Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-23 / 116. szám
Gumiüzem Dombóváron Növényvédelmi kiállítás Beton, kiSóra A Dombóvári Járási Építőipari Ktsz gumi mártóüzemet rendez be központi telepén. A szövetkezet és a Pálma Gumigyár közt megállapodás történt, miszerint a Pálma gyár átadja gyártásra néhány termékét — főleg egészségügyi gumicikkeket — a kísz-nek, rendelkezésre bocsátja a technológiát, segítséget nyújt a dolgozók betanításában. A szövetkezettől 23-an mentek fel Budapestre a különféle munkaműveletek megtanulására. Az üzem berendezését a szövetkezetben készítették, illetve készítik el. A termelés hamarosan megindul, úgy tervezik, hogy egy év múlva már — két műszakban — legalább százhúszan dolgoznak az üzemben. Egyelőre nyolc terméket ad át a Pálma, de később sor kerülhet további új cikkek átvételére is. A dombóvári szövetkezet az új üzem berendezésével segít a foglalkoztatási. problémák megoldásában, az üzem főként nődolgozókat foglalkoztat majd. Nagy az érdeklődés Szekszárdon a városi tanács nagytermében megrendezett növényvédelmi kiállítás iránt. A kiállítást meglátogatták — tanáraik vezetésével — a szekszárdi szakközépiskola kertészeti tagozatának tanulói is. „Ha most lennék fiatal...“ Hajátültetés Ausztráliában Még a múlt év végén adtunk hírt, hogy az Építőanyag-ipari Vállalat paksi üzemében idén tavasz- szal megkezdik a beton árusítását. Arról van szó, hogy többen keresték már a vállalatnál, a Tüzépeknél is, hogy lehet-e vásárolni frissen kevert betont. Ugyanis a sok-sok magánépítkezéshez rengeteg betonra van szükség. A beton keverése költséges, nehézkes, időt rabol el. Viszont egy üzem, ha berendezkedik a különféle összeállítású, keverésű beton előállítására, s ehhez a fuvarozást is megszervezi — sokat kereshetne. Hiszen Domboriban az idén már több száz tonna betont tudtak volna eladni, Pakson, Dombóvárott, legfőképp Tamásiban — itt most kezdődött a lakosság nagyobb arányú építkezése — is nagy kelete volna a friss kevert betonnak, amelyet rendelésre házhoz szállí tanának. De sem az említett vállalat, sem a Tüzépek nem foglalkoznak ilyen irányú szolgáltatás szervezésével, lebonyolításával... Félhivatalos értesüléseink vannak azonban arról, Öregek napja a tolnai Aranykalászban — Mondja már, hol vagyunk egyáltalán? — A Kúnfi-majomál. Nem ismeri meg? Hát itt voltak a cselédházak. — Most meg amott vannak a helyettük épültek. Harmincnyolc két- és háromszobás szép új ház ... A tsz segítségével épültek. Dehogy gondolták volna a fácánkertiek az egyesüléskor 1964- ben, hogy ilyen nagy változás előtt állnak. Akkor azt beszélték, hogy Tolna gyarmata lett Fácánkert, No itt vannak, akik beszélték, de már ilyent nem mondana most egy sem. — Na nézzék már... ! Valóban ... Igaz, igaz, most már kiismerem magamat. A párbeszéd az autóbuszban zajlik le. Lassan kászálódnak ki az utasok: idős nyugdíjas emberek. Itt van a 77 éves Hollósi néni, meg a 89 éves Ladát bácsi is. S itt vannak még vagy 120-an a tolnai Aranykalász Termelőszövetkezet úgy 200 nyugdíjasa közül. Egy közmondás azt tartja, hogy „a gazda szeme hizlalja a jószágöt”. No ha ez így van, az Aranykalásznak csuda jó évet kell majd zárnia, mert a sok nyugdíjas ugyancsak megnézegette a közös vagyonát. Két autóbusszal utazták be a tsz területét, az egyikben Pfundtner Sándor, a tsz-elnök, a másikban pedig Bordás József főkönyvelő utazott az idős emberekkel, s magyarázta, mit látnak jobbra, meg balra, s válaszolt a tengernyi kérdésre. — Ezek aztán tehnek! Szép állat valamennyi... S milyen sok van! — lelkendeztek az egyik istállóban. A disznókról, malacokról is jó véleményen voltak. A tehenek „szülőszobája” meg a, kisborjak „napközi otthona” aztán igazán ámulatba ejtette a látogatókat. Az autóbuszból látni a fóliatelepet. Körötte asszonyok szorgoskodnak, az elpusztult palántákat pótolják, épeket tíl- • tetnek a helyükbe. A csibenevelőnek az asszonyok a csodálói. Szép látvány is a több mint 12 ezer fehér aprójószág így egyhalomban. Ámuldoznak nagyokat, amikor azt hallják, hogy egy nap híján négyhetesek. No, ki hitte volna! Jól megnőttek! S amikor három darabot találomra elkapnak közülük és a mérlegre téve kiderül, hogy átlagsúlyuk 57 deka, akkor bólogatnak még csak igazán elismerően. A férfinépet inkább a gépek érdeklik. — Ez meg mire való? — kérdi Ezer Ádám bácsi. Megkapja a választ, hogy kukoricatörést végez. No, ezután méregeti meg csak igazán a masinát Ádám bácsi. „Még hogy kukoricatörést. Nem lehet az rendes munka. Hogy tudna ilyent egy gép!” — mondogatja félhangosan, alig győzi az elnök a bizonygatást, hogy mennyire megfelel az, nem hagy egyetlen csövet sem a szárán. Minden egyes gépet hosszan nézeget Ádám bácsi meg a többi férfi is. S a szeme fényesre csillan, amint meglát egy vesszőből összefogott boronát: „No, ugye azt azért még használják!” A végállomás a százholdas, néhány éves telepítésű szőlő. „Nézzék mi "van Itt! Ilyent még békeidőben . sem láttam! Amikor legutóbb erre jártam, itt még katonai gyakorlótér volt.” Most meg a gondosan ápolt szőlő, s a csinos, modern borfeldolgozó, ötezer hektoliter bort tudnak itt tárolni a hatalmas, csempézett falú kádakban, meg a hatalmas hordókban. Szita Ferencet, a pincemestert hamar körülveszik, egy kis borkezelési tanács sosem árt. Sok a fájós láb, s nem ritka az sem, hogy csak botra támaszkodva tudnak járni az ittlevők közül, — de azért mindenki felkaptat a domb tetejére, hogy a közös legújabb gyerekét, a pálinkafőzőt ie megcsudálja. Ä pálinkafőző nagyszerű, de mit ér, ha nincs benne pálinka — vélték néhányan. No, ha pálinka nincs is, de bor az van elég. A borfeldolgozóban ugyanis egy kis uzsonna várta a tsz nyugdíjasait. Az asztalra jóízű bor is. került a terefere mellé. Minden nyugdíjas 200—200 forintot kapott a közösből egy kis pótlásnak a háztartási kiadásokhöz, meg egy édességcsomagot. Nem is lehet tudni, hogy melyik figyelmességnek örültek jobban: a meghívásnak, a pénznek, vagy az uzsonnának ... — Ha most lennék fiatal... ! — rázogatja valaki az elnök kezét, s érdeklődik, hogy mi módon lehetne kicsit emelni a nyugdíjon. MÉRY ÉVA A Sárköz-Völgységi Vízitársulat, Bonyhád Somogyi u. 1. Tel.: 19. felvesz 3 éjjeliőrt szekszárdi telephelyre. (370) Dél-Ausztráliában az Ade- laide-i St. Andrews-kórházban egy sebész hajátültetést végzett. Amint a kórház egy orvosa kijelentette, négy 32 és 49 év közötti férfin hajtották végre az operációkat. A sebész, aki nevét nem engedi közölni, a hír szerint saját magán is végeztetett hasonló műveletet. A paciensek tarkó- és oldalhajából veszik ki az átültetendő hajhagymákat, természetesen helyi érzéstelenítéssel hajtják végre a műtétsorozatot. Az operáció másfél órától három óráig tart. A bekötözött fejű paciensek rövidre rá elhagyhatják a kórházat, következő hónapokban még újabb operáció vár rájuk. Égy gyerek maszatos arca jelentette, hagy megérett a szeder. Azzal az ismerős tartással állt az eperfa alatt, föl- fölsandítva az ágakra, ahogy a tyúk várja a kukoricaszemek hullását. Reménytelennek látszott a sóvár várakozás, szél nem rebbent, s olyan magasan voltak az ágak, ahhoz meg kicsiny a gyerek, hogy megmássza az idétlengpmbölyűre frizérozott fát. — Szeretnél? — Vhüm — bólintja felragyogva és érdeklődéssel figyel, mert a kampózásra alkalmas bottal is csak ágaskodva sikerül elkapnom egy ágat. — Megvan! A legszebb zenéjű májusi zápor sem kopdg így. A kölyök serényen és válogatás nélkül kezdi tömni magába a csemegét. Jól öltöztetett, tömör kis legény, aligha az éhség viszi erre a mohó falás- ra. — Szereted? — Ühüm. Ilyet nem vesz anyu, pedig nagyon jó. — Hát mit vesz? — Almát, de azt már unom. Mindig csak alma! — Mást nem vesz? — Dee. Szőlőt, barackot, narancsot is meg mindenféléket. Három kislány viharzik mellénk, egyikük bámulattal mered a fiúra: — Te ráztad meg? Rám pislog. Ha nem lennék itt, egy icipici füllentés árán learatná a dicsőséget, de így hogy a megye egyik legnagyobb vállalata foglalkozik „árubeton'' előállításának gondolatával. A felmérései szerint érdemes belefogni egy ilyen akcióba... Mert sajnos eddig az a gyakorlat, hogy féllegálisan „kölcsönkért” gépeket visznek a magánépítkezésekhez, esetleg felhasználják az építő vállalatok, ktsz- ek betontclepeit s onnan szállítják el a betont... Ez pedig, mondani sem kelt, a társadalmi tulajdon „erősítésének” nem a legjobb módszere. rám mutat. Enyém a dicsőség, meg a felhangzó litánia: — Tessék megrázni még egyszer! — Néni! Nekünk még többet tessék! Uggyel-bajjal sikerül megtérítenem ismét a zöld füvű asztalt, boldog szuszogással maszatolódnak. Fekete a szeder, szép nagy szemű. Míg nézem a szeder fa vendégeit, az jut eszembe, amit nagyapám, később anyám is mesélt. Hittük, nem hittük, sokszor hallottuk, hogy egy karéj kenyéren és egy szilkére való tisztára mosott szedren kapáltak nagyapa embernyi legénykorában. Nevezte is az eperfát a szegény ember terülj asztalának, becézte zöld. kamrának, még főtelen lekvárosfazéknak is, rettentő nagy 'gyönyörűségünkre. Minek néznének vajon az eperfának ezek a mai vendégei, ha mondani kezdeném, hogy volt idő, amikor emberek százát, ezrét táplálták a szederfák? Még kevésbé hinnék, mint az én nemzedékem hitte! Nekik nem étel a szeder, hanem önállóan megszerzett csemege, olyan különlegesség, amit a gyermeküknek mindent megadni kívánó szülő nem tart talán még gyümölcsnek sem. Lám, hogy változik az édenek arca! Azért az újonnan jövők is fölfedezik ezeket az édeneket, legfeljebb másfajta zsongással veszik birtokukba. így van ez rendjén. — ti — —PjÉRIK A SZEDER I
