Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
Tények és tanulságok A cipő csak a vásárló lábát szorítja? „Most érdemes vásárolni! Hétszázezer pár cipő közül válogathat!” — bíztat, csábít a hirdetés, amelyet napról napra megtalálhatunk a lapok hasábjain. Az ember persze legtöbbször nem akkor vásárol, amikor „érdemes”, hanem amikor szükségletei úgy diktálják. Ilyenkor viszont megesik, hogy nem azt, s nem annyiért veszi meg, dehát: nem járhat mezítláb, mint Sandy Shaw a színpadon. Nem azt, s nem annyiért? Sajnos, nem ritka vásárlói fiaskó ez. Ám fiaskó ez az iparra, s a kereskedelemre nézve is. Az elmúlt hetekben és hónapokban a sajtó, a rádió — lapunk is — több ízben foglalkozott a „cipőfronttál”. Nem is eredmény nélkül. A fogyasztói panaszok tolmácsolásának erkölcsi kényszere hatott oda, hogy módosítottak a szabványrendszeren, készítik a termék használhatóságát a vevőnek tudtul adó kötelező tájékoztatásról szóló rendelkezést, a tudomá- • nyos kutatóintézet vizsgálatot folytat a női csizmákra tett vásárlói kifogások és panaszok okairól, stb., stb. Mégis, a tapasztalatok azt igazolják: ma még a cipő, a rossz cipő elsősorban a vásárló lábát szorítja, s sokkal kevésbé a gyártó iparét, s a forgalmazó kereskedelemét. Okok láncolata A rossz minőségű termék — legyen cipő vagy bármi más — a legritkábban véletlenül létrejött okok következménye. Az esetek többségében okok láncolatának „végterméke”, kifejezője mindazoknak a feszültségeknek és ellentmondásoknak, melyek az ipar egy- egy ágában, de nem egy esetben az ipar egészében rejlenek. 1960-ban 21 millió pár lábbelit gyártottak hazánkban. 1968-ban ennek több, mint a másfélszeresét A divat következményeként az 1965-ben termelt félmillió pár csizma csupán egyötöde annak, amit a múlt évben a gyárak előállítottak; négy esztendő alatt tehát hatszorosára növekedett a termelés. A mennyiségi emelkedéssel azonban nem tartott lépést sem az alap- anyaggyártó, sem a feldolgozó ipar technológiája és minőségei len őrzése. Tagadhatatlan: a cipőgyárak gondjainak egy része áthárítható a bőr- és kellékanyagiparra. A bőrszín, a kéreganyagok deformálódása miatti panaszok, a műbőrök egy részét ért jogos kifogások azt bizonyítják, hogy már a cipőgyárak sem a megkívánt minőséget kapják sok esetben a partnereiktől. Nem kaphatja tehát a vásárló sem? Ne dolgozzák fel a rossz anyagot — érvel a vásárló, s ki vonhatja kétségbe érvelése igazságát? Vagy mégis? Az országban például csak egyféle kéreganyagot állítanak elő. Érthető, hogy az egyféle anyag másként viselkedik a különböző lábbelitípusokban, másként reagál a ragasztott, eljárásnál mintha varrott cipőbe építenék be. A kéreganyagok választékának bővítése, akár import útján is — íme, egyetlen kiragadott példa arra, miként, fűződnek lánccá a minőségi panaszok. Tagadhatatlan ugyanakkor az is, hogy a cipőgyárak — az országban 126 vállalat és szövetkezet készít lábbelit —■ maguk is a kisebb, nagyobb mulasztások és hanyagságok sorát követik el, mégha a kifogásolt termékek aránya nem haladja meg az egy-két százalékot sem. Miért tehetik ezt? Mellényzsebből ? A gazdasági reform első esztendeje érthetően még nem bontakoztathatta ki teljes egé- • szében minden'elemének hatásos működését, így a gazdasági érdekeltségét sem. A közepes és nagy vállalatok gyakran a mellényzsebből ..kifizethették azt a „bánatpénzt”, melyet a vásárlói kifogások jelentettek. Sőt, különösebb anyiagi kockázat nélkül megtehették azt is, hogy forgalomba hozzanak olyan — grabuskin zsugorított műbőrből készült. — csizmákat, melyeket a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet alkalmatlannak ítélt az eladásra. Ha ilyen és hasonló esetekben a sajtó, s ezzel a nyilvánosság értesülhetne arról, hogy fölléptek a vétkesek ellen, elvonták jogtalan nyereségüket, a felelős vezetők részesedését csökkentették stb. — mert a felügyeleti szerveknek erre joga van —, elégtétellel venné tudomásul, s ugyanakkor a gyárak, is a „játékszabályok” . betartására kényszerülnének. A rrtylt esztendőben a ter- . vezettnél nagyobb nyereség elérése nem kívánt különösen nagy erőfeszítést az iparvállalatok többségétől; ma már ez nyilvánvaló. Ez is közrejátszott abban a nagyvonalúságban, ahogyan a gyárak a fogyasztói reklamációkat kezelték, s abban is, hogy inkább kilós áruként a MÉH-nek adják el a kifogásolt cipőket, mintsem a gyárba visszaszállítanák. (A Duna Cipőgyár főmérnöke például raktárhiánynyal, s létszámgondokkal ’ - dokolja ezt.) Nincs mód itt a népgazdasági és a vállalati érdek közötti ellentmondás részletezésére, de vitathatatlan: a gazdasági ösztönzőknek az ellenkező irányba kell hatniuk. Mint ahogy a mai.' rossz minőség — ha ezt a gyárak még nem is. érzékelik eléggé — is hat a holnapi, és holnaputáni forgalomra: elriasztja a vevőt! A túlzott nagyvonalúság tehát rossz befektetés. Különösen most. hogy első ízben haladja meg a cipőipar kapacitása az igényeket, s ezzel mód nyílik a kereslet-kínálat közötti, versenyt jelentő mérlegelésre. A kereskedő kereskedjék A belkereskedelmi miniszter szavaival élve: a kereskedelem jószerint még ma is csak eloszt, s nem kereskedik. A megállapítás a cipő- ipar-cipőkereskedelem esetében is igaz. Sem a gyárak, sem a kereskedelmi szervezetek még nem vették komolyan a versenyt, s erre a gazdasági körülmények sem késztették őket. Igaz, hogy egy-két vállalat már több milliós ösz- szeggel — nyeresége terhére — fizetett ezért, ám még ma is inkább csak azs dívik, hogy mindenki a másikat okolja, ahelyett, hogy — amennyiben ez módjában áli — partnert cserélne! A cipő nagy- és kiskereskedelem a szó teljes értelmében kereskedjék. Ne vásároljon ott, ahol rossz minőségét sóztak rá, ne elégedjék meg az áruvétel mai, eléggé laza rendszerével, hanem szigorítsa a minőségi követelményeket; válogasson! A vevő nem az iparral pöröl, hanem a kereskedelemmel. És napjainkban már a kereskedelem nem takarózhat azzal, hogy neki kötelezően ezt kell átvennie az ipartól, ha tetszik, ha nem. És ugyanakkor: a kereskedelmi vállalatoknál lévő konzervativizmust — az irtózást az új modellektől, á hagyományoshoz való ragaszkodást, a készlet és a választék ez utóbbi rovására történő „rendezését” — is föl kell adni. Mert ez is közrejátszik abban. hogy a „cipőfront” hangos, s hogy a vevő bosszankodik. A cipők minősége volt már témája parlamenti interpellációnak, népi ellenőri vizsgálatoknak, s a legutóbbi hónapokban is sok-sok újságcikknek. Nagyon itt az ideje., ho’gy téma legyen ott is, ahol alap és kellékanyagukat készítik, ahol- a lábbeliket gyártják, s ahonnét a gyárakat ellenőrzik és irányítják. Téma legyen: műszaki intézkedések, köz- gazdasági elemzések, kereskedelmi szerződések, de ha kell büntető kötbérek, érdem esetén anyagi elismerések formáját öltve. Mert csakis így kerülhet le -a fogyasztói panaszok témája a' napirendről. Mégpedig végérvényesen. K. S. E J elkép is, hogy éppen a legszebb hónap első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. A kifeslő tavaszban, amikor újra sarjad a természet élete is, virágba borulnak a fák. Virágos kertek, napfény. Egyik legbensőségesebb, legmeghatóbb ünnepünk az anyák napja, hiszen az ember természetes érzéseiből fakad. Azt ünnepeljük, aki az életünket adta, aki táplált, járni, beszélni tanított, akinél jobban soha senki nem szeretett bennünket. Jó érzés megfigyelni anyák napján a virágot vásárló emberek arcát, őszülő hajú idősebbek, vagy fiatalok, gonddal válogatnak a szegfűk, a rózsák között. S amíg készül a csokor, felrajzanak az emlékek, a felejthetetlen képek. Felvillan a kedves arc, a meleg tekintet. Az anya képe, mely az összes emberi arc közül legmélyebben vésődik be emlékezetünkbe. Az anyák napja a szeretet és hála ünnepe. Ezen a napon egy kicsit minden jóérzésű ember törleszteni szeretne a sok gondoskodásért, fáradozásért, amivel az anya nap, mint nap körülveszi. bbe az egyetlen vasárnapba szoruló hála és tisztelet, az egyetlen csokor virág persze csekélyke törlesztés ahhoz képest, amit anyánktól kaptunk, vagy kapunk. S az anyák mégsem várnak többet. Lényük alapvető sajátossága éppen az, hogy adni és nem kapni szeretnek. Áldozatos, szép és nagyon felelős hivatás anyának lenni. Megszülni és emberré nevelni a gyermeket. Csüggeni rajta, reménykedni benne. Szigorral és elnézéssel egyengetni az útját. Vigyázni arra, hogy a pálya lehetőleg töretlen legyen, de mindig találni mentséget, ha megbotlott és bíztatni, hogy jóvátegyé, amit elrontott. A szeretet bőségére van szükség e szép hivatáshoz. S az anyákból nem hiányzik ez a bőség. Ott vannak gyermekeik nyomában még nagymama korukban- is. Sok helyen ők a család „erős emberei”, akire számítani lehet, aki vállán viseli a terhek javát. Az anyák sokszor végeznek emberfeletti munkát, hiszen többségük ma dolgozó ember, aki nemcsak otthon látja el teendőit, hanem a termelő munkában, a társadalmi életbea is derekasan megállják helyüket. Politizálnak és vitáznak, részt kérnek az élet formálásában. A békéért aggódva figyelik a politikai látóhatárt, hiszen az ő számukra a békesség a legszentebb dolog, mert gyerekeik biztonságát, jelenét és jövőjét látják abban. A mi társadalmunk sokat tett már azért, hogy köny- nyítsen az anyák terhein. A napközi otthonok, a bölcsődék hálózata, az anyasági segély nagy segítség a dolgozó édesanyák számára. De a családnak is kötelessége a figyelmesség. A családtagok is kötelesek meg- osztaiii az édesanya terheit. Nem elég a meghatott öröm és a virágcsokor május első vasárnapján. Érezzék az anyák a hétköznapok sodrában is mindig övéik háláját és odaadó szeretetét. K. Gy. Megvitatta a tsz-szövetség elnöksége: Milyen legyen az ellenőrzés? Javítani kell a vetőmagellátáson A közös gazdaságok belső ellenőrzéséről és a vetőmagellátás gondjairól tanácskozott Szekszárdon a területi tsz-szövetség elnöksége. Ezekkel a témákkal kapcsolatban igen sok a tennivaló. Korábban már küldött- közgyűlésen is elhatározta a szövetség, hogy maga oldja meg a tsz-ek belső ellenőrzését, revizori csoport létrehozását. Az idő azonban sürget és megpróbáljuk magunknak a szövetkezeti ellenőrző bizottságoknak az átképzését is megvalósítani, Tanfolyamot szervezett a szövetség Palánkon, ennek az oktatásnak a tematikája, tehát mindenképpen nagy jelentőségű a kezdeményezés. Nagy vita alakult ki a területi tsz-szövetség elnökségi ülésén arról, jobb-e az állami ellenőrzés, mint a belső. Mindenképpen a maguk erejére szorulnak a termelőszövetkezetek, a szövetségen keresztül történő ellenőrzésre. A revizori csoport létszámát növelni fogják és akkor lehetőség adódik a szövetség területén, a bonyhádi, a paksi és a szekszárdi járásban a tételes • dokumentációs ellenőrzésre, legalább évente egyszer. A kérdés az, kötelezővé tegyék-e az ilyen ellenőrzést, vagy csak a lehetőség lesz biztosítva, és a szövetkezetek vezetőinek kérése alapján történjék a pénzügyi ellenőrzés. A szövetkezeti demokrácia betartása nem engedi meg a kötelező előírást. A szövetkezeti ellenőrző bizottsági elnököknek és tagoknak a szakmai továbbképzését az ősszel folytatni akarják. A vetőmagellátás legégetőbb gondja: nincs elég tisztító gép, ami a kívánatos minőségű munkát lehetővé tenné, s emiatt a vetőmagvak egy része a szakszerű vizsgálat szerint használhatalan. Sok ilyen vetőmagmintát vizsgált meg kérésre az Állami Vetőmagfelügyelőség. Változtatni kell a technikai berendezés színvonalán és mennyiségé... De újabban adódott egy megoldhatatlannak látszó feladat is: sima héjú arankamagvak találhatók egyre nagyobb számban a lucernamag között és a síma magfelületre nem tapad rá a vaspor, tehát a legkorszerűbb tisztító eljárással (mágneses úton) sem lehet megoldani a gyommag kiválasztását. Ezek után a feladat: a lucernaföldön kiirtani a gyomnövényt, mihelyt látható és terjedni kezd. A búza acélosságát a nagyhozamú fajtáknál bizonyos termésmennyiség után már nem lehet elérni. Viszont több szempont is azt indokolja, hogy minél jobb minőségű legyen a magyar búza. Kísérleteket is folytatnak a nagvhozarmi fa.üák minőségi javítására. Jelenleg még mindig a szovjet Bezosztaja—1-es fajta a legjobb, mert legbiztonságosabban termeszthető valóban nagy terméshozammal
