Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
Interjú Beszélgetés egy gazdasági vezetővel a vezetésről Ezúttal Biczó Ernővel, az AGROKER igazgatójával folytatjuk azt a közéleti rangú párbeszédet. amely vasárnaponként jelenik meg a Tolna megyei Népújságban és az új gazdasági mechanizmus részleteit taglalja, — Ahogy mostanában mondják, nagy hatalommal, egy gazdaságvezetővel ülök szemközt. — Baj? — Nem. Arra gondolok csupán Biczó elvtárs, hozzájárul-e ahhoz, hogy változtassunk a hiva- taloskodó, esetleg pózoló, tekintélytiszteletre apelláló szokásokon, és úgy beszélgessünk, ahogyan az felnőtt emberekhez méltó. — Miért kell ehhez hozzájárulást kérni? — Azért, Biczó elvtárs, mert egyes emberek még túlságosan féltik tekintélyüket. — Mellőzhetjük. — Örülök. Abból szeretnék kiindulni, hogy az embereket az új gazdasági mechanizmus gyakorlata érdekli, sőt izgatja. A tapasztalatok még inkább. Ezekről a kérdésekről többet tudni igény és óhaj. A közepén kezdeném. Az AGROKER tulajdonképpen jellemző határeset. A régi mechanizmusban elosztással foglalkozott. Meglepő, hogy mennyire megtanultak kereskedni. — Ez a mi cégünk már több mint tíz éve működik. ííem árulok el titkot, ha elmondom, hogy mindig voltak olyan törekvéseink, hogy csakugyan kereskedők legyünk. A régi mechanizmusban is próbálkoztunk ezzel, nem sok sikerrel. — Az elosztás mégsem vált beidegzettséggé. Mezőgazdasági körökben egyöntetű a vélemény, hogy az AGROKER, illetőleg az AGROTRÖSZT a lehető legjobb üzleti partner. — Emlékszik? A lehetőségeken belül mj már évekkel ezelőtt megpróbáltunk kereskedni. Mikor a kötöttségektől megszabadultunk, az új lehetőségekre, úgy vélem, gyorsan és jól reagáltunk. Hogy mást ne mondjak, tavaly 19G7-hez viszonyítva itt Tolna megyében több mint 50 millió forinttal növeltük a forgalmat. Embereink elkezdtek nyüzsögni, mindenki mutatni akart valamit. Itt kezdődik az, amit semmiképpen nem szeretnék kihagyni: az anyagi érdekeltség. Aki többet hoz a vállalatnak, az többet is kap. — Szabad a pálya, egyformák a lehetőségek? — Kinek-kinek a saját területén, igen. Ha veszem az adminisztrációt, az áruforgalmat elősegítheti pontos, gondos munkával. Mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy többet csináljon. — Ha éppen a helyén van, ha beosztása ezt lehetővé teszi. Ez nem egy elhanyagolható kérdés, és ha az elején arról beszéltünk, hogy hagyjuk a tekintélytiszteletre apelláló szokásokat, akkor most megkérdezném: az AGROKER-nél a képességeiknek megfelelően dolgozhatnak az emberek? — Sarokba szorított. Erre nehéz válaszolni. Az azonban bizonyos, hogy az új gazdasági mechanizmusban egyesek egészen másként állnak a munkához, mint régebben. Ha a vállalat egészét nézem, akkor azt mondom, rendben vagyunk, de a részleteket illetően más a helyzet. Az emberek többsége gyorsan és rugalmasan állt át, viszont néhány embert a régi munkastílusból nehéz „kirázni”, annak ellenére, hogy minden szempontból alkalmasak feladataik ellátására. Képességeiket még nem merik kibontakoztatni úgy, ahogyan lehetne, vagy kellene. — Kérdés, rendelkeznek-e képességekkel? — Ök igen. Vannak azonban itt a vállalatunknál olyan emberek is, akik évekkel ezelőtt a rájuk bízott munkát úgy, ahogy elvégezték, de a mai követelményeknek nem felelnek meg. — Emberileg, Biczó elvtárs, ez a legdrámaibb kérdés. — Itt is két típust találunk. Az egyik: hanggal, nagy csinnadrattával px’óbálja a semmit álcázni. A másik meghúzódik, csendben van, és úgy vélekedik, várjuk ki a végét. — És egy harmadik kategória nincs? Olyan, aki azt mondja, nézze, igazgató elvtárs. ez nekem sok, más beosztást kérek. — Nincs. — Biczó elvtárs, mj mindketten kommunisták vagyunk. Itt törvényszerűen válságba jutott emberekről van szó. Sorsuk humánus megoldására hogyan találja meg a lehetőséget? — Elmondom. Előfordul, hogy aki korábban kereskedő volt, annak most azt javasoljuk, hogy menjen át adminisztrációs vonalra, esetleg fordítva. Nincs kizárva, hogy ha nem felel meg mint kereskedő, kiválóan megállja a helyét, mint könyvelő. Mi ezt csináljuk. Szeretném azonban valami másra is felhívni a figyelmét. Itt nemcsak arról van most szó, hogy egyesek nem felelnek meg a követelményeknek, annak ellenére, hogy nem eldobni való emberek, arról is szó van, hogy másokat most kelj felfedeznünk. Nálunk ez úgy néz ki, hogy vannak raktári munkások, akiket ki kell emelni és magasabb beosztásba kell őket helyezni, mert képességeik erre predesztinálja őket. Rengeteg jó ötlettel jönnek olyan raktári munkások, akikből eddig nem is nézte volna ki az ember a tehetséget, az alkotókedvet, a tudást. Érti, miért nem? Nem volt rá szükség és nem voltak meg hozzá az objektív feltételek. Most azonban, amikor keressük a jobb, a minden szempontból hasznosabb megoldásokat, előállnak ezek az emberek hallatlan nagy tudással, tenniakarássai és kezdeményezőkészséggel. Az a véleményem, érvényesülniük kell. Nézze, nem elég egyszerűen beszólni az új gazdasági mechanizmusról, az is kevés, ha én állandóan azt mondogatom, hogy, gyerekek fogjuk meg és csináljuk. Hát ha nincs kivel, akkor hogyan? Hozzáteszem, van kivel. Úgy, ahogy az előbb elmondtam. — Biczó elvtárs, az AGROTRÖSZT és a Tolna megyei AGROKER rugalmas üzleti életrevalóságával lepte meg a partnereket. Valószínűleg most már értem, mi ennek a magyarázata. — Az AGROTRÖSZT a vállalatait is hagyja kibontakozni. Mint ahogy mi vállalaton belül teret adunk és engedünk a képességeknél, hasonlóképpen felettes szervünk, az AGROTRÖSZT is teret enged az AGROKER-ek képességeinek. Valamikor abból állt a munkánk, hogy el kellett osztani a gépeket, most ilyen nincs. Megmondom őszintén, ez nehéz helyzet elé állítja a trösztöt, továbbá a vállalatait is, hisz mi nem napi fogyasztási cikkeket árusítunk. Amivel mi foglalkozunk, az az egész mezőgazdasági termelés struktúrájának a függvénye. Most már nem lehet általában a gépesítésről beszélni. Volt olyan időszak, mikor a mezőgazdasági üzemek,/1 bármit árultunk, mindent megvettek, örültek, hogy kapnak. Ma már többnyire speciális gépekre, anyagokra van szükség. S itt jelentkeznek a gondjaink. Egy évvel előre meg kell rendelni a gépeket a gyáraktól, holott még nem is ismerjük a vevő kívánságait. Közgazdászi, mező- gazdasági mérnöki, sőt pszichológiai ismeretekre van szükség. Széles körben tájékozódunk, és ennek megfelelően intézkedünk. Időnként mégis jelentkeztek problémák. Egyszer a gépek idő előtt érkeznek, vagy új típusok jönnek. Nos ilyen esetekben alkalmazzuk az árleszállítást. Gazdasági kérdés, jól jár az AGROKER is, de jól járnak a mezőgazdasági üzemek is. — Biczó elvtárs, ezzel kapcsolatban kérdezném, kifizetődik az AGROKER-nek a bemutatók rendezése? — Rájöttünk, a reklámot nem nélkülözhetjük, örvendetes, hogy a gyárak is kezdenek felébredni. A bemutatókat a gyárakkal együtt rendezzük. Sőt, van most egy olyan elképzelésünk, hogy a Kapos—Koppány Völgye Területi Tsz-Szövétség néhány közös gazdaságában gépsorokat állítunk fel. A bemutatók költsége megtérni az AGROKER-nek is, a mezőgazdaságnak is, a gyáraknak is. — Csodálom, hogy az AGROKER-nek nincsenek üzletei legalább a megyeszékhelyeken? — A pénz, a pénz. Évente Tolna megyében 150 millió forint értékű kémiai anyagot adunk el. Milyen jó lenne, ha üzlethálózattal rendelkeznénk, ahol nemcsak eladással, szaktanács- adással is foglalkozhatnánk. — És a konkurrencia? — Igen. számtalanszor előfordul, hogy nálunk tonr-aszámra van olyan növényvédő szer, ami a boltokban nem kapható. — Ez méginkább indokolná az AGROKER trakiorsznlonok. vagy legyünk szerényebbek, boltok létesítését. — Igen. — Mondja, Biczó elvtárs, most a mezőgazda- sági üzemekre rá lehet még sózni akármit? — Legelőször a termelőszövetkezetek vonatkozásában vettem észre az új gazdasági mechanizmus érvényesülését. Megnézik, mit vesznek, de azt is, hogy mikor. Szerintem ez a mechanizmus. Ma már nem lehet bármit eladni a mezőpfazdasági üzemeknek. Ez azután tovább gyűrűzik, kénytelenek vagyunk mi is sokkal nagyobb eréllyel fellépni a gyárakkal szemben. A minőségi vitáink megduplázódtak. — De mit kezdenek a külföldi cégekkel? A krónikus alkatrészhiám/ rendszerint a külföldi gépek sajátos velejárója. — Nézze, újabban számtalanszor előfordul, hogy minőséri kifogások miatt külföldi gyárak gépeit sem veszi át az AGROTRÖSZT. De ezen a területen még nincs minden rendben. — Biczó elvtárs, mit jelent az üzleti életben helytállni egv 500 millió forintos forgalmút lebonyolító vállalat élén? — Könnyebbeket is kérdezhetne. A vállalat legegészségesebb erőire kell támaszkodnom, és én azt tapasztalom, sok segítséget kapok az itteni munkáskollektívától. A második fő dolog a tájékozottság. És végül, hogy bírja az ember idegekkel. — Köszönjük a beszélgetést, Biczó elvtárs. SZEKULITY PÉTER „Kesztyűben, pénzt, messziről,1” — ezt tanulta Ferkó a rácsos akadémián Huszonkilenc éves fiatalembert hallgatnak ki a megyei főügyészségen. Eddig hatszor állt különféle bűncselekmények miatt a bíróság előtt, mintha csak aBTK §-ait lett volna kedve végigzongorázni. Eddigi „kottái” között szerepel garázdaság, gépjármű tiltott használata, társadalmi tulajdont károsító lopás. Banyára Ferenc, pusztaszabolcsi lakos, segédmunkás. Viselt dolgai láttán önként adódik a kérdés: Bűnözőnek született-e ? Nem. Senki sem születik annak. Banyári először nem vagyon elleni bűn- cselekmény miatt került a Xk «►■%.- «a. V» "«*. •*. törvény elé, hanem garázdaságért. A büntetésvégrehajtási helyen — a „rácsos akadémián” — tanult olyasmit, aminek később nem hasznát, hanem igen nagy kárát látta. „Haverkám. kesztyűben, pénzt, messziről” — így tanított egy dörzsölt mackós — adja elő Banyári. — Tetszik tudni, ügyész úr, a dörzsölt mackós kiraffi- nált páncélkassza-betörőt. jelent. Ez a szakma ma halott. Bank? OTP? Ugv van mind biztosítva, hogy rossz rágondolni. Kérem, a vidéki boltok, az egészen más. .. Pár ezerért lehetne kapni remek biztosító berendezést, de igen sok helyen sajnálják rá a forintot. A pénz azért jó, mert annak nincs szaga. A kesztyű. hasznos, mert csökkenti a lebukás veszélyét, noha — őszintén szólva —, nem zárja ki teljesen. Az útiköltséget nem szabad sajnálni! Megvan a srenk (a betörés. A szerk.), aztán indíts a lóvéval. — A maga receptjének van egy kis szépséghibája, — állítja meg a fejtegetést az ügyész. — Az, hogy itt találkoztunk... — Az ember időnként peches; olykor duplán. Számomra a dunavecsei áruház volt ilyen balszeren- .csés. Nem elég, hogy a papírpénzt eldugták a ruhanemű közé, s csak pár száz forint váltópénzt Vihettem el, ráadásul ott hagytam a személyi igazolványomat. Ezt a balhét vinni kell, nincs mese. — Ahogy az iratokat nézem, más bűncselekményeket is beismert. A dunaföldvári önkiszolgáló boltból 25 000 forint, a bá- taszéki 2. számú boltból 13 000 forint, a paksi csárdából 3000 forint, ugyancsak a paksi Gyöngyvirágból egy ezres. . . Ezeket miért vallotta be? Félt a nyomozóktól? Vagy másért volt őszinte? — peregnek az ügyészi kérdések. — A szekszárdi rendőrfőkapitányságon egy rossz szó nem sok. annyit sem szóltak hozzám; nem volt mitől tartanom. Mit tetszik gondolni, az alvilágnak újság, hogy az egyik főkapitányság tudja, mi történt a másik területén? Dehogynem tudja.. . A betörőre a módszere épp oly jellemző, mint például a kézírása. Ha én a sok balhé közül egyet nem viszek, azt később amúgyis rámbizonyítják, s ha az előzőket már elbírálták, összehasonlíthatatlanul többet kapok. így most az elmondottakkal egy vádiratba kerül Dunapataj ötezerért, Solt hétezerért. Megtenné az ügyész úr, Dunavecsére küldené el az iratokat? — Ennek nincs akadálya. De a jegyzőkönyv aláírása előtt még egyet kérdeznék : Komolyan reménykedett abban, hogy a rendőrségen végérvényesen belenyugszanak abba, hegy a tettes ismeretlen volta miatt kell megszüntetni a nyomozást? — Ebben soha, egy percig sem. Úgy emlékszem, a Bourbonokról járta a mondás, hogy semmit sem felejtettek, de semmit sem tanultak. A rendőröknél más a zörgés. Ök sem feledkeznek meg semmiről, de folyton tanulnak is. Azt hiszem, legtöbbet tapasztalatból, így hát tőlünk is... — borváró —
