Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-30 / 174. szám
Kosárlabda Reménykedés az ifi EB előtt Lengyel, NDK, jugoszláv túra — Tatai „turmix" irány Kőin! Nagydsrogé a kupa Vasárnap délután fejeződött be a háromfordulós labdarúgótorna, melyet a Kajdacsi Termelőszövetkezeti Sportkör rendezett. A vasárnapi fordulóban Kaj dac® Alsótengelic ellen mérkőzött és fölényes, 8:0 arányú győzelmet aratott. A Nagydorog—Pálfa mérkőzés 4:4-es eldöntetlennel ért véget. így a kupát Nagydorog együttese nyerte el, mivel a három forduló végeredménye alapján így alakult a táblázat: A magyar női ifjúsági kosárlabda-válogatott nagy feladat: Eüró- pa-bajnokság előtt áll. Erre a kétségtelenül nagy világ- versenynek számító feladatra már két esztendeje készül a válogatott keret. 36 fővel kezdték a felkészülést, majd 22-re csökkent a létszám, s 2 hónapja 14-re szűkítették a szakvezetők a válogatott keretet A 14 fős keret dús programot bonyolított le az utóbbi két hónapban. v Részt vettek Lengyelországban, NDK-ban és Jugoszláviában tornákon, mérkőzéssorozatokon. Játszottak a román ifikkel. Az egyes állomások — OLsztin (Lengyelország), Halle (NDK), Domsale (Jugoszlávia) — mind az EB-re való felkészülést szolgálták. Az Itthon — Tatán — játszott románok elleni viadalon és az előzőekben felsorolt helyeken, tapasztalatok alapján józan tárgyilagossággal megállapíthatjuk: megnyugtató formában vannak fiatal kosarasaink s reménykedhetünk helytállásukban. A tapasztalatok alapján a jelenleg Tatán tartózkodó keretnél kijelölték az utazó keretet. Ezek szerint, ha sérülés, betegség nem jön közbe, a következők képviselik hazánk színeit az idei ifjúsági EB-n. A csapat vezetője: Vincze György, a szövetség főtitkára. A játékosok: a Szekszárdról elkerült Geiszhauer Éva (VTSK) csapatkapitány, Go j dós Márta (Ep. Spartacus), Kárász Judit (Bp. HSC), Ugró Andrea (Bp. Előre). Magyar Márta (Kecskeméti Dózsa), Szelei Anna (Kecskeméti Dózsa) Szabó Éva (Kecskeméti DóKÉZILABDA Gyengén szerepelt az SBTC Dunaújvárosban A Simontornyai BTC NB lí-es férfi-, valamint a megyebajnokságban szereplő női csapata Dunaújvárosban szerepelt a Kohász Kupáért. A simontornyaiak — női és férficsapatukkal egyaránt — gyengén szerepeltek. A férfimérkőzések eredményei: Dunaújvárosi Vegyesipar—Simontornyai BTC ?3:17 (13:5), Simontornyai BTC— Dunálíj városi Kohász 17:16 (9:3), Várpalota—Simontornya 18:10 (8.5) A férficsapatok közül első helyen Várpalota végzett. További sorrend: 2. Dunaújvárosi Vegyesipar 3. Dunaújvárosi Kohász, 4. Simontornya. A simontornyai női csapat először a Székesfehérvári Könnyűfém ellen mérkőzött és 5:0-ás félidő után 8:3 arányú vereséget szenvedett Második mérkőzésükön az I. félidőben 3:l-re vezettek a simontornyai lányok, végül 5:4 arányban gyengébbnek bizonyultak a Budapesti Autóker csapatával szemben. Mindössze egyetlen győzelmet aratott a simontornyai női gárda a Budapesti Kábel ellen, ahol 6:4-es félidő után 11:5-ös győzelem született. A szekszárdi járási kézilabda-bajnokság sorsolása Nők: Szeptember 7: T. Szőlőhegy—Kaj- mád, Szedres—Fácánkert. Tolna III — Alsónána. Szeptember 14: Al- sónána—Szedres), ' Kajmád—Tolna HL Fácánkert—T. Szőlőhegy. Szeptember 21: Tolna III.—Fácánkert., Kaj mád—Alsónána, Szedres— T. Szőlőhegy. Szeptember 28: Fácánkert—Kaj mád, T. Szőlőhegy— Alsónána, Tolna III.—Szedres. Október 5: Alsónána—Fácánkert, Szedres—Kajmád, T Szőlőhegy— Tolna ni. Férfiak: Szeptember 7: Szedres—Fácánkert Tolna III.—Alsónána. Szeptember 14: Alsónána—Szedres. Szeptember 21: Tolna III.—Fácánkert. Szeptember 28: Tolna III.— Szedres. Október 5: Alsónána—-Fácánkert A Paksi Járási Labdarúgó Szövetség közölte, hogy a csapatok kérésére egy héttel korábban, augusztus 3-án kezdődik a II. osztályú labdarúgó-bajnokság keleti csoportjának küzdelme. Lapunk vasárnapi számában közölt sorsolásnál csak annyi az eltérés, hogy valamennyi mérkőzés egy héttel korábban kerül lejátszásra. zsa), Nagy Mária (Bp. MTK), Borbély Erzsébet (Bp. MTK), Pákozdi Irén (Szigetvár), Jusios Erzsébet (Szigetvár), MankheF Mária (Bp. • Pedagógus) Edzők: Tóth Andor vezetőedző és Szabó Ödön. (A Szekszárdi Vasas NB Il-es női csapatának edzője.) * Tatán tartózkodik a felnőtt férfi- és női keret is. Úgynevezett „kosárdömping” van az edzőtáborban. A szakvezetők ki is használják a ritkán adódó alkalmat és lehetőséget egymás segítésére. Kis túlzással azt is mondhatjuk a jelenlévő szakemberek „nem hivatalos továbbképzést” tartanak. * Természetesen találkozókat is lebonyolítanak egymással a csapatok. A válogatott férficsapat a Honvéddel játszott. A lányoknál az A keret az ifikkel mérkőzött. Az eredmény 74:60 az A-keret javára. (Az A- keret tagja Budavári Zsuzsa is). Geiszhauer Éva az ifik Szekszárdról származó csapatkapitánya az idén már megjárta Csehszlovákiát, Lengyelországot, az NDK-t, Jugoszláviát. Most készül az NSZK-ba. S az EB után alighogy hazaérkezik — augusztus 16-án klubjával a VTSK-val Egyiptomba megy! Nem akármilyen sorozat! * Az ifik Kölnben játsszák az elődöntőket. A szovjet, román, izraeli és Magyarország csapatai közül az első 2 jut a döntőbe, mely Hagenben lesz. Augusztus 1-én délután 17.15 órakor dobják fel a labdát a mar gyár—román mérkőzésen. Ez a találkozó döntő jelentőségű, hiszen a győztes szinte biztos résztvevője lesz a döntőnek. 2-án a magyar lányok Izrael csapatával találkoznak, majd 3-án a Szovjetunió csapata lesz az ellenfél. A magyar kosorasküldöttség 30-án már reggel 9-08-kor az Orient expresszel indul Kölnbe, ahonnan reméljük sikeres szereplés után augusztus 10—11-ére tér vissza. 1. Nagydorog 2. Kaj dács 3. Pálfa 4. Alsótengelic 3 2 1 — 12: 5 5 3 2 — 1 11: 4 4 3 1 1 1 9: 9 3 3------3 3:17 — A tornán legtöbb gólt Csilléri Gyula lőtte, (Nagydorog) ötöt. További sorrend; 4 gólos: Sebestyén és Majsai (Kajdac®). 3 gólos: Horváth (Alsótengelic), 2 gólos : Kasos. Lakos (Pálfa), Kocsis és Nyíró (Nagydorog). A győztes nagydorog csapatnak a kuoát Szeremlei Zsigmond, a termelőszövetkezet elnöke valamint Lizák István sportköri elnök adta át. Hetvenezer pályák építésére Az MTS Tolna megyei Tanácsának Elnöksége megtárgyalta a sportkörök kispályaépítési akcióinak eddigi eredményeit. Ugyanekkor határozatot hozott a kispályák építésére rendelkezésre álló hitelkeret elosztásáról. Megyénkben 11 sportegyesület, Ösz- szesen 70 ezer forint támogatásban részesül az alábbi elosztás szerint. Szekszárdi ITSK (kézilabdapálya korszerűsítése) 20 ezer forint, Dombóvári Kesztyűgyár (kézilabdapályára) 5 ezer. Dombóvári ITSK (röplabdapályára) 4 ezer, Tolnai Gimnázium SK (kosárlabdapályára) 4 ezer, Bonyhádi Vasas SK (kézi- és röplabdapályára) 10 ezer, Hőgyészi MEDOSZ SK (kézilabdapályára) 4000, Ger- jeni MEDOSZ SK (kézilabdapályára) 4 ezer. Paksi Gimnázium SK (kosárlabdaoályára) 5 ezer, Dunaföldvári Gimnázium SK (kosáirla£dap.41yái;a) 3 ezer. Pincehelyi TSZ SK kézilabdapályára 5 ezer, Ozorai Tsz SK (kézi- labdapályára) 6 ezer forint. Válaszok a „Pincehely fellebbez“ című cikkre A Népújság 1969. július 18-án megjelent „Pincehely fellebbez” — című cikkben foglaltakkal a pincehelyi sportkör tagsága teljes mértékben egyetért. Nem kívánjuk vitatni, hogy a szövetségei a jó szándék vezette a betétlap rendszeresítésekor, de ezzel csak munkatöbbletet adott a sportköröknek. Jó példa erre a pincehelyi eset, ahol egy adminisztratív hiba folytán a szövetség pontlevonást eszközölt. . A jelenlegi rendszer növeli a sportkörök adminisztrációs munkáját is, mivel azon kívül, hogy a játékvezető beküldi a betétlapot, a sportkörnek pedig az igazolást kell beküldeni. Menynyivel egyszerűbb lenne, ha a játékvezető a jelentéssel együtt mindjárt az igazolást is bekül- dené a szövetséghez. A vasúti utazással kapcsolatban; nem hiszem, hogy lenne sportkör, amely igénybe venné az időhöz kötött utazási lehetőséget. Reméljük, hogy a szövetség felülvizsgálja a betétlaprendszert és megfelelő döntését meg fogja hozni”. Jékel János Pincehely * Egyetértek a „Pincehely fellebbez” című cikkel. A Bonyhádi Járási Labdarúgó Szövetségben végzett munkám alapján tudom, hogy rengeteg feladatuk van azoknak a társadalmi munkásoknak, akik a falusi sportkörökben tevékenykednek- Jobbnak tartom azt a módszert, hogy a játékvezető, — úgy, mint a múltban —, kiállítás. esetén elveszi a minősítési könyvet, és jelentésével együtt beküldi az illetékes szövetségnek. Ezt a szövetségek akkor küldenék vissza, ha a büntetés már lejárt. Igaz, hogy a minősítési könyv a játékos személyi tulajdonát képezi, de köztudott, hogy ezek a sportköri vezetőség féltett kincsei közé tartoznak, és így egyetlen sportoló sem hordja magánál. Ezzel a módszerrel sok felesleges utazgatástól, időtöltéstől tudnánk megkímélni a falusi sportvezetőket. Szabó András, a Bonyhádi Járási Labdarúgó Szövetség titkára örülünk, hogy a Népújság foglalkozott az időszerű, nagyon is aktuális problémával. Véleményem szintén az, hogy a módszert felül kell vizsgálni. A jelenlegi gyakorlat bürokratikus és kivitelezésével kapcsolatos nehézségek a kisebb falusi sportköröket sújtják, különösen akkor, ha az illetékes szövetségtől távol időbeni és térbeli közlekedési nehézségek is felmerülnek. A falusi sportkörök — ahol a vezetőség társadalmi munkásként intézi az ügyes-bajos dolgokat — igyekeznek a problémákat úgy csoportosítani — beleértve a vonatkozó adminisztrációt is —, hogy a „gépezet” olajozottan működjön, állandó figyelmet, objektív és szubjektív akadályelhárítást ne igényeljen, mert a napi munka és velejáró probléma nem teszi lehetővé, hogy állandóan és folyamatosan a sportkör ügyeivel foglalkozzunk. Ezért helyesebbnek tartottam a korábbi módszert, miszerint kiállítás esetén a játékvezető az igazolást vitte magával és továbbította. Ebben az esetben automatikusan történt a bonyolítás, miszerint: a játékost fegyelmileg elmarasztalták, büntetésének lejártakor az igazolása visszaérkezett a sportkörhöz. Abból kell kiindulni, hogy nem minden sportkörnél van olyan lehetőség, miszerint határidős előjegyzéseket vezessünk, vagy ilyen feladattal bízzunk meg aktívákat. Jogilag igaza van a szövetségnek, a gyakorlat azonban nehézkes. Úgy vélem, túlságosan is aprólékos „maximalizmus”-ra valló ez a jogi alátámasztás. Papp Géza SK-elnök, Dalmand Több jármű, kevesebb karambol Július 11-i lapszámunkban közúti közlekedési riportban kerestük a főbb baleseti okokat. Azóta a megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya elkészítette a féléves statisztikát. Ez kedvezőbb képet nyújt a tavalyi első félesztendeinél. A balesetek száma másfél százalékkal csökkent, míg a járművek száma három százalékkal nőtt. Időarányosan eggyel kevesebb halálos baleset történt. A súlyos sérüléssel járó balesetek aránya az összeshez képest változatlan. Sokkal kevesebb a könnyű sérüléses karambol, míg emelkedett a csak anyagi káros szerencsétlenségek száma. A balesetek okozói között nagy számban szerepelnek a gyalogosok, vagyis azok, akiknek a biztonságos közlekedés érdekében igen kevés szabályt keli tiszteletben tartaniok. Balesetet okozó viselkedésük alapvető oka a gondatlanság, — mint a jármüközlekedés baleseti okai között is a KRESZ 34. § (2) bekezdésének megszegése jár elől. Különös dicséretre a gépjárművezetők sem számíthatnak: ők az összes balesetek 82 százalékának okozói; — ezen belül egy szálig szabályszegés miatt. A figyelmetlen, gondatlan vezetés ez évben tizennégy százalékkal több balesetet okozott, mint egy esztendővel ezelőtt. Noha az előzés öt előfeltételét ötnegyed óra alatt bárki tökéletesen elsajátíthatja, szabálytalan előzés miatt ez évben mégis tizenegy százalékkal több volt a baleset. Az öt előfeltétel közül a járművezetők főleg azt a követelményt szegik meg, hogy előzéskor nem szabad zavarni a szembejövő forgalmat. Másodlagosan : ott is előznek, ahol nincs meg a szabad kilátás; végül: úgy térnek vissza a menetirány szerinti jobb oldalra, hogy járművük és a megelőzött jármű között elkerülhetetlen az összeütközés. Baj van a kanyarodással is... A KRESZ egyértelműen előírja, hogy jobbra kis ívben, balra nagy ívben kell kanyarodni, s hogy a kanyarodással sem a gyalogos-, sem a járműforgalmat nem szabad zavarni, — gyakorta mégis ennek ellenkezője történik. A kanyarodási szabályok megszegése miatt huszonöttel több baleset következett be, mint tavaly január elsejétől június végéig. Bár az ittas vezetés a baleseti statisztikában nem okként, hanem motiváló körülményként szerepel, sokasodása mégis figyelemreméltó. A rosszabbodás tízszázalékos! Alkoholos befolyásoltság állapotában tompulnak a biztonságot garantáló reflexek, de nő az indokolatlan magabiztosság, sőt gátlástalanság. Mindez egészen durva szabályszegésben nyilvánul meg: gyorshajtásban, szabálytalan előzésben. Ezek a szabályszegések még akkor is veszélyesek, ha valaki színjózanon követi el őket, — hát még, ha ittasan!... Feltűnő hogy a műszaki hiba miatt történt balesetek száma tizenöt százalékkal növekedett. Jószerint sosem arról van szó, hogy a gyár öntési hibával szállította a kardántengelyt, vagy hogy a reflektor a legkritikusabb pillanatban mondaná fel a szolgálatot. Valószínűleg közelebb járunk az igazsághoz, ha a járművek karbantartásának elhanyagolására a karbantartás ellenőrzésének elmulasztására gondolunk. Ámokfutónak mondott száguldozó ez év első felében aránylag kis számban okozott balesetet. Ä gyorshajtás, mint baleseti ok hetven százalékkal csökkent. A közlekedés biztonságának némi növekedéséről szívesen szóltunk: arra azonban egyelőre nincs ok, hogy — képletesen mondva — megfújjuk az ünnepi fanfárokat. A balesetek megelőzésének kérdéskomplexuma sokkal ösz- szetettebb, mintsem egy, a pillanatnyi helyzetet bemutató cikkben taglalható lenne. Ezért a Népújság szerkesztősége a közeljövőben kerekasz- tal-beszélgetést rendez, s ennek keretében keresi azoknak a problémáknak megoldását, amelyek napjainkban leginkább veszélyeztetik Tolna megye közlekedésének biztonságát — borváró — Tekintse meg a Baranya megyei ipari kiállítást és vásárt Pécsett a Köztársaság téren ! A kiállításon 76 ipari vállalat és szövetkezet legszebb termékei kerülnek bemutatásra. Nyitva tartás: 1969, augusztus 1-től 10-ig hétköznap 10-től 20 óráig vasárnap 8-tól 20 óráig. Belépőjegyek a helyszínen válthatók! Vidéki látogatók részére 33 %-os vasúti kedvezmény. (255)