Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-01 / 124. szám
Hírmagyarázónk írja gozó nép születése. 21.20: Videoton. 21.30: Sportszemle. Megtévedt emberek tisztessége A szabálysértési kódex megjelenése előtt sok átlagember attól tartott, hogy a jövőben minden lépését árgus szemek kísérik, s minden parányi tévedéséért megbírságolják. A községi tanács vb-titkárok aggodalma szintén kettős volt. Egyfelől aggódtak, hogy a szabálysértési bírságolás szembefordítja őket választóikkal; ^ másfelől, hogy nem győzik' a * többletmunkát. A közember félelmét az élet bizonyította alaptalannak; a titkárét — legalábbis Tamásiban — a gyakorlat. A nyolcezres lélekszámú községben a múlt év utolsó negyedében mindössze tizennégy, az idén csupán hót embert kellett tanácsi hatáskörbe tartozó szabálysértés miatt felelősségre vonni. Túlzott megterhelést tehát nem okozott az új tevékenység a tanácsi vezetőnek. Az egyes esetek elbírálásánál értékes segítséget adott a szabálysértési bizottság két, soros tagja. A falu lakosságának becsületérzését dicséri, hogy az elkövetők cseppet sem kisebb szégyenkezéssel álltak a bizottság elé, mintha a bíróság előtt kellett volna felel- niök. Az emberek . többségégének szemében a törvénnyel történt nyílt összeütközésük lelepleződésének ténye már nevelő erővel hatott. Csak ezzel magyarázható, hogy a bizottság csak egyetlen egy esetben látta szükségesnek, hogy a megbírságolt nevét, szabálysértését és a birság összegét a hangos híradón át ismertesse. Állategészségügyi szabály- sértésről volt szó, hatszáz forintos bírságai. Sok? Kevés? Éppen megfelelő?... Nos, ezeknek a kérdéseknek mindegyik szabálysértési határozat elhangzása után megvitathatok lennének. A járási ügyészség törvényességi felügyeletének s jó tanácsainak köszönhetően lényegében helyes a határozatok zöme; ám a segítség ellenére elég kicsiny a bírságok összege. Esztendeje 79 forint volt az átlag, ez évben 200; —az országos átlag 3 20 körül mozog. A rendőrség szabálysértési előadói erélyesebbek, — igaz, hogy mellettük nem ül két segítő, akiket könnyebb meghatni, mint a jogszabály hivatásos alkalmazóját. Az említett 600 forintos bírság — például — ötödé a maximumnak, amit a törvény lehetővé tesz. Tamásiban közös társadalmi és rendőrségi eredmény, — ez utóbbi nem kis részben Papp Lajos rendőr tiszthelyettesnek köszönhető —, hogy verekedés, verekedésre kihívás miatt még senki sem került a szabálysértési bizottság elé. Két, más-más szempontból érdekes eset adódott a tamási szabálysértési gyakorlatban. Az egyik elkövetője idősebb nő volt; a temetőben idegen sírról tört le négy muskátli- bujtást, s elültette hozzátartozója sírján. A községi kertész szakértőként nyilatkozott az ügyben. „A bujtásnak forgalmi értéke nincs, — úgymond. — Kérik, adják...” A bizottság úgy foglalt állást, hogy nem az ' -ték miatt, de a temetőt illető tisztelet miatt nem megengedhető hogy valaki engedély nélkül bujtást törjön, virágot szakítson. Mindent összevetve 50 forintra bírságolta az elkövetőt. „A bíróságnak többnyire bűnözőkkel van dolga, nekünk alapjában véve becsületes, csak megtévedt emberekkel, — így látja Pelcz Mihály, a községi tanács vb-títkára. — Mi azt valljuk, hogy a törvénytiszteletre inkább sok jószóval és aránylag kis bírsággal, mintsem nagy pénzzel, de rideg beszéddel nevelhetjük őket.” *— borváró — Fiatalok! Nagy kereseti lehetőségek az építőiparban. v.v :.j rvr r/; ■ ■ Jelentkezzetek építőipari tanulóknak! Ács-állványozó, kőműves, tetőfedő vasbetonszerelő, vízszigetelő, bádogos, épületüvegező szakmában. Modem íanulószálláson biztosítunk otthonelhelyezést. Jelentkezés: Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat központi tanműhelyében Szekszárd, Tarcsay Vilmos utca. (8) PROGRAM Múzeumok: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig tart nyitva. A Babits Emlékház nyitva tartási ideje: hétfő kivételével mindennap 9—13 óráig. Könyvtárak: A megyei könyvtár hétfői nyitva tartási ideje: felnőtt kölcsönzés 13—19 óra. olvasóterem nyitva tartása: 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat: Ideológia és társadalmi tudományok 11—16 óra, szakreferens Pacsai László. Irodalomtudomány 11—16 óra szakreferens Miszlai Sarolta. Ifjúsági könyvtár mindennap 14— 18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőttek 13—18, ifjúságiaknak kölcsönzés 13—17 óráig. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19, ifjúságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 8—10, 13—17 óráig látogatható. Szekszárd, művelődési központ: Vasárnap ifjúsági diákklub. Hétfőn nők klubja. Babits ifjúsági klub: Vasárnap 18 órától táncos klubfoglalkozás. Paks: Vasárnap délelőtt 10-től a művelődési központban ökölvívómérkőzés. Tamási: Vasárnap ifjúsági klub, a művelődési központban. Hétfőn mezőgazdasági szakemberek klubja. Bonyhád: Vasárnap szövetkezeti klub és ifjúsági klub a művelődési központban 18 órától. Dombóvár: A művelődési közMOZI Bonyhád: Vigyázat, hekus! (Francia film). Dombóvár: Kleopátra I—n. (Amerikai film). Dunaföldvár: A kémek randevúja. (NDK film). Paks: A Pál utcai fiúk. (Magyar-amerikai film). Szekszárd: Az örökös. (Magyar film). Tamási: Tiltott terület. (Magyar film). Tolna: Chaplin-kavalkád. (Amerikai film). VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ ÉdesanyanyelVünk Lőrincze Lajos- műsora. 8.15: Június—köny- nyűzene. 9.00: Francia kamaramuzsika. 9.20: A BM Duna Művészegyüttes népi zenekara játszik. 9.45: írók fóruma. 10.05: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. 10.15: Hajósinas kerestetik. 11.20: Hangverseny Mozart operáiból. Közben: kb. 12.10: Jegyzet. Kb. 12.55: Külföldi tudósítónk levele. 13.05: Az elmúlt hónap slágerei. 13.40: Rádiólexikon. 14.09: A Rádió Lemezalbuma. 15.43: Uj jazzfelvéte- leinkből. 16.00: Könyvsátor II. 18.00: Faluról — falunak — muzsikával. 19.10: Könyvszemle. 19.20: Slágerstaféfa. 20.05: Az Isten -háta mögött. Móricz Zsig- mond regényének rádióváltozata. 21.07: A királyné csipkekendője. Részletek Sträuss operettjéből. 21.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának új felvételeiből. 22.10: Sporthírek és totóeredmények. 22.15: Kamarazene. 23.03: Walt Whit- mann költő születésének 150. évfordulóján. 23.18: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. Chopin-noktürnök. PETŐFI RADIO 9.00: Miska bácsi lemezesládája. 9.29: Szívesen hallgattuk. Kézenfogva. Rádiójáték. 10.30: Vasárnapi koktél. Komjáthy György tánczeneműsora. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.47: A meg nem született leány. Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.01: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 15.45: Lánglakodalom. Versek. 16.05: Ritmusturmix. 16.30: Bölcs Salamon kerestetik. 17.00: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 17.30: Tudósaink arcképcsarnoka. 17.45: Bach: H-moll szonáta. 18.05: Tra- viata. Részlet Verdi operájából. 18.35: A Rádiószínház Hangmúzeumából. A két csacsi. Rádió - játék. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Bartók-estje. 20.35: Jegyzet. 21.30: Külföldi kulturális híradó. 21.50: Impromptu. A Belga Rádió műsora. 22.35: Verbunkosok, néndalok. 23.10: Manón Lescaut. Részletek Puccini operájából. URH 16.05: Csak fiataloknak? Komjáthy György tánczeneműsora. (Ism). 17.35: Hanglemezparádé. 18.05: Sándor Judit dalestje. Közben: 18.40: Mi a szocioling- visztika? 19.30: A Tomsits-együt- tes játszik. 20.00: Franco Corelli operafelvételeiből. 20.50: Orgonaművek. 21.16: Angyal az ablakban. Komédia. (Ism). 21.40: Fri- csay Ferenc lemezeiből. pontban vasárnap ifjúsági klub. Hétfőn filmszakkör, zenetan- folyam, növendékhangverseny. Hőgyész: Vasárnap táncos klubdélután. Hétfőn az Expressz- zenekarnak és szólistáinak műsora. ORI-rendezvény. Simontornya: Hétfőn balesetvédelmi előadás. Dalmand: Vasárnap 16 és 20 órától Férjhez adom a mamát címmel tartanak filmelőadást. Hétfőn ugyanezt Tüskepusztán vetítik. Szakály: Vasárnap a moziban Fantomas a Scotland Yard ellen. Bölcske; Vasárnap táncmulatság a művelődési házban. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják). Orvosi ügyelet: Szekszárdon, a Hunyadi utca 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—972. Dombóváron: dr. Lukács László Dombóvár, Jókai út 12. Telefon: 12—41 tart ügyeletet. Rendel: szombaton délután 5—6-ig, vasárnap délelőtt 10—12-ig a központi orvosi rendelőben, utána a lakásán található. Bonyhádon: ügyeletes körzeti orvos május 31-én déli 12 órától június 2-án reggel 8 óráig dr. Torondy József körzeti orvos Bonyhád, Perc2el Mór u. 9. Telefon: 250. Ügyeletes körzeti orvos a bányavidéken: Nagymányok, Váralja, Máza, Győré községekben dr. No- taisz Sándor körzeti orvos (Nagy- mányok) tart ügyeletet május 31- én déli 12 órától június 2-án reggel nyolc óráig. Ügyeletes körzeti orvos az összevont körzetekben: (Zomba, Kéty, Hőgyész) május 31-én 11 órától június 2-án reggel 7 óráig dr. Gyulai László Hőgyész. Telefon: 30. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Bertha Béla Szekszárd, Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 146— 49. Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, öcsény, Sióagárd és Szálka községekre is. Ugyeletet tart még az állatkórház szak- állatorvosa. Pedagógusnapi köszöntő 10.00: Kukkantó 11.45: Csak gyerekeknek! 14.53: Harmadszor is a tejről 15.25: Turpi úrfi 9. Utazás Haway-ba (Ism.) 15.55: Nótaszó 16.25: A költészet percei. Walt Whitman emlékműsor 16.35: Haladás 17.15: A világ térképe előtt 17.25: Telesport. BKV Előre—Videoton NB l/B bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.20: Esti mese 19.30: Vidocq. Francia kisjátékfilmsorozat 9. „Szelid anyóka” fogadó 20.00: Tv-híradó 20.20: Naphosszat a fákon. Tv-játék (16 éven felülieknek.) 21.20: Tom Jones ßhow 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 9.30: Népi muzsika. 10.00: Földművelőknek. 10.50: Gyere, nőjünk. 11.35: Daktari. 14.30: Giro d’Itália kerékpár- verseny. 16.30: Szervusztok, hogy vagytok, mit csináltok? 18.00: Dokumentumfilm. 18.15: A kés. Jugoszláv játékfilm. 20.35: A dolOSZTRAK tv 16.30: Bábfilm kicsinyeknek. 16.35: Ifjúsági műsor 11 éves kortól, 16.í>o: Kontakt. 17.10: uut- sider. (6. rész). 17.35: Kank. (7. rész). 18.25; Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Tv-abiak. 19.00: Tv- híradó. 19.30: SportníreK.. 20.15; Emília Galotti. Szoroorújaték. 22.05«; Tv-híradó. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15; Kedvelt régi melódiák. 9.10: Ki tanul tovább? Riport. 9.25: A hét előadóművésze: Dorati AntaL 10.05: Tanácsköztársasági Művészeti Szemle. 10.35: A Philharmonia-zenekar lemezeiből. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Suha Balogh József népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. (Ism). 14.05: Phil Ochs saját dalaiból énekel. 14.15: Lisa della Casa Mozart-áriákat énekel. 14.40: Nem feledjük azt a nyarat. 15.10: Harsan a kürtszó. 15.48: A Rádiószínház bemutatója. Mateh mester élete és halála. 17.20; Lemezmúzeum. Bartók Béla zongorázik. 17.46: A francia politika és a forradalmi Magyarország. IV. rész. 18.00: Húszas stúdió. 19.35: A Rádió Kabarészínháza. 20.45: Melis György nótákat énekel. 21.03: Házi muzsika. 22.20: Bemutatjuk a Magyar Hanglemez - gyártó Vállalat új felvételét. 22.42: A kor embere. 22.57: Verbunkosok, népdalok. 23.40: Katja Popova és Zurab Andzsaparidze énekel. PETŐFI RÁDIÖ 8.05: Kamarazene. 8.45: Népművészek a mikrofon előtt. (Ism). 9.00: Ezeregy délelőtt. 11.44: Az ismeretlen Budapest. 11.59: Puccini : A köpeny. Egyfelvonásos opera. 13.05; Munka és szenvedély. 13.20: Mozart: Esz-dur hegedűverseny. 14.00: Ez is, az is — kettőtől hatig. 18.10: Közkívánatra! 19.40: Ünnepi Könyvhét — 1969. 20.25: Uj könyvek. (Ism). 20.28: Bartók: II. szvit. 21.01: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 21.40: A históriák forrásánál. 22.00: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. 22.50: Az innsbrucki Vogelweide- kórus műsorából. 23.10: A hét előadóművésze: Doráti Antal. (Ism). 23.45: Táncdalok. URH 18.10: Tánczenei koktél. (Ism). 18.55: Wagner művészi pályája. V. rész. 19.55: Kamarazene. 20.36: Darvas Gábor: Aranymetszés. 20.49: Halhatatlan szerelmesek. (Ism). 21.20: Részlet az 1968. évi Varsói Jazzfesztivál műsorából. I. rész. 22.00: Az I Muslci di Róma kamarazenekar Bach-lemezei- ből. JUGOSZLÁV TV 15.40: Giro dTtalia kerékpár- verseny. 17.15: Kulturális panoráma magyar nyelven. 17.45: Nagy meséldécske. 18.00: Kis világ. 18.20: Tudomány. 18.50: Vonó ritmusban. 19.20: Tv-posta. 20.35: Jim bácsi, meg Bili bácsi. Tv- dráma. 21.35: Komoly zene. 22.051 Gyermeki alkotóképesség. OSZTRÁK TV 18.00: Zöld világ. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.50: Valéria és kalandjai. (10. rész). 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 21.15: Postafiók 7000. 21.25: Hétfői telesport. 22.25: Tv-híradó. 22.35: Show-ablak. Sanzonok, slágerek. Á rádió és a televízió műsora UTCAI ÁRUS Foto: Tóth Iván TELEVÍZIÓ 9.03: Zebra 9.20: Jelige: „ötesztendős az Iskola-televízió" 9.30; (Kallus László rajzai