Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-15 / 109. szám

Podgornij Koreában A népgazdaság helyzetéről tárgyait a CSKP KB Elnöksége Nyikolaj Podgornij. a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnökségének elnöke szerdán Phenjanba érkezett. A szovjet államférfi Coj Jen Gen-nek, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság leg­felső népi gyűlése elnöksége elnökének meghívására hi­vatalos látogatást tesz az országban. A repülőtéren Coj Jen Gén és Nyikolaj Podgornij beszé­det mondott. Coj Jen Gén hangoztatta, hogy Podgornij látogatása lel­kesítőleg hat a szocialista tá­bor előretolt keleti állását vé­delmező koreai nép igazságos harcára. Meggyőződését fejez­te ki, hogy a szovjet állam­fő phenjani látogatása tovább szilárdítja a szocialista tábor egységét és összeforrottságát. Podgornij válaszbeszédében utalt rá, hogy a szovjet és a koreai nép közötti testvériség és együttműködés, a két ál­lam kapcsolata a marxizmus— leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus szilárd el­vein alapszik. Reményét fe­jezte ki, hogy a párt- és ál­latni vezetőkkel folytatandó megbeszélései, a dolgozókkal való találkozásai tovább szi­lárdítják a szovjet és a ko­reai nép közötti hagyomá­nyos, testvéri barátságot. A szerdán délután lejátszón ózjnoki forduló eredményei: Hon­véd—Vasas 2:1, Bába ETO—MTK 2:1, Tatabánya—Komló 1:0, Diós­győr—Dunaújváros 2:1, Salgótar­ján—Csepel 1:1, Pécs—Egyetértés á:0, Szombathely—Eger 2:1­* _A csehszlovákok eilen készülő, 17 főből álló magyar labdarúgó­keretnek tagja lett Juhász István, a Ferencváros fedezetjátékosa is. Juhász azonban, mint a FIFA újabb közléséből kiderül, nem szerepelhet a vb-selejtezőn, A fe­rencvárosi labdarúgót ugyanis a mexikói olimpián a Bulgária el­leni döntőn kiállították, és a FIFA legyeim! bizottsága által történt eltiltása két. hivatalos válogatott mérkőzésre szól. Sós Károly szö­vetségi kapitány Juhász István helyére Dunai III. Edét (U. Dó­zsa) hívta be, a FIFÁ-hoz neve­zendő 22-es keretbe pedig Dunai III. helyére a salgótarjáni Szalai került. * A magyar kötöttfogású birkózó­válogatott — négy tartalékkal — az elmúlt hét végén két mérkő­zést vívott Bjelorusszia fővárosá­ban. Minszkben. A bjelorusz fő­iskolai válogatott ellen 4,5:4,5 volt az eredmény. A bjelorusz váló­Phenjan dolgozói meleg ün­neplésben részesítették Pod- gornijt és kíséretét, amint át­haladt a város ünnepi díszbe öltözött utcáin. Nyikolaj Podgornij szerdán. Phenjanba érkezése után lá­togatást tett Kim ír Szénnél, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkáránál, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsá­nak elnökénél. A két áilam­Harmadik napja tart a DNFF fegyveres erői által a különböző amerikai és dél-vi­etnami katonai célpontok ellen indított támadássorozat. Szer­dára virradó éjjel a szabadság- harcosok rakétákkal támadták Da Nang városát, Dél-Vietnam második legnagyobb települé­sét. A rakéták katonai intéz­mények és célpontok területén robbantak, s jelentős károkat okoztak. Egy amerikai szóvivő beismerése szerint 21 amerikai és dél-vietnami katona meg­halt, 22 megsebesült. Szerdán reggel kemény harcok bonta­koztak ki Hűé városától délre Is. Az AFP értesülése szerint gatottól pedig nagy harcban 5:4 arányban vereséget szenvedett a csapat. A versenyzők közül Kiss Ferenc mindkét mérkőzését meg­nyerte. 1 A öüsumi nemzetközi sakkver­seny 9. fordulójában függőben maradt Gerusel—Bilek játszmát a nyugatnémet versenyző nyerte. A 12. fordulóban Szabó nyert, Bilek vereséget szenvedett, Szily dr. játszmája függőben maradt. Az élcsoport állása: Larsen (dán) 9 pont, Gerusel és Zajcev (szevjet) 8—8 pont. • Brüsszelben a nemzetközi nyílt teniszverseny első fordulójában Gulyás 6:2. 6:1 arányban győzött a francia Beust ellen. Az UNESCO párizsi székházában ünnepélyes keretek, között átadták a Pierre de Coubertln fair play- díjat a japán olimpiai labdarúgó­válogatott edzőjének. Ken Naga- numa-nak. A japán labdarúgók mexikói olimpián játszott hat mérkőzésükön egyszer sem hágták át a labdarúgószabályokat. A ja­pánok megkapták a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fair play-dlját is. férfi baráti megbeszélést foly­tatott a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről, A nap második felében Podgornij koszorút helyezett el az 1950— 1953. évi koreai honvédő há­ború hőseinek emlékművénél, majd azoknak a szovjet hő­söknek az emlékművénél, akik Koreának a japán imperia­lista elnyomás alól történt felszabadításáért vívott har­cokban áldozták életüket. 25 amerikai katona életét vesz­tette, ötven megsebesült. A DNFF egységeinek vesztesége 31 fő. Alig 12 óra leforgása alatt William Rogers amerikai külügyminiszter szerdán négy­napos látogatásra Dél-Viel- namba érkezett; Megérkezése után nyilatkozott az újságírók­nak. Kijelentette: látogatásá­nak az a célja, hogy a saigoni kormányt tájékoztassa a Nixon kormány politikájáról, és ő pe­dig megismerkedjék a saigoni kormány vezetőinek nézeteivel. A külügyminiszter szerint A malaysiai fővárosban meghirdetett rendkívüli álla­pot és kijárási tilalom ellenére a szerdára virradó éjszaka to­vább foiytak a politikai ihle­tésű faji zavargások az ál­lamszövetség maláj és kínai lakossága között. A fővárosban, valamint Se­langor és Penang szövetségi államokban hivatalos jelen lé­sek szerint körülbelül húsz ember vesztette életét. Nem hivatalos források szerint az áldozatok száma elérheti a százat is. Szerdán hajnalban Kuala Lumpur ostromlott város ké­pét mutatta. Körülbelül 30 ház égett le — főként a külváro­sokban —, több mint száz autót, motorkerékpárt és más járművet zúztak szét, illetve gyújtottak fel. A jelentések szerint több ezer rendőr és katona cirkál Kuala Lumpur utcáin. Parancsot kaptak arra, hogy lőjenek a kijárási tila­lom megsértőire. Az iskolák és az üzletek zárva vannak, az újságok nem jelentek meg. Az AP hírügynökség külön- tudósítójának sikerült eljutni Prága (CTK) A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége Gus- táv Husáknak, a Központi Bi­zottság első titkárának elnök­lésével május 13-án Prágában ülést tartott. A széles körű vita során, amelyben gazdasági felelős személyiségek vettek részt, a kormányszervek által kidolgo­zott javaslatok beható mérle­a szabadságharcosok 13 kato­nai célpontot támadtak, — mindössze néhány órával Ro­gers amerikai külügyminszter Dél-Vietnamba érkezése előtt. Washington és Saigon „egysé­gesen és őszintén a háború bé­kés rendezésére törekszik”. Ro­gers kitért a DNFF által nem­rég előterjesztett tízpontos ja­vaslatra. Hangoztatta, hogy jóllehet a program több kité­tele elfogadhatatlan az Egye­sült Államok számára, néhány pontja vitaalapként szolgál­hat. a fővárostól nem messze fekvő Kampong Bahru városába ér szemtanúja volt annak, amint maláj és kínai fiatalok kések­kel, vasrudakkal és lőfegyve­rekkel támadtak egymásra. Ebben a maláj többségű vá­rosban főként a muzulmán vallású maláj fiatalok garáz­dálkodtak: betörtek a kínai üzleti negyedbe, felgyújtották a kínai boltokat és számos embert megöltek. Kuala Lumpurban szerdán este újabb összetűzések vol­tak. Mint az első jelentések­ből kitűnik, a város különböző részeiben összesen mintegy hétszázan —, különféle párt­állású személyek — csaptak össze, majd a rendőrség és a katonaság is beavatkozott. Újabb tartományra, Negri Sembilanra is kiterjesztették a malaysiai hatóságok a kijárási tilalmat, s ezzel négyre emel­kedett a korlátozó rendszabá­lyok hatálya alá eső tartomá­nyok száma. Több nemzetközi légijárat törölte menetrendjé­ből szerdán a Kuala Lumpur-i leszállást és szünetei a vasúti forgalom Es a malaysiai fő­város és Singapore között. gelése alapján az elnökség a népgazdaság helyzetével és to­vábbi .fejlesztésével . összefüg­gő problémákkal foglalkozott. Megállapította, hogy a nép­gazdaság jelenlegi bonyolult . és ellentmondásos helyzetében - »tükröződik a szocialista építés folyamán kibontakozott egész­ít séges, kedvező irányzatok ha- I lása, valamint a különféle aránytalanságok és a negatív tendenciák befolyása. A lakosság és a vállalatok jövedelmeinek gyors növeke­dése, fontos külkereskedelmi feladatok teljesítésének elma­radása, az új beruházások rendkívüli elaprózódása, a ter­melés és a munkatermelé­kenység növekedésének meg- lassulása az utóbbi időszak­ban fokozta a fent. említett káros tendenciák hatását. A negatív jelenségeket mielőbb energikusan ki kell küszöböl­ni —. állapította meg az el­nökség. Ennek megfelelően a szö­vetségi kormány és a cseh. il­letve a szlovák kormány ha­ladéktalanul intézkedéseket foganatosít. A központi bi­zottság elnöksége elvárja, hogy a kommunisták és a többi dolgozók maradéktala­nul támogatják ezeket az in­tézkedéseket. Ugyanakkor kidolgozás alatt vannak egy hosszú lejáratú konszolidációs program elvei, valamint a gazdasági reform megvalósításának útján teen­dő konkrét lépések. A CSKP továbbra is síkra- száll a gazdasági élet egész­séges, a múlt hibáitól men­tes fejlesztéséért,- annak a fej­lődésnek megfelelően, amely a csehszlovák szocialista tár­sadalmat jelenlegi szakaszá­ban jellemzi. Ennek fő jellem­vonása az ipari fejlődés vi­szonylag magas színvonala. A CSKP olyan politikát szándé­kozik követni, amely a terme­lés racionalizálása és korsze­rűsítése alapján, a tudomá­nyos-műszaki forradalom eredményeit, a modern tudo­mányos vívmányokkal ossz- hangban álló vezetési módszere­ket felhasználva elvezet a nép­gazdaság tartós felvirágzásához, A párt gondot fordít a nem­zetközi munkamegosztás. fej­lesztésére mindenekelőtt a szocialista táborhoz tartozó országokkal. Ezért szükséges­nek tartja eloszlatni azokat az aggodalmakat, amelyek sze­rint fenyeget a visszatérés a gazdasági = vezetés) múltbeli hi­báihoz, szükségesnek tartja,, hogy mindenkiben felkeltse a meggyőződést: a párt megiu- gathatatlanui szocialista gaz­daságunk tartós felvirágozta« tására törekszik. Ezt a vonalat igen komolyan és a realitá­soknak megfelelően kell vin­ni, a tudományos vívmányok, valamint tárgyilagos elemzé­sek és sokoldalúan átgondolt tervek alapján. Nem szabad teret adni az öszitönösségnek, mert ez károsítaná hatásta­lanná tenné erőfeszítéseinket A fenti célok érdekében ha­tározott lépéseket kell tenni a népgazdaság irányításának szi­lárdítására, valamint a veze­tők felelősségének fokozására minden szinten. Az elnökség tudomásul vet­te a párttagság létszámának alakulásáról szóló jelentést és jóváhagyott néhány személyi jellegű javaslatot. 'Végül asz elnökség -jóvá­hagyta a CSKP azon küldött­ségének összetételét, amely a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását elő­készítő bizottság május 23-án Moszkvában megnyíló ülésén vesz részi. Mésshydrát Korszerű kötőanyag! Porrá oltott éPítési fehér------------------------------ -■ —zsákolt ára. N em keli oltani, mészgödröt ásni, oltási vízről gondoskodni! Meszeléshez, permetezéshez is kiválóan alkalmas! 5 kg-ból 20 liter mésztej nyerhető! Nincs oltási maradék (kő, sa­lak), amíg 1 m3 vakoló ha­barcshoz 1,5 q mész kell, addig hydrátból 1,2 q elegendőt Modern! Korszerű / Kényelméé! Kapható a Féea—‘Szekszárdi TÜEÉF Vállalat telepein I (2*2) Azonnal felhasználható ! Gazdaságos! A Louisiana állambeli Barton Rouge egyetemén a seriff és helyettesei őrködnek a letartóztatott diákok előtt, miközben az állam .nemzeti gárdája könnygázbombákkal próbálja helyreállítani a- rendet az USA-nek ebben a déli városában. A világ SPORTJA Rakétatámadás Da Nang ellen Az amerikai külügyminiszter Saigonban Feszült a helyzet Malaysiában

Next

/
Oldalképek
Tartalom