Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-03 / 99. szám
V \ Hőyyész—Paks n forduló meglepetése: 1:0 (1:0) Az Sz. Vasas nyerte a rangadót Több mini 3000 • néző előtt került sorra a május l-i bajnoki forduló a megyei bajnokságban. Különösen Tengelicen, Bogyiszlón, Tamásiban és Faddon volt átlagon felüli érdeklődés, félezer, .'vagy még ennél is több érdeklődő. •v A forduló meglepetését Hőgyész szolgáltatta, amely áz első félidőben lőtt góllal a maga javára fordította a mérkőzés sorsát. Szünet után Paks sokat támadott, > de a hőgyészi védelem, Balaskó val az élen, mindent hárított. Szekszárdon alig 200 néző volt kíváncsi a rangadóra, amelyen a Vasas a vártnál, különösen a2 első félidőben, gyengébben játszott. Szünet után a 2. percben elért gól döntötte el a mérkőzés sorsát. Javuló formában játszott Tengelic és Tamási, amely Tolna, illetve Simontornya ellenében szérezte meg a két bajnoki pontot. Fadd Gyöhk ellen nyert biztosan, Dunaföldvár pedig Kistíoix^ot küldte haza vereséggel. Szedres az Alpárival szemben bizonyult jobbnak. . Meglepetésre ezúttal a tartalékcsapatok idegenben is nyertek. A Dózsa Bonyhádon, ,a Máza-,. Szászvár pedig Bogyiszlón. Mivel az NB II-ben nem volt forduló, minden bizonnyal erősebb * csapatot tudtak pályára küldeni. Mivel Paks is elvesztette veretlenségét, most már nincs veretlen csapata a megyebajnokságnak. Az ifjúsági bajnokságban még mindig Bo- gyiszló a kuriózum, mert a 9. fordulóig még egyetlen gólt sem lőttek, azonban már kaptak 34-et. * Hírek —Eredmények A megyei ifjúsági labdarúgóbajnokság eredményei: Sz. Vasas —Fornád 11:0 (5:0), Tengelic—Tolna 1:1 (0:1), Bonyhád—Sz. Dózsa 2 :l (1:0), Bogyiszló—Máza-Szász- vár 0:2 (j0:1), Tajnási—Simontornya 3:5 (1:2), Hőgyész—Paks 1:2 (0:1), Fadd—Gyönk 1:1 (0:0), Dunaföldvár—Kisdorog 3:0 (1:0). Polecsák Ferencet, a Bonyhádi Cipőgyár kézilabda-játékosát egy hétre tiltotta el a fegyelmi bizottság. í A Szekszárdi Járási Asztalitenisz Szövetség április 27-én rendezett serdülő seregszemléjének eredménye: Egyéni: l. Bihari Endre, 2. Kontra Tibor, 3. Endrődi János (mindhárom sióagárdi). Csapatban: 1. Tolna .(Csöglei, Stróbl), 2. Sióagárd I. (feihari, Endrődi), 3. Sióagárd II. (Kontra, Gálos). A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Horváth Jánost (Kölesd) és Teszler Józsefet (Dalmand), május 5-ig, Varjas Ferencet (Nagydorog) május 12-ig tiltotta el a játéktól. Zsiga Lászlót (Gyönk) valamint Balogh Andrást (Alsópél) július 28-ig tiltotta el a játéktól, de a végrehajtást november 28-ig felfüggesztette. A megyei labdarúgó-szövetség hozzájárult, hogy a ftlájÜS '11-íe kisorsolt Szekszárdi Vasas—Bonyhádi Petőfi megyebajnoki labdarúgó-mérkőzést későbbi időpontban játsszák le. i A megyei kosárlabda-bajnokság eredményei: Nők: Dombóvári VSE—Paksi Gimnázium 44:51, serdülők 15:48, Paksi Kinizsi- Dombóvári Apáczai Gimnázium 43:78. serdülők: 33:23, Paksi Gimnázium—Bátaszéki VSK 69:56, serdülők: 25:32, Szekszárdi Vörös Meteor—Dombóvári VSE 44:22, serdülők: 29:5, Szekszárdi Vasas n—Bajai Fehérnemű II. 53:37, Bonyhádi Cipő—Bajai Fehérnemű II. 38:21. Férfiak: Dombóvári VSE —Paksi Gimnázium 79:23, serdülők: 18:89, Paksi Gimnázium—Bátaszéki VSK 34:81, serdülők: 59:62. Szekszárdi Vasas—Bajai Bácska II. 94:36, Bajai Vízügy H—Dombóvári VSE 85:91. $ A Tolna megyei Lövész Szak- szövetség május 4-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Szekszárdon, a városi sporttelepen rendezi a serdülő korúak megyei légpuskás seregszemléjét. Ezen a .tárások, valamint Szekszárd város 1—4. helyezést elért versenyzői vehetnek részt. Vasárnap, május 4-én kerül sor Szekszárdon a kézilabda országos Serdülő Kupa megyei döntőjére. Az ünnepélyes megnyitót 8.50-kor tartják a Szakmunkásképző Iskola udvarán. A női mérkőzéseket ugyanitt, a férfimérkőzéseket a városi sporttelepen rendezik. » Május 1-én lejátszották az elmaradt Decs—Cikó megyei B labdarúgó-mérkőzést. A decsi csapat Ódor mesterhármasával 2:0-ás félidő után 3 :l-re győzött. Az ifjúsági találkozót Cikó nyerte 30-re. e A Paksi Vörös Meteor ökölvívó-szakosztálya a Budapesti Magyar Pamut gárdáját látta vendégül meghívásos mérkőzésen. 200 néző előtt 10:10-es végeredmény alakult ki. A paksiak közül Szinger II., Czéli, Sumicz, Bán és Feil győzött, míg Gyömrei, Haag, Takács, Hanoi és Kozák vesztesként hagyta el a szorítót. SZ. VASAS—FORN AD 1.*« (0U» Szekszárd, 200 néző. Vezette: Sipos. Sz. Vasas: Molnár — Hegyi II, Buttás, Turgonyi, Hegyi I, Topor, Pataki, Majsai, Fehér, Ingu, Rostási. Csere: Fiath. Fornád: Kovács I — Buczkó, Pri- ger, Káló, Hadobás, Tóth, Molnár, Délczeg, Kántor, Kovács EE, Csuta. A Vasas kezdett jobban, Majsai, Topor, majd Fehér lövését védte Kovács I. Alacsony színvonalú, csapkodó játék folyt, ahol Fornád többet kezdeményezett. A 30. percben Fehér a kifutó Kovács I. fölött az üres ka]>u mellé emelt. Szünet után a 2. percben szögletet harcolt ki a Vasas. Fiath beívelt lövését röviden mentette Kovács I és Fehér közelről a hálóba lőtt. 1:0. Ezután feljött a Vasas, de a körülményes csatársor a legjobb gólhelyzeteket is kihagyta. A 42. percben Csuta lövését Turgonyi a gólvonalról vágta ki. Jók: Buttás, Topor, Hegyi I, Hegyi II, illetve Csuta, Tóth és Délczeg. TAMÁSI—SIMONTORNYA &s2 (2:0) Tamási, 500 néző. Vezette: Szabó. Tamási: Kurdi — Topa, Mészáros, Farkas, Háti, May, Nóé, Tóth, Kiss, Sándor, Schneider. Csere: Horváth, Gyarmati. Simontornya: Nagy I — Kara, Nagy II, Kiár, Havel, Beidek. Molnár, Lakatos, Kurek, Geruszi, Lukács. Cser: Halbax. Az első félidőben. változatos, jó játék alakult ki. A 20. percben Nóé beadását Schneider fejelte a kapuba. 1:0. A 30. percben Mészáros szabadrúgása a felállt? si- montornyai sorfal fölött élesen vágódott a hálóba. 2:0. Szünet után a 10. percben Molnár révén szépített a vendégcsapat. 2:1. Ezután teljesen a hazaiak vették át a játék irányítását és nagy fölényben játszottak. A félidő közepén Schneider 2 és Kiss 2 góljával már 6:1 arányban vezetett Tamási. A 85. percben 11-esből Nagy n beállította a végeredményt. 6:2. Jók;- Schneider, Farkas, Mészáros, Háti, illetve Geruszi és Nagy II. — Kurdi — DUNAFÖLDVÁR—KISDOROG 2:1 (1 U>) Dunaföldvár, 350 néző. Vezette ■ Szalai. Dunaföldvár: Dunai — Klapcsik, Kővári I, Kővári in, Nagy I, Lukács, Jónás, Bencsik, Hosszú, Rivnyák, Cziczinger. Csere: Bogár és Csizmadia. Kisdorog: Stockier II — Antal, Sárkány, Stockier I, Jakab, Fazekas n, Kiss, Fazekas I, Domokos, Klein, Krémer. Csere: Sebestyén. Változatos, de eseménytelen játékot hozott a mérkőzés első negyedórája. A 19. percben 30 méteres szabadrúgásból Lukács nagyerejű lövése vágódott kapuba. 1:0. A 40. percben egymás után két kapufát lőttek a hazaiak. Szünet után a 19. percben Bencsik elfutott, középregurított és a jókor érkező Hosszú megszerezte a második gólt. 2:0. Ezután lanyhult az iram és a 34. percben védelmi hibából Sebestyén szépített. 2:1. A találkozó nem hozott szép játékot, a hazaiak könnyelműsége majdnem megbosszúlta magát. Jók: Lukács, Nagy I, Kővári I, illetve Jakab, Fazekas I és Klein. — Szegvári — HÖGYESZ—PAKS 1:0 (1:0) Hőgyész, 400 néző. Vezette: An- dorka. Hőgyész: Balaskó — Bősz, Gallai, Barabás, Szentes, Vitzl, Magyar, Pintér, Aszmann, VaÜa- si, Piláts. Csere: Biró és Martin. Paks: Márkus — Kiss, Vilmányi, Németh, Váczi, Kródi, Kajári, Bányai, Keresztes, Csorna, Váb- ró. Csere: Acs. A hazai csapat nagy lelkesedéssel kezdett és az első negyedórában különösen jól játszott. A 16. percben gyors hazai támadás után Aszmann szerezte meg a labdát és az erős lövésével szemben tehetetlennek bizonyult a paksiak kapusa. 1:0. A hátralévő játékidőben kiegyenlített küzdelem alakult ki, nagy munka hárult mindkét csapat védelmére. A második félidőben a vendégcsapat támadott többet, mezőnyfölényt is kiharcolt. A sorozatos paksi támadásokat a hőgyészi védelem, Balaskóval az élen hárította. Jók: Balaskó, Magyar, Pintér, illetve Váczi, Kródi és Vilmányi. — Nichter — SZEDRES—ALPÁRI SE 2:1 (1:0) Szedres, 150 néző. Vezette: Vá- radi. Szedres: Bálint — Böcskei. Cser, Koleszár, Simon, Horváth I, Tóth, Papp, Ferkelt, Horváth n, Demkó. Csere: Farkas, Mészáros. Alpári SE: Bottyán — Tóth, Makk, Fenyvesi, Turcsik, Zombai, Szabján, Söjtör, Schisz- ler, Rózsa, Lódri. Csere: Csapó. A 16. percben Horváth n nagy helyzetben hibázott. A 23. percben Ferkelt kapura tört és a 16- os vonaláról leadott lövésével Szedres megszerezte a vezetést. 1 :ü. Szünet után a 13. percben . ismét Horváth II hibázott, amikor az ötösről fölélőtt. A 31. percben Horváth II a sok kihagyott helyzet után egyéni alakításból növelte a hazai gólok számát. 2:0. Eg3' perc múlva egy ellentámadás végén Söjtör szabadrúgásból szépített. 2:1. Jók: Koleszár, Tóth, Cser, Horváth n, illetve Szabján, Fenyvesi és Söjtör. — Tibai — TENGELIC—TOLNA 3:0 (0:0) Tenglic, 600 néző. Vezette: Gabi. Tengelic: Szűcs — Rudolf, Simon, Gáncs I, Jilling, Gáncs ül, Tóth dr.. Bölcsföldi, Sallai, Molnár, Gáncs II. Tolna: Varga — Vincze, Beck, Oláh, Havasi, Farkas, Brucker, Somorjai, Herczig, Strick, Scheffer. Csere: Horváth. Az első félidőben a nagy melegben egyik csapat sem tudott kibontakozni. Gólhelyzet mind a két kapu előtt adódott, a csatárok azonban nem tudták azokat kihasználni. « A II. félidőben megélénkült a játék. A 7. percben Jilling távoli kapáslövését Varga nem tudta védeni. 1:0. A 9. percben egyenlíthetett volna a vendégcsapat, Somorjai közeli lövését azonban Szűcs védte. A 20. perctől Tengelic átvette a játék irányítását, a 25. percben Gáncs H szép fejesgóllal növelte a hazaiak előnyét. 2:0. A 27. percben Sallai egyéni alakításból állította be a végeredményt. 3:0. Jók: Gáncs ül, Simon, Jilling, illetve Havasi és Strick. — István — FADD—GYÖNK 4*1 Fadd, 300 néző. Vezette: Szinger. Fadd: Soponyai — Oláh, Kovács, Bencze, Farkas, Gálfi, Koltai, Papp, Schuszter, Kiss, Baros. Gyönk: Zsiga, Laszk n, Zsilinszky, Stefán, Laszk I, Wolf, Péter, Kiss, Tóth, Molnár, Császár. Csere: Bodnár. Az 5. percben Schuszter a kivetődöfct kapust kicselezte, de beadásáról a belső csatárok lemaradtak. A 15. percben Koltai szerezte meg a vezetést. Eseménytelen félóra után Zsiga jó reflexszel védte Farkas éles lövését. A II. félidő 2. percében Farkas lövésével 2:Q-ra alakult a mérkőzés állása. A gólok további sorrendje: 6. perc: Kiss, 3:0 (il-es gól), 12. perc: Molnár 3:1, K. perc: Kiss, 4:1. A 23. percben Gyönk szépíthetett volna, de Molnár a büntetőrúgást mellélőtte. Jók: Farkas, Gálfi, Kiss, illetve Zsiga, Tóth és Császár. A játékvezető kitűnően bíráskodott. — Bojtos — Tartalékcsapatok eredményei« Bonyhádi Petőfi—Szekszárdi Dózsa H 1:2 (0:1), Bogyiszló—Máza- Szászvár n 2:3 (1:3). Sportműsor VASÁRNAP Atlétika: A megyei atlétikai szövetség Szekszárdon a városi sporttelepen rendezi ifjúsági seregszemléjét. Kezdés 9 órakor. . Kézilabda: Szekszárdon a Szakmunkásképző Intézet bitumenes pályáján, valamint a városi sporttelepen 9 órától országos serdülő kupa megyei döntő. Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB n-es női csapata Pécsett a Tanárképző ellen mérkőzik. Megyebajnokság: Dombóvári VSE— Szekszárdi Vasas (férfi) 11, serdülő 14.30, Dombóvári VSE—Szekszárdi Vasas II. (női) 12.15, serdülő 13.39, Bátaszéki VSK—Bajai Vízügy n. (férfi) 9, Bátaszéki VSK—Szekszárdi Vörös Meteor (női) 10.15, serdülő 11.30, Dombóvári Apáczai Gimnázium—Paksi Gimnázium (női) 10, serdülő 12.30, Dombóvári Apáczai Gimnázium- Paksi Gimnázium (férfi) 11.15, serdülő 13.45, Bonyhádi Cipő- Paksi Kinizsi (női) KO, serdülő 11.15. ököliÁvás: A Bonyhádi Spartacus NB n-es ökölvívócsapata 10.30- kor a művelődési házban a listavezető és még veretlen Budapesti Építők csapatát fogadja. Lövészet: Szekszárdon, a városi sporttelepen 11 órától légpuskás megyei seregszemle, serdülők részére. Labdarúgó NB II.: A. Szekszárdi Dózsa a Bauxitbányászt fogadja a szekszárdi sporttelepen 16 órakor Bajnoki táblázatok Megyebajnokság 1. Sz. Vasas 8 6 1 1 22:6 13 2. Fornád 8 5 1 2 16:6 ll 3. Fadd 8 4 3 1 22:12 11 4. -Paks • « 6 5 — 1 21:4 10 "5. Dunaföldvár 8 5 — 3 15:10 10 6. Kisdorog 7 3 2 2 9:8 8 7. Tengelic 8 4 — 4 13:14 8 8. Tamási 8 4 — 4 11:16 8 9. Szedres 6 3 — 3 9:14 6 10. Tolna 8 3 — 5 7:12 6 11. Alpári SE. . 6 2 1 3 8:11 5 12. Simontornya 6' 2 1 3 12:18 5 13. B. Petőfi 6 2' ■— 4 11:13 4 14. Eogyiszló 7 1 2 4 4:15 4 15. Hőgyész 8 2 — 6 4:16 4 16. Gyönk • * 6 — 1 5 4:13 1 Ifjúsági bajnokság 1. Sz. Vasas 8 8 _ — 49:2 16 2. B. Petőfi 8 7 —’ 1 35:6 14 3. Simontornya 7 5 — 2 23:14 10 4. Kisdorog 7 4 1 2 15:7 9 5. Dunaföldvár 8 4 1 3 21:12 9 6. Tengelic 8 4 1 3 14:13 8 7. Paks 7 4 — 3 13:9 8 8. Tolna 8 3 2 3 19:16 8 9. Fadd 8 3 2 3 1705 fi 10. Gyönk 7 3 2 2 11:21 8 ll. Sz. Dózsa 7 3 1 3 12 rw 7 12. Szedres 7 3 — 4 13:16 6 13. Tamási 8 3 — 5 16:32 6 14. M.-Szászvár 7 2 — 5 11:16 4 15. Fornád 7 2 •mm 5 17:36 4 16. Hőgyész 8 1 7 K>T32 2 17. Bogyiszló 8— ? «R33 Megyei B Felnőttek 1. Ma jós 7 4 2 ll6:8 *8 2. Decs 7 4 1 2 llíí 9 3. Pálfa 7 3 3 1 21:14 9 4. Kölesd * 4 1 2 1130 9 5. Nagydorog 7 3 2 2 17.-8 8 6. Sióagárd 7 3 2 2 34:8 8 7. Dalmand 7 4 — 3 16:18 8 8. Bölcske 7 2 2 2 14:5 7 9. Ozora 7 2 3 2 1605 7 10. Bátaszék 7 2 2 3 13:17 6 11. DöbrököB 7 2 2 3 603 6 12. Szakos 7 2 1 4 7 08 6 13. Cikó 6 1 1 5 900 3 14. D.szentgyörgy 7 X l 5 »386 Ifjúságiak %. D.szentgyörgy 7 6— 1 3fr:í2 12 2. Cikó 7 4 3 — 16:8 11 3. Bátaszék 7 5 — 2 23:8 10 4. Bölcske 7 4 1 2 26:8 9 S. Döbrökce 7 4 1 2 21:9 9 6, Kötesd 9 4 1 2 2603 9 7. Majos f 4 — 3 »02 8 8. Pálfa í 3 1 3 no1 | S. Dalmand 7 9 % 3 905 9 10. Decs 7 2 — 5 1205 § 11. Szakos 7 £— 5 I3c36 4 12. Ozora 7 a — 6 605 4 13. Nagydorog 7 i— 6 9c30 2 H. Sióagárd f 6 206 2 A Máza-Szászvári Bányász idegen, ben, Fűzfőn mérkőzik fi árakat. Labdarúgó NB lll.t Dombóváron rangadóra kérni sor, amikar a Vasút a Szövetkezet együttesét fogadja. Kezdési idő n őrá. A Nagyraányoki Brikett együttese is otthon játszik, az ellenfél Barcs együttese. Kezdés 16.30. A Bonyhádi Vasas idegenben, Pécsett a Porcelán ellen lép pályára 30 őr kor. Labdarúgó ntegpebaíobkság» Paks—Szedres, V.: Szálát. Simoa- tornya—Gyöttk. V.: Pech. Máza- Szászvár II—Kisdorog. V.: Paczo- lad. Sz. Dózsa n—Fornád. VL3 Benke. Alpári SE—Tolna. V.: wé- ber. B. Petőfi—TengeKc. Váradi. Bogyiszló—Sz. Vasas. VL3 Molnár. Tamási—Dunaföldvár. VLs Vindics. Hőgyész—Fadd. Vrf Drá- vecz L Labdarúgó megyei Bt Bátaszék —Sióagárd. V.í Magyar, Szakos— Bölcske. V.: Bittllnger. Cikó—Dűli aszentgyörgy. V.: Rózsa. Nagydorog—Decs. V.: Simon. Pálfa— Kölesd. Vt Varga. Majos—Dalin ami. v.: KlszJer. Ozora—Döb- rököz. Vk Drávecz EL Labdarúgó LL osztály. Duna- kömlőd—Zomba. V^: Mexner. Kaj- daes—Kéty. V.: Farkas. Madocsa —Alsóhidvég. V.: Mérges. Báta— Rakasd. V.: Sudár. Harc—Alsópél. V.: Andorka n. Gerjen—öcsény. V.: Nagy. Kurd—Felsőnána. V.: Havasi. Győré—Szakály. V.: Szabó L Nak—Iregszemcse. V.: Eretnek. TJjireg—Tolnanémedi. V.: Varga II. Kocsola—MuesL V.: Szili. D. Vasút II—Medgyes. V.; Végh. Az utóbbi mérkőzés kezdési ideje 15.15, a többi találkozó kezdési időpontja egységesen W óra. A mezőny legjobbjai Sz. Vasas—Fornád: Buttás (Sz. Vasas) Tengelic—Tolna : Gáncs III (Tengelic) Szedres—Alpári SE: Koleszár (Szedres) Tamási—Simontornya: Schneider (Tamási) Hőgyész—Paks: Balaskó (Hőgyész) Dunaföldvár—Kisdorog;: Lukács (Dunaföldvár) Fadd—Gyönkí Kiss (Fadd) Budapesti Nemzetközi Vásér Május 16-26. Nyitva: reggel 9 óráig. M órától, este 16, 19, 20, 21, 22, és 23-áu clu. 2 órától este 9 óráig. A pavilonokat este 8 órakor zárják. Vidéki látogatóinkat a vásárigazolvány 33 százalékos utazási kedvezményre, és a vásár egyszeri megtekintésére jogosítja. Vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegy irodáinál, valamint a városi és községi tanácsoknál. (12)