Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
A Sinai hegyen... Rendezetlen gondolatok egy szociográfia olvasásakor H em a bibilia Sinai hegyről lesz szó. A simon- lurnyairói, ameiyneK hivatalos neve Székelyi út, de az emberek Sinai hegynek nevezik. Sokan iárnak arrafelé, látják a földbe vájt lakásokat, találkoznak lakóikkal, de róluk keveset tudnak, vagy amit tudnak, azt is rosszul. Vannak akik legyintenek: „Azokról még beszelni sem érdemes!” Olvasom a vaskos, géppel írt, szépen bekötött könyvet, amelynek címe: „A Székelyi úton. Szociológiai felmérés a barlanglakásokban. Készítették: A simontornyai Vak Bottyán Gimnázium Történelmi Szakkörének tagjai: Busbach Zsuzsanna, Kneisz Katalin, Szántó Zsuzsa, Szilágyi Anikó, Vinczellér Aranka, Somogyi Judit, Fábián Mária, Selmeczy Iván közgazdász és Soóky Árpád tanár vezetésével.” Véletlenül bukkantak ezek a rendezett családi körülmények között élő tizenévesek erre az utcára. Egy szabad köményes tűzhely megtekintésére indultak. Meg is nézték, csodálkoztak és nem akaród- zatt nekik viszamenni az iskolába. „Menjünk tovább, menjünk tovább!” És ekkor fedezték fel a si- m on tornyai Sinai hegyet, látták meg az ablak nélküli barlanglakásokat. Félmeztelen cigánygyerekek kiabáltak feléjük trágár szavakat, az egyik lakás élőt cigányasszony szoptatta gyermekét. Olvasom a sorokat és magam előtt látom a meghökkent tizenéveseket, akik otthon talán leintették apjukat, anyjukat: „Hagyd már a dumát kívülről tudom a nyomorúságotokat,” és akik most, ebben a pillanatban szemtől- szemben állnak a múlt egy kis darabkájával — a tíz barlanglakással. Nézik, nézik — és ami eddig csak duma volt számukra — valósággá válik. Befészkelődik agyukba a gondolat: meg kell ismernünk ezeket az embereket! A földrajzos pontosan leírja a területet: „Hosszabb idő óta állandó kocsizás révén kialakított löszmélyút. A lösz tulajdonságainál fogva porlódik, kopik, a víz és a szél hatására elmálik... Ez a szálbaálló meredek lejtő alkalmas barlanglakások készítésére...” Precíz leírás. Ezek az emberek az út szélére szorultak, szálbaálló löszfalak zárják el előlük a kilátást és csak azok látják őket, akik a löszfalak között döcögnek lovas kocsin, gyalog, vagy pótkocsis vontatón ülve. Zárt világ ez, ahonnan nehezen lehet kilátni a községre, amelynek ötezer lakosa van, ahol az össznépes- ségnek csupán tíz százaléka él kimondottan mezőgazdaságból, a többiek az iparban dolgoznak és sok közülük a kétlaki. És nehéz belátni a tíz család életébe is. A diákok sorra kopogtak be a „lakásokba”, amelyeknek még mindig ára van. ötszáztól ezerötszázig terjed a skála. Egyre inkább szűkül az árolló, és egyszer, egyszer majd teljesen összecsukódik, és akkor erre a dokumentumra is azt mondják majd a most még gimnazisták gyerekei: „Duma...” De jó lenne, ha már itt tartanánk! Egyelőre csak ott tartunk, hogy a háború után harminc —negyven lakott barlang volt, ma pedig tíz van. „A vizsgálatba mind a tíz családot bevontuk, így ezen a területen „teljeskörű felmérést” folytattunk. Ugyanis ez a tíz család lakásviszonyával sajátos helyet foglal el a falu struktúrájában. Első látásra egy teljesen azonos vonás van közöttük: lakásuk földbe vájt barlang. Ehhez hasonlót sem a faluban, sem a környékbeli falvakban már nem találhatunk.’’ M ég mindig kint vannak, körüljárják a témát, mint macska a foró kását és kíváncsian várom: mikor lépnek át a küszöbön, amely nemcsak a lakás, hanem két világ küszöbe is. Hirtelen, minden teketória nélkül belépnek a múltba, hogy onnan üzenetet hozzanak a mának. ők nem írták le az arcot, de én látom, mert gyermekkoromban én is láttam a barlanglakok arcát, akiket mi irigyeltünk, mert nekik legalább önálló lakásuk volt, nem kellett öt-hat napot dolgoz- niok csak azért minden hónapban, hogy fedél legyen felettük. Igaz, betegesek voltak, ők kínáltak meg egyszer csigapörkölttel, egyiküket láttam, amint teknősbékát nyúzott és állítólag megették az ürgét is. És egy ilyen barlang- lakásban láttam először haldokló embert. Egy tüdőbajos kőbányászt, akinek ágyát öt gyerek állta körül és akik közül ma már egy sem él. Pedig nem lennének ma sem idősek. De kik laknak most a barlanglakásokban ? — Itt születtem Simontor- nyán 1903-ban, a napot és a hónapot már nem tudom. Édesapánk jómódú gazda volt. aztán tönkrementünk, öten voltunk testvérek... Édesapánk hármunkat menhelybe adott... Iskolába nem járattak. .. Gyalog visszajöttem Si- montornyára... Férjem aztán meghalt, még a háború előtt. ... Egy fiúnk és egy lányunk született. Menhelybe kellett adnunk őket. .. Ezt a putrit ötszáz forintért vettem... Ő az első számú megkérdezett és utána jöttek a többiek. Ki, miért került ide? Az okokat a tizenévesek táblázatban rögzítették. Tágra nyílt szemekkel csodálkoznak rá, erre a múltból itt maradt, egyre fogyó kis szigetre, amelynek partjait a társadalmi haladás hullámai mossák és ezáltal lesz egyre kisebb. Az ott élők egy része még kapaszkodik, más része menekülni szeretne. Van, aki az italban keresi a menedéket, van, aki Isten kedvéért megtanul olvasni, de csak az énekes-, és a prédikációs könyvből. Dolgoznak, imádkoznak. Isznak, esznek és élnek. Heten a bőrgyárban segédmunkások, mert idáig futotta tudásukból. Sorsuk alakulásáért a társadalmat, a körülményeket (a tanácsot, meg mindenkit) okolják. Leveleket irkáinak az ország, a megye vezetőinek, és közben élik a maguk életét. Hallgatják a telepes rádió tánczene műsorát, a válaszolunk hallgatóinknak-adást, amitől lehetséges, hogy azt várják: az ő kérdésükre is kapnak egyszer választ. Nem a gazdasági helyzetükkel, a jövedelmükkel, a családi pótlékkal van baj, hanem az életfelfogásukkal. „Környezettanulmány. Készült 1968. áprilisában Si- mintornyán, az A. TU. r. sz. nyomtatványon. A nyilvántar- tásbavétel indoklása és a családi, környezeti viszonyok részletes leírása: Pineelakásban lakik az anya öt gyermekével. A nagyfiú keresetéből élnek. Az anya csak pár hónapja dolgozik. Lakásuk egyetlen helyiség. Piszkos, és nagyon rendetlen. A gyerekeknek sem rendes ruházata, sem ellátása nincs. A tanuló az iskolába rendszeresen jár, nem hiányzik. Tankönyvei, füzetei nincsenek. Korához képest fejletlen. A tanulásban gyenge.” Az egyik tizenéves elmegy az órára. Ellenőrizni szeretné, hogy viselkedik ez a gyerek a közösségben, az iskolában. „Az iskolában is ugyanúgy nem figyel, mint otthon... Rendetlen, figyelmetlen kislány. Ceruzái, füzetei nincsenek, ami van, rendetlen. Az olvasást nem tudja folytatni, nagy szüneteket tart olvasás közben. Szavakat összecserél... Rettenetes makacs... öra alatt leborul a padra, énekelget... Tízórait nem visz, reggelit sem eszik, társaitól sem fogadja el az ételt...” Tizenkilenc gyerek él itt! — hallom, amint felkiáltanak a tizenéves szociológusok és mindjárt kérdeznek is: — Hány kerülhet ide vissza felnőttként, mert nem tud ennél több lenni ? Egyszerű kérdés ez, mégis bonyolult. Az iskola, a közösség hathat rájuk, de a meghatározó mégis az otthon. Az az életszemlélet, amit már csecsemőkorukban magukba szívtak. Amit látnak és hallanak otthon. Ilyen útravalóval messze nem juthatnak. „Népújság, XIX. évfolyam, 65. szám. Szerda, 1969. március 19. MAJDNEM ÖLT... Simontornyán történt. „...A vádlott Farkas György, 28 éves, nem ír, nem olvas. Nőtlen. Büntetlen, katona nem volt... Dr. F. L. főorvos véleménye szerint a vádlott csekély mértékben szellemi fogyatékos, de cselekménye tárcsalád forrás Összjövedelem egy főre jutó Jövedelem Ft/fcó Ft/hó а. nyugdíj termény eladás 3. mimkásb ér 4. munkás bér 5. munkásbér б. munkásbér 7. munkásbór 8. segély 9. munkásbér szülési segély 10. munkás bér És kik akarnak elköltözni. Hárman nem. A három egyedülálló. Nekik már mindegy. Náluk a döntő szempont a megszokás, a beletörődés... a törvényenkívüliség... A többi család határozott igennel válaszolt. Kettő gyűjti is a pénzt, hogy innen kikerülhessen, a többi csak el akar menni innen. Egyszer, majd valahogyan. Az egy főre jutó jövedelem igen tarka: 150 forinttól egészen 1400 forintig terjed. — Havi jövedelmünk jelenleg 3000 forint. Mi az egész pénzt elköltjük tulajdonképpen élelemre, majd minden nap húst eszünk, s a gyerekeknek is mindent megadunk. (Ezt egy négytagú családban mondták, ahol a szülőkön kívül egy tízéves és egy nyolchónapos gyermek van). A jövedelem nagy része élelemre kell. A tizenévesek statisztikát állítottak össze: ki, mennyit költ élelemre, de ezek nem tekinthetők pontosaknak, mert csak „fejből” mondták, kinek mi jutott az eszébe. Hogy mindent megadnak-e a gyermekeknek — azt a kérdést sem hagyták nyitva a lelkes lányok. Közvetlen karácsony után felkeresték a családokat. „A tíz család közül háromnál láttunk karácsonyfát, a többinél... a többinél jóformán semmit sem láttunk, legfeljebb mesét hallottunk a szaloncukorról, s azokról a babákról, amelyeket ők nem kaptak meg...” Járták a barlanglakásokat, ismerkedtek az emberekkel, egyre többet láttak, egyre jobban megismerték a valót. „Beléptünk a füstös, sötét szobába. Pillanatnyi halálos 650 650 700 700 4300 1400 2800 400 1200 600 3000 300 1400 250 300 150 2800 700 1800 600 csönd. A szoba különböző sarkain, helyein elhelyezkedő gyermekek tágra nyílt szemekkel bámultak ránk. Kellemetlen volt a csend, én törtem meg végül is: — Anyukátok nincs itthon? Az első osztályos Ilonka találta fel magát először. Némi bizonytalansággal a hangjában mutatott az ágy felé: — Ott fekszik. Körülnéztünk. Egy élettelennek tűnő testet láttunk a mocskos csipketerítőn... Teste hirtelen megrándult, oldalra fordította a fejét, szinte elviselhetetlen alkoholszag csapott meg. Félrecsúszott kendője alól kócos hajfürtök lógtak ki. Furcsa, fül számára kellemetlen hangokat, hörgéseket hallatott, majd egyre csak ezt mondogatta: — Jaj, aranyoskám! Én annyira szégyenlem magam!” Ez az a kép amelyre, ha nem látják a tizenévesek, azt mondják: ilyen nem volt, ilyen csak az idősebbek meséjében van. És most a saját szemükkel látják: nemcsak volt, de még mindig van. Pedig mennyit tettünk már azért, hogy ne legyen! E gyre bővül a kép. Látnak viszonylag rendes lakásokat, rendes ágyneműben alvókat, a 4— 6 méter hosszú és 2—3 méter széles barlangokban, amelyekben petróleumlámpa világít, ha világít, amelyekhez kamra is van, és látják a tíz csaláí egyetlen, közös árnyék- székét, amelynek zsákból készült ajtaját a szél mozgatja. J I tin meghökkenteni aka- ' run k! Adatainkat sokáig gyűjtöttük hrosz- szú ideig fogialkoztunk ezekkel az emberekkel, beszélgettünk velük, s ahol lehetett segíteni is Igyekeztünk. Tanultunk biológiai determinizmusról és naturalizmusról, hallottunk a népi Írók falkutatásairól, olvastuk Illyést és Nagy Lajost. . . A7.- tán összeültünk, Összetettük mindazt, amit összegyűjtöttünk. Az adatokat! A benyomásokat. Ott így élnek! De nem mondhatják József Attilával együtt: . . Itt élünk mi..Nem mondhatják, mert csak élnek, jobb szó talán; vegetálnak, s mert bár vannak vágyaik, vannak céljaik — de tenni, tenni nem tesznek semmit! Akaratra és tettre kellene nevelni az embereket!” — részlet a szociogsadalmi veszélyességének felismerésére lényegileg képes... ...Árgyelán Julianna azt követelte, hogy Farkas menjen borért, s ebből a fiatalember máris arra következtetett, hogy asszonya régi élettársához akar visszatérni...” Mindössze egy család van olyan, amelyik törvényes házasságot kötött. A többi élettársi viszohyban él. Idézek: „Ezeket a családi viszonyokat már az első utunk alkalmával megismertük. De megismertük és hallottuk azt is — a megkérdezettektől, a védőnőtől és a körzeti orvostól —, hogy a gyerekeknek az apjuk ki volt. Naturalista rémtörténet? Aligha! 6. sz. megkérdezett: ... első négy gyermekének más-más apja van, a később született két ikerpár ugyanattól az apától van. 4. sz. megkérdezett: 3 éves kislányának apja legidősebb fia. 9. sz. megkérdezett: férje börtönben van, második gyermeke élettársától született.” Összeállt a kép. A vita után írásban foglalta össze véleményét a közgazdász és a pedagógus. A közgazdász: „...Tehetünk értük, s tesz is értük a társadalom, segít —, de ehhez a segítséghez nekik is hozzá kellene járulni valamivel; nem elegendő várni, és nézni, és panaszkodni, és szidni, vádolni mindenkit ( a községi tanács vezetőit és istent) egyaránt!” Az iskolázottság és műveltség elemi feltételeinek szinte teljes hiányában sem jövedelmükkel, sem gondolataikkal gazdálkodni nem tudnak...” « A pedagógus: „...A pedagógust is csak addig respektálják, amíg az iskolában, a fehér köpenyben látják azonban a trágár szavakat, a megjegyzéseket ő is ugyanúgy megkapja * Mindenki szeretne segíteni! De nem hagyják magukat...” B tanulmány elkészült. A barlanglakások még megvannak. Fent a Sinai hegyen ilyen állapotok uralkodnak, lent a faluban Magyarország egyik legnagyobb bőrgyára működik, korszerű gépek dolgoznak, az Újtelepen, a „Naccsága telepen” új házak nőnek.... a gimnáziumban munkás, paraszt szülők gyerekei tanulnak. Készülnek a jövőre. Nyolcán úgy, hogy láttak a múltnak egy kis darabkáját, a múltnak, amit ők mesének hittek. Látták, fogadalmat tettek, tudják — lesz munkájuk. SZALAI JÁNOS
