Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-15 / 161. szám

Rovatvezetői JANTNER JÁNOS fiz új mechanizmus egy kis vállalatnál lyifc -terméknél, nem szabad? gyártani, még akkor sem, ha a kereskedelem igényli. Lehet­séges ugyanis, hogy más vál­lalatoknál kedvezőbbek a fel­tételek, ami itt veszteséges, másutt még nyereséges lehet. És ha egyik-másik cikk sehol sem állítható elő nyeresége-- sen, hiánycikk lesz, akkor fel kell emelni az árát, hogy ki­fizetődő legyen. Bizonyára er­re is és ‘az előbbire is. akad példa. Ez azonban nem lehet a vállalat gondja. A 0,4 milliméteres lemezből készült horganyzott mosófazék Válságba jutott a múlt év nyarán a Dombóvári Fémtö­megcikkgyártó Vállalat. Hosz- szú éveken keresztül egyike volt a legjobban működő ta­nácsi vállalatoknak — leg­alább tíz élüzem-oklevél ta­núsítja ezt — most pedig már arról volt szó, hogy egyálta­lán érdemes-e fenntartani, képes lesz-e megélni az új gazdasági mechanizmusban. Az első' negyedévben mind­össze 55 ezer forint volt a vállalati nyereség — lénye­géhen ezt sem az év. első ., három 1 hónapjában produkál­szek szállítására. A harmadik negyedév az átállással telt el, az év végére azonban már sikerült egyenesbe jönni. Az egész évet -tekintve, nyeresé­gesen működött a vállalat, fi­zettek nyereségrészesedést . is, ma pedig már nyoma sincs a pesszimizmusnak, a válla­latnál biztosítva látják a jö­vőt. Egy év alatt csaknem telje­sen kicserélődött a vállalat; terméklistája. Horganyzott edényt alig gyártanak, -meg- : szüntették a- füstcsőgyártást, fokozatosan- .felszámolják . a: egy-egy darabján 70 filléres nyereséget tudott elérni a vál­lalat. Ha nem kapott <^4-e& anyagot — márpedig a kohá­szatnak általában meg van en­gedve a tízszázalékos mérettű­rés és rendszerint a plusz-tű-» rés lehetőségéket használják ki, mert számára ez a kifizetődőbb — hanem 0,43-asat, kénytelen volt ezt felhasználni, A három századmilliméteres különbség máris elvitte a nyereséget, sőt veszteséget okozott. Drótfona­tot csak feketehuzalból gyár­tanak Dombóváron, abból ?s csak egy méretet. 52x22-est. Ahol galvanizáltat, sőt mű­anyagbevonatút is gyártanak* ezeket is különféle méretek­ben, kifizetődő lehet a feke­te fonat is. A füstcsőgyártása- jelenlegi árakon Is jövedelme­ző lehet olyan • vállalatnál, ahöl nagyobb mennyiséget ké­pesek előállítani, fekete és zo­máncozott kivitelben. A vállalat tavaly szerződést kötött ä Mechanikai 'MSyeR-” kel, olajtüzelésű fürdőszoba kályhákhoz vízmelegítő tartá­lyok szállítására. Azóta ez az egyik főterméke a vállalatnak, folyamatosan szállítják a fő­városi üzembe a tartályokat. Nemcsak az ez évi, hanem a jövő évi termelést is lekötötte a Mechanikai Művek, és most már a dombóváriak munkájá­tól függ, hogy,' később bővül-e a kooperáció a budapesti gyár­ral. Ugyancsak tavaly „lépett be”- a szekszárdi műszergyár részére készülő kocaetető. Az MMG jelentős részt vállalt az állattenyésztés gépesítésében, automatizálásában,- habár a, gyár „fővállalkozó”, profiljá­nak megfelelően a műszereket ták, hanem az előző évről hozták át valamilyen formá­ban — a második negyedév­ben egyáltalán nem értek el nyereséget. A kilátások a második félévre még rosszab­bak voltak. A vállalatok több­sége jól indult az év elején, néhol egyenesen „megijedtek” a.vártnál is nagyobb nyereség­től, így a dombóvári vállalat kivételnek számított. Míg másutt alaposan felkészültek az új gazdálkodásra, előre számoltak a különféle gazda­sági szabályozókkal és ered­ményesen alkalmazkodtak azokhoz, itt mintha megállt volna az idő. Mire észrevet­ték, hogy a régi módon nem lehet már gazdálkodni, „el­szaladt” néhány hónap. Kiderült, hogy a vállalat a hagyományos termékeiből nem tud megélni. A füstcsőnek, a különféle horganyzott edény­nek, mosóteknőnek, mosoga­tódézsának, mosófazéknak; drótfonatnak olyan alacsony az" ára, hogy azokon nyeresé­get elérni alig, vagy egyálta­lán nem lehet. Már május­ban—júniusban kutattak új lehetőségek után, sikerült kooperációs szerződéseket köt­ni" más vállalatokkal külön­féle félkésztermékek, alkatré­drótfonatgyártást. Egyedül a bérhorganyzás marad a régi profilból — ez mindig is ki­fizetődő volt — sőt, bérhor- ganyzást jóval többét végez- • nek, mint a korábbi években. Az átállással kapcsolatban felmerül a kérdés: Nincs piaca a vállalat hagyományos termé­keinek? — Erre nem lehet egyértelmű igent vagy nemet mondani. Feltehető, hogy egyes cikkeknél éppen azért alacsony az ár, hogy ezáltal ezek kiszo­ruljanak a piacról. Nyilván­való, hogy a horganyzott mö- sóteknőt, fürdőkádat lehet he­lyettesíteni műanyaggal, a mű­anyagipar egyre nagyobb vá­lasztékban állítja elő a külön­féle edényeket. A piaci ver­senyben a jobb, a korszerűbb győz, különösen, ha ezt még az árarányok is elősegítik. A közönséges feketelemezből ké­szülő füstcső helyett is egyre inkább keresik a zománcozot­tat. A vállalat vezetőinek az az álláspontja, hogy csak olyan terméket gyártanak, amihez anyagot tudnak beszerezni, amihez megvan a felkészült­ségük, és amivel nyereséget is tudnak élérni. Ha e felté­telek nincsenek meg, válómé- • állítja elő, az egyéb berende­zéseket más vállalatokkal — elsősorban a Dombóvári Fém­tömegcikkgyártó Vállalattal — készítteti eL Megint csak a dombóvári üzem munkáján múlik, hogy a jövőben is itt készülhetnek-e az üzemben ezek és egyéb berendezések is. Uj terméke a dombóvári üzemnek a Szekszárdi Faipari Vállalat által . gyártott fotel­ágyhoz készülő acélszerkezet is. Egy évvel ezelőtt még - bi­zonytalan volt a dombóvári vállalat sorsa, százhúsz dolgo­zó kenyere. Habár kicsit kés­ve, de alkalmazkodott a vál­lalat a másfél évvel ezelőtt életbe lépett új gazdálkodási szabályokhoz. I J. !­Népújság 3 1969. július 15. ­Kibővített ülést tartott az MSZMP városi bizottsága Az MSZMP Szekszárd Vá­rosi Bizottsága kibővített ülést tartott hétfőn, a megyei párt- székház nagytermében. Az ülé­sen a pártbizottság! tagokon kívül meghívottként részt vet­tek a pártszervezetek titkárai, a tömegszervezetek; vezetői és gazdasági vezetők. Az elnöklő ' dr.' Káromhózi Jónosné, megnyitója után K. Papp Józséf. a megyei párt- bizottság első titkára tartott tájékoztatót az MSZMP Köz­ponti - Bizottsága 1969. június 26—27-i ülésének anyagából amely a kommunista és mans káspártok moszkvai nemzete közi tanácskozásának munkái, javai foglalkozott A történelmi jelentőségű ta­nácskozás anyagának ismerte- tesére párttaggyűléseket,' párt- napokat tartanak a városban. Ezen túlmenően a tanácskozás dokumentuma pártoktetás kB- rétiében is feldolgozásra kerül," a szekszárdi új benzinkutat Extra-Super — AGIP — Mobihä — Kompresszor A városhoz, á városon át­menő forgalomhoz illő üzem­anyagtöltő állomás átadására kertAt • sör’ tegnap.' ÁFOR' mintegy kétmillió - forintos költséggel építtette az üzem­anyagtöltő állomásit. -rí ~rse-»'-v Az - új kutakat az újvárosi temető mellett, a leendő AFIT javító üzem szomszédságában építették fel a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szakemberei. Rammer Istvánt, az ÁFOR tájegységének vezetőjét kér­deztük meg, milyen újdonság­gal találkozhatnak itt a jár- műtulajdóhosok. — Újdonság; hogy egy k'út- ban 98-as extra-super benzint tartunk. Lesz ezen kívül su­per és 86 oktánszámos normál benzin is. A normál benzint három" kútoszlopról szolgáljuk ki. Ezenkívül a tehergépko­csiknak Diesel olajat is adunk. A közönség rendelkezésére bo­csátjuk a legkülönfélébb hazai és külföldi kenőanyagokat, így vásárolható lesz AGIP és Mobiloil, valamint hazai gyártmányú kiváló ' minőségű olaj. És újdonság, hogy üzem-, be állítunk egy kompresszort is. Ezt azonban csak a mi em­berünk" ;' kezelheti. • Egyébként, éjjel-náppal Három embeí lesz szolgálatban. Amennyiben fel tudunk“"” ’venni diákokat, ablakmosást, törölést is tu­dunk adni. Összesen hat kút­oszlop lesz majd működésben. — És mi lesz az óiajkályhn- tulajdonosokkal? — A legfrisebb értesülés: a városban két, kút megmarad az olajkályha-tulajdonosok. -ki-', szolgálására. — Tehát továbbra is a vá­rosközpont marad az üzem­anyagtöltő állomás? — Igen, de úgy tudom, a város vezetői tervezik, hogy mostani helyéről áttelepítik egy kevésbé forgalmas utcába. — Mi a véleménye Rammer Istvánnak az építők munkájá­ról? Kifogástalan munkát véé geztek, állítöm, hogy a kört» nyékén ilyen jól' megépített, szép üzemanyagtöltő állomás nincs.«, «- Pálkovács — „Nemzetközi mezőny“ Högyészen A Hőgyészi Állami Gazda­ságban 22- kombájn indult fokozatosan a gabona, és a borsóföldekre. A széles kiter­jedésű gazdaságban roppant gonddal és nehézséggel jár az idei aratás. Kristóf Ádám köz­ponti növénytermesztő agro-. nómus elmondotta, hogy 3715 hold búzát kell learatni, A múlt héten a nedvesség miatt a kombájnok jó része nem igen tudott dolgozni, mert a gazdaság szárítási „kereszt- metszete” sem tette ezt lehe­tővé, várni kellett, amíg vala­mennyire megszáradt a gabo­na. Döntően Bezosztája búzát termesztenek, azonkívül az idén már több száz holdon ért be a Libellula, a San Pros­pers. és az Argelato olasz, to­vábbá a Bácsika .és a Pannó­nia jugoszláv, yálaminí ‘ a Moissom és ‘‘az.- Etoiie • francia búzafajta. Nagy feladat a már megért ezer holdnyi faj tábor." só betakarítása, ezt négy kom-1 bájnnal végzik. Jergüer János főagronómus közölte, hogy, jelenleg a San.. Prospero, a Libellula és a töb-.' bi korai érésű búza aratása folyik; eddig mintegy 600 holdról takarították bé a tér-" mést Az ürgévári kerületben vasárnap is arattak egész líái ‘ pon át, s 14 vagon búzát szál­lítottak a tároióhelyre. A bú­zákban a jégeső és a szél kárt okozott, kipergette a szeme- két. Az átlaghozam a korai búzáknál jelenleg 22 mázsa- holdanként, de abban bíznak, hogy ennél is több lesz a, to- . vábbiakbam. A borsót főleg ■ exportra., valamint angol, hol­land-és 'német cégek mgkbí—. zásából-ternteáziik. (-sói *

Next

/
Oldalképek
Tartalom