Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-31 / 175. szám
annyi ablak Volna megy-e általában nem dicsekedhet azzal, hogy a jeles épületeit nagyon megbecsülte volna. Több, nagy- múltú épület tönkre is ment, vagy tönkremenőf élben van. Falukon megtalálhatók ugyan «„Műemlék”, vagy „Műemlék jellegű épület” táblák, de láthatóan nem sokat törődnek velük. Ugyanakkor az is igaz, hogy több épület épségben átvészelte a legkritikusabb éveket is, és most teljes díszében pompázik, a használati jelleg megfelel az épület jellegének. Olyan is akad már, amelyiket éppen most építenek újjá drága közköltségen. A megye nagybecsű épületei tehát e két póluson helyezkednek el. A lengyeE kastély azon kevesek közé tartozik, amelyik épen maradt, s tán a megye legszebb régi épülete. Gyönyörű park övezi, s mindegyik küiön- kulün is nagy érték. Ezt írja róla a Genthoa-féle műemléklexikon: . .egyemeletes, 2+4+a+3+2+4-f2 tengelyes, manzárdos és oszlopos középrésszel, emeletes díszteremmel, süvegboltozatos, földszinti helyiségekkel. Építtette Appony-i József 1829- ben”. Érdekessége * kastélynak, hogy annyi ablaka van, aáiány nap egy évben, annyi szobája, amennyi hét, és a négy évszaknak megfelelően négy kijárat. Az Apponyi-család birtokolta ezt a kastélyt, s ehhez a családhoz nagyon sok Ahány nap, Építkezés a kastély szomszédságában. A kastély ehHnézetbóL legteljesebb feungarrka-bib- liográfiánk. Sok unikumot tartalmazó könyvtárát 1924- ben az Országos Széchenyi Könyvtárnak ajándékozta, s az halála után, 1925-ben került annak birtokába”. Parkjának fa-ritkaságai országos hírűek. Huszonhét féle fenyőfa található benne, ezenkívül 10 tulipánfa (virágja szinte teljesen azonos a kertekben díszlő és hagymáról szaporodó" tulipánéval), liliomfa, nyugati ostorfa. vérbükk és megannyi más ritkaság. A 40 holdas parkot már sokan megcsodálták. Jó érzéssel tölti el az embert, amikor látja, hogy a kastélyt is, értékes parkját is megbecsülik, gondozzák. Mező- gazdasági szakiskola kapott helyet az évszázados épület falai közt, ami önmagában is mutatja az épület történelmi, művészeti értékének megbecsülését. E|gy időben azonban olyan hangok hallatszottak, hogy az új építkezésekkel tönkreteszik az épületet is. a parkot is. Kíváncsi voltam rá, ezért magam is ellátogattam ide. Örömmel tapasztaltam, hogy a híresztelések ezúttal sem bizonyultak igaznak. Valóban építkeznek a kastély szomszédságában, a szakiskola céljaira. Vagy hat és félmillió forintot fordítanak fejlesztésre, ebből új ebédlőt, konyhát kap az intézet, központi fűtéssel látják el a kastélyt: Az új épületet azonban úgy helyezték el, hogy az semmiképpen sem zavarja meg a kastély esztétikai összhatását. Az új épület méretben eltörpül a kastély mellett, s bár a kastély közelében, de ahhoz viszonyítva félreeső helyre került. A kastélyról most készítette fotósunk a felvételt, s ez is mutatja, hogy a kastélykép zavartalan. Példásan gondozott á park is, a kastély és közvetlen környezete az őt megillető állapotban van. Napjaink lengyeli fejlesztésében tehát benne foglaltatik a múltbéli hagyományok tisztelete. BODA FERENC Foto; TÓTH JVÁN történeti emlék fűződik. Ebben a kastélyban lakott Ap- ponyi Sándor, akinek a szellemi hagyatéka országos jelentőségű. Érdemes idézni az életrajzi lexikonból: „Appo- nyi Sándor .„ apja halára után viszavonult a diplomáciai pályáról, lengyeli kastélyában bibliofiliával, törté** neimí és régészeti kutatásokkal foglalkozott. 1895-ben felajánlotta lengyeli kastélyában lévő gyűjteményét egy Szekszárdon létesítendő múzeum számára. Az ő anyagi támogatásával tárta fel Wo- sinszky Mór az őskori leletekben gazdag lengyeli sáncot. Tervszerűen gyűjtötte a magyar vonatkozású, külföldi könyveket, a hungarikákat. E gyűjtemény négykötetes an- notált katalógusa mindmáig a Vasárnapi beteglátogatás A bonyhádi kórház bejárati kapuja előtt feketéllik a várakozók tömege. Bátyus, szaty- ros emberek, korok szerint tagolt csoportokban beszélgetnek. Tönt bj ükét autók, motorok érkezése rebbenti szét: áradnak a látogatók. Négy óra előtt néhány perccel a kapu még zárva van, de a bentiek számon tartják az idő múlását, csíkos kórházi köpenyeikbe burkolózva ballagnak ki a járó betegek. Aztán a portás kitárja a kaput, s a várakozók megindulnak befelé. Hevenyészve gyorslistát készítek a korok szerinti megoszlásról, becslések alapján. Eszerint öt iskoláskorú, tizenhat fiatal-, tizenöt közép- és huszonhét öregkorú látogató lépte át a kórház kapuját a nyitást követően. Kihez jött látogatni? kérdezem nem minden esetlegesség nélkül. Mégis kikerekedik á válasz, csaknem maradéktalanul felrajzolva a látogatottak körét. Van ki a nagymamához érkezett a sebészetre. újsütetű apa is akad, de van olyan is, aki Bonyhá- don járva egyúttal bekukkant munkatársához, kire rövidesen sérvműtét vár. Jöttek tanárnőjükhöz diáklányok, kisfiú a mamához és fiatalember súlyosan sérült barátjához. Az említett járó betegek^ kiülnek a kórházi épületek előtti parkosított rész csendes Cái alá. Az érkezők köréjük gyűlnek, „családi szigetek”-et alkotva. Előkerül a táskák rejtett tartalma, rántott csirke, süteményfélék, üdítő szörpök, sőt még egy üveg egri bikavért (!) is láttam. Persze akad olyan is, aki csak egy csokor virággal kedveskedik. Helyesen. A kórtermekben a frissen operált, pillanatnyilag járásképtelen betegeket is körülfogják a látogatók Gyermekeknek ide már tilos belépni, fertőzésveszély áll fenn, — bár a látogatás időtartama alatt csaknem mindenütt eltűnnek az agyonmosott, szakadt kötőjü kórházi hálóingek, s a várakozók igyekeznek tiszta, lehetőleg magukkal hozott fehérneműt ölteni — mégis a sebláztól, s más ártalmaktól elgyötört szenvedők látványától is megkímélik a 14 éven aluliakat. A látogatók egyre özönlenek. A jellegzetes kórházi szagot lassanként kiegyenlíti, majd el is nyomja a hazai erős illata. A beszélgetés elmélyül- tével körülülik az ágyat, iz- zadlan krágoknak, szaporán szuszognak és temperamentumos taglejtésekkel magyaráznak. A falon a jól ismert figyelmeztető táblát keresem, mely felhívja a beteglátoga- tókal: tartsák magukat távol az ilyen jelenetektől. Hiába. Nem azért, mintha túlságosan nagy illúziókat táplálnék a tábla hatékonyságáról, de a reklámpszichológia néhány törvényének ismeretében komoly hibának kell é hiányt minősíteni. Az sem lenne an- tihumánus, ha meghatároznák egy-egy betegnél eltölthető látogatási idő legfelsőbb határát. Néhány komolyabb beteg ugyanis már láthatóan kimerültén piheg. Esetenként a téma is elfogy, egyre hosszabbak a kényszerű szünetek. Ennek ellenére kérik, maradásra ösztökélik hozzátartozóikat. A látogatási hullám fél öt, öt óra tájban tetőzik. Eddig többnyire csak érkeznek, a távozók száma elenyésző. A vendégek összlétszáma átlagosan meghaladja a százat is. Sürgés-forgásukat szemlélve, arra gondolok, milyen indítékai lehetnek egy- egy beteglátogatónak, s kimutatható-e valamilyen összefüggés a bevezetőmben ismertetett számadatokkal, vagy véletlen, alkalomszerű-e ez az összetétel. A legtöbb ember — joggal — idegenkedik, sőt fél a kórház légkörétől. Érzi ezt a közvélemény negative befolyásoló felfogásának nyomására, de elsősorban azok a valójában igen kellemetlen lelki-fizikai élményeinek hatására, amelyeket itt szerez. S ha megrongált egészségét mégis művi úton kénytelen gyógyítani, érzelmileg is sajátságos helyzetbe kerül. Következik ez abból, hogy a betegség, s az operáció által legyengült szervezetben az értelmi erők is elgyengülnek, s ez kedvez az érzelmek felfokozódásának. Jellemző erre az a vak bizalom, az a majdnem misztikus rajongás, amit egyik-másik beteg orvosával szemben érez. E rendkívül heves, érzelmi telítettségű állapotban megnő a rokoni kapocs jelentősége is, amit a hosszabb távoliét tovább erősít. A beteg sóváran várja hozzátartozóit, esetleg barátait, ismerőseit, a látogatás elmaradása esetén súlyos depresszió léphet fel nála. S « feleség, a gyerek, a sógor érkezése, a kipakolt rántott csirke, s tortaszelet mind-mind az otthon egy darabkáját, a megszokott, tehát biztonságos élet egy ígéretes jelét jelentik számára. A látogatás ezen alapmotívuma tehát helyes, a további gyógyulást elősegítő, a kórházi szükségletekből kinövő tényező. Segít helyreállítani a beteg lelki egyensúlyát, hozzájárul a gyógyuláshoz. Mint minden dolga a világnak, ez sem ilyen egyszerű, ugyanis / emberekről lévén szó át meg áthálózzák egyéniségükkel, mindennapi viselkedésüknek ezernyi nem ide való jegyével. Nem ritka az olyan eset sem, amikor a beteget végtelenül kifárasztja a látogatás, felőrli az amúgy is kevés energiáját. De hogyan alakul át ez az eredetileg jótékony, hasznosnak bizonyuló hatás? A fentebb vázolt látogatási módon, a tapintat nélküli beszélgetéssel, a beteg különleges érdekességként való kezelésével, a faggatózással és más, a beteglátogatás gyakori szimptómáival. Káros, ha nem az őszinte együttérzés visz bennünket a kórházba, hanem a megszokás, a közvélemény zsarnoksága, vagy — mint azt hevenyészett statisztikánk is bizonyítja, különösen idősebb emberek részéről — egy kis jóízű (?!) tere- fere. Hiányzik sokszor a higgadt okosság is. Gondoljunk csak az ajándékokra-; a zsíros hazai kosztra, ami a közismerten igen gyenge kórházi kosztot hivatott pótolni. A mértéket azonban itt is ismerni illene. De a különböző szeszes italok ajándékozása, már több mint felelőtlenség, súlyos következményekkel is járhat, ezt pedig alig hiszem, hogy egy látogató is szeretné. * Tehát látogassunk gyakran, de rövid ideig. Barátságosan, tapintatosan, a látogatott állapotát messzemenően figyelembe véve viselkedjünk. Nem a beteg van miértünk a kórházban, de mi vagyunk érte. Az a kívánatos, ha találkozásunk kielégíti a beteg érzelmi szükségletét, de nem terheli túl, s gyógyulásához hozzájárul. Akkor mindenkinek szól az ápolónő befejező csen- gőszót helyettesítő mondata: — Köszönjük a látogatást! CSUPOR TIBOR
