Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-24 / 143. szám

SPORT Máza-Szászvár legyőzte a listavezetőt Mint várható volt, az utolsó bajnoki fordulóban is kevés babér termett a Tolna megyei labdarúgás számára. Ennek ellenére a sikertelenségekről szóló beszámoló előtt Máza-Szászvár bravúros teljesít­ményét kell először méltatni. A bányászcsapat ugyanis otthonában 2:1 arányban legyőzte a lis­tavezető győrieket, akiknek ez az első helyükbe került. .■«jp Az Sz. Dózsa Pécsett nem játszott rosszul, de helyzeteit, nem tudta kihasználni, így biztosan nyertek a pécsiek annak ellenére, hogy az Érc­bányász egyik gólját Kálmán rúgta. Az NB IU-ban a három mérkőzésen csak két pont az eredmény mert a Dombóvárott l:l-es ál­lásnál félbeszakadt D. Szövetkezeti SK- Barcs mérkőzés eredményét nem számítottuk be, Nagy- mányok pedig 3 góllal alulmaradt Pécsett a lis­tavezetővel szemben NB II Máza-Szászvár—Győri MÍV-08C 2:1 (1:0) Bajnoki táblázatok NB I 1. Ferencváros 14 9 4 1 35:16 22 2. U. Dózsa 13 10 1 2 35:11 21 3. Bp. Honvéd 14 9 3 2 32:11 21 4. Rába ETO 13 7 3 3 28:11 17 5. Vasas 14 7 2 5 34:21 16 6. MTK 14 7 2 5 24:22 16 7. Csepel 14 6 3 5 15:14 15 8. Pécs 14 6 3 5 13:16 15 9. Tatabánya 14 5 3 6 16:21 13 10. Diósgyőr 14 5 2 7 14:22 12 U. Szombathely 14 4 4 6 13:25 12 12. Salgótarján 14 4 3 7 9:14 11 13. Komló 14 3 5 6 10:16 11 14. Eger 14 3 3 8 13:27 9 15. Dunaújv. 14 3 2 9 11:29 8 16. Egyetértés 14 — 3 11 5:31 3 NB I B 1. Videoton 17 12 1 4 49:21 25 2. Oroszlány 17 9 5 3 32:19 23 3. Kecskemét 17 8 5 7 22:14 21 4. ZTE 17 8 4 5 31:16 20 5. Várpalota 17 9 2 6 26:18 20 6. Pécsi B. 17 8 4 5 15:1S 20 7. Békéscsaba 17 8 3 6 28:23 19 8. SZEOL 17 8 3 G 29 :25 19 9. Szállítók 17 6 6 5 28:26 18 10. Bp. Spart. 17 5 7 5 27:22 17 11. MA VÁG 17 6 5 6 18:15 17 12. SZMTE 17 5 7 5 20:27 17 13. Özd 17 4 5 8 18:24 13 14. BKV Előre 17 3 7 7 12:19 13 15. Szív. MÁV 17 5 3 9 13:25 13 16. MVSC 17 3 6 8 14:30 12 17. Nagybátony 17 3 4 10 10:32 10 18, Gy. Dózsa 17 2 5 10 11:28 9 NB H Nyugati csoport 1. Pápa 15 8 5 2 31:12 21 2. MAV-DAC 15 8 4 3 24:11 20 3. Dorog 15 6 7 2 24:13 19 4. P. Ércbány. 15 8 3 4 27 .16 19 5. Savaria 15 8 3 4 26:17 19 6. Fűzfő 15 6 7 2 18:12 19 7. Táncsics 15 4 7 4 18:14 15 8. Almást". 15 6 2 7 21:22 14 9. Bauxitb. 15 5 4 6 18:20 14 ie. Veszprém 15 4 4 7 18:21 12 u. Szekszárd 15 2 8 5 16:19 12 12. Nagyk. 15 3 6 6 12:19 12 13. Kaposv. 15 4 4 7 9:17 12 14. M.-Szászvár 15 4 3 8 15:33 11 15. Siófok 15 4 3 8 12:32 11 16. PVSK 15 3 4 8 17:28 10 NB III 1. PBTC 15 12 3 — 28:7 27 2. Volán 15 10 a 4 28:16 21 3. Barcs 14 7 4 3 20 :17 18 4. Lábod 15 8 1 Ü 26:19 17 5. Monács 15 6 4 5 19:20 16 6. Baja 15 7 2 6 16:18 16 7. Dunaújváros 15 6 3 6 16:17 15 8. Bonyhád 15 5 5 5 16:20 15 9. Nagymány. 15 6 2 7 25:27 14 10. DV SE 15 6 1 8 18:22 13 11. PEAC 15 5 3 7 25:24 13 12. Porcelán 15 4 4 7. 17:17 12 13. ü. Szöv. SK 14 4 3 7 11:13 11 14. Steinmetz 15 3 5 7 19 :25 11 15. Sárbogárd 15 2 6 7 6:17 10 16. K. Vasas 15 3 3 9 14:25 9 Megyei bajnokság Felnőttek 1. Sz. Vasas 14 11 1 2 38:10 23 2. Paks 14 10 2 2 42 :12 22 3. Fadd 14 7 4 3 34 :22 18 4. Fornád 14 7 3 4 25:14 17 5. D.földvár 14 8 í 5 28:13 17 6. Tamási 15 8 1 6 31:25 17 7. Kisdorog 13 7 2 4 24:20 16 8. Tengelic 13 6 3 4 21:19 15 9. S.tornya 14 6 2 6 27:31 14 10. Hogy ész 14 6 — 8 17:25 12 11. Bonyhád 14 4 2 8 26:32 10 12. Szedres 14 5 — 9 22:32 10 13. Tolna 11 4 2 8 17:27 10 14. Alpári 14 3 3 8 19:30 9 15. Gyönk 14 3 2 9 16 :30 8 16. Bogyiszló 15 2 2 U 9:48 6 Ifjúságiak 1. Sz. Vasas 15 13 1 1 91:7 27 2. Kisdorog 15 9 4 2 35:14 22 3. Bonyhád 15 10 1 4 62:22 21 4. Fadd 15 9 2 4 44:29 20 5. S.tornya K . 9 1 5 42:24 19 6. Gyönk 15 7 3 5 29 :49 17 7. Tengelic 15 7 2 6 28:21 16 8. Tolna 15 6 4 5 37:30 16 9. Sz. Dózsa 15 7 2 6 35 :38 16 10. D.földvár 15 7 1 7 40:30 15 11. Máza 15 7 1 7 28:25 15 12. Szedres 14 6 1 7 40:34 13 13. Paks 15 5 3 7 21:30 13 14. Tamási 15 5 — 10 30:57 10 15. Fornád 15 4 — 11 32:64 8 16. Hőgyész 15 2 — 13 16:81 4 17. Bogyiszló 15 1 — 14 9:64 2 Totóeredmények 1. DVTK—Bp. Honvéd 1:3 2 2. SBTC—Egyetértés 2:0 1 3. Tatabánya—D.újv. 4:2 1 4. Pécs—Sz. Haladás 3:1 1 5. Kecskemét—Békéscs. 2:0 1 6. SZEOL—FÖSPED 2:3 2 7. Szegedi D.—KISTEXT 0:1 2 8. Cegléd—Budafok 2:1 1 9. Kiskunt—.lászb. 1:1 x 10. Mezőkov.—Szolnoki MÄV 2:0 1 11. Almást—Kap. T. 2:1 1 12. M.-Szászv.—MA DAC 13. Monza—Bari 2:1 0:0 +1 14. Livorno—Genoa 0:1 Szászvár, 1200 néző. Vezette: Somlai. Máza-Szászvár: Süve­ges — Nagy I. Róth. Bakó, Botz, Németh, Nagy II. (Kő­vári), Czebei, Wéber. Kerkai, Szabó (Oglizán). Győr: Tóth — Nyers (Szekeres), Kovács. Dőld, Tóth S. (Szalai). Egyed, Glasser, Révai, Pálos, Gyomo­réi, Lénárt. Azonnal a hazai csapat lépett fel támadólag. Jól gördültek a hazai támadá­sok. A listavezető védekezésre kényszerült. A 18. percben Wéber kiugrott a jobboldalon Pécs. 400 néző. Vezette: Bal­ezer. Sz. Dózsa: Licker — Kál­mán, Budimácz, Jerabek, Be- cze, Kalász, Rónai, Micskó, Freppán, Török, Fenyvesi. Csere: Fenyvesi helyett Szűcs dr. és Rónai helyett Tamási. Győztes csapatán nem változ­tatott a Dózsa. Azonnal az Ércbányász lépett fel támadó­lag, több veszélyes helyzet, ala­kult ki a szekszárdi kapu előtt, de gól nem esett. A 15. perc­ben balszerencsés gólt kapott a Dózsa. Strassz 30 méterről kapura ívelt, amely a szél se­gítségével jutott a kapuba. 1:0. A 19. percben Török be­adását Freppán a vonalra fe­jelte, de a kapus nagy szeren­csével mentett. A 41. percben növelte előnyét az Ércbányász. Egy erős lövés a menteni aka­ró Kálmán lábáról pattant a hálóba. 2:0. Szünet után nem roppant össze a Dózsa, hanem lassí­totta a hazaiak támadásait és újabb gól már nem esett. A hazaiak győzelme teljesen megérdemelt, mert végig fö­lényben játszott az Ércbányász, mégis a Dózsa minden dicsé­retet megérdemel, mert az egész csapat nagy lelkesedés­sel küzdött. A Dózsából átla­gon felüli teljesítményt nyú.S tott: Becze, Kalász és Micskó. NB HE Bonyhádi Vasas— Dombóvári VSE 2:0 (1:0) Bonyhád, 3Ó0 néző. Vezet­te: Bartók. Bonyhád: Mucska, — Szabó, Ambrus, Wágnec,. Vasárnap Székesfehérvárott' került sor a megyék közötti Béke Kupa női elődöntőjére.: A közép csoportban Tolna, Bé­kés, Csongrád, Fejér, Bács és Pest megye versenyzői álltak: rajthoz. Az idén már másod­ízben olyan formában bonyo­lították le a versenyt, hogy’ minden versenyszámban me­gyénként 1—1 versenyző in­dulhatott. A megyét képviselő lányok, akik heti 6 edzéssel készülnek fel a versenyekre,, nagyszerűen helytálltak és a pontversenyben az első he­lyen végezve, a második helye-» zett Békéssel együtt az A-dön- tőbe verekedték be magukat; A döntőre október folyamán kerül sor Az egyes verseny­zők közül a 200 méteres sík­futásban Deé, a 100 méterei gátfutásban König, a magas­és a bal sarokba lőtte a lab­dát. 1:0. A gól után is Máza- Szászvár rohamozott, végigtá­madta a félidőt, de az ered­mény nem változott. Szünet után is' a bányász- csapat kezdett jobban. Már a 7. percben újabb gólt ért el, mert a kiugró Wébert a győri védelem a 16-oson belül fel­vágta. A büntetőt Kerkai nagy erővel lőtte a győri kapuba. 2:0. A gól után kiegyenlítet­tebb lett a játék. A 22. perc­ben szögletrúgás után akadá­lyozták Süvegest a védésben Péter, Mező. Szász, Vajda, Varga, Fláding, Füleki. Csere: Pataki. Dombóvár: Bancsi —r Sonkoly, Potó, Kakas, Beke, Varga, Szőcs, Poór, László, Szabó, Garamvári. Csere: Ughy, Bartók. Jól kezdett mind a két csapat. Az első helyzet a dombóvári kapu előtt adódott. Vajda nagy helyzetben hibázott. A 23. perc­ben ismét Vajda szerezhette volna meg a vezetést a Va­sasnak, de mellélőtt. Mezőny­fölényt egyik csapat sem tu­dott kiharcolni. Jobbára a két 16-os között folyt a játék. A 42. percben Szabó a jobbol­dalon elfutott, mintaszerű be­adását Füleki közelről a há­lóba lőtte. 1 :ü. Dombóvár kezdett szünet után jobban. Mégis a bony­hádi csatársor előtt adódott helyzet. Füleki lőtt mellé. Tel­jesen beszorult Bonyhád. Dom­bóvár mezőnyfölényét csak egy kapufa mutatta. Fokoza­tosan feljött ismét a hazai együttes. A 25. percben Pata- ,ki szabálytalankodott Son­kollyal szemben, aki törlesz­tett, a játékvezető mind a két játékost kiállította. A 34. perc­ben Füleki beadása Bancsi fe­lett átszállt és Szász közelről a hálóba lőtt. 2:0. Dombóvár a mezőnyben szépen játszott, de a kapura nem voltak ve­szélyesek. Bonyhád több hely­zetet dolgozott ki, így meg- érdemelten győzött. Jók: Sza-l bő, Ambrus, Fláding, Füleki,. illetve Beke. Varga, Potó és László. Veszprémi ugrásban Kovács, a gerely há-, látásban Nyerges első helyen Végzett. (Az elmúlt évben is sike­resen szerepelt csapat egyet­len győzelmet sem szerzett.) Megérdemelné ez a kitűnő Szellemű gárda, hogy a me-; gyei sportvezetés külföldi tú­rával hpnorálja a heti 6 ed­zéssel készülő - lányok telje­sítményét, akik második évé bizonyítják, hogy a Tolna me­gyei női atlétika Mozolai éá Harsány! edző, irányításával az ország élvonalában van. Ez a jámbor óhaf annál is inkább indokolt lenne, hiszen .ugyan­akkor a .megyei szinten mű­ködő labdarúgás és kézilabda sportágok képviselői megkap­ták a lehetőséget arra. hogy -külföldre utazzanak. és Pálos akadálytalanul fejel­hetett a bányászcsapat kapu­jába. 2:1. A szépítés után nagy erővel támadott a győri csa­pat. de a hazaiaknak is voltak helyzeteik. Az eredmény mái' nem változott. Küzdelmes mérkőzésen jó napot fogott ki a bányászcsa­pat és megérdemelten fektet­te kétvállra a listavezetőt. Jók: Wéber (a mezőny leg­jobbja). Botz, Nagy II., Né­meth, Kerkai illetve Kovács, Révai és Gyomoréi. Bodony 2:0 (2:0) Barcs—Szövetkezeti SK 1:1 (1:0) (Félbeszakadt) Dombóvár, 400 néző. Vezet­te: Ignácz. Dombóvár: Dobos — Szóka, Völgyesi, Hertelen- di, Korpádi, Taksonyi, Gaál, Ócsag, Vida. Tóth. G. Kiss. Csere: Csullag A 19. percben baloldali szögletrúgás után Kimf a hálóba fejelt. 1:0. A 30. percben Korpádi szabad­rúgása a kapufán csattant. A 45. percben Tóth lőtt kapura, de a kapus védett. A II. félidőben nagy me­zőnyfölényt harcolt ki a ha­zai együttes, de a vendégek hosszú időn keresztül bírták az iramot. A 29., percben G. Kiss fejesét az egyik védőjá­tékos -a kapuvonalon kézzel húzta le. A megítélt 11-est G. Kiss értékesítette. 1:1. A hátralévő időben óriási nyo­más nehezedett a vendégek kapujára, de említésre méltó esemény már nem történik. A 40. percben a vendégek bal­hátvédje és G. Kiss a kiállí­tás sorsára jutott. Nagy tu­multus támadt és a játékve­zető lefújta a mérkőzést. Gyenge első félidő után a TI. félidőben a hazai együttes feljavult és a roppant erély­telen játékvezetés miatt el­vesztette az egyik pontot a hazai együttes. Jók: Korpádi, Hertelendi, Völgyesi és Tak­sonyi. Gaál A pénteken játszott és 3:0 arányban végződött Pécsi BTC—Nagymányok mérkőzés tudósítását már vasárnapi számunkban közöltük. — ■ A verseny eredményeit Tol­na megyei szempontból az alábbiakban ismertetjük: 100 m: 2. Deé 12,4. 200 m: 1. Deé 25,9. 400 rn: 6. Balogh 67.7. 800 m: 2. Kovács 2:27.3. 1500 m: 2. Szupries 5:08,2 100 m gát: 1. König 15,8 (új csúcs- eredmény lenne, de a megen­gedettnél alacsonyabb volt a gát). Magasugrás: 1. Kovács 155, Távolugrás: 3. König 526 Súlylökés: 4. Kiss 10,85. Disz­koszvetés: 2. Kiss 38,84. Ge- relyhajílás: 1. Nyerges 37.26. 4x100 m váltó:. 3. Tolna me­gye (König. Trézer, Bártfai Deé) 52.4. A pontverseny vég­eredménye: 1. Tolna 56 pont, 2. Békés 54 pont, 3» Csongrád j •»6 pont 4. Fejér 41 pont. 5 Bács 40 pont, 6. Pest 11 pont. Pécsi Ércbányász—Sz. Dózsa Nagyszerű Tolna megyei atlétasiker a Béke Kábában 1700 úttörő olimpikon versenyez Pécsett Pécs készen áll az 5. nyári út­törőolimpia fogadására. A szer­vező bizottság közlése szerint több mint 1700 úttörő olimpikon vesz majd részt a nagy találkozóm amelyet június 23. és 30. között bonyolítanak le a mecsekaljai vá­rosban. Az olimpiát most első íz­ben rendezik vidéken, az eddigi’ versenyek színhelye ugyanis min­dig Budapest volt. A pécsi uttörőolimpiát Palkó Sándor, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a Baranya me­gyei Tanács vb-elnöke nyitja meg és Szabó Ferenc, a Magyar Út­törők Szövetsége Országos Elnök­ségének főtitkára zárja be. Az olimpia alkalmára Várnai Ferenc fiatal pécsi zeneszerző —» Lukin László szövegére — indulót kom­ponált. amelyet a_Széchenyi téri ünnepi zászlófelvonáson, valamint a stadionban sorrá kerülő meg­nyitó- és záróünnepélyen ezertagú kórus énekel majd. A szervező bizottság által kiadott programfüzetben olimpikonjaink, — köztük Balczó András. Dunai Antal, Gyarmati András. Hesz Mi­hály és Varga János — köszöntik a legifjabb sportolókat. Elkészült az úttörőolimpia ötkarikás pécsi emblémája. Az olimpia területi döntői ezek­ben a napokban fejeződnek be. A pécsi olimpián hat terület — a budapesti, a kecskeméti, a nyír­egyházi, a szombathelyi, a váci és a zalaegerszegi — legjobb fiú- és lány sportolói vesznek részt. A versenyek során összesen 618 érem talál majd gazdára. (MTI) Eredmények NB I, Újpesti Dózsa—MTK 6:0 (3:0), Bp. Honvéd—Diósgyőr 3:1 (2:1), Ferencváros—Csepel 4:0 (2:0). Ta­tabánya—Dunaújváros 4:2 (1:2), Rába ETO—Komló 2:2 (1:0). Bp. Vasas—Eger 2:0 (0:0). Pécs—Szom­bathely 3:1 (2:0). Salgótarján— Egyetértés 2:0 (6:0). NB I. B. Fősped Szállítók—Szegedi EGE» 3:2 (2:1). Miskolci VSC—Zalaeger­szegi TE 0:0, Szolnoki MTE—Győri Dózsa 2:2 (1:1), Oroszlány—BKV Előre 2:1 (0:1), Várpalota—Ganz MÁVAG 2:0 (0:0). Kecskeméti Dó­zsa—Békéscsaba 2:0 (3:0). Nagy- bátony—Ózd 1:1 (0:0). Bp. Spar­tacus—Székesfehérvári MÁV 5:0 (2:0). Videoton—Pécsi Bányász 3:l (1:1). NB II. Pécsi VSK—Bauxitbányász 0:1 (0 :í). Siófok—Pápa 0:6 (0:3). Ka­posvári Kinizsi—Dorog 0:2 (0:0). Almásfüzitő—Kaposvári Táncsics 2:1 (0:1). Szombathely—Nagykani­zsa 4:1 (2:0X, Veszprém—Fűzfő 0:0. NB III. Pécsi BTC—Nagymányok 3:0 (1:0). Pécsi Volán—Pécsi EAC 1:1 (0:1), Pécsi Steinmetz—Lábod 1:0 (0:0). Dunaújváros—Porcelán 1:1 (1:0), Baja—Kaposvári Vasas 3:0 (0:0). Mohács—Sárbogárd 2:1 (1:0), Megyei ifjúsági bajnokság: Szekszárdi Vasas—Gyönk 15:0 (9:0). Tengelic—Kisdorog 1:2 (0:0), Tolna—Fornád 6:0 (5:0). Szedres— Bonyhád elmaradt. Tamási—Sz. Dózsa 1:2 (1:1). Hőgyész—Máza­Szászvár 0:3 (0:1). Fadd—Simon­tornya 2:1 (0:1), Dunaföldvár— Paks 4:3 (3:1). Sporthírek Július 6-án a Bp. Honvéd több­szörös magyar ökölvívó-bajnok­csapata Szekszárdon vendégszere­pei. Ellenfele a Szekszárd—Bony­hád vegyescsapat lesz. Az még nem dőlt el, hogy Orbán szek­szárdi színekben indul-e, vagy a mostani egyesületében, a Bp. Honvéd színeiben szerepel. * Az MTS segédedzői tanfolyamot indít a következő 1969—70. évben. A tanfolyamra jelentkezőknek fel­vételi vizsgát kell tenniök. Július 4-én labdarúgás, kosárlabda, súly­emelés és torna sportágakban, jú­lius 5-én röplabda, ökölvívás, at­létika. úszás, kézilabda, cselgáncs, tenisz, sakk és teke sportágakban lesz a felvételi vizsga. * Az országos értekezlet után. ahol a felszólalóknak mintegy 70°0-a foglalt állást a CSB ellen, majdnem biztosra vehető, hogy a következő évben az ökölvívók egyéni versenyeken vesznek részt. Az új rendszerű bajnokságtól, amelyben nem lesz fogyasztás, nem lehet taktikázás, az ellen­felek kikerülése stb. várják a sportág fellendülését. * Máza-Szászvár és Polgár József közös megegyezéssel szerződést bontott. Polgár edző kérését csa­ládi okokkal magyarázta. A csa­pat edzéseinek irányítását Bodony János, a csapat intézője vette át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom