Tolna Megyei Népújság, 1969. július (19. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

Uj szobor a megyeszékhelyen Hiánycikk“ városunkban az esztétikai igény? ny A Tolna megyei Népújság­ban cikk jelent meg „Uj szo­bor a megyeszékhelyen” cím alatt. R. Kiss Lenke veszpré­mi művésznő új szobrának el­helyezéséről szólt. E sorok megjelenése adta a végső lökést arra, hogy reagál­jak bizonyos jelenségekre, a bennem évek óta felgyülemlett gondolataimat papírra ves­sem. • Megyeszékhelyünk az utób­bi években rohamos fejlő­désnek indult. Korszerű üze­mek, középületek, lakóházak, utak létesülitek és vannak ké­szülőben. Ez nagyon szép és szükséges is, de véleményem szerint a város fejlesztése során feltétlenül szükséges fokozott gondót fordítani az esztétikai hiányosságok megszüntetésé­re! Nagy gondot kell fordíta­nunk arra, hogy a „nagy ott­hont”, városunkat is abban a szellemben alakítsuk, formál­juk, amit az emberekben már kialakult ízlés, igény megkö­vetel. Ha ezt nem vesszük figye­lembe, nem érhetjük el cél­jainkat az esztétikai nevelés terén. Az emberekben kiala­kult szépérzék, esztétikai igény törést fog szenvedni, ha váro­sunkban lépten-nyomon elma­rasztaló, — valljuk be — sok­szor ízléstelen jelenséggel ta­lálkozik. Sok negatív példát lehetne felsorolni, de csupán új szob­runk elhelyezésével kapcsola­tos véleményem mondom el. Két gondolatot vetnék fel! Ismert tény, hogy — saj­nos — városunk a „szoborsze­gény” városok közé tartozik. Ebből következik, hogy egy új szobor elhelyezése nem min­dennapi dolog Szekszárdon. Mégis a szobor elhelyezése előtt „óvatosan” eltitkoltuk tényét. Én is — hasonlóan a Tar­csay utcai lakótelep lakóihoz — véletlenül voltam szemta­núja a szobor „felavatásának.” Éppen arra sétáltam az esti órákban, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb csoport áll egy ház előtt. Va­lamit körülvéve beszélgettek. Amikor odamentem, örömmel vettem észre, hogv egy szép szobor áll ott. Két kőműves az utolsó simításokat végezte az alapzaton, majd a munka be­fejezésekor elégedetten meg­törölve kezüket, szerszámjaik­kal elvonultak. Ezzel a szo­bor fel lett „avatva!” Idézőjelbe tettem, mert meg­mondom őszintén, hogy a sok öröm mellett, amelyet a szo­bor okozott, egy kis szomorú­ság is elfogott. Felvetődött bennem a kérdés: miért ma­radt el az avatás? Úgy egyszerűen „belecsöp­pent” a lakónegyedbe mintha egy hirdetőoszlopról, trafikos- boltról lenne szó, a város bár­melyik pontján. Miért? El tud­tam volna képzelni azt, hogy az illetékesek kis „házi” ün­nepség keretéből — ha más­ra nincs idő a lakók meghí­vásával — leplezték volna le a szobrot, ahol esetleg a művész is jelen lett volna. Nem hi­szem, hogy sok gondot oko­zott volna a szervezés, de na­gyon sok célt el lehetett vol­na vele érni. Az alkotás ünne­pélyesebb átadásával érzelmi szálak fűződnének a szobor­hoz, az emberek jobban ma­gukévá tennék, később foko­zott gonddal óvnák, ápolnák. Éreztetni kellett volna, hogy megtiszteltetés ilyen szép al­kotás elhelyezése a lakótele­pen. Kis dolognak tűnik ez, de szerintem nem elhanyagol­ható kérdés. Megjegyzem más városokban (pl. Szolnok, Ka­posvár) ahol több szobor van — az új szobrokat legyen az bármilyen témájú és tárgyú — ünnepélyes kénetek között leplezik le. Amennyiben az illetékesek elvetették az avatás gondola­tát, a sajtóban nagyobb pro­pagandát kellett volna kifej­teni, már az elhelyezés előtt, de utána is. Feltétlenül nagyobb teret igényelt volna a szobor elhe­lyezésen kívül R. Kiss Lenke szobrászművész bemutatása. Ez a kitűnő, országosan el­ismert művész megérdemelné Szekszárd várostól, hogy be­mutassuk munkásságát. Ke­vesen tudják róla, hogy már van esv szép szobra városunk­ban. (Balassa J. Kórház park­jában áll női aktja.) Másik észrevételem amit el szeretnék mondani az a szo­bor helyével függ össze. A szobor művészeti érté­keinek elemzése nem az én feladatom és erre nem is va­gyok hivatva. Egyet kijelent­hetünk: kitűnő alkotás. Még­is ront a szobor értékéből az, hogy — véleményem szerint — nem a legjobb helyre tet­ték. Általában egy szobor elhe­lyezését egy szakértőkből álló bizottság végzi. Ha ilyen nincs, van még egy megoldás — a közvélemény. Nagyon érdekes és hasznos lett volna pl. ha a szobor elhelyezésié előtt a kör­nyék lakóinak véleményét ki­kértük volna. Természetesen egységes ál­láspont nem alakult volna ki, de egyet merek állítani: oda nem került volna, ahol jelen­leg álL Az én véleményem — ami találkozott sok ember vélemé­nyével — az, hogy nem sze­rencsés az elhelyezés. Idé­zek a Népújság cikkéből: „A szobor modern megfogalmazá­sa, teljes összhangban áll a terület korszerű lakóépületei­vel” Ez igaz, sőt „beleolvad” a környezetébe. Szószerint ér­tem. mert a fehér kőből ké­szült szobor teljesen elveszik a mögötte álló fehér falú épü­letben. Szinte oda van présel­ve a falhoz. Alig van három mé­terre. Nagy hibának tartom, hogy közvetlenül a járda szé­le mellé helyezték, fő nézet­ben, párhuzamosan. így a szemlélő nem tudja áttekin­teni az alkotást. Ebben a hely­zetben legjobban az úttestről lehet szemlélni, de ez a jár­műforgalom miatt nem taná­csos. Szerencsésebb lett volna pl. hátrább a játszótér előtti par­kosított téren helyezni el. Az épületek által határolt „U” alakú térben, kitűnő helyen lett volna. Szekszárdon pár hónappal ezelőtt megalakult a városfej­lesztési bizottság esztétikai csoportja. Többek között fel­adata az is. hogy ilyen esetek­ben segítsék a problémák meg­oldását. Nagy „dobpergések" közepette megalakult a cso­port, újságcikk emelte ki szük­ségességét. Nekem nagy örö­mömre szolgált amikor meg­tudtam ezt, mivel hiányoltam én is. Különös megtiszteltetés­nek vettem, amikor e csoport­ba engem is meghívtak, be­választottak. Nagy buzgalom­mal vállaltuk, hogy ahol le­het segítünk — de ez ideig egyetlen szerv sem kérte ki véleményünket, tanácsunkat. Felteszem a kérdést: csak azért csinálunk bizottságokat csoportokat, hogy dicseked­hessünk vele „nekünk ilyen is van”, vagy azért, hogy se­gítsük a problémák megol­dását! Cseh Gábor IHÁSZ—KOVÁCS ÉVA3 Reggeli jegyzet Örömöm reggele ez: ráaggatom a csönd lobogóit, a pillanatnyi mozdulatlanság reflexeit, a napsugarat: július sárga haját, a földet-kék-szalagként-átfogó végtelent, lepkecikkázást, bokrok vasalt fodrait, az isten-tenyérnyi parkot, amely fölött a Város dong, gigászi méhkas, mozgó szín-erdő, messziről kicsik a méhszorgalmú emberek is, röpdösnek köznapok peremén, akár a méhek, begyűjtik a csörgő kalászok aranyos engedelmét: mindennapi kenyerünket. meghódítják a magasságot és otthonokat emelnek a mindenható szerelemnek, hogy elmondhassa a megszülető újra meg újra azt, ami fontos. LOVÁSZ PÁL VERSEI: Versek A KÖLTÖ — József Attila emlékének —■ Szép-Jó-Igaz földjét kereste, kudarca százszor megsebezte. „Tisztátlan!” — mondták, s szent sebétől féltek, mint bélpoklos fekélytől FECSKE Egyik szárnyán tavaszfény, másikon az ősz villantja máris sugarát; idő futárja, szférák vándora, jört-megy, s hűlt fészkén lenge csönd Suttogja az örök tragédiát SZÁRNYASZEGETT VILÁGMEGVÁLTÁS Nekifutunk a Mindenségnek, alább nem is akarjuk adni, de megállunk, mert éhes szájak visszahívnak: „Elfelejtettél kenyérpénzt itthagyni!” DRAMOLET Gyorsat gyorsabb s azt még gyorsabb előz, miközben a célt néző akarat — mint hang a fény mögött — a bősz iram váltóin lemarad Kilátás a napokban átadott balatonfüredi „Marina” Szál­loda tetőteraszáról. (MTI foto — Benkő Imre felvétele). Becskereki Kázmér- nak, a Lózungimpex munkaügyisének ha­tározottan rossz nap­ja volt a mai, és ezt rögtön megérezte a szobájába belépő Ke­rekes is. — Hivattam, igen, mégpedig fontos ügy­ben hivattam — mondta Becskereki. — Ma 31-e van, má­jus 31-e, és ez je­lentős dátum ket­tőnk kapcsolatában, ugyanis a mai wapon jár le egyhónapos próbaideje. Egy hó­napig próbálkoztunk magával, 25 munka­napon kíséreltük meg a lehetetlent, ügy­intézőt nevelni ma­gából. Sajnos, ez nem sikerült, mert maga rendszeresen későn járt be a munkahelyére, ahon­nan korán és nap­közben többször is eltávozott, főleg nem ügyintézett, és azt is a szakértelem teljes hiányával cselekedte. Ennek következtében a mai nappal mun­kaviszonyát megszün­tetjük. Munkaköny­vét és egyhavi fi­zetését a szomszéd szobában Várkonyi- nétól kapja meg. A i'iszontlátásra! Alig lépett ki Ke­rekes a szobából, Próbaidő amikor csengeni kez­dett a telefon. — Te vagy az, Pintyő? Itt Cicus be­szél — búgta a vo­nal túlsó végén bi­zonyos Cicus. — Igen, én va­gyok — válaszolt Becskereki —, de nem Pintyő, hanem mint Becskereki Káz- mér, akinek ön a mai naptól kezdve nem Cicus, hanem csupán Slezák Elvira hajadon. Nem ké­rem, nem bolondo­zom, csak közlöm, hogy hathónapos próbaideje a mai nappal lejárt. Fél évig próbálkoztam magával, az első idő­ben naponként, az utóbbi időben már csak hetenként, de sajnos nem váltotta be reményeimet. Az első napon, az első napokban, sőt az el­ső héten még biza­kodtam, mert telje­sítménye maximumát nyújtotta, de ké­sőbb. .. Mivel hat­hónapos próbaideje lejárt, viszonyunkat tekintse a mai nap­tól megszűntnek, többé ne telefonál­jon és ne írjon leve­let, a viszontlátás­ra. .. Letette a telefont, és mert időközben munkaideje is lejárt, összepakolt és haza­ment. Otthon a va­csoráját szó nélkül ette meg, majd a feleségéhez fordult. — Kedves Lujza — kezdte fennhangon, — fontos közölni­valóm van számod­ra. Ma van tíz éve, hogy tízévi próba­időre feleségül vet­telek, azért, hogy le­hetőséget adjak szá­modra, hogy bebizo­nyítsd: helyesen vá­lasztottam. Ma már tudom, talán te is sejted: nem válasz­tottam helyesen. Gyakran emlegetted, hogy nekem adtad az ifjúságodat és leg­szebb éveidet, de ezek az évek sajnos nekem nem voltak a legszebbek. Próba­időd elején többször fenyegettél azzal, hogy visszamégy a mamához. Nos, a mai naptól ennek nincs semmi akadálya, ke­resd fel özvegy, édes­anyádat a Puma ut­ca 8 bében, a rész­leteket pedig beszéld meg az ügyvédem­mel és a házmester- nével. Pá, kedvesem! Amikor egyedül ma­rad, konyakot töltött magának és a har­madik pohár után a tükör elé állt: — Becskerekikém, kedves Becskereki­kém — mondta szo­morúan —, sajnos negyvenéves próba­időd lejárt, el kell búcsúznunk egymás­tól. Nehéz negyven- esztendő volt, de most, hogy a próba­időnek vége, be kell vallani, nem feleltél meg a követelmé­nyeknek. Pedig bíz­tató volt a kezdet, de mindig közbejött va­lami. Az is kiderült, hogy költőnek nem vagy eléggé realista, ‘ közgazdásznak eléggé álmodozó. Hogy mit tegyél? Akaszd fel magad! Szólt, és felakasz­totta magát az ajtó­félfára, s ezzel negy­venéves próbaideje végérvényesen meg­szűnt. Határozottan rossz napja volt a mai. MIKLÓSI OTTÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom