Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-04 / 78. szám

i Tahi László: Vigasztalom a barátaimat... RÁKOS SÁNDOR: Naplótöredék Rigók szavára ébredek, suhogó záporokban ázom. Homlokomon kel föl a nap, lobog három cserép virágom. Vihar ha jön, esőszagú szél ujja koccan az ablakdeszkán, hördül a mennydörgés a kertben, akár a megsebzett oroszlán. Ha meg hirtelen kiderül, súlyosan hajlik meg az ággal a gyantás csönd, s már újra harsa n a sebezhetetlen madárdal. Hegyi magányom réstelen, s mégis szellős, mint az ég sátra: csak mosolygásom hunyorog felhőközclből a világra. fi zöld dosszié titka Nem kertelek: igazán lel­kes híve voltam Kapor Pi­roskának. Csak egy valaki szerette jobban őt, mint én. ö maga. Mert Piroska nagyon önző volt. Egy fiatal szobrász egy­szer róla akarta megmintázni az önzés szobrát. De Piros­ka nem állt modellt. Ehhez is önző volt. Én mindazonáltal rajong­tam érte. Két gyereket akar­tunk, egy fiút és egy lányt. A fiút katonai pályára szán­tuk, a leánykából operaéne­kesnőt neveltünk volna. így állt a helyzet, amikor egy reggel levelet kaptam tőle. Arról értesített, hogy férjhez ment... Szélütötten bolyongtam az utcákon. Nyilvánvalónak lát­szott, hogy nem élem túl a dolgot. Kötél, vagy emelet? Ezen töprengtem. Mindkettő­nek van előnye és van hát­ránya. Nem akartam elsiet­ni a dolgot. Végül is döntöt­tem. Beültem egy kapucinerre az Elit-kávéházba. Külföldi ké­peslapokon nézegetve, itt vár­tam a halált. Tudniillik meg­rögzött fatalista vagyok. Hiszem, hogy előre kijelölt sorsát senki sem kerülheti el. Ha tehát meg kell halnom — ami nem lehet vitás —, ak­kor a kávéház teraszán is rám talál a halál. Ha nem, az ő baja. Én ott voltam. Azon vettem észre maga­mat, hogy sötét gondolataim oszladozóban vannak. Ez kí­nosan érintett. Egyszer va­gyok boldogtalan és akkor is csak ilyen rövid ideig? Ez hálátlanság Piroskával szem­ben. Három szép évet töltöt­tünk idillikus barátságban. Ha nem szenvedek, meg- szehtségtelenítem ezt a há­rom évet. Elhatároztam, hogy fél tí­zig szenvedek, azután el­megyek egy moziba. Másnap közelebbi részlete­ket tudtam meg a menyasz- szonyom házasságáról. Valami Frühling Rezső nevű, nagyon gazdag fiatalember vette nőül. Szép szál, izmos legény. Va­lóságos leányálom. Egyéves nászúira készülődnek. Gyűlölni kezdtem Piroskát. Mert ha engem, az igényte­lent, a szegényt elhágy egy, még igénytelenebbért és még szegényebbért, nem szólok egy szót sem. De egy kü­lönbért otthagyni az embert, ez mégsem szép dolog. Ezt nem tűrhetem szó nélkül. Bosszút fogok állni. Fel­pofozom Frühling Rezsőt. Vagy ő engem. De valami történni fog. Harmadnap beláttam, hogy nem megy a dolog. A bosszút sem lihegem úgy, ahogy ké­ne, félmunkának pedig nincs értelme. Megkegyelmeztem Frühling Rezsőnek, meg­bocsátottam Piroskának, és elhatároztam, hogy új életet kezdek, amúgy is hétfő van éppen. Nem tudom, mi volt az oka, de új életet legjobban az Elit-kávéhásban tudtam kezdeni. Itt üldögéltem dél­után, amikor hirtelen egy kéz nehezedett a váltamra. Felnézek, hát nem 'Jocó áll ott? Szomorúan néz, rám, csaknem könnyes szemmel, és azt mondja: — Szegény, szegény bará­tom. .. — Mi az, Jr-'\ az istenért, mi bajod van? .— kérdem és leültetem. — Hallottad ezt a dolgot Piroskával. Együttérzek ve­led, szegény barátom... — Vágj vidámabb képet, öregem, mert nekem ugyan semmi bajom... — Ne beszélj. Te szen­vedsz. De ha nehezen is, majd túlesel rajta. Bizonygattam, hogy már túlestem rajta, de nem hitte el. — Annyi sok boldog órát töltöttetek együtt... Nem tu­dod te azt elfelejteni oly könnyen,.. Egy tangó, amit együtt hallgattatok, fel­ébreszti benned a múlt min­den emlékét. Tudjuk már, hogy van ez... Nehéz az ilyesmit kibírni... Lassanként elkeseredtem. Örültem, amikor Jocó végül is indulni készült. — Mondd — szólt ekkor —, van revolvered? Felnevettem. — Nina! Komoran felette$ —- Add ide! — Nincs, ha mondom. Alig akarta elhinni. Végre elment. Már-már ott tartot­tam, hogy ideadja a revolve­rét, hogy legyen, amivel ne kövessek el valami ostoba­ságot. Odahaza levél várti Szeretett Barátom! Hallottam a szomorú hirt, és személyesen akartam hoz­zád sietni, hogy melletted le­gyek e nehéz órákban. Saj­nos, nem találtalak otthon. Aggódom érted! Légy erős, meglátod, egy-két év alatt elfakul benned a bánat, csak addig kell kibírnod! Alko­nyaikor ne sétálj a Duna- parton, magányosan. A csa­pás, amely téged ért, ször­nyű. Ám légy megfontolt, s ne dobd el fiatal életed köny- nyelműen. Még jöhet egy lány az életedbe, aki, ha nem is lesz olyan, mint Piroska volt, de meg fog vigasztalni. Erre gondolj! Ölel: Misi Elolvastam a levelet: és na gyon-nagyon szomorúnak éreztem magam. Hajnaltáj­ban aludtam el. Másnap reggel elhatároz­tam, hogy mielőtt barátaim öngyilkosságba kergetnének, megvigasztalom őket. Összegyűjtöttem hát vala­mennyit a kávéházban és be­szédet intéztem hozzájuk. — Sohasem hittem volna — mondtam —, hogy ennyire mellettem lesztek e nehéz időkben, s higgyétek el, jól­esik ez nekem. De mégis: azt kell mondanom nektek, fiúk, fel a fejjel! Ez a vi- ' lág rendje! Az ember csa­lódik, aztán újra csalódik, s csak amikor már harmad­szor is csalódott, akkor jön rá, hogy negyedszer is csa­lódni fog. Jön majd egy új lány az életembe, aki meg fog vigasztalni benneteket, s rájöttök, hogy az élet szép. Fel a fejjel, fiúk, ne gondol­jatok a csalfa leányra! Szemmel láthatóan jólesett nekik a vigasztalás. Jocó tu­dott végre enni (bánatáShn két napig nem evett). Misi is vidámabb lett. Harmadik ba­rátom, Dönci pedig lemon­dott róla, hogy szerelmi bá­natomban öngyilkos legyek. Piroskáról nem beszéltünk többet. Lassan-lassan ők is elfelejtették. Este kilenc óra lehetett, amikor Kása Ede a zöld dossziét fekete aktatáskájába tette és készülődni kezdett. Az asztali lámpát eloltotta, a nagykabátját sötétben vette feL Kalapját jól a szemébe húzta, fekete szemüveget tett fei s nagykabátja gallérját is feltűrte. Óvatosan kitekintett a folyosóra. Egy teremtett lelket sem lá­tott. Hirtelen kilépett a szo­bából, az ajtót kulcsra zárta és a kulcsot zsebretette. Nem a lépcsőház felé ment, hanem a melléklépcsőn osont le nesz­telen léptekkel az udvarra. A kerítésig már futva tette meg az utat. A portásfülke előtt egy pillanatra megállt — szí­ve a torkában dobogott —, de amikor meglátta, hogy a por­tás már alszik, aktatáskáját lóbálva, halkan fütyörészve lépett ki az üzemből. Az ut­cán ismét meggyorsította lép­teit és megindult a villamos- megálló felé. A fekete Volga a sarki KÖZÉRT-től követte, és akkor is a nyomában volt, amikor felszállt a villamosra. Kása az ötödik megállónál szállt le, gyalog indult a grund felé. Ekkor fékezett mellette a fekete Volga, és két álárcos férfi ugrott ki a kocsiból. Az egyik a karját csavarta hátra, a másik pedig belökte a hátsó ülésre* ahol harmadik társuk várta. A gépkocsi megindult a sö­tét éjszakában. Kása szemét fekete kendővel kötötték be, az. egyik álarcos kitépte kezéből az aktatáskát. Amikor meglát­ta benne a zöld dossziét, sut­togva megjegyezte: — Okéi fiúk. minden »énei­ben! — Hová visznek? — kérdezte Kása. — Sok a szöveg, majd meg­tudod — felelte a mellette ülő álarcos, és attól kezdve egy szó sem esett közöttük. Ne­gyedórás száguldás után a ko­csi lassított, majd megállt. — Kiszállni! — parancsolták Kásának. Jobbról, balról köz­revették, és bekötött szemmel kísérték fel a második emelet­re. Kulcscsikorgást hallott, majd valahova beléptek. Amikor a kendőt a szeméről levették, egy szobában találta magát Vele szemben a félho­mályban a három álarcos állt és egyikük, egy tagbaszakadt, valószínűleg a vezér, megszó­lalt: — Beszélni fogsz? — Miről? — érdeklődött Ká­sa. — Arról, ami a zöld dosszié­ban van. — Nézzék meg! — Néztem már a kocsiban — mondta az álarcos —, de ezen, sajnos, csak te ismered ki magad. — És ha nem beszélek? — Beszélni fogsz! — mondta a másik álarcos, miközben egy hatalmas harapófogót vett elő, és megindult Kása felé. — Mit akarnak tudni? — kérdezte Kása ijedten. — A zöld dosszié titkát — mondta a vezér. — A végső számokra vagyunk kíváncsiak. — Jó mondta Kása eltorzult arccal. — A három végső szám 27, 17 és 5 százalék. — Biztos ez? — hördült fel a vezér, miközben a számokat noteszába feljegyezte. — Egészen biztos, hacsak a minisztérium nem korrigálja. — Te csacsi — mondta a vezér mosolyogva, és a töb­biekkel együtt levette az ál­arcát. Kása Ede, az Egyesült Mű­vek főkönyvelője megdöbben­ve ismerte fel a három álar­cosban kollégáit, Kovács ve­zérigazgatót, Lovas főmérnö­köt és Hudák művezetőt, — Örültek vagytok! — da­dogta. — Miért csináltátok ezt? — Azért — mondta a tagba­szakadt Kovács, a vezér —. mert csak így, harapófogóval lehetett belőled kiszedni azt, hogy az egyes, a kettes és a hármas kategóriában mennyi lesz az idén a nyereségrészese­dés. Miklósi Ottó Egy este találkoztam Verpelétivel, volt kol­légámmal, aki becipelt egy presszóba, és meg­kérdezte, hogy megy a sorom. Mondtam, kö­szönöm szépen, min­den a legnagyobb rendben, van egy jó állásom, tisztességes fizetésem, összkomfor­tos kis lakásom, és el­dicsekedtem azzal is, hogy vőlegénye vagyok egy Hédi nevezetű tün­dérnek, akivel imádjuk egymást. Verpeléti végighall­gatta lelkes beszámo­lómat, aztán fáradt, szomorú hangon így szólt: — Látom, boldog vagy és elégedett, sze­gény fiú. Irigyellek, de sajnállak is, szegény fiú. Mit tudod te, mi a boldogság? Boldog vagy, mert tisztességes fizetésed, összkomfor­tos lakásod, szép menyasszonyod van. De hasonlítsad össze a jö­vedelmedet a főigazga­tó jövedelmével, a la­kásodat a Bucking- ham-palotával, a meny­asszonyodat Sophia Lorennel, és akkor rá fogsz jönni arra, hogy tulajdonképpen nem is vagy olyan boldog, szegény fiú... — Eszem ágában sincs összehasonlítani! — nevettem hetykén. — Mire jó az? — Nekem mindegy... — felelte Verpeléti, halkan, elmélázva. — Me! cm teljesen mind­egy... Amikor elváltam Ver­pelétitől, még sokáig mulattam rajta, és el­határoztam, alkalom- adtán elmesélem ka­landomat Hédikének, a menyasszonyomnak. Otthon azonban is­mét eszembe jutottak Verpeléti szavai, és azon kaptam magam, — összehasonlítod a menyasszonyodat So­phia Lorennel? — mo­tyogtam magamban. — Előbb hasonlítsd össze magad Jean Marais- val és a kapurtalai maharadzsával, aztán beszélhetsz... Felkeltem a dívány­ról, és oz ablakhoz Bogarat tettek a fülembe hogy kezdem összeha­sonlítani a lakásomat a Buckingham-palotá- val. Hát bizony, meg kellett állapitanom, hogy a Buckingham- palotához képest a la­kásom egy nyomorúsá­gos odú. Rögtön elke­seredtem. Aztán össze­hasonlítottam a jöve­delmemet egy főfőigaz­gató jövedelmével, és elfogott a sárga irigy­ség. Vigasztalásul elő­szedtem a menyasszo­nyom fényképét, de konstatálnom kellett, hogy valóban nem egy Sophia Loren, bár en­nivaló az arca. Miután mindezeket végiggon­doltam, elfogott a bú­bánat, és csak ültem a díványon, összeroskad- va, magam elé mered­ve, zúgó fejjel. vánszorogtam, Oda- künn esett az eső. ö'sz- szehasonlítottam a mi éghajlatunkat Kalifor­nia éghajlatával, és még szomorúbb lettem. Lenéztem az utcára. A házunk előtt éppen akkor döcögött el egy öreg villamos. — No, ez az utca sem egy Brőadway...— sóhajtottam, aztán visszavonszoltam ma­gam a díványra. Egy röpke félóra alatt öreg. fáradt, csúnya, szegény és elhagyatott lettem. A későbbiek folyamán összehasonlítottam ma­gam Kinizsi Pállal, egy teknősbékával, és Lady Hamiltonnal. Tudomá­sul kellett vennem, hegy nem vagyok erős, mint Kinizsi, nem fogok olyan hosszú életet él­ni, mint a teknősbéka. és sohasem leszek sem Lady, sem Hamilton. Ezekben az összehason­lításokban teljesen ki­merültem. Ügy éreztem, hogy megdagadt a fe­jem, és hangosan be­szélgettem, vitatkoztam önmagommal. össze­hasonlítottam magam Goethével, egy pacsir­tával, Barbarossa Fri­gyessel, a nachtkasztli- val, a házfelügyelővel és egy cserép rezedá­val. Aztán összehason­lítottam a házfelügye­lőt Goethével, a nacht- kasztlit Barbarossa Fri­gyessel, a cserép reze­dát pedig a pacsirtá­val. A mentőautóban sem pihent meg az elmém összehasonlítottam o mentőautót egy repü­lőgép- anyahajával, Berkesi Andrást Hono­ré de Balzac-kal, Al­bert Flóriánt Kant Emánuellel. Most itt vagyok a zárt intézetben. Verpe­léti -időnként megláto­gat, s hoz tíz deka sa­vanyú cukrot. Apropo, a minap összehasonlítottam ma­gam Balatonakarattyá- val. Esküszöm: semmi különbség kettőnk kö­zött. Mikes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom