Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-14 / 108. szám

v'i'*ÁC'?ntJTrrAiira, t.v.ll"i>9R.fl!TÍT* MEPUJSAG flTwflGYnn SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAPJA f Zenei hónap 1969 A pécsi „Mecsek” fúvósötös hangversenye A „Tavaszi bérlet’ harma­dik hangversenyén kevés, de lelkes közönség gyűlt egybe. A pécsi „Mecsek" fúvósötös, bár először látogatott Szek- szárdra, tagjai nem ismeret­lenek városunkban. Paláncz Tamás klarinétművész a pécsi Zeneművészeti Szakiskola igazgatója. Szkladányi Péter a fuvola, Tolna Gábor a kürt, Várnagy Attila a fagott mű­vészei pedig évekig tanították a szekszárdi zeneiskolában. Deák Árpádot örömmel is­mertük meg, mint az oboa mesterét. A „Mecsek” fúvósötös fiatal együttes. Produkciójuk alap­ján azonban bátran állíthat­juk az ország régi elismert együttesei mellé. Szerencsés találkozás, hogy egyénenként is kimagasló képességű öt fiatal művész ilyen harmoni­kus kapcsolatba tud össze­forrni. Az együttes fegyelme­zett összjátéka, kiegyenlített szép hangzása, stíluskészsége, muzikalitása magában is el­ismerésre méltó. Az a lelki- ismeretes, fáradtságot nem is­merő, alapos felkészülés pe­dig, amely a produkciókból sugárzott, különös figyelmet érdemel. Már műsoruk első számá­val, Haydn C-dúr fúvósötösé­vel jó benyomást keltettek. Egészséges jókedv, világos ér­telmezés, egyszerűség tette hi­telessé a haydni muzsikát. Műsoruk további részében örömmel regisztráltuk, hogy a modem komplikáltabb hang­vételű zenében is otthonosak. Szervánszky, Milhaud, Mal­colm művei még fokozták si­kerüket szellemes, frappáns megfogalmazásukkal. Hut. Júniustól új menetrend Kedvezőbb utazási lehetőség Szekszárdról a Balatonhoz Június elsején lép életbe a MÁV új menetrendje, s az 1969—70. évi időszakban úgy számítják, hogy 415,5 millió utas utazik a MÁV vonalain, árut pedig körülbelül 115 mil­lió tonnát kell szállítani. Ez azt jelenti, hogy az előző év­hez képest 2 millióval több utas veszi igénybe a vasutat, s a MÁV ennek megfelelően készült megnövekedett felada­taihoz. Az új menetrendben, a közlekedéspolitikai irányelvek­nek megfelelően, arra töre­kedtek, hogy javítsák az uta­zás színvonalát, s éppen ezért több új gyorsvonatot indíta­nak. Számos új vasúti kocsit szereznek be, folytatják a die- selesítési program végrehajtá­sát, s tovább bővül a villamo­sított vasútvonal nagysága. A nemzetközi forgalomban a legtöbb vonat menetideje lé­nyegesen csökken, ugyanakkor növekszik a vonatok száma. Budapestről most már 19 vi­szonylatban. Európa legna­gyobb részébe közvetlen ko­csikban lehet utazni, s több intézkedés szolgálja a tenger­partra utazó magyar turisták kényelmét. A belföldi forgalomban rep­rezentatív vonatként fog köz­lekedni a Savaria—Göcsej Exp­ressz, mely Budapest—Szom­bathely között három óra 30 perc alatt teszi meg az utat, Budapest és Zalaegerszeg kö­zött pedig 4 órára csökken a menetidő. Űj szolgáltatás, hogy ezen a vonalon bevezetik az autótaxi előrendelést. A „Me­csek Expressz” megállás nél­kül közlekedik Pécs—Budapest között, s ezzel a menetideje 12 perccel csökken. Jelentős változás megyénk részére, hogy Szekszárdról könnyebb lesz elérni a Balaton déli partját. A fő idényben munkaszünetes napokon, Budapest—Siófok között olyan vonat közlekedik, amelyet oda \ és vissza is el lehet érni a Ba­ja—budapesti gyorssal, puszta­szabolcsi átszállással. A szabad szombatos kirándulóknak ez valóban megkönnyíti majd a balatoni utazást. Készülődnek az Apollo—tO utasai Hétfőn megkezdődött az Apollo—10 amerikai űrhajó rajtjának végleges előkészí­tése a Cape Kennedy-i kilövő­helyen. A terv szerint az új űrhajó vasárnap indul el út­jára, amelynek során a Hold közvetlen közelébe jut és ott próbálja ki a Holdra szálló lunar module működését. Az űrhajó hordozórakétája a leg­utóbbi ellenőrzések során ki­sebb zavarokat mutatott és az üzemanyag egy része elfolyt belőle, de a technikai szak­értők szerint az üzemzavart sikerült kiküszöbölni. Az űrhajó három utasa: Thomas Stafford parancsnok, John Young űrpilóta és Eu­gene Cerman, a holdkomp pilótája az amerikai űrprog­ram veteránjai közé tartozik: mindhárman részt vettek már űrrepülésen. Ha az Apollo—10 útja sikerrel végződik, az Egyesült Államok júliusban indítja útnak az Apollo—11 űrhajót, amelynek két utasa első ízben kísérli meg a le­szállást a Hold felszínére. Ki volt a gyáva motoros? A tolnai Deák Ferenc ut­cában hétfőn este kivilágítat- lan targoncát tolt Timii Bá­lint segédmunkás, Fridrik Pé­ter tanuló húzta a járművet. Egy motorkerékpáros neki­ütközött a targoncának, majd anélkül, hogy a baleset sú­lyos sérültjén: Timii Bálinton segíteni próbált volna, el­robogott. Fridrik Péter úgy emlékszik, hogy a motor- kerékpár első és hátsó sár­védő lemeze összenyomódott, plexi szélvédője pedig eltört. Közérdek, hogy aki a baleset áldozatát cserbenhagyó mo­toros személyéről felvilágosí­tást tud adni, haladéktalanul tájékoztassa a legközelebbi rendőri, vagy tánácsi szervet. Új rekord Európa legjobb pipdsa Rómában egy ugyancsak furcsa versenyen dőlt el az Európa-elsöség, amelynek győztese az Európa legjobb pipása címet viselheti. A ver­senyt az döntötte el, hogy meddig lehet elpöfékelni 3 gramm dohányt. Az első he­lyet és ezzel az Európa-bajno­ki címet Alessandro Corbelli- ni, firenzei versenyző szerez­te meg, aki 3 óra 3 perc 45 másodpercnyi idejével fölé­nyesen nyerte a versenyt, melynek egyik érdekessége, hogy a harmadik helyet nő szerezte meg, Franca Ferretti, aki 2 óra 41 perc, 46 másod­percig fújta a füstöt. A külföldieknek nem sok sikerük volt. A legjobb ered­ményt a finn Yrjo Pentikai- nen érte el, de 2 óra 21 perc, 2 másodperces idejével nem nagyon dicsekedhet. Istállótűz Bonyliádon A tűzcsapot nem jelölte tábla Szerencsés kimenetelű, de veszélyes tüzeset történt teg­nap délután Bonyhádon, az Ezüstkalász Tsz központi iro­dája mellett. Kigyulladt egy körülbelül 200 éves épület, amit felerészben lóistállónak használtak. Közvetlen szom­szédságában . húzódik a bútor­üzlet, a szövetkezeti iroda ud­varában pedig raktár és más épületek állnak. A nagy összefogás és a gyors riasztás eredménye, hogy a kár egészen csekély, körülbe­lül 3000 forint érték. Példa­mutatóan gyors volt a tűzoltó­ság riasztása: a szövetkezet irodájából azonnal hívták a bonyhádi önkéntes és a szek­szárdi állami tűzoltóságot is. Szekszárdról két kocsival siet­tek a helyszínre. A nagymá- nyoki tűzoltók is megérkeztek példamutató gyorsasággal. Nagy segítséget jelentett a tűz gyors lokalizálásában, hogy az Ezüstkalász Tsz né­hány tagja, a fogatosok, a fő- agronómus és az állattenyész­tési brigádvezető zöldtakar­mányt dobáltak a tűzfészek­re, az épület falánál. Sajnos mulasztás is történt: a közel­ben levő tűzcsapot nem je­lölték semmiféle táblával, és így keresgetni kellett a víz szerzéséhez. Egészen megdöbbentő eset történt a tűz elfojtása után közvetlenül, amikor még füs- tölgött a romos, illetve üsz­kös rész és tűzoltók vették körül a környéket. Tíz lépés­sel arrább a tehénistálló aj­tajában nagy szalmakupac mellett cigarettázott Várszegi Antal állatgondozó. Szabály­sértési eljárást indítanak el­lene. Az istállótűz okának kide­rítése folyamatban, van. (gemenci) MÁJUS Névnap: Bonifác. 1 A A Nap kél 4.09 órakor nyugszik 19.13 órakor. A Hold kél 2.59 órakor., 5£rCiKilil nyugszik 17.33 órakor. — Az ötven év előtti dicső­séges tavasznak — a magyar proletárforradalom győzelmé­nek — szép „élő” emléket ál­lítottak a baranyaiak: tanács­köztársasági emlékligetéket ültettek falujuk egy-egy köz­területén. A Mecseki Erdőgaz­daság ingyenesen bocsátotta rendelkezésükre a szükséges facsemetéket A 120 ezernyi facsemetét a lakosság társa­dalmi munkában ültette eL — Motorkerékpárral ütközött össze Dombóváron Antal János helybeli postás azzal a sze­mélygépkocsival, amelyet Trin- der Márton pécsi lakos veze­tett. Antalt kórházba szállítot­ták. Az anyagi kár kilencezer forint — Adó- és ártanfolyam. A paksi, szekszárdi és dombóvári kisiparosok részére adó- és ár­tanfolyamokat szerveznek a kö­zeljövőben, hogy jobban meg­ismerkedjenek a rendeletek­kel. — Elsősegélynyújtó tanfo­lyam az Orionban. Az Orion tamási gyáregységében műkö­dő Vöröskereszt-szervezet ve­zetősége elsősegélynyújtó tan­folyamot indított 43 hallgató­Vízkutatók Kedden hajnali két órakor víz árasztotta el a Mártírok terén, a gimnázium előtt az utat. Csőtörés. Lekapcsolták a kétszázas vezetéket. Kora hajnalban szakembe­rek jelentek meg a hely­színen. Vizsgálták, méregették, pró­báltak következtetni, hol tör­hetett el a cső. Reggel nyolc óra után hoz­záfogtak — a rajz alapján — egy kutatóárok ásásához. Az árkot kiásták, a Be­loiannisz utcából jövő csövet azonban nem találták meg. Újabb kutatóárkot ástak. Tegnap délután három óra­kor siker koronázta a mun­kát. Az egyik szerelő kibújt az árokból, ásójával meghatá­rozta az irányt: — Itt a cső. A rajz szerint legalább há­rom méterre keletre. — Van műszeres hibakere­sőnk is, de nincs hozzá alkat­rész, senki nem gyárt ilyent, így a műszert nem tudjuk használni — mondja a sze­relők vezető mérnöke. — Most totózunk — foly­tatja a mérnök. — A víz az út közepén jelent meg elő­ször, aztán meg keletre, az út­test szélén. Megnyoínatjuk a vizet, aztán majd meglátjuk.. Délután tovább folyt a ku­tatás Szekszárd központjában, csőrepedés, víz után. Nem sok sikerrel. Ha meg is találják majd az öntöttvas csövet, amely való­színű eltörött, fel kell tömi az úttestet és úgy lehet csak megjavítani. .. Sok óra el­múlik víz nélkül a város köz­pontjában. .. — Nem lehet ideiglenes ve­zetéken vizet adni a nagyfo­gyasztóknak? — Nem lehet ahhoz a hiba­keresőhöz alkatrészt beszerez­ni? — Segíteni kellene a víz­ügyeseken. .. Erre úgy hiszem van mód és lehetőség is... Talán még akarat is... — Pálkovács — val. A tanfolyamot dr. Marton György körzeti fogorvos vezeti. (Délczeg József) —• Együttműködési szerző­dést kötött a Kapos—Koppány Völgye Területi Tsz-szövetség a Középdunántúli Vízügyi Igazgatósággal. A szerződést Kolozs István, a tsz-szövetség titkára és Karászi Kálmán víz­ügyi igazgató írta alá Székes­fehérvárott. “ A vasárnapi polgári vé­delmi gyakorlat ideje alatt sze­mély- és járműforgalmi korlá­tozás lesz a város' központjá­ban. A korlátozásról és az el­terelő utakról — miután az a kórházba látogatók sokaságát is érinti — részletes tájékozta­tót és térképvázlatot közlünk lapunk csütörtöki, polgári vé­delmi mellékletében. — Üjabb divatos szakma. A vendéglátóipar fellendülésének vagyunk szemtanúi, ezt abból is lemérhetjük többek között, hogy a fiatalok érdeklődése megnőtt a szakma iránt. A Tol­na megyei Vendéglátóipari Vállalatnál 65 fiatal jelentke­zett ipari tanulónak, de közü­lük csak tizennyolcat tudtak felvenni. MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Nap közben kissé megélénkülő déli, délnyugatira forduló szél. Meleg idő, várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet 26—31 fok között. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom