Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-11 / 81. szám

i Ami a tudósításokból kimaradt MNK mérkőzés ALPÁRI SE—DOMBÓVÁRI VSE 3:3 (2:0) Szekszárd, 50 néző. Vezette: Csorcius. Alpári SE; Grenich (Bottyán), Tóm, Szádján, Hur- tony, csapó (Zombori), Fenyvesi, söjtor, Teszler, Kózsa, Lódn. Domoovár: Hubert — BertóK, HeKe, Sonkoly, Jusztinger, Potó, Vitmann, Poor, Tóth, Garamvári, Laszio. Az első negyedóra unal­mas, csapkodó játékot hozott. A 17. percben a tétovázó dombó­vári védelem meiiett Söjtör ka­pura tört, lövése után a labda a kapufáról vágódott a hálóba. 1:0. A 24. percben a lelkesebb szek­szárdi csapat újabb gólt ért eL 2:0. Szünet után a DVSE kezdett jobban és a szél segítségével so­rozatos támadásokat vezetett, nagy nyomás nehezedett a szek­szárdi csapat védelmére. A 23. percben szögletrúgásból beívelt labdát Potó fejelte a léc alá. 2:1. Ezekben a percekben fölényben játszott az NB III-as csapat. A 30. percben Teszlert buktatták a kapu előtt. A megítélt büntetőt Rózsa értékesítette. 3:1. A DVSE fokozta az iramot és a 34. perc­ben Garamvári nehéz szögből szé­pített. 3:2. A 44. percben László a kimozduló kapus mellett meg­szerezte az egyenlítést. 3:3. A Szekszárdi Dózsa fekete kar- szalaggal játszott a Dorog elleni mérkőzésen. Csordás bátyja halt meg váratlanul. Nagy lelki erő kellett hozzá, hogy végigjátssza a mérkőzést és utána csak any- nyi ideje volt, hogy átöltözzék és- máris rohant a vonathoz, hogy odaérjen a másnapi temetésre, így is csapata legjobbjának bi­zonyult. Bejátszotta az egész pá­lyát. Biztosan rombolt a kapu előtt, vagy a mezőnyben, de ha kellett, kapura is fejelt. A középpályások és a csatárok között nem volt ezúttal egy má­sik Csordás. Ezek a csapatrészek gyenge teljesítményt nyújtottak. A hazaiak magas labdáit a doro­gi védelem sorra visszafejelte, a széleken keveset próbálkoztak, a jobboldalt elhanyagolták, de ami bosszantó volt, a labda elvesztése után meg sem kísérelték a do­rogiakat megzavarni abban, hogy támadásukat kialakítsák. Még így is győzni kellett volna, hiszen a helyzetek aránya 6:2. De hiányzott egy kis robbané- konyság, amely segítette volna az i-betűre feltenni a pontot. Olyan robbanékonyság, mint Jerabék Jenőé, aki hosszú kihagyás után is végig lelkesen küzdött. Volt a sikertelenség mellett is egy örvendetes mozzanata a ta­lálkozónak: a második félidőben beállt Dobos játéka. Tovább kell azonban keresni a középpályások legmegfelelőbb összetételét, mert a labdarúgás mai stádiumában kulcskérdés, hogy a középpályá­sok milyen teljesítményt nyújta­nak. * A Máza-Szászvár—Szombathelyi Savaria mérkőzés után a hazai játékosok közül senki nem pa­naszkodott, hogy sérült. A hét elejére azonban kiderült: Róth- nak bedagadt a térde, de ugyan­így Czebeinek is. Kerkai régi sé­rülésével bajlódott, Nagy Lajos­nak szalaghúzódása lett. Azóta lába gipszben van. Ráadásul Wé- bernek is fáj és bedagadt a bo­kája. Mindez úgyszólván egyik napról a másikra. így készült a csapat Pápa ellen. Csütörtökön, a mérkőzés előtti utolsó edzésen kiderült Róthról, Nagy I-ről, va­lamint Czebeiről is le kell mon­dani, de Hucker sem épült még fel. Ha figyelembe vesszük Nagy I, Róth, Czebei és Hucker eddigi jó formáját, így a bá­nyászcsapat minden esély nélkül utazott Pápára. A szakvezetés a védelem megerősítését tűzte ki célul. A mérkőzés alatt kiderült, hogy mind a védelemben, mind a csatársorban hiányoztak a sé­rült játékosok és az amúgy is összeszokatlan csapat kénytelen volt tartalékos felállításban el­szenvedni NB II-ben eddigi leg­súlyosabb vereségét. Fárasztó, kimerítő utazás után érkezett meg Dunaújvárosba a Szövetkezeti SK együttese, és hiába játszott jobban a vendég­látóknál, végeredményben egy- gólos vereséggel volt kénytelen elhagyni a játékteret. Gálosi János edző elmondta a mérkőzés után: a csapat játéka örvendetesen, tovább javult és a vereség ellenére sincs elkesered­ve, mert csapata az eddig leját­szott négy találkozón, most ép­pen Dunaújváros ellen játszott legjobban. Az első húsz perctől eltekintve a szövetkezeti együttes játszott mezőnyfölényben, három gólt is lőtt a csapat, de a já­tékvezető egyiket sem adta meg. Véleménye szerint Szóka fejes­gólját semmiképp sem előzte meg les, hisz még a hazai védők is meglepődtek azon, hogy a játék­vezető les címén érvényteleníti a szabályos gólt. Érdekességként kívánkozik ide, hogy a második félidőben Tóth, aki még korábban megsérült egy összecsapás után, nem tudta to­vább folytatni a játékot és Gá­losi edző Tárnái Il-t, a csapat tartalékkapusát küldte be me­zőnyjátékosnak. Tárnái II hamar beilleszkedett a csapatba és az egyik legveszélyesebb csatárkén't mozgott, sok kellemetlen percet szerzett a hazaiaknak. A Dombóvári VSE Pécsi Por­celángyár elleni mérkőzése egybe­esett a televízió sportközvetítésé­vel. így a . nézők száma a szo­kottnál lényegesen kevesebb volt. Akik ott voltak, azok is csaló­dottan távoztak, mert a vasutas­csapat ezúttal gyengén szerepelt. Kakas lábodi sérülése miatt nem játszhatott, így Sonkolynak kellett a középpályáról a védelembe visszamenni. Ugyanakkor Poór- nak a csatársorból a fedezetsorba kellett hátramenni. így az amúgy is gyenge csatársor tovább gyen­gült, úgyszólván Garamvári — különösen a második félidőben, — egyedül veszélyeztette a pé­csiek kapuját. A Porcelángyár­ban jó együttest ismert meg a közönség, ahol néhány egészen jó képességű labdarúgó szerepel. A szerencse ezúttal Dombóvár mel­lé szegődött, mert ha ez nem így lett volna, a vendégek nem­csak az egyik. hanem akár mindkét pontot könnyen elvihet- ték volna Dombóvárról. A megyei II. osztályú bajnok­ságban vasárnap kezdődött a rajt. A csapatok többsége sajnos nem rendelkezik megfelelő felkészült­séggel, erőnléttel. Ez a megálla­pítás különösen az ifjúsági já­tékosokra vonatkozik, melyre jellemző az alábbi eset: Pincehelyen a hazai ifjúsági csapat a második félidő elején még 3:0-ra vezetett Iregszemcse ellen. A valamivel jobb erőnléttel rendelkező iregszemcseiek foko­zatosan feljöttek és a mérkőzés végéig nemcsak, hogy kiegyen­lítettek, de a mérkőzést is megnyerték 4:3 arányban. Akik a mérkőzést látták, egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy a vesztés oka kizárólag az edzés- hiányra vezethető vissza. 100 induló Torna úittöroolimpia Szekszárdon szek-szárckm a szakközépiskola tornatermében rendezték meg az úttörőolimpia megyei döntőjét a tornászoknak. A versenyen, úz ün­nep ellenére, sokan vettek részt vidékről is. Ezért dicséret illeti a vezetőket és a versenyzőket. Két csapat- és három egyéni bajnok­ságot nyertek a szekszárdi isko­lák. míg a többi csapatbajnoksá­gon a paksi II. számú és a bony­hádi I. számú általános iskola — Stoll révén — osztozkodott, örven­detes volt a résztvevők jaagy szá­ma, amely azt mutatja, hogy a megye általános iskolai testne­velői jő munkát végeztek. A te­rületi döntőre a tanév befejezé­se után kerül sor EREDMÉNYEK: Lányok: Csapatbajnokság: I. korcsoport: Bajnok: Szek­szárdi I. sz. ált. isk. (Kerekes, König, Németh. Lőrinc?., Bányai, KaLmár). Testnevelő: Pékár Kor- nélné, 129 85 pont, 2. Paks L sz. ált isik. 129,65 , 3. Ujdombóván ált, isk. 111.4 pont. II korcsoport: Bajnok: Szek­szárdi II. sz. ált. isk. Testneve­lő- Szabó Józsefné (Sziklai, Pa­vel, Tatár, Baranyai, Foldesa. Naszladi) 129.1 pont. 2. Szekszárdi I. sz. ált. isk. 125.45, 3. Uidom­bóvári ált. isk. 117.2 pont, 4. Nagydorogi ált. isk. 113.85 pont. Egyéni bajnokság: I. korcsoport: Bajnok: Csillag (Szekszárdi III. sz. ált. isk.) 72.1, 2. Kalmár (Szekszárdi T» sz. ált. isk.) 70.3, 4. Kalicza (Szekszárdi III. sz. ált. isk.) 58.7 pont. 5. Pálfai (Szek­szárdi n. számú ált, isk.) 66.85, 0, Gallé (Szekszárdi IH. sz. ált. isk.) 62.7 pont. II. korcsoport: - Bajnok: Vecsé­si (Szekszárdi IV. sz. ált isk.) 51.75. 2. Emészt (Szekszárd ül. sz. ált. isk.) 50.90, 3. Naszladi (Szekszárdi TI. ez,, ált. isk.) 49.80 pont. Fiúk: Csapatbajnokság: I. korcsoport: Bajnok: Paksi II. sz. ált. isk. (Hirczi, Horváth, Szin- ger. Tímár, Fedi, Kónya). Test­nevelő: Lacza György 132.96 pont, 2. Ujdombóvári ált. isk. 130.05, 3. Szekszárdi I. sz. ált. isk. 128.15, 4. Bonyhádi I. sz. ált. isk. 127.75. II. korcsoport: Bajnok; Bony­hádi t. sz. ált, isk. (Szabó. Sán- tha, Marosi, Szanyi. Hipinlca. Stoll). Mázó: Kaezap Iá.jos 126.7 pont, z. Paksi II. sz. ált isk. Egyéni bajnokság: isk.) 84 70, 3. Szegedi (Szekszárdi m. sz. ált, isk.) 81.15. I. korcsoport: Bajnok: Fejős “• korcsoport: Bajnok: Stoll v, —T (Bonyhádi I. sz. ált. isk.) 53,6, 2. (Szekszárdi II. sz. ált. isk. 88.45, Lipinka (Bonyhádi I. sz. ált. isk.) 2. Auth (Szekszárdi II. sz. ált. 51.5. 0 hét 11-fi Dunai (Dunaföldvár) Hegyi II. . (Sz. Vasas) Magyar (Hőgyész) Kővári I. (Dunaföldvár) Bencze (Fadd) Jilling (Tengelic) Váczi (Paks) Németh (Bogyiszló) Domokos I. (iKisdorog) Schuszter (Fadd) Schneider (Tamási) Tartalékcsapat: Márkus (Paks), Vilmányi (Paks), Turcsik (Alpári SE), Barabás II. (B. Petőfi), Tóth (Fomád), Kródi (Paks), Horváth (Tolna), Balázs (B. Petőfi), Danes (B. Pető­fi), Délczeg (Fomád), Kovács H. (Fomád). Yasboltvezetők figyelmébe ajánljuk a „MORZSI” villamos morzsolót egyfázisú motor, óránként 300 kg szemes kukorica teljesítmény 2650 Ft fogyasztói ár Szállítás azonnal, bérmentve. TITÁN Kereskedelmi Vállalat Pécs, Lenin tér 6. (157) A Tamási Járási Labdarúgó Szövetség versenykiírásában sze­repel egy olyan tétel, hogy a jövőben óvási ok, ha a labdarúgó tagsági könyvében a tagbélyeg nincs beragasztva. Ezzel kapcso­latban megkérdeztük Teierling Mátyást, a Tamási Járási Labda­rúgó Szövetség titkárát, miért hozták ezt az intézkedést, mi késztette a szövetséget ilyen rendelkezésre ? — Mi örültünk volna a leg­jobban annak, ha nem kell ilyen ügyben közbeavatkoznunk. Saj­nos, tavaly volt olyan község, ahol egész évben egy darab két­forintos bélyeget adtak el, ez volt a sportkör tagdíjbevétele. A fennálló rendelkezések szerint a sportolóknak tagdíjat kell fizet­ni és az így befizetett összeg ellenértékeként kapott bélyeget kötelesek a könyvbe beragaszta­ni. Ennek alapján hoztuk a ren­delkezést. Természetes, ez nem jelenti azt, ha például május 3- án játszanak mérkőzést és a má­jus havi bélyeg nincs a sporto­lók könyvében, akkor a mérkő­zés eredményét megsemmisítjük és az ellenfélnek adjuk a két pontot. Nem ragaszkodunk me­reven a versenykiíráshoz, de azt elvárjuk, hogy a hónap köze­péig minden sportolónak a köny­vében ott legyen a tagbélyeg. A Nagydorog—Ozora mérkőzés után néhány, magáról megfeled­kezett szurkoló nem a legsport­szerűbb módon közölte észre­vételét a játékvezetővel, sőt, volt, aki még ennél is tovább ment. . . Csilléri Gyula, a nagydorogi sportkör elnöke ezzel kapcsolat­ban kijelentette: — Több mint 400 néző volt vasárnap a nagy­dorogi pálya szélén, ami örven­detes. Viszont gondot okoz, hogy a szurkolók között szép szám­mal akadt — enyhe kifejezést használva — erősen ittas. Mióta Nagydorogon sporttal foglalko­zom, ilyen sok ittas embert nem láttam a sporttelepen. Tervünk, hogy a rendőrség segítségével a jövőben eltávolítsuk ezeket a nem kívánatos szurkolókat, sőt sportkdH elnökségünk az elkövet­kező napokban négy-öt embert eltilt hosszabb-rövidebb időre a sportpályák látogatásától. Nincs szüksége arra a nagydorogi sportkörnek és a jó érzésű kö­zönségnek, hogy néhány magáról megfeledkezett, ittas szurkoló rendszeresen botrányt okozzon. Népújság 1969. április 11. Asztalitenisz Siker a Dunántúl Bajnokságon Kaposvárott rendezték Dunántúl asztalitenisz-bajnokságainak küz­delmeit. A versenyen a Tolna me­gyei asztaliteniszsportot a Szek­szárdi Vasas és a KSE versenyzői képviselték. Közülük ifj. Jánosi György aratott kiemelkedő sikert, mert a serdülő fiúk versenyében a második helyen végzett. Já­nosi különben sikert ért el az if­júságiak között is, mert itt is a legjobb nyolc közé küzdötte be ma­gát. Málinger az ifjúsági lányok. Handler pedig a serdülő lányok között végzett az első nyolc kö­zött. Jánosi a Szekszárdi Vasas, a lányok a Szekszárdi KSE verseny- aői. Sólyomvári országos harmadik A Magyar Torna Szövetség Bu­dapesten a Játékcsamokban ren­dezte az Országos Tornász Se­regszemlét, amelyet a fiúknak az 1952—1957-ben, a lányoknak pedig az 1954—57-ben születettek részére rendeztek évjáratonként. A részt vevő Tolna megyeiek kö­zül legeredményesebben Sólyom­vári Gábor (Szekszárdi Vörös Me­teor) szerepelt, aki az 1954-ben születettek között, 23 induló kö­zül az előkelő harmadik helyen végzett. A versenyt szokatlan rendszer szerint bonyolították le. Ugyanis nem a pontszámot vitték magukkal a versenyzők egyik szerről a másikra, hanem .az elért helyezések alapján számították ki a verseny végeredményét. Sólyom­vári legeredményesebben lólengés­ben szerepelt, ahol az első helyen végzett, de a többi szereken is. egy kivétel éviéi, a harmadik-ne­gyedik helyet szerezte meg. Az 1,954-es lányok versenyében Miglinczi Márta (Szekszárdi KSE) érte el a legjobb helyezést: az összetett versenyben a 10. lett. A röplabda- bajnokság sorsolása A megyei serdülő röplabdabaj­nokságra kilenc női és hat férfi­csapat nevezését fogadta el a szö­vetség. A serdülő bajnokságban szerepel Cikó és Ocsény felnőtt női csapata is, de eredményeik nem számítanak bele a végső sor­rend kialakulásába. ’A bajnokság érdekessége, hogy öcsény és Sió- agárd két csapatot nevezett. Nők: I. forduló: április 13. Dombóvári Gimnázium—Cikó, Tamási—öcsény I. és n. Medina—Báta, Szekszárdi Központi SE—Sióagárd. II. forduló: április 20. Dombó­vár-Központi SE, Sióagárd—Cikó. Medina—Tamási, öcsény I. és n.— Báta. III. forduló: április 27. Cikó— Központi SE, Sióagárd—Dombó- v'r, Báta—Tamási, öcsény I. és II. —Medina. IV. forduló: május 4. Központi SE—Medina, Dombóvár—öcsény I. és II., Cikó—Tamási, Sióagárd— Báta. V. forduló: május 10. Medina— Dombóvár, Báta—Cikó, Tamási— Központi SE, öcsény I. és II.— Sióagárd. VI. forduló: május 25. Központi SE—öcsény I. és II.. Dombóvár— Báta, Tamási—Sióagárd, Cikó— Medina. VII. forduló: június 1. Báta— Központi SE. Tamási—Dombóvár, Medina—Sióagárd, Öcsény I. és II. —Cikó. Férfiak: I. forduló: április 13. Dombóvári ITSK—Gerjen, Szekszárdi Közpon­ti SE—Sióagárd I. és II. II. forduló: április 20. Dombó­vári ITSK—Központi SE, Pálfa— Gerjen. III. forduló: április 27. Sióagárd I. és II.—Dombóvári riSK, Páiia— Központi SE. IV. forduló: május 4. Dombóvá­ri ITSK—Pálfa, Gerjen—Sióagárd I. és II. V. forduló: május 10. Gerjen— Központi SE. Sióagárd I. és H.— Pálfa. TOTÓTIPPIK 1. Ganz-MÁVAG—Videoton 1 1 2. SZMTE—Szegedi EOL x 1 3. Várpalota—Előre 1 x 4. Békéscsaba—Szállítók 1 1 5. ZTE—Pécsi Bányász 1 1 6. Oroszlány—Kecskemét x 1 7. Jászberény—KISTEXT 1 1 8. Pénzügyőr—Szolnoki MÁV l x 9. EV'i:ii.—.Salgótarjáni KSE 1 x 10. Kazincbarcika—Borsodi B. x 2 11. Bologna—Cagliari x x 12. Napoli—Fiorentina 1 x 13. Varese—Internazionale x 2 Pótmérkőzések: ^4. Kisterenve—Izzó l 2 15. Győri Dózsa—Ózd. 1 x 16. Sz. MÁV—Nagybátony x J

Next

/
Oldalképek
Tartalom