Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-16 / 162. szám
I Holnap indulunk. Ha Most mór eressz el. kérlek I méltóságot verekszem ki magamnak, és visszaté rek. remélhetem-e. Ha visszatérsz is . . Nem. Zéta. nem ígérhetek semmit. Ne kívánd, hogy megmondjam, miért. Egyszei talán majd megtudod... De most oz arcomat, Zéta. | Megcsókolhatod És a következő nap hajnalán, miközben a táltosok fehér lovat áldoznak a hadak urának, a fogy- .----- ^veres százezrek elindulnak napnyugat felé. _ J ól von. Dsidsia. de engedj, hadd menjek végrel Nem várathatom uromat Az ég angyalai védjenek megl eeeeeeeee^eeeeeeeeeeeeeee Jelszó: „Egy vendég Varsóból” ZSUKOV MARSALL nemrég megjelent emlékirataiból és más szovjet forrásokból napvilágra került, hogy közvetlenül a hitleri hadsereg támadása előtt egy ember figyelmeztette a Szovjetuniót. Ez az ember 1941 június 21-ről 22-re virradó éjjel a németek által megszállt területről érkezett a Szovjetunióba. Közzétették személyi adatait is. A neve: Mieczyslaw Stefanski, lengyel és ma is Lengyelországban éL A háború kitörésének éjszakáján végrehajtott tettéért és más háborús szolgálataiért Lenin-renddel tüntették ki. A Zycio Warszawy lengyel napilap és az Interpress sajtóügynökség most kivonatosan ismerteti a vele készült riportot. A közeli napokban az egész történet megjelenik majd a varsói lapokban. Mieczyslaw Stefanski a lengyel hadsereg tartalékos századosa, Lengyelország északkeleti vidékén a Mazuri tavaknál él. Nem erről a vidékről származik, Varsóban született és Rownóban, illetve Wclyn-ban katonáskodott. 1939 szeptemberében német hadifogságba esett, onnan azonban sikerült megszöknie. Wolyn- ba ment, ahol megtalálta feleségét és fiát. 1940 tavaszán újra egyenruhát húzott, ez alkalommal azonban a Vörös Hadsereg egyenruháját. Három hét után a vezérkarhoz rendelték és felajánlották neki, hogy dolgozzék a titkosszolgálat részére. Ő vállalkozott rá és hamarosan megkapta első feladatát. Stefanski azt a parancsot kapta, hogy menjen Varsóba és ott vegye fel a közvetlen kapcsolatot a titkosszolgálat egyik sejtjével, utána pedig a Búgon keresztül térjen vissza. Stefanski kitűnően oldotta meg feladatát és meghatározott időben visszatért a szovjet oldalra a jelszóval: „Egy vendég Varsóból!” Még kétszer megtette ugyanezt az utat. Minden alkalommal nagy nehézségeket kellett legyőznie, így emlékezik egyik illegális határátlépésére: * „A németek a főkormányzóságból (így nevezték a megszállt Lengyelországot) érkezett menekültet látták bennem, a szovjet katonák pedig kémnek néztek. A szovjet tiszt, aki kihallgatott, nem akarta tudomásul venni, hogy én „Varsói vendég” vagyok. Végül valaki mégis hajlandó volt az általam megadott számra Moszkvába vagy Ki- jevbe telefonálni és ez megmentette az életemet. 1941 JÚNIUSÁBAN léptem át utoljára a határt. Útközben információkat gyűjtöttem német csapatmozdulatokról, egyenruhákról, fegyverzetről, az autók jelzéseiről. Páncélkocsik és repülőgépek vonultak kelet felé, az erdőkben üzemanyagraktárakat láttam. Közvetlenül a határ közelében a hitleri hadsereg nagy egységeit figyeltem meg. Elhatároztam, hogy Biala Crkwianál átúszok a Búgon. Megvártam a sötétség beálltát. Mintegy 30 méterre tőlem balra és jobbra őrök álltak. Csendben átkúsztam a szögesdrótok alatt és a víz alá bújtam. Nem volt mély, csak térdig ért és az őrök észrevették, lövöldözni kezdtek. Még egy ágyút is elsütöttek. Közeledtemre az oroszok a levegőbe lőttek és „Fel a kezekkel!” kiáltoztak. Feltartott kézzel, amelyben a csomagjaimat tartottam, tettem meg az utolsó métert. A jelszó: „Egy vendég Varsóból!”, ez alkalommal villámként hatott A vezérkar azonnal megállapította, hogy megfigyeléseim a háborút jelentik. Azonnal Lwówba vittek. Másnap reggel a német bombázók igazolták a feltevéseimet. A németek megtámadták a Szovjetuniót”. Stefanski tettéről emlékirataiban megemlékezik A. Lukin is, az egyik szovjet partizánegység helyettes parancsnoka. A csoport a második világháború alatt Wolyn-ban harcolt. Stefanski ugyanis a szovjet feletteseinek parancsa alapján június után a megszállt területen maradt a partizánok között. Több bravúros akcióban vett részt: így például abban is, amikor a partizánok elfogták az egyik német tábornokot. MIECZYSLAW STEFANSKI ma a Mazuri tavak erdős vidékein él, amely nagyon hasonlít ahhoz a környékhez, ahol negyedszázaddal ezelőtt, mint lengyel hazafi oly nagy érdemeket szerzett. G. I. THIERY ÁRPÁD: AZOK A SZÉP NAPOK... — Miféle távirat? — nézett Wolf furcsán, majd böngészni kezdte a helyenként már elmosódó morzejeleket. UTASÍTOM R.-BEN AZ ELVTÁRSAKAT, HOGY AZ ELLENFORRADALMI LÁZADÁS LEVERÉSE UTÁN TARTÓZKODJANAK MINDEN ERŐSZAKOSSÁGTÓL! NE TERRORRAL. HANEM SZÉP SZÓVAL DOLGOZZANAK! KUN BÉLA. Wolf leugrott a pádról, és a szalmára térdelt. A markában szorongatott papírszalagot Bencze orra alá dugta. — Mikor jött ez a távirat? — Még hat óra előtt pár perccel. — Több mint négy órája — mondta Wolf. — Több. — Mit csináltál vele? — Először is lefordíttattam magamnak, aztán zsebretettem. Úgy döntöttem, hogy ez most csak megzavarná a forradalmi törvényszék munkáját. Ráadásul nem is biztos, hogy személyesen maga Kun Béla adta. — Nem biztos?. — Nem biztos. — És te úgy döntöttél, ahogy mondod. Bencze gyanútlan egyetértéssel bólintott. — Úgy. Wolf ott térdelt a szalmán, szemben Benczé- vel, markában szorongatva a távírószalagokat, és arra gondolt, hogy vannak pillanatok, amelyekről érzi az ember, hogy előbb-utóbb be fognak következni, és ha mégis eljönnek, nemcsak fájdalmasak, de úgy tűnik, hogy egyszerűen át- élhetetlenek. — Kötözzétek meg! — mondta a közelben ül- dögélőknek. Bencze döbbenten nézett. — Engem? — Ha volna bilincs, vasra veretnélek! — Miért? — Ezért a táviratért. Bencze kitágult szemmel, csodálkozva nézett Wolfra, mintha halálos golyót kapott volna a mellébe. — Ezért? Csak ezért?... Nem tudott többet mondani. Úgy érezte, hogy a szavak beszorultak a torkába. A szalagokat kitépte Wolf kezéből. Dtihödten apró darabokra szaggatta, és szétszórta a szalmán. Nem lehetett eldönteni, hogy kinek a keze mozdult meg először. Egy biztos: a lelkűk mélyén mind a ketten világosan érezték, hogy nem akarnak egymásnak rontani. Belül szinte fájt minden mozdulatuk, de valami mégis erősebb volt, mint ők. Wolf egyszercsak érezte, hogy minden erejét bele kel) adni ebbe a néhány pillanatba, mintha meg akart volna szabadulni valamitől, ami csakis a fizikai erején keresztül távozhat belőle. Bencze azonban erősebb volt. A dulakodásban Wolf egyik lába a pad alá csúszott, majd a következő mozdulatnál érezte, hogy éles fájdalommal megroppan. Hang nem jött ki a száján, de a verejték egy pillanat alatt elborította az egész testét, aztán elernyedt Bencze nagy kezei közt. — A lábom — nyögött fel később. Közben valami történt, amiről nem tudott. Amikor kinyitotta a szemét, a lány ott ült mellette a szalmán. Bencze is ott üldögélt a közelben. Wolf látta, hogy könnyes a szeme. Másnap reggel egy katonai repülőgép jelent meg a község fölött. Egy darabig körözött min+- ha leszállóhelyet keresett volna, majd végül a kastély parkján túl landolt. A pilóta a kormányzótanács parancsát hozta. MINDEN TOVÁBBI KIVÉGZÉS TILOS! 7. Wolf csontja elég nehezen forrt össze, de július közepén már elvégezte a laktanyában a kötelező reggeli fegyvergyakorlatokat, és utána naphosszat ott ült a szakasz ügyeleti szobájában, a hónap végére pedig már a többiekkel együtt járőrben rótta a város utcáit, vagy tisztes távolságból Hajnalt követték mindenhová, aminek azonban Hajnal nem nagyon örült, sőt egyszer- kétszer kellemetlenül is érintette. Az utóbbi időben a katonai helyzet egyre súlyosabbá vált a frontokon, amit az is bizonyított, hogy Wolfék három héttel ezelőtt elbúcsúztatták az autójukat, amelyet a gyerekarcú sofőrrel együtt az északi frontra vezényeltek. Bár annak, idején elég nehezen barátkoztak meg a furcsa formájú Rábával, most csaknem megkönnyezték. Utoljára még elvitették magukat vele a város széléig, ahonnan búsan gyalogoltak vissza. Szegedről is rossz hírek érkeztek, hogy a francia megszállás védelme alatt fehér hadsereget toboroznak. Néhány nap múlva a dandárból több tisztnek nyoma veszett, és mint később kiderült: Szegedre szöktek. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ $»♦*>♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦
