Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-15 / 136. szám

\ Megjelent a Művelődés Érdekes tanulmányok, hasznos útmutatások IHÄSZ—KOVÁCS ÉVA KÉT VERSE: SZEÁNSZ Azt a szerelmet idézem, amely az önámításig igaz volt: amikor fehér-félhold melledre simultam, s te telihold-mellemre simultál. Letéptem nyakamról becézésed, csókok rubinját, könnyek hazug-fényű gyémátjait, mint megúnt gyöngysort. Letéptem remegő falevél-kezeimmel. Mint egy noteszlapot, kitéplek magamból. S melyre kék áltatásaid fogalmaztad, a selyemlobogós eget is szétszakítom falevél-kezeimmel. Felgyújtom az erdők füvét, hogy szerelmed ezüst csodálatának nyoma se maradjon: haljon meg minden fa, virág, mindazok, kik látták testünket egymásraomolva, szemlélték a halotti tort: önnön, szép temetésünk. Szívemet, mint egy páncélgránátot zúdítom szerelmed tankja elé: A Szívtelenért pusztuljak magam is szívtelenül... Ajkad a csókhoz ne igazgasd! Ne tagadd — te is halott vagy, Húsvétot többé te se várhass! Lárva kiszáradt fogaink közt a mosolygás: fehér imádat. FELHÍVÁS Arcok mögött, arcom mögött, a világ halotti maszkja mögött elrejtve arca. Szélben, tengerzúgásban, fák szárnyas hangszereiben mindenütt ő énekel. Embernek nézve, isten, istennek épülve, váz; csak másolat... Magam vagyok, szerelem-szikia-erődben, kezemben szív-csoda-fegyver: Védd magad! Szép magyar nyelv Istenfája, kutyafája Rangjának növekedését a példányszám emelkedése is jelzi. Az, hagy a korábbi 800 helyett 1000 folyóiratot nyom­tattak, az igények gyarapodá­sát mutatja. Számon tartják és számítanak rá. Talán a számok mögött az. olvasó­tábor összetételének változá­sa is rejlik; a korábban csak­nem kizárólag pedagógusok- olvasta Művelődés térhódítása a más területen szellemi munkát végző érdeklődők között. Ez lenne kívánatos, ez biztosítaná a kellő olvasó­tábort, olyan bázist alakítva ki, mely új anyagi erőivel te­temesen hozzájárulna a lap fenntartásához, (tudniillik megvásárolnák) és nem utolsó sorban szellemi termékeivel el is látná azt. Mennyiben tükrözi ezeket az új változásokat a Művelődés idei első száma? A számok A folyóirat két történelmi tanulmányt tartalmaz, ezek közül dr. Kolta László feldol­gozása kapcsolódik az iskola­ügyhöz. Ezenkívül öt szoros értelemben vett nevelési, ok­tatási és módszertani írás, egy pedagógiai riport, s to­vábbi egy, a pedagógia és népművelés határterületein mozgó, elemző cikk látott nap­világot a Művelődés hasáb­jain. Kifejezetten népműve­léssel foglalkozó írás kettő akad. Oldalszámban 94:38 az arány a nevelésügy javára. A számok azonban „rideg ob­jektivitásukkal” nem tárhat­ják fel a lényeget, kiindulási alapnak jók csupán. Ötven éve A folyóirat — mint az előre­jelzésekből már korábban is­mertté vált —, jubileumi emlékszámnak készült. Ezt bizonyítják: Cseh Gábor ízlé­ses illusztrációja a címlapon, K. Balog János, dr. Kolta László és dr. Varsányi László tanulmányai. K. Balog János; Részletek Tolna megye 1918— 1919 évi történetéből c. mun­kája, az 1964-ben kiadott, „Tolna megye a Magyar Ta­nácsköztársaság időszakában” összefoglaló művének kiegé­szítése. Tartalmazza a leg­újabb kutatások eredményeit, különösen a polgári demok­ratikus forradalommal kap­csolatban. Rendkívül érde­kes és értékes az, amit az át­meneti hatalmi és közigaz­gatási szervekről feltárt. Két paralell, létező államhatalmi szerv; a kormányzótanács és agy ötös, majd egy hármas direktórium intézte az ügye­ket. E téren azonban még nincs lezárva a vizsgálódás, sok a fehér folt. K. Balog János kiművelt, gördülékeny stílusa élvezetes olvasmánnyá alakítja a tényék és követ­keztetések szigorú halmazát. Dr. Kolta László a bony­hádi gimnázium hasonló idő­szakával foglalkozik helytör­téneti tanulmányában. Mon­danivalóját a rokonszenves tárgyilagosság, gondos forrás- feltárás és elemzés jellemzi. Szembetűnő viszont az ész­szerűbb központozás hiánya. Többek között „A tanulmá­nyi helyzet” című fejezetbe zsúfolja az új típusú iskolák tantervét, a társadalomtudo­mányi tanfolyamokat, a fize­tésrendezést, a tanulók lét­számáról, a félévi tanulmányi eredményről és a helyi de­mokratikus fejlődésről írotta­kat. A hivatkozási rendszer precízsége is kifogásolható. (A 108. oldalon hiányzik a forrás megnevezése). Dr. Varsányi László mun­kája, , a „Hogyan növelhetjük az iskolai ünnepélyek nevelő­hatásait?”, összegezi a ta­pasztalatokat, mértéktartóan, kellő színvonalon. Újat azon­ban nem sokat mond. Talán ilyen hasznos tanács az, hogy az ünnepélyek hatékonyságát érdemes felmérni, kontrollál­ni. Hátrányos helyzetűek és a nyelvtábor Memoárszerű, pályadíjnyer­tes írásában a hátrányos hely­zetű tanulókkal foglalkozik Szenczi László. (Bízni bennük, tenni értük — érdemes). Rendkívül gazdag pedagógiai gyakorlatának elemzése, ár­nyalt megkülönböztetései ré­vén jut el az okok feltárásá­hoz, indokolja meg a segítség- nyújtás módozatait. A konk­lúzió: „szeressétek őket. vi­gyázzatok rájuk, hiszen nem ők a hibásak!” Tehát szere­tet, törődés, megértés. A pá­lyamű nem tudományos igénnyel készült, mégis sze­rettük volna, ha mélyebb be­pillantást nyújt a lelki sé­rültek (frusztráltak) defektu­sait leküzdő módszerek köré­be. Ä tanulmányban felsorol­tak elégtelennek tűnnek. A laikus ajkán mosolyt fa­kasztó cím valójában igen ko­moly mondanivalót vezet be. írója Vadász Terézia, a faddi igazgatóhelyettes nagyszerű pedagógiai felkészültséggel az óvodai nevelésben való kitűnő tájékozottsággal elemzi az óvodai boltos játékot. Valóban meglepő az a magabiztosság, s az igény, ahogy Vadász Te­rézia a látottakat rendszerezi és helyére rakja. S az írás túl­lép az elyont elméletieskedés körén, konkrét helyzeteket dol­goz fel, konkrét útmutatáso­kat ad. Ugyancsak hasznos tapasz­talatok gyűjteménye, értékes következtetések tára Vajnai János és Betlehemi Antal kö­zös dolgozata, mely egy 10 na­pos dombori nyelvtábor au­diovizuális feltételeit, mód­szereit, eszközeit regisztrálja. A tábor célja a tökéletes orosz nyelvűség biztosítása, minél gazdagabb szókészlet, nyelvtani szabályok tudatosítá­sa, ezáltal a nyelvi automatiz­musok továbbfejlesztése. En­nek legfontosabb eszköze a technika (magnetofon, diave­títő, keskenyfilmvetítő, stb), módszere pedig a szituatív (helyzethez kötött) nyelvgya­korlat. Egyetértünk a szerzők végkövetkeztetésével, s csak ajánlani tudjuk a további kí­sérletezést. König István munkájáról csak a harmadik (befejező) rész után szólunk. Közművelődés E viszonylag szerényebb ro­vatban kapott helyet Mecseki Jánosné a gyermekkönyvtári munkával, Vásárhelyi László­nak az első szekszárdi nép­táncfesztivállal és Tornyos Évának a népviseleti bemuta­tóval foglalkozó írása. Közös vonásuk a leíró jelleg, sziszte­matikus elemzésre alig került sor. (Kivétel Vásárhelyi cik­ke.) Mecsekin é írásában hiá­ba vártuk, hogy az olvasási kedv kialakításáról szóljon, ami pedig — véleményünk szerint — a gyermekkönw- tári munkának sarkalatos fel­adata. * Összegezve a Művelődés új számának tapasztalatait: aktu­ális, változatos, küllemében vonzó folyóiratot kaptunk kézhez. Hasznos útmutatáso­kat, jól használható segéd­anyagokat tartalmaz, a me­gye szellemi termékeinek leg­jobbjait. Szeretnénk, ha a közművelődés fejezetei tovább bővülnének, növelve egyúttal a folyóirat olvasótáborát és népszerűségét is. Ma eléggé enyhe szidalom­nak számít, ha valakinek, vagy valaminek istenfáját, ku­tyafáját emlegetjük, pedig ere­detileg súlyos átkot, istenká­romlást jelentett. Az átokban szereplő istenfának ugyanis semmi köze a zádok- vagy szádokfához (hársfához), amelyből a pogány magyarok a véres áldozathoz használt edényeket, kelyheket készítet­ték, még kevésbé az istenfa vagy seprőruta nevű jó illatú cserjéhez, melynek kis darab­jait Sárközben talizmánként hordták a gyerekek és meny­asszonyok. Az istenfa a po­gány magyar ember házi iste­nének fából faragott bálványa volt (más nevén púpi, vagy baba; ezek emlékét őrzik az ún. kamennaja babák a Don és a Kubán vidékén). Isten­fája őrködött családja, vagyo­na jósorsán, épségén kellő tisztelet és áldozatok fejében: a tisztelet híja, sérelem, ká­romlás pedig bosszúját idézte fel. Imádkoztak hozzá tehát, áldozatul minden ételből, ital­ból tettek valamit a kezeiben tartott szilkébe, arcát megken­ték zsiradékkal; a tűzáldozat- hoz pedig a rítus által előírt jó fát gyújtottak, mert ha va­laki „rossz fát tett a tűzre”, az istenke megtorolta. (A ha­jítófa nem sokat érői primitív fegyver volt: kihegyezett fa­darab, mely ügyesen elhajítva, sebet ejthetett.) A bálvány a nomád idők­ben a sátor bejáratánál állt őrzőül, a letelepedés után a kaput és a kerítést kapcsol­ták hozzá ugyanebből a célból innen ered a „kapubálvány” szó. Faluhelyen ma is találni még emberfejben végződő ka­pufélfákat; általában a kaput tartó oszlopok golyó alakúra faragott felső vége a feledésbe merült bálványformát őrzi. Mindebből érthető, hogy az istenfa szidalmazása súlyos sértés, a legrosszabbat kívánó káromlás volt a régi magya­rok szemében, olyasféle, mint­ha valakit a pokolba kívá­nunk; csakhogy akkor még hittek az átokban. Ennél is sértőbb szitkot, gyalázkodást jelentett, ha va­lakinek istenfáját kutyafának nevezték. A kutya ugyanis a pogány magyaroknál (általá­ban a türk mongol népeknél) megvetett, tisztátalan állat volt, azaz a szidalom az illető istenét egy sorba állította ve­le. Ezek után világos, hogy az se ment nagyrabecsülésszám­ba, ha kutyába sem vettek va­lakit vagy valamit. Végül igen rút gyalázkodás volt, ha vala­kit kutyától származtattak, mondván: kutya teremtette, vagy eb adta. Ennek a kife­jezésnek sok változata fordul elő a régi magyar nyelvben: eb-anyájú, eb-attású, eb ágyá­ba született, avagy kutya-fo- ganású. A gyakori használat­tól jelentése is kiszélesült: ör­dög vigye, bánom is én stb. értelmében; így mondja a buj­dosó „Buga Jakab éneke”: „Ej, eb az anyja... ! Mint élhetek, élek.” Talán kevesen tudják, hogy a fene-teremtette, fene egye meg s áltálában a fené­vel kapcsolatos variánsok mind a fenti jelentéskörbe tartoznak, minthogy a fene szó a régi magyar nyelvben kutyát jelentett, ám ez az ér­telme elmosódott. Csúf halált kívánt tehát, aki mást fené­vel, vagyis kutyával, azaz, tisz­tátalan állattal étetett meg. VÁRKONYI NÁNDOR CSUPOR TIBOR SZENTTVÄNYI ÉVA TELEFON Lényem felitta lényedet, És már csak Veled láttam. Színes selymet borítottál a világra, A nap arany volt, a zöld kimondhatatlan. S a piros titok. Most másnak mutatod már a fákat, S köröttem mindent szürke por borít. A helyed üres mellettem a járdán, S az egyedüllét fojtogat, szorít. Egy nap nem bírtam már a hangod nélkül; Kezemben remegett a telefon A hallgatásom is Te voltál bennem, S hangodban az a Másik válaszolt. LOVÁSZ PÁL: LITÁNIA Béke, béke, béke. béke: ezt mondd, ismételgesd untalan, szent legegyszerűbb jószándék nevébe’! Béke: tavasz virágáradása; béke: nyár rengő aranykalásza; béke: ősz zamata, muskotálya; béke: téli tűzhely fényvilága; béke: gyermekszem töretlen kékje; béke: ifjú test épsége, vértje; béke: boldogságnak menedéke; béke: öröm mérhetetlen mélye; béke: értelemnek teljessége; béke: élet csúcsa, fénylő bérce; béke: a halálnak veresége!

Next

/
Oldalképek
Tartalom