Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
Vészi Endre: Szökési Az apai nagybácsi, akihez most Tóni bekopogtat, nyugdíjas bőrmunkás és ellentétben a legtöbb öregemberrel, kevés- szavú, magányos jellem. Sárga, telepi házban lakik, de erre most új városnegyed épül, s a tervrajzon ezt is lebontásra ítélték. Ha erre sor kerül, majd beköltöztetik az öreget a megépült új házak egyikébe. Még két nap hiányzik a hús- véthoz. Tóni, alighogy letette holmiját, elindul kereszt-kasul a városban, hogy különféle mozikba jegyet vásároljon. így szokta mindig, amikor Pestre jön: négy-öt moziba. Az öreg sosem tart vele. Naphosszat az ablak előtt ül, olcsó szivarját szívja, miközben az új épületek lassan bekerítik. Retteg attól a pillanattól, amikor itt kell hagynia a megvénült lakást, melynek minden rovátkájába belevette magát a múlt pora, akár a lepárlódott só. A második napon, az ebédnél, megkérdi az öreg: — Aztán csönd van otthon? Még sosem kérdezte ezt. Legtöbbször a személyesség hiányzik szavaiból. Az összecsukható vaságy, amin Tóni alszik, kegyetlenül gödrös, de a fiatal szervezet alvást kíván. Éjféltájt felriad: semmi, csend. Az öreg még mindig az ablaknál ül. Göndör, hideg füst bodorodik a feje körül. — Szép volt a mozi? — szólal meg váratlanul, mint aki tudja, a fiú nem alszik, szólhat hozzá. — Apád, legényember korában, sokat hált ezen a vaságyon — mondja hosszú csend után. Ezek a nagy hallgatások évszakokra osztják fel az együttlétet. Mintha egymást követné tél, tavasz, nyár, ősz. Tóni most magára gondol. Zsebében a friss segédlevél. Még ünnep előtti nap sorra- vesz néhány gyárat. Nem akar visszamenni, itt marad Pesten. Az öreg biztosan adna neki helyet, a vaságyat is ki lehet cserélni. Ünnep napján jönnek a szomszédok, főtt sonkát, tojást, süteményt tesznek le az asztalra. Vacsora után az öreg nem vonul vissza szivarfüstje mögé, szokatlanul bőbeszédű. Nem is érthető a váratlan hangütés. — Apádnak mindig büdös volt a munka, de megjátszotta magát. Ez nem igaz, tiltakozik magában a fiú, hiszen előtte áll az örökké nyugtalan ember. Látja őt lámpafényben szónokolni, homlokig szénporosan, kokszhegyek között. — Átvert az mindig mindenkit — folytatja konokul az öreg — nincs abban kitartás. Valami hiányzik belőle. Ha égett a ház, mindig ide jött, erre a vaságyra. Miért mondja ezt neki? Mintha valaki belevágna az arcába. Haragszik az öregre. Nem, nem marad itthon, elmegy kószálni. A Körúton autók, emberek, villamosok úsznak az ezüstkék estében. Egy fénycső merőlegesen és izzóan a sötétségbe fúródik, mint egy óriás hőmérő. Elvarázsolt világ, váratlanul előbukkanó jelenségekkel. És íme, előtte megint ott siet apja, az alacsony, sovány férfi, kibomló hajfürtjeivel. Mint aki égő házból menekül. És valahol ott úszik a vaságy. Meggyorsítja lépteit, éhséget érez. Egy büfében zajos embe- •ek közé fúrja magát, s papír- zű virslit eszik. Az apa elhint. Megint oldódik valami. kísérlet A fiú egyszerre társai közt érzi magát, a falkában, amint félmeztelenül rohannak a Du- na-parton. Szeretné harsogóan felnevetni, eszébe jut a kajak. Még júliusban történt, hogy fölfordult vele, de hát most kinek beszéljen erről? A kajak a gyári sportegyesületé. ' A mélység magához akarta szippantani, akárhogy is, de visz- sza kellett szerezni, mert ötezer forintba kerül és egész életében törleszthetné. Az ilyesmit levonják szigorúan, ö maga is kimerült a kapkodásban, az izmaiban, és a gyomra táján görcsöt érzett. Teljes nyíltsággal tűzött a nap, a folyó domború volt, mint egy pontosan csiszolt lencse, a csárda teraszán megvillant a pincér fehér kabátja, a tányércsörgés is idehallatszott és őt meg a kajakot a halál fenyegette. S ez olyan ellentétes volt, hogy a lefelé húzó áramlásban is nevetni kellett volna. Az ünnepet követő estén megint szemben ülnek egymással: az öreg és a fiú. — Holnap utazol? — Kidob? Az öreg vállat vont. Megint hosszú csend. Fülében ott trappol a falka. Nedves földillatot érez. Gödröket ásnak, pontosan kijelölt rendbe : itt lesz a park. A város tüdeje. Beszippantja a füstöt és kileheli az oxigént. Fenyők, nyárfák, platánok. Az öreg finoman ráncolt, vékony arcbőrén megrándult egy erecske. — Csak azért kérdezem, hogy mikor utazol, mert lejár a szabadságod. — Itt maradok Pesten. Van munkám — határozza el magát Tóni. Az öreg mintha nem hallaná, legalábbis nem válaszol. Nincs folytatás. 'Hajnalban csomagol a fiú. Nem tudja szó nélkül megállni. — Azt a vaságyat máshol is megtalálom — ereszti szavait az öreg hátának. — Azt igen — az öreg lassan feléje fordul. — Vagy ha úgy akarod — mutat a vaságyra, — aludjatok benne ketten, osztozkodjatok rajta. Te, meg az apád. Mert biztos, hogy ő is szökni akar. Mikor legutóbb itt járt, már a szállás érdekelte. Szedi a betyárbútort, mert megint ég a ház. Űnja az asz- szonyt, a várost, a családot. Abban a városban ő is benne van, a házakban, mindenben — ezt írta nekem egyszer. Sose bírtam a nagy szavakat. Benne vagy, gondoltam, egészen addig, amíg benne vagy. A,z ajtóban megveregeti a fiú karját. — Karácsonyra feljössz? Ha élek még akkor. A csendes kérdés mögött trappol a falka. Az orrában az otthoni mozi sűrű emberszagát érzi. Sötétben ér haza, a köd súlyos, mint egy télikabát. De tudja minden háznak, minden üzletnek a helyét. Majdnem mindenki az ismerőse. Tízezer embernek köszön, kétezerrel tegeződik. S a megmentett kajak ott alszik a csónakházban, mint valami személyes ismerős. Édesanyja fogadja. Szorosan a fiú mellé áll. — Apád délután fölment Pestre. Megint rájött a nyavalya. — Nem baj. Én itthon vagyok. Nekilát, hogy kicsomagolja a ! őröndjét. Puha kis talpak csosszannak a padlón, beléptek öccsei. Bárány Tamás: Prémium A füst, mint értekezletek elején általában, vékony, áttetsző «síkokban úszott a hosszú, zöld asztal fölött. Az igazgató rendezgette az előtte fekvő dosszié papírjait, majd körülnézett, s ettől a pillantástól olyan csend lett, mint jelentékenyebb büntetőpereknél, az ítélethozatal előtt. — Az értekezletet megnyitom — mondta és • halkan kö- hintett. Üdvözlöm a kedves kartársakat. Mai megbeszélésünk tárgya a Veder utca három számú ház építkezése. Finom, nem túl lelkes, de érdeklődő taps csattant. — Kedves kartársak — folytatta az igazgató —, először történik vállalatunk életében, hogy a tervező és a kivitelező vállalat együttesen ünnepli a siker«, eredményekben gazdag munkát, amelynek jutalmát most, a ház átadása után, a végzett munka arányában, igazságosan felosztjuk. A taps, amely szavai nyomán felzúgott, most már lényegesen lelkesebb volt, mint az imént. A próféták szavát hallgatják így a megigazulni vágyó lelkek, ahogy most minden tekintet az igazgató száját figyelte. Folytatta: — Felkérem Paposlaky főmérnököt, ismertesse a határozatot. — Az igazgató előtt megszólalt a telefon, felemelte. — Hallo ... igen. Ugyan! Értem . . . Majd később, kedvesem, ne zavarjanak! Bizalmas értekezlet! — Letette a telefont, udvariasan intett. — Nos, tehát: halljuk Paposlaky kollégát! A főmérnök felállt, kis papírlapot emelt rövidlátó szeméhez, onnét olvasta: — A Veder utca három számú házzal kapcsolatos premizálás. — Halljuk, halljuk! — Az épület távlati tervének kidolgozásáért, valamint a városképbe való beillesztés eszmei, esztétikai és pszichológiai tervének kimunkálásáért Dobsa főmérnöknek, az Építéstudományi Iroda munkatársának, háromezer forint. Halk, udvariassági taps. — A távlati kimunkálás közeli bemunkálása, részletrajzok tusozása, gyakori radír- használattal, Geller főosztály- vezető mérnök munkája, szintén az Építéstudományi Irodától, kétezer-hatszáz forint Taps. — Az épület szakipari, valamint belső szerelőmunkáinak külső bevitelezése s ugyanakkor belső kivitelezése: Koráll osztályvezető, Építéstudományi Iroda, kétezer-kétszáz forint. A gyöngéd taps még el sem ült, amikor kinyílt az ajtó, s egy feldúlt arcú nő lépett be a tárgyalóterembe. Az igazgatóhoz hajolt: — Talabér elvtárs. az Ingatlankezelőtől vannak itt... Az igazgató felnézett rá, arcán a rosszallás fanyar redői. — Értekezem, Aranka! — A Veder utca háromból is vannak itt... Az igazgató türelmetlenül intett. — Dolgom van! Paposlaky kartárs, kérlek, folytasd! Aranka az igazgató füléhez hajolt, súgott valamit. A férfi bólintott ségi kötbérigényt! Ilyenekkel most ne zaklassanak! Aranka kiment; a főmérnök alig várta, hogy becsukódjék mögötte az ajtó. — Most rátérnék kivitelező vállalatunk dolgozóinak prémiumaira. Az épület kivitelezésének megszervezéséért, valamint a munkák kiváló lebonyolításáért Gondos főmérnök, főépítósvezetőnek háromezer forint Vad, lelkes taps. — A központi fűtési berendezés kiváló megtervezéséért, valamint kivitelezésének el— A legfölső emelet inog! Azonnal intézkedni! — A Veder utca hármas számú ház építkezésének statikai számításaiért — hangzott a főmérnök nyugodt hangja. — lenőrzéséért Lepényi csoport- vezető mérnöknek kettőezerkétszáz forint. Az ajtót most feltépték kívül, s szinte az értekezlet lába elé zuhant Aranka. — Reped az oromfal a Veder utca háromban, igazgató úr! Talabér ráemelte rezzenéstelen pillantását. — Fantasztikus! — Ujját szájára tette, jeléül, hogy itt most fontosabb dolgokról van szó, s szemével intett Paposlaky főmérnök felé, aki már folytatta is: — A panelfödémek illesztéséért és szereléséért, Gerinczes főmérnöknek kettőezer-hatszáz forint. Aranka elhaló hangja alig hallatszott a most felzúduló tapsban: — De igazgató úr!... — § a kezét tördelte. Kint már ölik egymást. — Nyugi, Aranka! Mindjárt végzünk! — A belső munkák ellenőrzéséért — folytatta Paposlaky — Paposlaky főmérnöknek háromezer-hatszáz forint. A taps, amely kitört, leírhatatlan. Alig hallották, ahogy az ajtó most megint kivágódott; csak a «hörgésre figyeltek oda. Egy lakó támolygott be, vér- benforgó szemmel, a Veder utca háromból. Kontra csoportvezető mérnöknek ezerötszáz forint. — A kazán... — hörögte a lakó — szétment a kazán, azzal kezdődött! Az igazgató érdeklődő pillantást vetett rá. — Próbafűtés? — kérdezte barátságosan. — A legelső próbafűtés! Addig nem volt semmi baj! Ma délután befűtöttünk és félóra múlva inogni kezdett a ház! Egy másik lakó zuhant be most az ajtón. — A földszintig leomlott a jobbszárny! — üvöltötte rekedten. Az első lakó rámeredt. — Őrület! A jobbszárnyon lakom! Az igazgató kissé feszélye- zetten körülnézett. — Kedves kartársak, az értekezletet bezárom. Aranka, kedves, szóljon le a kocsimért, mégis csak illik kimenni a helyszíni szemlére. Bár. ez tulajdonképpen az Ingatlankezelő gondja, hiszen az épületet átvették... A társaság felállt, cihelődött, a vendégek az Építéstudományi Irodától aziránt érdeklődtek, nyitva-e még ilyenkor a "állalati pénztár. Az ajtón kilépve, Kontra csoportvezető odafordult Dobsa főmérnökhöz. Gyors pillantást vetett az igazgatóra, s hangját lehalkította. — Fantasztikus, te kérlek, az öreg hogy' pikkel rám! Csak azt tudnám, miért kapott Lepényi hétsz ázzál többet, amikor a statikai számításokat én csináltam ! ? — Majd bejelentik a minőLOVÁSZ PÁL: Menetelés Lépek, járok, menetelek: egy, kettő! egy, kettő! Áthágok fényen, árnyon, percen, napokon, jövőben szegényszem. múltban gazdagodom: egy, kettő! egy, kettő! Állnék hosszan szivárványt nézni: nem lehet, fölöttem gyors kéz dobolja az ütemet: egy, kettő! egy, kettő! így leszek álomba ájult, váltott katona, nem hajt, csak ringat már a parancs dallama: egy, kettő... egy, kettő... DEMÉNY OTTÓ: Ballada Anyám, kis vakmerő parasztlány, aranyat hordott kosarában. Zebegény s Nagymaros között ballagott vele át az erdőn, Azt mondta, nem félt sohasem s nem is bántotta soha senki. De ennek több mint ötven éve, s bizony, ma már mesének hangzik. Kartonruhás, vakmerő csitri, április végén már mezítláb vitte a gazda aranyát Zebegény s Nagymaros között. Kétoldalt kankalin virágzott, fönn sárgán ragyogott a nap. IHÁSZ—KOVÁCS ÉVA: Meteorológia Esztergagépek zümmögését utánozza a megélénkülő északi szél: a szeszélyes idő tovább tart. Változó felhőzet: állandó kegyetlenség! Szórványos eső: szívszaggatő ü’-ökös sírás, köd a szemekben, mérges pára a nycldeklőkben. Jöhetne már az enyheség, süthetne a Nap: a holdújévi tüntetés után a híres An Quang pagoda előtt az anyákkal együtt menetelő gyerekek is letörölnék a könnyüket. Ihatóbb volna a kutakban a víz.
