Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-03 / 99. szám

mse pmLmmrEGnrm-TErm. ­IVE PU J SÄG B A MAGYAR SZOCIALISTA MWMKASPART TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA | XIX. évfolyam, 99. szám ARA: 90 FILLÉR » Szombat, 1969. május 3. A 25. szabad május elsején Tizenkétezren a szekszárdi felvnnulásnn Vidáman, ragyogó időben ünnepelte Szekszárd a 25. sza­bad május elsejét. Jó ötlet volt a felvonulás menetirányának megváltoztatása, korábban a Béla-téren állott a dísztribün, csütörtökön viszont a megyei pártbizottság és a megyei ta­nács épülete között Szép ha­gyományunknak megfelelően, a menet élén az úttörők zene­kara haladt. A muzsikáló paj­tások kapták az első tapsot a közönség köréből, a díszemel­vényről. Ezen majdnem raás- félszázan foglaltak helyet. K. Papp József, a megyei pártbi­zottság első titkára, Somi Ben­jamin, a megyei pártbizottság titkára, Szabópál Antal, a me­gyei tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke társaságában szovjet katonavendégek, vete­ránok — Császár Erzsébet, Kauffmann Mátyásné, dr. Ne­mes Andor, Ribling Ferenc, Szabó Lajos, Vörös István —, más közéleti személyiségek, ki­váló dolgozók foglaltak helyet. — a kisiparosoké és a vendég­látó vállalat zenekara volt. A muzsikusok mégis frissen, fia­talosan játszották a VIT-indu- lót... A májusfáktól, tarka zászlóktól színes felvonulást a Magyar Honvédelmi Szövetség küldöttsége zárta be. Esztendeje kilencezer felvo­nuló vett részt a felvonuláson, most a résztvevők száma a ti­zenkétezret is meghaladta. Űj és megnagyobbodott termelő­üzemek dolgozói itapcsolódtak be a nagy seregszemlébe. kultúrműsor, kerékpár- és rajzvetélkedő, sportprogram, utcabál szórakoztatta délután és este Szekszárd, s a környék népét a derűs május elsején. Ünnepeltek a bonyhádiak is Az utóbbi évek egyik leg­színesebb felvonulása volt az idei Bonyhádon. A járási székhely üzemei, vállalatai új ötletes dekorációkkal, jelké­pekkel színesítették a mene­tet, amely több mint egy órán keresztül vonult a főtéren felállított dísztribün előtt, ahol Lampert József a párt járási bizottságának titkára üdvözölte a dolgozókat. A felvonulás után az üzemekben, a munkahe­lyeken beszélgetéssel, jó han­gulatban telt el a délelőtt. Délután sportműsorral foly­tatódott az ünneplés, este pe­dig több helyen kulturális program várta a szórakozni vágyókat. A bonyhádi járás községei­ben ünnepi gyűléseken, lát­ványos ünnepségeken emlé­keztek meg a dolgozók a munkásosztály ünnepéről. színpadon kulturális és sport­műsorral szórakoztatták a fel­vonulás résztvevőit, délután az Ifjúsági Házban táncmulatsá­got rendeztek. A május elsejei program „zá­róakkordja” volt a Pakson már hagyományossá vált dunai fák- lyaúsztatás és tűzijáték. Este a Duna-parton sok száz néző gyönyörködhetett a nem min­dennapi látványban: Négyszáz úszó fáklyát bocsátottak útjára a folyam északi kanyarjában. Szekszárdi küldöttség a fővárosban A 11-es AKÖV negyven ta­gú küldöttsége részt vett a fő­városi munkás seregszemlén. A küldöttség vezetője Pech József, a vállalat igazgató- helyettese volt. Megkérdeztük Pech Józsefet, hogyan töltötték a május elsejét a fővárosban a szekszárdi vállalat küldöttei. — Nagy élmény volt szá­munkra, hogy a közhasznú autóközlekedés államosításá­nak huszadik évfordulóján képviselhettük a Tolna megyei közúti közlekedés dolgozóit az ország jelentősebb május else­jei eseményén. Első alkalom­mal vált lehetővé, hogy az autóközlekedés külön vonuljon fel. Az Autóközlekedési Tröszt minden vállalattól küldöttsé­get kért a nagy demonstráció­ra. Egyenruhás felvonulóink, a sok zászlóval, transzparens­sel, járművekkel, érdekes Szín­foltot jelentettek az ünnepsé­gen. A felvonulás után a KPM, illetve a tröszt Illetékes veze­tői az Előre sporttelepen talál­koztak a küldöttségekkel. Itt Valamennyi csoportot hang­szórón köszöntött a rendezőség. A kiváló vállalatok közül el­sőként a Szekszárdi Nyomda, majd a Faipari, az Állatforgal­mi Vállalat, a Vízügyi Igazga­tóság, a MÁV, a Mezőgazdasá­gi Beruházási Vállalat dolgozói meneteltek. A tanácsi dolgozók közül sokan elhozták gyerme­keiket. A legifjabb felvonulót a Söripari Vállalat csapatában láttuk: fehér babakocsiból te- kintgetett abba a világba, amely körülöttünk napról nap­ra szépül, gazdagodik. A leg­nagyobb járművel — termé­szetesen — a 11. számú AKÖV vonult fel. A GC 14—84 for­galmi rendszámú, ragyogóra tisztított autóbuszban utasok is voltak. Tegyük hozzá: oly ké­nyelmesen fértek el, hogy ha­sonló utazást kívánunk egész évben mindannyiunknak. S ha már a méretstatisztikánál tai tunk, a legrövidebb szoknyák­ban az Egészségügyi Szakisko­la növendékei parádéztak; a legkorosabb csoport — szemre Fáklyaúsztatás és tűzijáték Pakson Pakson reggel kilenc órakor indult el a konzervgyártól az iskolák, társadalmi és tömeg- szervezetek, hivatalok és intéz­mények, ipari és mezőgazda- sági üzemek sok színű felvonu­lása. A felvonulás befejezése után á Duna-parti szabadtéri több mint 1500 autóközlekedé­si dolgozó ünnepelt. Küldött ségünk jól érezte magát, és megtiszteltetésnek vesszük, hogy a fővárosban felvonulhat­tunk — mondotta Pech József igazgatóhelyettes. Kereskedelmi küldöttség utazott űusztráliába Darvas László külkereske­delmi miniszterhelyettes veze­tésével pénteken kereskedel­mi küldöttség utazott Auszt­ráliába, hogy tárgyalásokat folytasson a két ország gaz­dagsági kapcsolatainak bővíté­séről. A miniszterhelyettessel qgyütt Ausztráliába utazó kül­kereskedelmi vállalati szak­emberek megvizsgálják a gép­ipari export fokozásának, va­lamint ipari kooperációk lét­rehozásának lehetőségeit. Ugyanakkor tanulmányozzák a magyar ipar számára fontos ausztráliai termékek import­jának perspektíváit. Ausztráliába már koráb­ban is eljutottak magyar áruk, és magyar vállalatok is szerez­tek be auszráliai termékeket, de a két ország közötti első kereskedelmi megállapodást csak másfél évvel ezelőtt kö­tötték meg. Ennek előkészíté­sére és aláírására 1967-ben két ausztráliai gazdasági delegáció járt Budapesten. Tanácskoznak Amerika kommunistái New York (TASZSZ). Az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának 19. kongresszusa csütörtökön zárt ülésen hall­gatta meg Henry Winstonnak, a párt országos elnökének be­számolóját a pártépítéssel kap­csolatos munkáról és felada­tokról, majd bizottságokban folytatta munkáját. Á kongresszus szerdai ülé­sén Gus Hall, a párt főtitkára tartotta a politikai főreferátu­mot. Kijelentette: — Az amerikai kommunis­ták kongresszusa olyan pilla­natban ülésezik, amikor az Egyesült Államokban elmélyül a gazdasági és a politikai vál­ság. Az uralkodó körök és a monopóliumok fokozzák a dol­gozók kizsákmányolását. Csök­ken a termelés, emelkedik a munkanélküliek száma. A kor­mány gazdasági ösztönzőkkel teszi lehetővé a monopóliumok számára, hogy még a termelés szűkülésének körülményei kö­zött is biztosítsák a profit ma­gas szintjét. A dolgozók bérét, jövedelmeit magasan megálla­pított közvetlen és közvetett adókkal, állandó áremelkedés­sel sújtják. — A politikai rendszer vál­sága, g dolgozó rétegek helyze­tének romlása a tömegharc fel­lendüléséhez vezetett a reak­ciónak a létérdekek ellen indí­tott támadásával szemben. A jelenlegi mozgalom jellegzetes­sége az, hogy a szakszervezetek munkástagsága nagy aktivitást tanúsít. A politikai válság mé­lyüléséről tanúskodik az is, hogy aktivizálódik a néger­mozgalom, a diákifjúság töme­gesen mozdul meg, nem akar megbékélni a fajelmélettel, a monopoltőkés rendszerből fa­kadó szabályokkal. — Nixon elnök kormánya folytatja a választásokon vere­séget szenvedett demokrata párt agresszív irányvonalát. A vietnami konfliktus békés ren­dezése helyett — amire ígére­tet tettek — fokozzák a háború eszkalációját. Az Egyesült Ál­lamok nem arathat és nem is képes politikai és katonai győ­zelmet aratni Vietnamban. Gus Hall foglalkozott annak az okmánynak a tervezetével is, amelyet a kommunista és munkáspártok nemzetközi ér­tekezletén vitatnak majd meg. A tervezetet forradalmi ok­mánynak nevezte, amely meg­felel az imperializmus elleni harc feladatainak, behatóan, tudományosan és mindenre ki­terjedően elemzi az erőviszo­nyokat, lényegében a kommu­nista és munkáspártok nézetei­nek kollektív szintézise.

Next

/
Oldalképek
Tartalom