Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-17 / 137. szám

,jjiv Saekszárd ' .Leonardo a ^tiäü pftot'ETfrRiTft ts? e sttltetitkj» HIE PUJ SAG jfl MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | XIX évfolyam, 137. szám ARA: 9« FILLER Kedd, 1969. június IX Jelentés Moszkvából Újabb tűzharcok Az egyiptomi hadsereg szól vivője közölte, hogy a Szuezi* csatorna övezetében hétfőn tűzpárbaj volt izraeli és egyip* tömi érái, között. Az egyipto­mi tüzérség a szóvivő szerint elpusztított olyan izraeli kato­nai berendezéseket, amelyekéit az ellenség védelmi állásai­nak erősítésére akart felhasz­nálni. A legnagyobb tűzharc aa Izmailia és Port Tevfik kö­zötti szakaszon, valamint Szu­ez kikötőjének környékén volt. Tűzpárbaj volt Kantara köze­iét»! is. A szerkesztő bizottság előterjesztette a fő dokumentum tervezetét Hável József és Pirityi Sándor, az MTI tudósítói je­lentik: A vasárnapi munkaszüneti nap után a kommunista- és munkáspártok moszkvai ta­nácskozásának résztvevői hétfőn reggel, magyar idő szerint $.00 órakor ismét összeültek a Nagy Kreml- palota György-termében. Ez­zel az értekezlet 10. munka­napja és 1$. ülése kezdődött cL A délelőtti ülés lezárta az értekezlet munkájának fon­tos szakaszát: befejeződött az első napirendi pont, az anti- imperialista akcióegység kér­désének vitája. Június 5-e óta a tanácskozás tíz munka­napján 75-en, gyakorlatilag az összes küldöttségvezetők felszólaltak. A hétfő délelőtti ülésen a Sah Márlno-i, a le- sothói, a guatemalai, az észak-írországi, a bolíviai, a Puerto Rico-i, a panamai és a dél-afrikai pártküldöttség vezetője fejtette ki pártjának véleményét az első napirendi pontról és ennek keretében természetesen a tanácskozás fő okmányának tervezetéről is. Természetesen a számada­toknál többet mond a György- terem hosszú asztalainál foly­tatott véleménycsere tartal­ma. A kivétel nélkül nyilvá­nosságra hozott beszédek elemzésekor kitűnik, hogy a szónokok pártjuk nevé­ben részt kérnek az im­perializmus elleni közös harc feladataiból, készek előmozdítani a kommu­nista és munkáspártok valamennyi imperialista- ellenes erő akcióegységét. A moszkvai tanácskozáson részt vevő kommunista és munkáspártok egységtörek­vését bizonyítja az a tény is, hogy a tanácskozás eddigi okmányait a vietnami nép és az arab népek, a görög és az indonéz hazafiak iránti szolidaritási nyilatkozatokat és felhívásokat a 75 párt kép­viselői egyhangúlag fogadták eL A moszkvai tanácskozás hétfőn délután, magyar idő szerint W órakor folytatta munkáját a Kreml György ­termében. A tanácskozás hétfő délelőtti ülésén egyébként a részt­vevők a titkárság javaslatára egyhangúlag elfogadtak egy nyilatkozatot, amely a Haiti- ban lezajlott, újabb véres események kapcsán meg- bélyegzi Duvaiier terror- rendszerét és szolidaritásáról biztosítja a haiti kommunis­tákat. Ugyancsak a titkárság elő­terjesztésére a tanácskozás hozzájárult ahhoz, hdgy el­fogadják a „Béke és szocia­lizmus” nevű nemzetközi kiadóvállalat kezdeményezé­sét, amely elhatározta, hogy angol, francia, német, orosz, spanyol, arab és szükség ese­tén más nyelveken is kiadja a moszkvai nemzetközi ta­nácskozás beszédeit és okmá­nyait Hétfőn, a déli órákban Pa­pai oannu, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának főtitká­ra találkozott az újságírókkal a tanácskozás sajtóközpontjá­ban, és méltatta a tanácskozás demokratikus vitalégkörét, azt, hogy a kommunisták összefo­gását a közös ideológia és a közös célok támasztják alá. Leonyid Brezsnyev beszédét mélyreható, tudományos elem­zésként értékelte, hangsúlyoz­va az SZKP-deíegáció ve-1 zetője felszólalásának tárgyi- ’ lagosságát és távlatot feltáró jellegét. A moszkvai nemzetközi ta­nácskozás sajtóközpontjában hétfőn a második sajtóértekez­letet az Indiai Kommunista Párt tartotta. Dange, a párt országod tanácsának elnöke be­vezetőjében kijelentette, hogy küldöttsége elégedett a tanács­kozással. Az indiai pártküldöttség ve­zetője kitért az ázsiai kollek­tív biztonsági rendszerrel kap­csolatos elképzelésekre, de megjegyezte, hogy ebben a vonatkozásban semmi konkré­tumról nem tud. Dange elkép­zelhetőnek tartott egy szűkebb biztonsági rendszert Ázsiában, például India, Afganisztán és Pakisztán részvét-ével A Magyar Rádió moszkvai tudósítójának kérdésére vála­szolva az indiai pártvezető el­mondotta. hogy az Indonéz kommunistákkal való leszá­molás ellenére az indonéz párt nagyon hamar képes lesz hely­reállítani erejét. A Fülöp-szi- geti Kommunista Párt ugyan­csak a fejlődés állapotában van és Pakisztánban is erősö­dik a demokratikus mozgalom. Hétfőn délután a kommu­nista és munkáspártok nem­zetközi tanácskozásának szer­kesztő bizottsága előterjesztette a fő dokumentum szövegének tervezetét. Az előterjesztéshez tizenketten szóltak hozzá, majd az ülés hosszan tartó taps közepette lezárta a szerkesztő bizottság előterjesztésének tárgyalását. Ugyancsak hétfőn délután a szerkesztő bizottság előter­jesztette a tanácskozás béke­felhívásának szövegét, amelyet a küldöttek egyhangúlag el­fogadtak és a soros elnök, John Golland brit pártvezető meleg szavakkal méltatott Kedden délelőtt a kommu­nista és munkáspártok nem­zetközi tanácskozása folytatja munkáját. Egy jordániai katonai szó­vivő közlése szerint hétfőn mintegy háromórás szórványos tűzharc volt jordániai és iZr- raeli erők között a Jordán- völgyének déli részében. Az izraeliek nyitottak tüzet első­nek. A jordániai erőknek nem voltak veszteségeik. Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter, aki vasárnap este érkezett Szófiába, hétfőn délelőtt megkezdte hivatalos megbeszéléseit Ivan Basev bolgár külügyminiszterrel A szívélyes légkörben lezajlott tárgyalásokon a két ország kö­zötti baráti kapcsolatok továb­bi bővítéséről valamint a kö­zel-keleti helyzetről volt szó. Megkezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség knnferenclája Hétfőn a Royal szállá különtermében megkezdődött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség konferenciája. A ta­nácskozáson tizenegy ország szakemberei vesznek részt, s jelen vannak az Egészségügyi Világszervezet képviselői is. Or. Antoni Ferenc, a Nemzetközi Atomenergia Ügynök­ség titkára az MTI munkatársának elmondotta: az ötnapos konferencia, fő témája, hogy a nukleáris technikát milyen módon lehet felhasználni az élő és szintetikus szövetek sterilizálására, ami egyik feltétele a szövetek, a szervek át­ültetésének. Az élő szövetek sterilizálására más mód nincs, mint a nukleáris besugárzás, mivel a szövetek a magas hő­mérsékletet nem bírják. A vil ág különböző országaiban már jelentős eredményeket értek el, például a csont és az idegen szövetek sugárzással történő sterilizálásában. V. Agronyenko, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség másik titkára ae előbbi nyilatkozathoz hozzáfűzte, hogy a budapesti tanácskozás az első olyan nemzetközi értekezlet, ahol a sugársterilizáció kérdését sokoldalúan megvitatják. A tanácskozás résztvevőit dr. Straub F. Brúnó akadé­mikus és l. Zedginidze, a Nemzetközi Atomenergia Ügynök­ség igazgatója üdvözölte. Ezután megkezdődött a tudomá­nyos értekezlet (MTI) SÁRKÖZI LAKODALOM ’69 Beszámoló az 5. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom