Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-31 / 123. szám
Rovatvezető: PÄLKOVÄCS JENŐ Napi teljesítmény: ötyénkét Daeia Kezdjük talán így: 1943. Ekkor Colibasi helységnév annyit jelentett, hogy: kunyhólakók. A szó teljes értelmében. 1967: Colibasi: nagyszabású építőtelep. 1968. augusztus 3, déli 2 óra 1 perc: Colibasi-on legördül a futószalagról az első román személygépkocsi. 1969. május 10: ma újabb 52 Da- cia-val lettünk gazdagabbak. Pi testi tői az országút modem munkacsarnok, melyből emeletnyi autósztrádává szélesedik, tizennyolc kilométeren át szédítő gyorsasággal su-> hannak el mellettünk a gépkocsik, legtöbbjük Dacia. A négysávos országúton jelzőtábla: „jobbfa térni” — mert arra van Colibasi Arges megye és egyben az egész ország egyik legizgalmasabb üzeme, a személygépkocsigyár. A dombon, ahol valamikor nagyon régen, Radu Anghel betyár- kodott, most már hiába keresnénk a menedéket nyújtó erdőket, nagy szabad terület kellős közepén kacsalábon forgó vár: az üzem. Égszínkékre festett óriás munkacsarnok, melyből emeletnyi . magasságban folyosó vezet az irodaházba. Munteanu Constatnin vezérigazgatóval az ország legszebb mA.lkacsamokát járjuk, A kék és piros olajfestékkel lefestett nagy traverzek, a modem technika gótikus ka- tedrálisát sugallják, a futószalagokon gördülő Daciák fényreflexiói szemet gyönyör- ködtetőek. Talán a legimpozánsabb az utolsó, futószalag, ezt a tetőzetre szerelték és úgy függnek rajta a drapp, szürke, meggyszínű,zöld és kék kocsik, mint a vásárban a körhinták, csak a mosolygó gyermekarcok hiányoznak belőlük .,. - • ' Ezemégyszáz ember sürög- forog fehér ingben, kék munkanadrágban, a fel-feltűnő ingujjak szinte kiegészítik a munkacsarnok színpalettáját. S végül a futószalagról lekerülő kocsikat a csarnok egyik „sarkába”, egymás mellé állítják, még néhány óca pihenés és begyül a motor, jöhetnek a kilométerek... Elöljáróban a motorról, a Dacia felépítéséről faggatjuk Munte- nau Constantint. — Az autó-hobbysokhak már semmi újat nem mondhatok, számukra már rég ismeretesek a Dacia összes jellemzői, az, hogy 1100 köbcentis hátúira szerelt Sierra motorral nyeli el a kilométereket és nagyon igénytelen jószág: 100 kilométeren 7 liter benzinnel beéri. A maximális sebessége óránként, 13S kilométer. Különben az is ismeretes, hogy a hazai Dacia tökéletesen rendelkezik a francia Renault—S összes jellemzőivel. A munkacsarnok laboratóriumi tisztasága az, ami a szépség mellett még Mtűnik. — Továbbra is gond ez nekünk — mondja a vezérigazgató — a legnagyobb ellenségünk a piszok és a por. íme, itt ez a tükörfényes, friss festés (a tükörfény különben a román Poüeolort dicséri), ha erre most por száll, vége van a kocsinak. Az üzem mindegyre meggyőz bennünket arról, hogy a gépkocsigyártás és a civilizáció fogalmai — bár nyelvészeti szempontból cáfolható állításunk — szinonimák. Még néhány év és magunkra vállaljuk a gyártás teljes gondját Vajon van-e erre megfelelő emberanyagunk? Muntenau Constantiné a szó. — A munkaközösségünk arculata csaknem egy év után nagyjából kialakult már. Joggal állíthatom, hogy jó kezekben van a román személy- gépkocsik sorsa. íme, mire alapozok: minden nyolcadik alkalmazottunk mérnök és minden negyedik műszaki középiskolát végzett. Ennél is többet jelent az a tény, hogy az induláskor hozzánk kerülő fiatal mérnökök, akiket csak az autógyártás izgalma, az élménykeresés vonzott, már el is mentek tőlünk. Azok maradtak csak, akik igazán dolgozni akarnak és akik szinte naponta ötletek egész áradatával jönnek a műszaki kabinethez. Bízom abban, hogy ezek tíz év múlva nagy érdemeket szereznek majd a hazai gépkocsigyártásban. Talán még eldicsekedhetnék azzal is, hogy a Renault-cég Flins-i ki- rendeltségénél kiképzett nyolcvan emberünket hazatérésük előtt egy gépkocsi teljes ösz- szeszerelésével bízták meg. Egyikük például, név szerint Petre Valeriu — aki jelenleg a szerelési műhely vezetője, — olyan „mesterművet” készített, amelyet most a franciák „Román gépkocsi” felírással reklám célokra használnak. .. .Fél négy. Az ötvenkette- dik, szürke színű Dacia is lekerült az óriás körhintáról, még pihen néhány órát szülőotthonában, hogy aztán valaki legyőzhesse vele ellenfelünket: a távolságot. (Sión) A jó gépkocsivezetők titka? Egy japán autóbusz-társaság gépkocsivezetői arról híre« sek, hogy átlag egymillió kilométert tesznek meg baleset nélkül. Titkuk: egy pszichológiai elmélet, az életritmus-elmélet gyakorlati alkalmazása. Az Ohni Tecsudo társaság 460 sofőrje minden röggel személyi grafikont kap, amelyről leolvasható saját életritmusának görbéje. A grafikon feltünteti, hogy milyen formában lesz az illető a szóbanforgó napon, a nap minden órájában. Ha a sofőr valamelyik napszakban előreláthatólag fáradt, vagy szórakozott lesz, reflexei lassúbbak lesznek a szokásosnál, A személyi grafikon felhívja a figyelmét a veszélyre, úgy, hogy a sofőr ebben az időszakban fokozott figyelemmel vezet. Milyen alapon állítják össze ezeket a „jóslatokat”? Akárcsak az asztrológusok, a születési dátumból indulnak ki. Az életritmust 23 napos periódusokra számítják ki (az érzelmi ritmus állítólag 23 napos, az intellektuális ritmus pedig 33 napos). Az első 11 nap a legjobb, ilyenkor van az ember a lep jobb formában. Legrosszabb • 14-től a 23, napig terjedő időszak. Siega Marita, az Okni Tecsudo társaság elnöke I960, júniusában vezette be ezt az újítást, amely a sofőrök tetszését is megnyerte. Tény, hogy a társaság 12 megyei részlege közül a Nagahama-i részleg gépkocsivezetői átlag kétmillió kilométert tesznek meg baleset nélkül, az országos átlag pedig a társaságnál egymillió kilométer. I*-! 065373 A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalati elkészítette e(y elektromos meghajtású kisautó min. tzpéldányát A négyszemélyes nyitott suté mechanikus kapcsolású, két sebességgel tud közlekedni (az első sebességben 5—« km óra, a 2-es sebességgel pedig IS km óra.) Az Országim Reuma és Fflrdöintézet megrendelésére készült kisautónak feladata az le«, hogy a kórházban a pavilonok között szállítsa a betegeket. Ülés háttámlája lehajtható. Így fekvő beteg szállításra is alkalmas. Képünkön: A Tisza elnevezésű magyar eiektre- nme kisautó. (MTI foto — Hack» János Arlugyij Veiner — Geoigij Vainer: Nyomozás magánügyben Fordította: Kostái Ferenc — Köszönöm, ön szabad — mondta Sztasz és a telefonkagylóért nyúlt. — A Nagyszínház telefonszámát, ha lenne olyan szíves. Köszönöm. Igen, írom. — Újra tárcsázott. — Nagyszínház? Jónapot kívánok, a rendőrségtől érdeklődöm. Ha megmondaná, mi ment tizennegyedikén este. Az Igor? Nagyszerű. És mondja kérem, Koncsek kánt ki alakította? Vegyornyikov ? Értem. Hánykor ért véget az előadás? Kitűnő. Minden jót. Szaveljevhez fordult: — Lagunovhoz nincs több kérdésünk. Menj szépen haza, kisfiam, aludd ki magad, holnap szükség lesz rád. Mi pedig Lev Alekszejevicscsel teszünk egy kis sétát... Az autóbuszban Sztasz szégyenszemre elaludt. A busz rázott, Tyihonov hol előre biccent, hol hátra, végül Kozak puha prémgallérjára dőlt. Kozak mozdulatlanul ült, meg se moccant, bár' a helyezet egyáltalán nem volt ínyére. A buszban hideg volt, a motor nehézkesen kapaszkodott felfelé a lejtőn, a vezető rekedt hangon jelentette be a megállókat. A Herszon utcánál Kozak óvatosan megkocogtatta Tyihonov térdét; . — Megérkeztünk, szálljunk le. — Persze-persze — dörmögte Sztasz és felébredt. Megdörzsölte a szemét. — Régóta alszom? — Elég régóta — felelte Kozák. — Nincs ebben semmi különös, én is elfáradok a munkában. A Herszon utca sötétbe burkolózott, a közeli erdőből száraz hideg áradt. Tyihonov behúzta a nyakát, a távolságot méregette a lakótelep távolban pislákoló fényéig, és sértődötten mondta: — Mutassa az utat, elvtárs. — Előre engedte Kozákot A szél finom porhőt fújt szemükbe. Tyihonov meggömyedt és lassan döcögött a harciasán lépkedő Kozak nyomában. — Farkasok nem járnak erre? — kérdezte halkan Sztasz. Kozak nem hallotta meg a kérdést. — Remélem, adtak nekik ebédet... — tette hozzá Sztasz, most már inkább csak saját magának. Pokolian fáradt volt. „Csak egyszer kial- ■ hatnám magam” — gondolta. Miután ki panaszkod t* magát, frissebben lépkedett tovább. „Úgy látszik, az önsajnálat melegít” — gondolta és elnevette magát. — Még csak meg se tapogattam az autóbuszban, gyönyörű szám lesz, ha előránt egy revolvert és belém ereszt néhány lövedéket. Na és akkor mi van? Legalább nyugodtan íek- hetek, míg kijönnek a mentők”. Gyorsabbra vette lépteit. Utolérte Kozákot. Belekarolt és mély átéléssel érdeklődni kezdett a falusi építkezés helyzetéről Lvov környékén. Közben könnyű mozdulatokkal kitapogatta Kozak zsebeit Elmosolyodott és így szólt: — Lev Alekszejevics, bizonyos fokig hajlamos vagyok arra, hogy higgyek az ön ártatlanságában. .. Kozak megtorpant, kezét a melléhez szorította: — Drága Tyihonov elvtárs! Erről beszélek a legelejétől. Hát akkor minek háborgassuk meg egy nagyszerű asszony lelki nyugalmát? Inkább menjünk vissza és a sikeres megoldás örömére igyunk meg egy üveg konyakot! Tyihonov tagadólag intett: — Nem. Aljosinnéhoz el kell mennünk. De ne felejtse el: érdekelt vagyok az ön maximális őszinteségében... — Számíthat rám? — mondta Kozak és újra szívéhez emelte kezét. Ebből a célból még a kesztyűjét is lehúzta. — Akkor mondja el kérem részletesen, hogyan távozott hétfőn a szállodából? — Megbeszéltük Lagunowal, hogy ötkor indulunk el, együtt. De levelet írt a feleségének, csak írta, írta, rámmelegedett a kabátom, fogtam magam és elindultam. — Ennyi az egész? — Úgy emlékszem. — Hogy újabb erőfeszítésekre ösztönözzem az emlékezetét, bemutatok önnek egy kisebbfajta lélektani kísérletet. Akarja, hogy elmondjam, melyik zsebében mi van? — Akarom — felelte bizonytalanul Kozak. (Folytatjuk.)
