztán luhimezheted. A közepét gesztenyeszinre, a leveleit kénsziníi Elkészül a rajz, de bizony nem valami fényesen ______sikerül. Zéta ajánlkozik: majd ő. A z ifjú szavaival felgyújtja a nők * képzeletét. Kacagnak, tapsolnak, mindig újat és többet akarnak tudni. A ruhák, az ékszerek, a lábra valák, a hajviselet... Ez utóbbit a királyné pa roncsára Emőke haján kell Zétának megmutat nia. A keze remeg, amint a selymes fekete für- töket görögösen magasra tornyozza. Gyönyörű! Nagyon ügyes a fiú! Mást is tudok rajzolni. Ha kívánja felséged . £lég! Most inkább arrál beszélj, milyenek a görög nők. Szépek e? Hogyan öltözködnek? m 'fill/IV« f «/I mg/}/ í jfjQ&w fÉS / ! / W .dam Utak — táblák — panaszok Ninc8 elkényeztetve a szekszárdi járművezető, a városunkba gépkocsival érkező vendég. Rosszak az útjaink. És ezt még tetőzi, hogy a közlekedés irányítására hivatott táblák többsége is becsapja a járművezetőket. A Béri Balogh Ádám fánál, a város elején például hetekkel ezelőtt dolgoztak az építők. Szélesítették, korszerűsítették az utat Erre figyelmeztették is a járművezetőket. Aztán egyszer levonultak erről a munkáról, s otthagytak táblát, mindent: törmeléket, gödröket, munkát. S amikor egy-egy táblát a szél kidönt, nincs aki helyreállítsa. Egy útszakaszon több száz méter hosz- szan középre helyezték a korlátot, ennek felét már kidöntögették a járművekkel. Tegnap Bőhm Péter olvasónk panaszkodott: „Kint van a tábla, hogy dolgoznak, vigyázzunk, de egy lélek sem ügyködik a javításra megérett úton”. A temető mellett, illetőleg a csatári bolt előtt pedig nagy lyukak akadályozzák a forgalmat, az elmúlt hetekben súlyos közúti szerencsétlenség volt itt. Egy másik olvasónk, Sz. R. pedig arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Mátyás király utcában sorozatosan megszegik a szabályt a nagy járművek vezetői. A Zrínyi utcai kereszteződésnél ugyan most nem lehet behajtani, de a tábla még mindig ott van, amely egykor azt tiltotta, hogy ide nehéz — három tonnán felüli — járművek nem hajthatnak be. Ugyanakkor a Rákóczi utcai oldalon pedig nem volt súlykorlátozást jelző tábla. Tehát, olvasónk szerint és a tábla szerint is, egy autóbusz, ha a Zrínyi utcai részről ment végig, akkor szabálysértést követett el a járművezető, ha_ viszont ugyanez az autóbusz az MHSZ-székház előtt fordult a Mátyás király utcába, nem követett el szabálysértést... Azután itt Van a szekszárdi autóhusz-pá- . lyaudvamél levő KRESZtábla is: nem a jobb oldalon, hanem az úttest bal oldalán „figyelmeztet”, illetve tiltja a behajtást... Node ki vesz figyelembe egy rosszul kihelyezett táblát? Pedig az AKÖV rendelkezik olyan szakemberekkel, akik meg tudnák mondani, hogy hol és hogyan kell elhelyezni KRESZ-táblát. Korábban arról írtunk, hogy városunkban a járművezetők többsége rutinból, „emlékezetből” vezeti a rábízott kocsit. így történhetett például az a szégyen- teljes dolog is. hogy az útépítők kénytelenek voltak barikádot építeni a város közepén. Szöges drótból, fenyőgerendákbói készítettek korlátot, mert a léckorlátot a járművezetők eltávolították, s nem vették figyelembe, hogy tábla tiltja a behajtást. Amikor egy gépkocsivezető, Valis Aurél intézkedni próbált, figyelmeztette a szabálysértőket, majdnem megverték. Rosszak az utak s** tábla nem tölti be azt a funkciót, amit kellene. Panaszkodnak a járművezetők. Panaszuk azonban nem mindig jut el illetékes helyre. S még kevésbé tapasztaljuk, hogy változna, korszerűbbé válna városunkban a közlekedés rendje, hogy szigorúbban fellépnének vállalatok, magánosok ellen, akik akadályozzák a fejlődést.- PS THIERY ÁRPÁD: AZOK A SZÉP NAPOK... Hajnal a vakrozsdás konyhakést Wolf elé tolta. — Ti hoztátok. Tiétek az elsőség. — Csak ne udvariaskodjon velünk, Hajnal elvtárs! — hárított vissza Wolf. A többiek türelmetlen mosollyal figyelték a fejleményeket. — Azt mondtad, hogy jó szívvel adta a pap. De, lehet, hogy magában meg elátkozott bennünket, hogy fulladjon meg az első falaton, aki megeszi. Wolf is fölnevetett. Gyanútlanul. — Én nem félek a papi átoktól —■ mondta, és a villáját beleszórta egy darab főtt sonkába. Boldog csámcsogás töltötte be a vadásztermel, de még nem ittak egy kortyot sem a hideg kút- vízből, amit bor helyett készítettek, amikor a kerthelyiség felől rézfúvós zene száraz, recáegő hangjai törtek elő. Wolf a csontos húst visszaejtette a csajkájába, és fölfigyelt. Szinte látszott, hogy a rézhangok beléje hatolnak. Az asztalon az öklével verte a taktust, aztán egyszeresük felállt, és énekelni kezdte a gyorsított dallamú, 1905-ös orosz forradalmi gyászindulót, amelynek magyar szövegét a fogságból hazatért pécsi katonák írták. — A proletár áldozatra vár / Rúgják, hogyha enni kér / Mint a barom, szenved ez a nép / Nyúzzák mindenféleképp / Fel harcra, bátran zászlók alá / Dönts porba mindent, ami bur- zsoá... — énekelt Wolf kipirulva, és közben Hajnalra pillantott. — Megismerem ezt a dalt! Á trombitákat is egytől-egyig megismerem! Mindről tudom, hogy ki fújja! Kirohant az udvarra, majd kis idő 'múlva egy fúvószenekar élén jött vissza. A teremben egy pillanat alatt feborult a rend. A fegyelmi szakasz tagjai megpillantva a trombitákat és a zenészeket, felugráltak az asztal mellől. Egy ideig csak félszavak, céltalan kiáltásszerű hangok röpködtek a levegőben. A nagy ölelkezésben hangosan zörögtek a fényes hangszerek. Wolf a karmesterrel odavergődött Hajnal közelébe, aki az asztal végéről figyelte, hogy mi történik. — Ismerem őket, az utolsó emberig! — mondta Wolf lelkesülten, és a hízékony, körszakállas karmester hátát veregette, aki még mindig egy kissé értetlenül állt a gyors eseményekkel szemben. — A szabolcsi bányászzenekar ez. A teljes zenekar átjött. Hát, ez igazán nagy dolog. Hajnal elvtárs, mondhatom! Az éjjel szöktek át a demarkációs vonalon! A karmester gömbölyűén meghajolt. — Nem maradhattunk otthon — mondta. — Gondoltuk, a Vörös Hadseregnek biztosan szüksége van zenekarra. — Zenekar? — ráncolta Hajnal a homlokát. — Inkább katona kell most a Vörös Hadseregnek. — Sokan szöknek át. a vonalon. Nagy riadalom van most odaát a bányászok közt. A szerb parancsnok tegnapelőtt összehivatta a bizalmi embereket, és alá akart Íratni velük egy nyilatkozatot, hogy a bányászoknak ezentúl ugyanazzal a teljesítménnyel kell dolgozni, mint békeidőben. A bizalmiak azt felelték, hogy ezt előbb meg kell beszélni a bányászokkal, mire a szerb katonák fegyvert fogtak rájuk. így kényszerítették őket, hogy aláírják a nyilatkozatot, a társaik nevében is._ Amikor a boldog találkozás fölött érzett öröm hullámai lassan kezdtek elcsitulni, a szabolcsiak a hangszereket lerakták sorban a fal mellé, és ők is bekapcsolódtak a lakomába. Wolf a szakállas karmestert a maga helyére ültette Hajnal mellé, hogy kedvükre beszélgethessenek, ő pedig kiöblítette a csajkáját, és az egyik tál aljáról kivillázott két kisebb sovány húst. A fedőt rácsukta a csajkára. Körülpillantott, és miután meggyőződött, hogy senki sem vesz róla tudomást, egy ügyes mozdulattal kilépett a folyosóra. Egyedül Hajnal vette észre Wolf távozását. de nem szólt. Tudta, hogy hová megy, és míg a karmester teljesen belemerült a hangszerek utikalandjaiba — ő Wolfot látta maga előtt, ahogy csajkával a kezében törtet a folyosókon, lelkének célja felé. Azt kérdezte magától: De, mi lesz, ha megjön a dandárparancsnok, és azt fogja mondani erre a dologra, hogy nem? Akkor mi lesz? A szakállas felriasztotta. — Talán nem is érdekli, amit mondok? Hajnal fülét az emberi hangokon túl távoli zúgás ütötte meg. Feltámadt a szél, gondolta, és a szakállas arcára pillantott, amely úgy nézett ki, mint egy szabadságharcos-portré. Ahol kipirultnak kellett lennie, ott piros volt. ahol hősiesen kellett csillognia, ott érzelgősen fénylett, és ahol a sors szomorúságáról kellett beszélnie, azok a részek komor árnyékba borultak. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
