Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-09 / 79. szám
f Dráma a dzsungelben Cnlleri atya utolsó küldetése — Atroarák földjén — Akik nem kódoltak be a civilizációnak — Miért kellett meghalnia az expedíciónak ?-— Az indián lélek rejtelmei 4 brazíliai Awiuu vidéke mintegy 41S» 321 aégyzetkilemétet ter®,*‘® ** kb. 4 Ml 950 lakosú. Amazonas áll«» a knall naU 92 i|. laMiaak *«yike. Területe nagyobb, aalot Spanyolén«!«, Fraaclaor- saúg, Portugdlia, Olaszorsa*«, Svájc, Belgium *s Hollandia Cgyúuvé- vo. 155« 9*2 négyzetkilométer területű, de csak 71* 215 lakosa van. Ki városa Manaus, égési Amazonia központja. Amazonia brazíliai részén — becslések szerint — az őslakosságot alkotó, különféle törzsekhez tartozó mintegy 70 —ao ezer indián él. Amazoniá- ban azonban vannak még olyan helyek (Amazonas állam Pará északi része. Amard és Roraima területek), amelyek indián lakóit civilizációnk még nem fedezte fel. Amazonia egyes részei megközelíthetetle- nek,' mert a fehér ember a legkorszerűbb eszközökkel sem tud kapcsolatot’teremteni e vidékkel. Amazonas államban például csak 600 kilométer járható autóút van Manaus és a szomszéd Roraima terület között csónakon, vagy DC 3 mintájú kis repülőgépeken közlekednek. Roraima fővárosa, Boa Vista és Manaus között a távolság vízen 800 kilométer, s a folyó utolsó szaka- saa Boa Vistán ál hajózhatat- lan. A közlekedés nehézsége, jő utak hiánya az egyik fő oka Amazonia gazdasági problémáinak. Ezen a helyzeten azzal javíthatnának, ha műutat építenének Manaus és Boa Vista között, majd tovább vezetnék Venezuela felé. Az alapozási munkákat eddig 190 kilométeres szakaszon végezték ei, de az utóbbi időben a Manaustól a Santo Antonia folyó felé vezető 30 kilométernyi szakaszon leálltak a munkálatok. Nem technikai okok miatt .szünetel a munka, hanem . egyszerűen azért, mert az út további szakasza a civilizálatlan atroarák és vaimi- rifc településein keresztül vezetne. Régi tapasztalatból tudják, hogy ezek a törzsek kerülik az érintkezést a fehér emberrel és kultúrájával. Az előző pacifikációs kísérletek az expedíciókra nézve tragikusan végződtek. 1 „H* az ég oeu hallgatja meg...“ Amikor az említett BR 174- es -szakaszon leálltak az Útón M .Ui I ■ I« i i Álom és éberség Cambridgeben kísérletsoro- aaiét végeztek arról, kegy az álam megrövidítése mily« súlyosan befolyásolja a megfigyelíképesséset. amely viszont balesetek forrása lehet. Hat héten át tanulmányozták 18 fiatal katona viselkedését. Kétféle, különböző feladatot kellett megoldaniuk. Az első az volt, hogy jetiHJék meg egy kottán a leghosszabb kangokat, A második feladat egy számoszlop összeadása volt. Mindkét feladatot zajban kellett megoldaniuk. Az első feladat a jó hallás bizonyítéka volt, a második a szellemi munkaminőségét döntötte el. Seggel tél hétkor kezdték el napjukat a katonák, 7 és fék 5,3,8 majd 1 órai alvás után. A kísérlet két napot vett igénybe. Az eredmény nem volt meglepő. A munka értéke arányosan kevesebb értékű lett, ha az- kevesebb, pl. 2 órai alvás után végezték. Ezen Mvttl számos tévedés ■ '•*'>ttek. ha két éjjelen át csak 5—5 i/rit triüdtftk. építési munkálatok, az építkezés vezetői azzal a kéréssel fordultak Calleri olasz paphoz, menjen békeküldetéssel az atroarákhoz, s vegye rá őket, hogy az építkezéstől ISO kilométerre települjenek át Calleri beleegyezett, s két, tapasztalt őserdei munkással, Alvaro Paulo dal Süvával és Manuel Mariano Nascimentó- val, Benigno Riviera de Olivi- era tisztviselőkkel és két nővel — Marina Pinto da Silvá- val és Maria Mercedes Sal- lesszel repülőgépen és helikopteren elindult az indiánokhoz... Az expedíció október 22-én küldte első rádiójelentését a manausi bázisra. „A Santo Antonio utolsó mellékfolyójánál táboroztunk le. Az anyag- és emberszállitáa befejeződött. Holnap elhagyjuk a folyót, és félnapi út után, ha Isten adja és nem történnek váratlan események, felvesszük a kapcsolatot az antroarákkal. Üdvözlet padre Calleritől.'’ Jelentés október 23-án: „Az első indiánkunyhó előtt farofa (maniókalisztből készült étel). Nyolc lövést adok le a levegőbe, hogy jelezzem ittlétemet.’* Jelentés október 24-én: „Nagy indián település, pompás kikötőhely. Az atroarák még mindig rejtőzködnek. Reggel újabb négy lövéssel jeleztük jelenlétünket. Mivel az indiánok nem jöttek, elhatároztuk, hogy felkeressük hajlékukat öt férfi és egy nő: 38 kilométert tettünk meg, míg megközelíthetetlen őserdei településre értünk. Ráadásul csónakunk farmotorja is felmondta a szolgálatot Elhatároztuk, hogy az éjszakát a lápon töltjük,": Október 25-én: „Atroarán folyója... Labirintus... Az első indián falutól pár mer méterre táborozunk." Október 26-án: „Az atro- arákkal együtt táborozunk az első maiokában (a maioka vagy kör alakú indián cölöpépítményt, vagy egész falut jelent). Kemény küzdelem volt. Az indiánok barátságtalanul közeledtek felénk, félelemmel és bizalmatlanul fogadtak, banánt és maniókalepényt hoztak. Nem engedtek be hajlékaikba. Segítettek táborhelyünk építésében. Az atroarák keményen és gyorsan dolgoztak. Csak éjjel tudtunk ajándékokat osztogatni. Nagyon örültünk, amikor beléphettünk a maiokába. Több mint száz hálót számoltunk meg. Isten segítsen minket r®. Október 31-én: „Nővér többet imádkozzék, mert minden jel arra vall, hogy ha az ég nem hallgatja meg imánkat, lenyilaznak minket’’ Ez volt az utolsó kapcsolat a bázissal, amikor Calleri atya egy apácával beszélgetett .. Az expedíció további sorsa ismeretlen. A dráma körülményei Két nappal azután, hogy Calleri rádiója elhallgatott a bázison aggódni kezdtek, hogy bekövetkezett a tragédia. Akciót indítottak az expedíció fel- { kutatására. Bekapcsolódott a brazil légierő, a különleges őserdei kiképzésű ejtőernyős osztagok, A rossz időjárási viszonyok, az expedíció táborozási helyének nem elég pontos megjelölése miatt eleinte nem sok sikerrel járt a kutatás. Fordulat akkor következett be, amikor néhány nappal később Itacoati- ra városból Alvaro Paula da Silva, az egyetlen életben maradt materia beszámolt a lemészárolt expedíció tragédiájáról. .. ,.Két nap múlva kritik £» \ vált a helyzet köztünk és az atroarák között Padre Calleri sok hibát követett el. Többször figyelmeztettem Őt hogy gyorsan tovább kell állnunk, mert megölnek minket, az indiánok már ellenségesek voltak, de az atya nem akart Ezért október utolsó napján, éjjel egyedül hagytam el a tábort. Elbújtam a matóban (őserdőben). Reggel (november 1-én) visszatértem a maiokába abban a reményben, hogy megkísérlem távozásra bírni az atyát. A maioka elhagyatott volt, mindenütt csend. Azt hittem, mind elmentek valahová. Amint azonban közelebb értem két megcsonkított női hullát pillantottam meg. Tehát tömegmészárlás volt. Félni kezdtem. Futásnak eredtem, s a hatórás utat feleany- nyi idő alatt tettem meg, a régi táborig Egy régebbről ottlevő kis tutajon gyorsan eleveztem. ...” Alvaro két és fél napig tu- tajozott, míg elhagyta az atroarák földjét Az alsó folyáson vadászokkal és geológusokkal találkozott, akik őt pártfogásukba vették. Miért következett be a tragédia? Miért kellett Caileriék- nak meghalniuk? Tudományos intézetek elemzései és Alvaro Paulo da Silva tanuaágtétele alapján arra a megállapításra jutottak, hogy Calleri atya helytelenül tárgyalt az, atrö- arákkal. Hol követett el Calleri hibát? A kapcsolatok felvétele után azonnal vissza kellett volna térnie semleges területre. 0 azonban megváltoztatta a tervét. Hibát követett el, hogy nyolc lövéssel jelezte jelenlétét. Az indiánok félnek a lőfegyvertől. Az Indiánok félelme érthető volt. De ételt hoztak, később nyilakat és íjakat is, s ez határozottan barátságuk megnyilvánulása volt. Ajándékaikat nem viszonozták. Calleri csak a keményen dolgozókat jutalmazta meg. Az amazoniai indián nem ismeri az élelemszerzó munka fogalmát, mert mindent a természettől kap. Ha tehát segített a tábor építésében és nem kapott semmit, akkor ebben ellenséges érzületet lát. Fehér nők jelenléte mindig izgatóan hat az indiánokra. Calleri nyilván azt akarta a két fehér nővel, hogy befolyásolják az indián asszonyokat, mert annak, aki őket megnyeri, nyert ügye van. Elszámította magát. A nőszegénységben élő indiánok ugyanis rendszerint nő- cserét ajánlanak fel a fehéreknek, s ha ők ezt visszautasítják, az indiánok ebben ellenségességet látnak. Szerintem végzetes tévedést követett el Calleri, amikor a maiokába lépve számolni kezdte a hálókat. Az indiánok ebben azt sejtették, meg akarja tudni lélekszámúkat, hogy majd legyőzhessék őket. Végül hibát követett el, amikor nem hallgatott idejében a tapasztaltabb Alvaro figyelmez- tetésége, Molnár Károly: A látható légió — Szerencsés fickók vagytok — így fogadta az újoncokat a laktanyában a század egyik altisztje. — Nem vagytok még négy hónapja a légióban és így nem kerültök a haditörvényszék elé. A tála, az ezrediegda vár rátok. N«n sietitek, nadrágotokba rúgok Szuronya« katonák vették körűi az elgyötört katonákat. Lökték, hajtották őket a fogda felé Kitárult előttük a nehéz vasajtó és egv őrmester lépett eléjük Arról, hogy ezután mi következett, egy olasz légiós így emlékezik vissza: „Azt gondoltam, hogy az árnyékban egy pádon ülve legalább kipihenhetem magam. Alig telt el néhány perc. amikor az őrmester, aki átvett, figyelmeztetett: — 37 — — öt perc múlva aperitif-et kapsz! Már majdnem délelőtt tizenegy óra van — Mi az az ajjerittf? — kérdezem az egyik ceila- táraamtóL — Hamar megtudod. A pelorte. Nézd csak — mondja és rámutat néhány hátizsákra, amely a ooUáboa a fal mellett sorakozik. — Emeld csak meg! Megfogadom a tanácsot. — Mi van ebben? — kérdem. — Homok. Legalább hatvan kiló. Néhány perc múlva hátunkra vesszük, azután egy órát futunk körben a fogda udvarán... Az őrmester vezényel’ egy-kettő, egy-kettő... , — Ez az étvágygerjesztő itóka? — Ezt kapjuk aperifkérnt. Kétszer napjában, tizenegykor és este hatkor, az étkezések előtt kapod. — De én szomjan halok! — Kérj inni a tiszthelyettestől. Végeredményben nem rossz ember. így is történik. Amikor a tiszthelyettes a ceUa rácsaihoz jön, akkor könyörögni kezdek: — Tiszthelyettes úr, adjon innom! ő elcsodálkozik és ezt mondja: — Nem ihatnak a fogda lakói az étkezési időn kívül. Tiltja a szabályzat. — Talán a szabályzat készítői a borra gondoltak, amikor... — Fogd be a pofád! Te akarod talán megmagyarázni nekem, hogyan kell érteni a szabályzatot? — kérdezi a tiszthelyettes és a hangját egyre feljebb emeli. — Állj vigyázzba! Tizennyolc esztendeje szolgálok, megkaptam a katonai érderrfrendet, négy gyarmati érdemrendben, öt dicséretben részesültem, kilenc hadjáratban vettem résad, kitüntettek az BLssan — 38 — Aluit-renddel és ennélfogva a szultán unokatestvére vagyok, alti olyan erősnek mondott engem, mint az oroszlán... és te akarod nekem megmagyarázni, hogyan kell a szabályzatot értelmezni? FEJENKÉNT 3i ESZTENDEI FEGYHÁZ A tiszthelyettes azonban végeredményben mégis jó ember. — Olasz vagy? — kérdi amikor egy kicsit lecsillapodott. — Az vagyok, nápolyi. — Ah, az a dalok városa, ugye? — ügy mondják. — Tudsz énekelni? — Meglehetősen. Közelebb hajlik a rácshoz a tiszthelyettes, mintha valami ötlete támadt volna. — Pompás! — kiált fel. — Ha úgy, amint otthon is csináljátok, elénekelsz nekem egy nápolyi dalt, megtanítalak egy kis trükkre, hogyan Ihatsz, fittyet hányva a szabályzatnak. — Most énekeljek? — Természetesen. — De a torkom... — Ha inni akarsz. Egészen kiszáradt a torkom, mégis rákezdek' Jaj Marim, Máriám, Mennyi álom tűn* el miattad, Karjaid vánkosán Tölthetnék el bár egy éjszakát, — Szép. nagyon szép — mondta a tiszthelyettes, — Szépen énekeltél. És most figyelj ide: fogd ezt a kulacsot. Menj az altiszti latrinába, húzd meg a láncot és gyorsan fogd föl a sapkáddal a vizet...” — 39 —
