Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-26 / 145. szám
ÉTLAPO Iregszemcsétől Szekszárdi» AZ ÉTLAP AZ A FAJTA, naponta ismétlődő, de változatos tartalmú hirdetés, mely talán a legtöbb embert érdekli. Egyszerű okból: — szeretünk enni. Szeretünk jól enni, változatosan, persze lehetőleg olcsón, de ugyanakkor sokat, mely utóbbiról gyarapodó kilóink óhatatlanul árulkodnak. A magyar konyha ízes, nagy hírű. Ha a szakirodalomban megörökített recepteket böngésszük (szakirodalom alatt természetesen szakácskönyvek értendők) a változatosságról nem egy bizonyságot szerezhetünk. Az egyik kétszázéves szakácskönyvben csak a „böjti” ételekből százegynéhány, a különböző halfélékből nyolcvanhárom recept sorakozik. A szakácskönyvek tehát változatosságról tanúskodnak. Az étlapok kevésbé. Elindultunk Iregszemcséről, a Fehér Galambhoz címzett II. osztályú zenés kisvendéglőből. Tovább mentünk Tamásiba, ahol az ugyanilyen osztályba sorolt 1. és 3. számú kisvendéglőket látogattuk meg, majd betértünk a szakályi bisztróba, utóbb a hőgyészi Hangulatba, utunk végeztével pedig Szekszárdon a Kisku- lacsba. Mindenhol elkértük az étlapot, ilyesformán tapasztalataink summáját ugyanazon a napon, ugyanolyan rangosztályba sorolt vendéglátóipari üzemegységekből merítettük. (Szakályt, ahol — a melegkonyha jellege miatt — aznap csak 30—40 személynek szolgáltak ki csontlevest, sertés- pörköltet rizzsel, vagy halászlét: — a későbbi összehasonlítás kedvéért kihagytuk a sorból.) A tapasztalatok az első pillanatban csalókán kedvezőek- nek tűntek. Leves, főzelék, köret, saláta, tészta, hideg és meleg előétel, hal, zóna, készétel, frissensült felsorolásban az öt étlapon összesen százhetven étekéle szerepelt. Iregszemcsén 37, Tamási 1.-ben 33, Tamási 3. ban "3, Hőgyészben 35, Szekszárdon 42. KAJÁN HAJLANDÓSÁGUNK lévén azonban a statisztika iránt, megpróbálkoztunk egy kísérlettel. Valamennyi étlapról kihúztuk azt a tételt, amelyik a meglátogatott vendéglők bármelyikének listáján már szerepelt. Ilyesformán azt szerettük volna kitudakolni, hogy mi az, ami öt kisvendéglő étlapján olyasvalami, amit az Iregszemcsé- től Szekszárdig utazó sehol máshol nem talál. Az így létrejött étlapok már kevésbé lenyűgözők. I regszemcsén maradt egyféle leves (karalábé). Főzelék, köret, előétel, zóna és készétel egy sem. Saláta és tészta 1—1, frissensült 3. Az 1. sz. tamási kisvendéglő jobban járt. Leves, köret, előétel, zóna egy sem maradt. Főzelék, tészta és saláta 1—1, készétel 1, frissensült azonban meglepő módon négy, és — miután ezek között a „tál” gyűjtőcímszó alá foglaltak közül egy sem szerepel, — e téren elsőnek bizonyult vendéglőink között. (Párizsi sertésbordával, Natur sertésbordával, Cigánypecsenyével és angolosan készített szűzérmékkel, mely utóbbinak neve ere- deztetése már régóta kíváncsiságra ingerelte az étlapok tanulmányozóit.) A 3. sz. tamási kisvendéglő étlapján törletlen maradt a babgulyás, a burgonyás kocka és a vagdalt hús. Kétségtelenül laktató választék: — egy öttagú család részére. A hőgyészi „Hangulat” két levessel, két főzelékkel, egy körettel, két előétellel és két készétellel „maradt versenyben”. A szekszárdi Kískulacs — felfedezvén a halakat — vitathatatlan első. A következő listával: egy főzelék, egy köret, egy saláta, kétféle tészta, két hideg előétel, háromféle halétel (nem háromféle hal! Kizárólag pontyból készült halászléről, roston sült illetve rántva produkált potykáról volt szó.), három készétel, négy frissensült. Az eredmény elgondolkoztató. Azzal kapcsolatban nem végeztünk összehasonlító vizsgálatokat, hogy egy olyan komplikált elkészítési módot igénylő étel, mint például a csontleves, miért kerül az egyik helyen 2.50, a másikon 1.90, a harmadikon 1.80, a negyediken 2.40 forintba? Végtére is új gazdasági mechanizmusban élünk, ki-ki a maga beszerzési lehetőségei szerint kalkulálja az árakat, hozzácsapván természetesen a tisztességes hasznot. Végigszemlélve azonban a kis statisztikánk összehasonlító táblázatát, azt már bajosan tudnánk eldönteni, hogy tizenöt levesnek miért csak egyharmada olyan, amelynek elkészítése máshol senkinek nem jutott eszébe? Negyven készétel leírva is hosszú sorában csupán hét „egyedi” szerepel, huszonhét frissensültnéd tizenkettő. AZ OBJEKTIVITÁS jegyében be kell vallanunk, hogy vannak a megszerzett étlapoknak pozitív vonásai is. Ireg- szemcsén és Tamási 1.-ben külön felhívják a vendégek figyelmét, hogy a frissensül- tek elkészítéséig tizetöt—húsz percet várni kell. Ugyancsak az 1. sz. tamási kisvendéglőben az előfizetéses étkezés menüje is szerepel az étlapon, éppúgy amiként Hőgyészen is. A szekszárdi Kiskulacs 16.40 forintért „mai ebéd ajánlattal” is szolgál, ezenkívül feltünteti ,,mai ételkülönlegességét” is. Utóbbinál igaz azonban, hogy ugyanez a készételek lajstromában is szerepel és a birtokunkban lévő étlap tanúbizonysága szerint este fél tíz tájra úgy is, mint ételkülönlegesség. úgy is mint készétel, a dupla című „paprikás sertésszelet galuskával”) egyként elfogyott. összefoglalva az elmondottakat, tapasztalataink egy régi véleményt igazoltak. Éttermeink, vendéglőink többségéből hiányzik minden egyéni lelemény, tényleges konyhaművészet, . valódi „különlegesség”. A vendég nem azt kap, amit szeretne, vagy amiért szívesen visszatérne máskor is, hanem azt, amihez hozzájuthat Étlapjainkról egyként hiányzik a tájjelleg és a változatosság. (ordas) NÉPMŰVÉSZ Foto: Tóth Iván Áruházi Néhány kerti izékre, egy kétszemélyes rekamiéra, két takaróra és egy kerti asztalra volt szükségünk, mint közület- nek. Bementünk a szekszárdi lakberendezési áruházba. A negyedik eladó végre szóba áll velünk, megmutatja a székeket és az egyetlen típusból álló asztalválasztékot. Székből több típust találunk, az egyik pontosan megfelelt. — Ebből kérünk négyet. — Sajnos, csak egy van. — Nem nézne körül valahol a raktárban, hátha akad még néhány? összecsukható, kis darab, hátha lapul néhány valahol. — Ha mondom, hogy nincs, akkor nincs. Tessék elhinni. Elhittük. Rekamiét is találtunk, olyan típust is, ami nekünk megfelelne. De a szín nem tetszett. — Kint a raktárban lehet válogatni, ott van több is. — Milyen színben? — Majd ott meglátják. — Hol van a raktár? — A vasúton túl, a gáztelepnél. — Meglehetősen messze van, meg esik is... Ugye oda kivi= szik a vásárlót? — Arról kérem nem tudunk gondoskodni. Másnap reggel kimegyünk a raktárhoz, velünk jön az eladó is. Ott derül ki, hogy nincs kulcs. — Vissza kell mennünk az áruházhoz. Visszamegyünk. Előkerül a kulcs, vissza ismét a Bogyiszlói útra, kiválaszthatjuk a rekamiét, majd ismét vissza az áruházba, számlázni. Míg türelmesen várjuk az eladót, nézelődünk. Két perc alatt találunk még egy olyan széket, amilyet előtte nap kiválasztottunk, s amire azt mondták, hogy nincs. Közöljük, hogy még az emeleten is szeretnénk vásárolni takarót, s ne állítsák ki a „Fegyverszünet“ a mezőgazdasági üzemek és a vadgazdaságok között Hogy úgy mondjuk, évek óta hadilábon állnak egymással a mezőgazdasági üzemek és a vadgazdaságok, a vadállomány által a termőterületeken okozott károk miatt. Kétségkívül jelentős károkat okoznak a megyében is a nagyvadak: a vaddisznók és elsősorban a szarvasok, amelyek már kiléptek eddigi környezetükből, Gemencből és a tamási-gyulaji erdőből, megjelentek a megye más vidékein is. Talán érthető is, hogy a vadkárok körüli sok huzavona, vitatkozás után jónéhány gazdasági vezető már azt kezdte vitatni; a nagyvadak által hozott népgazdasági haszon x arányban van-e a mezőgazda- sági kultúrában okozott kárral Éppen ezért volt indokolt és időszerű annak a tanácskozásnak az összehívása amelyet kedden tartottak a gyula.ii vadászházban. Ezen ott volt valamennyi érdekelt: a vadkárokban leginkább érintett termelőszövetkezetek vezetői, a gemenci és a tamási erdőgazdaságok vezetői, az állami biztosító szakemberei, a megyei főügyészség, a MÉM-böl dr. Tóth Sándor vadászati főosztályvezető, és dr. Koller Mihály, a MA VOSZ főtitkára. Dr. Tóth Sándor ismertette a vadgazdálkodás helyzetét, szerepét, és a vadkárok rendezése során adódó problémákat. Elmondotta: a vadkárok csökkentése érdekében országosan mintegy 20—30 százalékkal csökkentik a vaddisznó- és a szarvasállományt. De ettől függetlenül, a további károk csökkentése érdekében a termelőüzemeknek és az erdő- gazdaságoknak szorosabb kapcsolatot, nagyobb összhangot teremteni és korrektebb „partneri” viszonyt. Somorjai Sándor, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetője ugyancsak kétoldalú korrektséggel foglalkozott, és az hangsúlyt kapott több hozzá- szólalásban is; sokszor eltúlozzák a tényleges kárt, amelyet — ha a mezőgazdasági üzemek is, az erdőgazdaságok is megteremtik á védekezés feltételeit — az erdőgazdaságoknak meg kell téríteni. Ugyanakkor elítélendő, ha valaki a tényleges károk eltúlo- zásával akar jogtalan haszonhoz jutni. Az általános vélemény az volt, hogy szorosabb kapcsolatban, a védekezés szabályainak mindkét fél részéről történő betartásával lehet a kárt a lehető legkisebbre csökkenteni. Megszívlelendő volt dr. Szilcz Ákos megyei főügyész felszólalása, amelyben azt fejtegette: a vadállomány nemcsak egyszerűen szórakozást nyújtó, esetleg valutabevételt jelentő tényező, hanem nemzeti, természeti érték is, amelynek ésszerű fenntartásáról minden lehető eszközzel gondoskodni kell. Tehát nem csupán a gazdasági hasznát, vagy kárát kell tekinteni, hanem mint részét az ország természeti világának. A tanácskozáson tehát „fegyverszünet” kötődött, amelyet, ha a jövőben betartanak az érdekelt felek, elejét lehet venni az eddig évről évre visszatérő, megismétlődő vitáknak. számlát, mert csak egy csekk van nálunk. Gondoltuk, egy épület, e_gy áruház, egy igazgató. — Szó sem lehet róla. Kérem, az más elszámolás... Felmegyünk az emeletre, kiválasztunk két takarót, meg néhány apróságot. Itt is közöljük, hogy csak egy csekkünk van. Az itteni eladó udvarias; semmi akadálya, majd leviszi a földszintre a holmit és intézkedik. Le is vitte, mi meg vártuk a hatást. Arról jobb nem beszélni! Kórusban fújták, hogy ez nekik mennyi munkatöbbletet jelent... Az ember ilyenkor legszívesebben otthagyna csapot-papot. dehát hova menjen, a városban nincs más lakberendezési üzlet. Ez van, ezt kell szeretni. Mivel látom, hogy a takarókat ledobták egy székre, eszük ágában sincs becsomagolni. megszólítom az egyik eladót: — Legyenek szívesek becsomagolni. Szó nélkül távozik. Egy másiknak is szólok, az elviszi, és becsomagolja, majd visszahozza, leteszi a közelünkben. — Szállítást vállalnak? — Igen, csak tessék itt kifizetni, s megadni a címet, időpontot. A kis teherautó meg is érkezik a kívánt időben. (Az előzmények után a 20 perc , késést valóban nem érdemes figyelembe venni), mi pedig közöljük, hogy tőlünk egy valaki a teherautóval fog menni. — Lehet, de csak az áru tetejére ülhet fel. — A vezetőfülkében is van hely... — Igen, de az a rakodó- munkásé. Esik az eső, nem lehetne valami megoldást találni. Elvégre mi béreljük a teherautót. * Ezek után már csak azt kellene összeszámolni, hány munkaértekezleten és hányán hangoztatták: „Elvünk. hogy mindent a vevőért!” Népújság 5 1969. június 26.
