Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-17 / 163. szám

*oooooooooooéooooooo*oaoaooooooooaooooooooooéo *000000000000000 H atokig, hónapokig tart a hadrakalt zxázozrok ötönlóso, agyi« csak tovább, arra, ahol a nap lobocsátkoiik az ágról. A hunok és szöfotsógosoik «lőtt agy másik sokaság vonul: gátok, fran­kok. burgundok, alánok, mindazok a népok, a molyok már ittak a római müvoitség poharából. Attilához csak a sátoros népfajok pártolnak, a kohóiakban lakók monokülnok tála, ogyütt a visszahúzódó római holyörséggol. Mind Aécius, a rá-, mai hadvozér sorogót körözik, hogy csatlakozva hozzá, ogyüt- tos orővol próbálják mog fohartóztatni a koiotról jövő féfolmos nők olótt a kifalú városok som. Elóbb kóvotó k ala­púitokkal, vasas garanciá­kat lóvó ballisztékkal, oé- moskút forma géppanty- tyákkal, föltáró kosokkal bántják a falakat, s ha orra som nyílnak mog a 'kapuk, ozornyi szokéron ogész ordákra való ölfát hordanak kóréba, és láng- tongorbo fojtják a várost j 7-* ^ GÁRDONYI GÉZA Képregény változat :.CS. HORVÁTH TIBOR, K O R G SM ÁROS PÁL A világűr meghódítása írta; Georgi Petrov akadémikus 1. XJJ ESZKÖZÜK AVILÄG MEGISMERÉSÉHEZ 1957. október 4-én a Szov­jetunió rádióállomásai röviden bejelentették, hogy a tudósok, mérnökök és munkások szel­lemi és fizikai közreműködése révén a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a világtörténelem első mestersé­ges holdját. A hír, amelyet az egész világ rádióállomásai és lapjai átvettek, új szakasz kezdetét, a kozmikus térség meghódításának kezdetét je­lentette. A világűr ostroma nagy nehézségekkel találta magát szemben. A feladatra mozgósí­tani kellett a korszerű tudo­mányt, technikát és technoló­giát. Ez mind sokba került. A hatalmas, esetleg több száz tonnás, korszerű rakéta a mai hagyományos üzemanyaggal eredeti súlyának körülbelül 2—4 százalékát kitevő terhet képes röppályára juttatni el­ső kozmikus sebességgel. A második kozmikus sebesség esetén már csak eredeti súlyá­nak körülbelül 0,5 százaléká­val képes megbirkózni. Az irányítási rendszernek olyannak kell lennie, hogy biztosíthassák a legpontosabb „célzást”. A probléma bo­nyolultságát tetézi, hogy eb­ben az esetben mozgó pontból kell célozni mozgó célpontra. Lássuk például a Vénusz—4 automata űrállomás repülését. Földünk több mint 100 ezer kilométer/óra sebességgel ha­lad pályáján. A Vénusz ennél gyorsabban: körülbelül 130 ezer kilométer/óra sebességgel. A készüléknek három és <él hónap múlva kellett a Vé­nuszra jutnia. A repülés utol­só stádiumában a Vénusz 87 millió kilométerre volt Föl­dünktől. Ha ehhez hozzátesz­ik, hogy a Vénusz kisebb, mint a Föd (átmérője körül­belül 12 ezer 200 kilométer), akkor ez rendkívül kis cél­pont ekkora távolságról. Összeköttetést kell teremte­ni a Földdel több száz millió kilométeres távolságokra, bár tudjuk, hogy a fedélzeti be­rendezések energiatáplálási le­hetőségei a súly miatt korlá­tozottak. Képzeljük el a Vé­nusz—4 készülékét. Amikor a készülék közeledett a Vénusz bolygóhoz, földi parancsra működésbe lépett a fedélzeti rendszer, s addig forgatta az állomást, amíg annak egy kü­lönleges berendezése nem „észlelte” a Földet. Kétségtelen, hogy az ilyen kísérletekre, nem is beszélve a nagy kapacitású hordozóra­kéták megépítéséről, óriá a anyagi eszközök kellettek, szá­mos különböző szakmájú szak­embert igényeltek. A kérdés természetszerűen vetődik fel: mit kap ezért cse­rébe az emberiség? Miért kell meghódítanunk a kozmikus térségeket? Még Niels Bohr, a híres atomfizikus is kételkedik a kozmikus technika fejleszté­sére fordított hatalmas anyagi eszközök célszerűségében. A ráfordításokat igazolandó, már most rámutathatunk c kozmikus technikai eszközök közvetlen gyakorlati felhasz­nálására, ami gazdaságilag elő­nyösebbnek bizonyulhat, mint­ha más eszközökkel oldanánk meg ugyanezeket a feladato­kat. Ebben a vonatkozásban pél­dának vehetjük a kozmikus távközlés fejlesztésével kap­csolatos munkákat. A Szovjet­unióban már rendszeresen mű­ködik az Orbita-rendszer, amely a központi tv-progra- mokat az ország legtávolabbi sarkába is eljuttatja. Reléállo­mások hálózatának kiépítése ennél többe kerülne. A rend­szer további fejlődése idővel bizonyára lehetővé teszi az egyéni vételt is. És ennek óri­ási jelentősége lesz, ugyanis ellenkező esetben, rengeteg tv-állomást kellene építeni ah­hoz, hogy valamennyi lakos­számára biztosítsák a vételt, mivel a műsorokat csak a köz­vetlen beláthatóság övezetéig lehet fogni. Az állandó pályá­ra bocsátott mesterséges hold azonban a Föld-felület hatal­mas területét tudja ..belátni"’ és biztosítani a közvetlen köz­lést, a rendkívül távoli pontok közötti távíró- és telefonösz- szeköttetést is. Lássunk erre egy példát. Az Atlanti-óceánon keresztüli telefonhívások szá­ma olyan gyorsan növekszik, hogy 1980-ban további 12 ká­belt kell lefektetni a két kon­tinens között. Ez igen sokba kerül. Ugyanezt a feladatot tökéletesen el tudja látni egv vagy két mesterséges hold. (Következik: A Föld időjárása) TH1ERY ÁRPÁD: AZOK A SZÉP NAPOK... Hírek jöttek és mentek, megfordultak a vö­röskatonák és a lakosság egyre jobban elbizony­talanodó soraiban, de senki sem tudta ellen­őrizni ezeket a híreket. Hajnal éjszaka átküldött egy olasz származású vöröskatonát a demarkációs vonalon, a szerb katonai parancsnokhoz. Az olasz útjáról csak a damdárparancsnokság vezetői és a fegyelmi sza­kasz tagjai tudtak. Wolfék kísérték el az olaszt a demarkációs vonalhoz. Egy. percig ott álltak néma tisztelettel és elérzékenyülve, nem messze a viadukttól. Az erdők sötét vonulatánál csak sejteni lehetett az erdészház romfalait. Mindent csak sejteni lehetett a nehéz, meleg sötétség­ben. Az olasz könnyű lépéseinek a neszét is, amely csakhamar felolvadt az éjszaka csöndjé­ben. Két nap múlva sürgöny érkezett Budapestről. MINDENKI MARADJON A HELYÉN! Hajnal rriég azon az éjszakán sínbusszal elin­dult a fővárosba. Az állomáson kopasz fejét ki­dugva a szűk, kajütszerű ablakon, azt mondta Wolfnak: .g. Jí± A A. A AáAááAáááAá ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼ ▼▼▼TTTVTTVT — Reggel égessetek el minden iratot! Ez le­gyen az első dolgotok! — Az egész irattárat? — hökkent meg Wolf. — Az egészet, egy szálig! Wolf elszomorodva állt a sínbusz mellett. Szinte kicsinek érezte magát a tárgyakhoz ké­pest. Azt gondolta sóhajtva: Papírokat életem­ben még nem sajnáltam ennyire, az biztos. Hajnal intett neki, hogy hajoljon közelebb. — Ha az olasz megérkezik odaátról, mond­játok meg neki, hogy nálatok, az ügyeleti szo­bában várjon rám. Estig okvetlenül megjövök. Addig sehova el ne mozduljon onnan. Ti pedig vigyázzatok rá, mint a tulajdon testvéretekre. Reggeli után — amely egy fél csajka fekete­kávéból, és egy darab sűrű, morzsalékos kenyér­ből állt — a szakasz Wolf irányításával kihord- ta az irattárat a kazánházhoz. Bedobálták az egészet a tűztérbe, egy kevés petróleummal ' megöntözték, és a szélénél meggyújtották. A rövid csövű szállodai kéményből hamarosan át­tetsző lángnyelvek csaptak ki. A szálloda más részeiből, de az utcáról is. akik csak a kémény­ből kicsapódó füstöt és a lángokat látták, lélek­szakadva rohantak a kazánházhoz. A fegyelmi szakasz tagjai ott álltak temetői csöndben, ko­mor arccal nézték a kéményt, a magasban el- ' tűnő lángokat, és ki így, ki úgy — de mind mély fájdalmat érzett a szívében. Wolf egész délelőtt a városban bolyongott. Utcáról utcára járt minden különösebb úticél nélkül, és közben kérdéseket tett fel magának, és válaszokat keresett hozzá. Keserves út volt, mert ezek a kérdések egy ponton túl már nem­csak a lány sorsára, nemcsak a kettőjük életére vonatkoztak, hanem mindarra, ami körülötte történt. A tekintete ide-oda vándorolt a háza­kon, és a siető, riadt arcú embereken, és azt gondolta: Milyen furcsa, hogy miután elégettük ♦ azokat az élettelen papírokat, ezek a házak és ♦ ezek az emberek az én szememben már nem J ugyanazok, mint előtte voltak. o A hosszú járkálásban már fájni kezdett a törött lába. amikor visszament a szállodához. A főbejárati lépcső alján egy tízéves formájú, mezítlábas gyerek ült. — Te mit keresel itt? — kérdezte Wolf. A fiú felpillantott, aztán elfordította a fejét. Wolf lehajolt hozzá, és jobban megnézte a sa- vanykás. fáradt arcot, a rosszul nyírt, rövid ha­jat — rájött, hogy az éjszaka már találkozott ezzel a gyerekkel, amikor Hajnalt lekísérte az állomásra. — Az éjjel mit kerestél a vasúti váróban? — kérdezte. — Ott aludtam. — Miért nem mész haza aludni? Otthon mégis csak jobb. ‘ ' — Nem idevaló vagyok. Csak a nővéremet keresem itt. — Á nővéredet? Egyre furcsább, amit mon­dasz. — Furcsa volt, hogy hiába kerestem eddig — mondta a fiú, és komoran nézett maga elé. — De, most rátaláltam erre a házra, és megvárom, amíg előjön. — Innen? — kérdezte Wolf, és gyanakodni kezdett. — Tudom, hogy itt van. Juli nővérem meg­mondta, hogy eljött a városba a vöröskatonák­kal. Veronika ekkor már — ki tudja, milyen su­gallat hatására jött elő a rendetlen költözködő szállodai folyosók szövevényéből — ott állt az ajtóban. Lejött a lépcsőkön, kicsit elérzékenyül­ve, kicsit meg is törve a találkozás pillanatától, és kissé felmérve a fiú alakját, mintha választ szeretett volna kapni arra, hogy mi az. amire most fel kell készülnie.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom