Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-20 / 140. szám
Negyvennyolc év a vendégnek Bensőséges ünnepségen búcsúztatták nyugdíjazása alkalmából Hídvégi Jánost, a szekszárdi Kispipa vendéglő Munka Érdemrend bronzfokozatával kitüntetett vezetőjét. — Tizenkét éves voltam, nagyon régen. Negyvennyolc éve. Bátaszékről egyik rokonom vitt fel Pestre, a Metropolba. Ott kezdtem a szakmát. Ott is, s mindenütt, ahol dolgoztam, a vendéget akartam szolgálni. Legjobban, a legfigyelmesebben. Negyvennyolc évei a vendégeknek adtam életemből. — Így kezdi vallomását a nagy tudású vendéglátóipari szakember, több száz fiatal nevelője, kormánykitüntetéses üzletvezető. A vallomás nem lehet teljes, e hosszú munkásévek sok ezernyi epizódja közül kiválasztani a legjellemzőbbet, nagyon nehéz, csak mozaikok kerülnek elő az emlékezetből, de ezekből is összeáll Hídvégi János portréja. — 0O0 — Vasárnap délelőtt, söröző szekszárdi nyugdíjasok között, a Kispipa meghitt csendjében fáradtan ül. — Az éjszaka sokat dolgoztunk. Reggelig tartott a műszak. Nagy esküvőt rendeztünk, kilencven vendéggel. Kibérelték az egész üzletet, zenekarral, mindennel együtt. A vendégek elégedetten távoztak. Azt mondták, ha még égy lakodalmat rendeznek, azt is a Kispipába hozzák. Ilyen dicséretet mindig jó hallani. — 0O0 — — Nagyon kedves emlékem? A huszas évek közepéből. Holland gyerekek üdültek, nyaraltak Pesten. Én, mint fiatalember dolgoztam rájuk. Mindig a gyerek-vendéget tartottam különösen kényes „árunak", mert a gyerek, ha valami rosszat tapasztal, egész életében hordja emlékét; a jónak is, természetesen. Ezek a kis holland gyerekek olyan hálásak voltak, hogy kevés ilyen vendégem volt a negyvennyolc év alatt. — 0O0 — — A legfurcsább panasz? Hát kérem, vagy hét éve volt. Egy kedves vendég azt írta a panaszkönyvbe, hogy forró volt a leves. — 0O0 — — Az utóbbi évtized legemlékezetesebb munkája az volt, amikor kormányküldöttséget, — összesen 540 személyt — kellett a borkombinátnál ebédeltetni. Negyvenöt perc alatt, a legnagyobb megelégedésre végeztük a munkát. Akkor magához kéretett a megyei tanács elnöke és külön megköszönte, hogy jól, pontosan, figyelmesen végeztük a munkánkat. Pedig én nem is vártam köszönetét, hisz mindig jól akartam dolgozni, mindig tudásom szerint csináltam a dolgomat. A körülmények aztán lehetséges, hogy befolyásolták a vendégek hangulatát, a rendezvény sikerét. — 0O0 — Elkészült az új Kispipa, az öreg Kispipát lebontották. — Sajnálja a régi Pipát? — Igen. Hangulatosabb volt, mint ez az új, és végül is több mint tíz évet voltam ott üzletvezető, sok-sok szép emlék fűződik hozzá. — oOo — A csaknem öt évtized alatt sok zenekarral dolgozott együtt? — Valóban, zene kell a kisvendéglőbe. Hangulatossá teszi az üzletet. Nem szeretem a hangos, kiabáló, üvöltöző zenét. Szép cigányzene mellett, szépen lehet szórakozni. Dolgoztam én idős Banda Marcival, majd a fiával, idős Soránka Nándorral, meg Berkes Bélával, és itt Csorba Géza már tizenhárom éve munkatársam. — Kitől tanult legtöbbet, ki a példaképe? — Kolep Richard föpincér volt az igazi mesterem, a Metropolban. Guszti bácsi nevű éthordótól rengeteget tanultam, a konyhatudományba pedig Uram János, a magyar vendéglátóipar egyik legnagyobb tudású szakembere avatott. Tőle tanultam, hogy a vendég nemcsak jó ízeket, hanem új ízeket is kíván. — És ki a legjobb tanítványa? — Hát, Hegedűs Istvánt is mondhatom, aki átvette tőlem a Kispipa irányítását, 1942-től együtt dolgoztam Hegedűssel. Ez a hosszú idő -nyilván azt mutatja, hogy megértettük egymást. Aztán Reinhardt János, meg Géringer Mihály következik a legjobb tanítványok sorában, és Hoffmann János is közéjük tartozik. — oOo — — Nagy élménynek tartom, amikor például Zombáról kapunk egy tanulót, és a fiú még alig tud késsel-villával enni, és három év múltán olyan ételeket készít, amit korábban meg sem evett volna — a neve miatt. — oOo — — Mi a véleménye a vendéglátóiparról? — Nagyon lassú a fejlődés. Nem mindig azok kerülnek a szakmába, akik rátermettek. Korszerűtlenek az üzletek. Nagyon keveset áldoz a mégye a vendéglátóiparra. — oOo — — Amikor szakmunkásvizsgát tettem, Gundel Károly volt a vizsgabizottság elnöke. Ö mondta az avató, az ünnepi beszédet. Szavait emlékezetembe véstem, soha nem felejtem el. Ezt mondta Gundel Károly, a magyar vendéglátóipar legnagyobb embere: „Egyet vegyetek tudomásul, gyerekek, fogyasztó közönség van a cipőboltban, a rőfösnél, a vegyeskereskedésben. De amikor hozzátok bejön, akkor vendég: Vendég, nagy betűvel írva és mondva”. Én ennek szellemében dolgoztam negyvennyolc évig a vendéglátóiparban, éhben a szellemben neveltem a fiatalságot. PÁLKOVACS JENŐ ‘OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOODQOOOOOQOOOOOOOOGC DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Könyvtárak a termelőszövetkezetekben E ; gy időben gyakran találkoztam a panasz- szal: könyv ügynökök rászedik a mezőgazdasági szak- könyvtárra vágyó termelő- szövetkezeteket. Volt a kezemben olyan kötelező erejű papír is, amely szerint francia—magyar kéziszótárait, a finánctőke sajátosságait magas tudományos szinten elemző művet és távolkeleti országok külkereskedelmi szokásait ismertető könyveket „rendelt meg” egy olyan tsz (pontosabban megrendeltette a tsz egyik-másik vezetőjével a jutalékra éhes ügynök), ahol senki egy árva szót sem tudott franciául, senkinek sem volt olyan közgazdasági képzettsége, hogy a finánctőke természetrajza érdekelhette volna, ami pedig a távolkeleti országokkal való kereskedést illeti még csak lázálmaikban sem szerepelt ilyesmi... Azóta az ilyen szervezői manipulációkkal kapcsolatos hírek elhalkultak. így vagy úgy. jól-rosszul kialakultak a tsz-ek zömében a mezőgazdasági szakkönyvtárak. Olyan számban alakultak ki, hogy összetételük, sorsuk nem lehet közömbös azok számára, akik munkaeszközt látnak a mezőgazdasági szakkönyvbertj nem pedig afféle „luxus kiadást” mint ahogy némely helyen emlegetik a könyvtárfejlesztés költségeit. E könyvtárak iránti érdeklődés figyelemre méltó munkára késztette a magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének piackutató csoportját. Országos felmérést végeztek a termelőszövetkezetek üzemi könyvtárairól. Az erről szóló jelentés szűkszavú. Jobban bízik a számok, táblázatok gondolatkeltő tulajdonságaiban, mint a kommentátorok befolyásoló erejében. Nézzük csak e felmérés néhány szembeötlő tanulságát! tizenkilenc megyében összesen 184 tsz könyvállományát vették szemügyre. Közülük 69-ben, tehát az érintett szövetkezetek 37,5 százalékában 200 kötetesnél nagyobb könyvtárra leltek. A 151—200 kötetes könyvállományt birtokló tsz-ek száma 42 volt, tehát a vizsgált tsz-ek 22,8 százaléka. A 184 termelőszövetkezet közül 16T ban nem találtak könyvre. Elég tekintélyes kötetszámot kapunk, ha összeadjuk a szóban forgó közös gazdaságok állományát: kereken 46 ezer könyvet. Némileg meglepő a felmérésnek az a tapasztalata, hogy az egyes tsz-ek anyagi helyzete és az általuk fenntartott könyvtár méretei között nem erős az összefüggés. Abban a részletmegjegyzésben viszont, hogy a leggyengébb anyagi helyzetű szövetkezetekben akadtak a legtöbb könyvtár-nélkülire, továbbá, hogy a íegmódosabb gazdaságok szereaték be a legtöbb könyvet — végül is az élet egészséges tendenciának érvényesülése tapasztalható. Ez a felmérés sok tekintetben korábbi észrevételeinket igazolta. Egyebek közt azt, hogy még sok helyen nem engedik érvényesülni azt az elvet, hogy a termelőszövetkezetekben elsősorban szakkönyvtárra van szükség. Az esetleg több éve vásárolt 50—100 kötetnyi szépirodalmi és általános ismeretterjesztő anyag többnyire csak hányódik a tsz-irodák szekrényeiben. A községi könyvtárnak átadva legalább kézbe kerülnének ezek a könyvek. így azonban olyasféle szellemi lakomát jelenthet 50—100 kötet egy több száz tagú tsz-ben, mintha 50—100 szem sült krumplival akarnánk jóltartani egy zárszámadási vacsorára egy begyül* vendégsereget. Változatlanul szerény mértékben használják a tsz szakkönyvtárát a szakmunkások, vagy a brigádtagok. Márpedig egy baromfitenyésztőnőre legalább annyira ráfér a szakirodalom tanulmányozása, mint az egyetemet végzett főállattenyésztőre. Egyelőre a főállattenyésztők sokkal többször folyamodnak a könyvekben tárolt tudományos és gyakorlati tapasztalatokhoz, mint például a szakmunkáslányok. M áris számos jelét tapasztaljuk; mind gyakrabban válik nyilvánvalóvá a felelős tsz-vezetők előtt, hogy ez vagy az az új könyv nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a korszerű termelési eljárásokat eredménnyel alkalmazhassák. Talán belátható időn belül addig is eljutunk, hogy a legszükségesebb 100—100 házikönyv megtalálható lesz az ország valamennyi közös gazdaságában. Bajor Nagy Ernő ^ QOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO< DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Q Nem dühösen, hanem megfontoltan „Úgy látszik nem elég, hog? jogállamban étünk. Már jogász államban kell élni, ha az ember el akar igazodni a dolgokon! — így fakadt ki nemrégiben egy országos tanácskozás dühös tsz*» elnök felszólalója. Elmondta azután, hogy négyen* tsz-ek, sertéskombinátot akartak: létesíteni, 60 millió forintért. Kiszámították, hogy 70 százalékos az állami támogatás, a többi 18 milliót pedig négyen csak össze tud* ják adni. Meg is indult a tervezés, de kiderült, hogy a támogatás a beszerelendő gépekre nem vonatkozik, tehát még hétmilliót hozzá kell tenni a saját erőből. Azután meg az derült ki, hogy a saját erőt anyagban meg munkában tudnák adni, de ez csak akj&pr megy, ha közös építőipari válla-: latot is szerveznek. Ennek forgóalap kell, amihez megint nincs támogatás. Mire teljesen kivilágosodtak a dolgok rájöttek, hogy az a 18 millió forintos tőkeigény gyakorlatilag bizony 40 millió! — Hát mi nem élünk jogászállamban, és úgy tűnik, - hogy a kombinátból emiatt nem lesz semmi! — fejezte be csattanósan felszólalását az elnök. Még tapsot is kapott érte«« Gondolkodjunk el józanul az efc- nők szavain. Helyes volt a felszólalás? Helyes lenne, ha a gazdasági életet felszólalások és egyéni elképzelések alakítanák? Aligha. Hiszen ismeretes, hogy — szaknyelven szólva — a beruházási javak piacán túlfeszített a kereslet. Magyarán: sokkal többen akarnak fejleszteni, modernizálni, építkezni, mint amennyi pénz, beton, pala, vas és munka-« erő fölött az ország rendelkezik« „Ez van”, (ahogyan ezt manapság mondani szoktuk), ehhez kell alkalmazkodni. Hogyan? Két lehetőség van. Egyik, hogy a rendelkezésre álló beruházási javakat elosztja a minisztérium, vagy a tanács, szükségletek és baráti kapcsolatok szerint. Ezt sokáig próbáltuk, nem ment, abbahagytuk. Másik lehetőség, hogy az kapja a cementet meg a pénzt, aki jobban tudja kamatoztatni. Hogy ki legyen, azt személy, cég szerint kijelölni nem lehet. Kényszerűségből ösztönző és fékező tényezők labirintusát dolgozta ki az állam. Aki ezen áthalad bebizonyítva célja és önmaga alkalmasságát, az kapja a javakat. öncélú jogászkodás ez? Aligha. Arra kényszerít, hogy aki beruházásra készül, az alaposan előre gondoljon végig minden tényezőt. Ismerje meg a beszerzés, az építés lehetőségeit, de a tőke kamatoztatásának kilátásait is, mert enélkül a beruházási javakért folyó éles versenyben még csak starthoz sem állhat. Az írásunk elején említett négy tsz erről feledkezett meg. Sebté* ben előhúzott cédulára felírták a 60 millió forintot és kiszámították belőle a 18-at. Kegyetlenül megsértődtek, amikor útközben derült ki, hogy ez nem 18 hanem 40 millió forint. Pedig itt előre kellett volna alapos jogi felderítést, majd közgazdasági elemzést végezni. Előre kellett volna eldönteni: van-e 40 millió forintjuk, illetve a kombinát várható haszna megéri-e, hogy ekkora összeget összekaparjanak. Egy dühös felszólalással ezt a mulasztást utólag pótolni nem lehet. Mert a jogászkodás legfeljebb kényszerű velejárója tetteinknek. Jogászállam nem vagyunk. De közgazdász állam, jól gazdái* kodó ország valóban szeretnénk lenni! Földeáki Béla Eszperantóvizsga Szekszárdon Szekszárdon,, a közalkalmazottak klubjában pedagógusok vizsgáztak az országos vizsgáztató bizottság előtt, az elmúlt napokban. A sikeres vizsga után öt pedagógus nyert alapfokú, öt pedig középfokú eszperantó nyelvű diplomát. Megyénk néhány iskolájában az elmúlt tanév során volt már lehetőség az eszperantó nyelv tanulására. Az első eszperan- tista úttörők közül két szekszárdi pajtás képviseli megyénket a balatonfenyvesi Nemzetközi Eszperantó Úttörőtáborban.
