Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-01 / 75. szám
Hőstett a Damanszkij szigeten N. Mar és A. Prohanov, a Li- tycraturnaja Gazeta különtudó- sítóinak beszámolója a maoista határprovokációról. t. Az U&szuri folyó magas, hóborította partján vagyunk, Nyizsnye-Mihajlovka határőrsön. Az Usszuri —■ vakító fehér, jéggel és hóval borított, erősen ívelő patkót alkot ezen a vidéken. A mi oldalunkon — kis dombok, hátukon kopasz tölgyfákkal, az emelkedések mint hullámok torlódnak egymásra, egészen a távoli hegyfokig. A túlsó oldalon — síkság, rőt fű, bokrok... Az a vidék ott már — Kína! Az őrtoronyból, távcsővel száraz fakoronákat, vörös cserepes kínai parasztházat, füstöt látni... E partok között szovjet föld fekszik, — a mindössze 2 kilométer hosszú kis Damanszkij sziget, ahol a havat most aknák szántották fel, re- peszdarabok borították, vér öntözte. Amint a sajtó már közölte, március 2-án itt, Damanszkij szigeten egy kis létszámú szovjet határőrcsapat vette fel az egyenlőtlen küzdelmet a speciálisan diverziókra kiképzett kínai zászlóaljjal, amely aljas módon, az éjszaka leple alatt megsértette a szovjet határt. A kínai partról páncéltörő üteg, nehézaknavetők, gránátvetők támogatták a határsér- tök bandáját. Á határőrök szétzúzták és elűzték a szovjet földről a maoista banditákat De 29 szovjet katona, altiszt és két tiszt hősi halált halt a hazáért vívott küzdelemben. 2. A határőrtiszt elvezet bennünket a kínaiak által hátrahagyott, .eldobált felszerelési tárgyakhoz, atöelyeJteLgszov-,.., jet határőrök összegyűjtöttek és halomba raktak. A bádog- kulacsokban, üvegekben rozspálinka maradványa kotyog — a határsértők a provokáció előtt egész éjszaka ittak. Amott gyékénydarabok, — ezeken-feküdtek a kínaiak az-, után, hogy éjszaka tolvajmódra behatoltak a szigetre és elrejtőztek. Az összegyűjtött tárgyak között van telefonkábel, telefonok vörös műanyagtokokban, — ezeitkel a készülékekkel' továbbították a szigetről a parancsot az ágyuk és az" aknavetők állásaiba, hogy, .nyissák meg a tüzet a szovjet ; határőrökre. Az egész gyűjtemény felett a kiömlött kínai rozspálinka hódító, émelyítő szaga lebeg. Mégmutatták nekünk az elesett“'szovjet "harcosok sisakjait, az áüynggatott új zöld sisakbkat. A sisakok szíjaira ráalvadt a vér. Látni, hogy a golyó felülről hatolt lefelé; a kínaiak egészen közelről lőttek a hótakarón fekvő sebesült határőrökre. 3. .. ,A helikopterek egymásután ereszkedtek le a dombok lábánál. A gépekből kiszálltak az elesett harcosok hozzátartozói és végigfutottak a vakító napfényben fürdő, hóborította hegylejtőn, oda, ahonnan a gyászinduló hol elhalkuló, hol felerősödő hangjait hozta a széL .. .... Nagy gonddal felállított hatalmas sátor. Előtte díszőrség, géppisztolyokkal. Az emberek szemében vörös visszfény lángol: előttük bíborvörös szövettel letakart koporsók sorakoznak. S a koporsókban — katonáink halálba merevedett. szörnyű sebeik ellenére is gyönyörű arca. Futva érkeznek az anyák. Az egyik, majd a másik koporsóhoz rohannak. Nem ő, ez sem ő... Ez itt ő, igen! Zokogva omlanak fiúk testére, csókolják sebeiket, megragadják a kezüket, a fájdalom a földig görnyeszti őket. Itt állunk mi is, nem tudjuk visz- szatartani könnyeinket, hallgatjuk és feljegyezzük az anyák szívéből kitörő szavakat. A baj társak vállukon vitték ki és óvatos mozdulatokkal felsorakoztatták a napfényben a koporsókat. Bíborvörös szövet, rajtuk a határőrsapkák egyenes, zöld vonala. A kioltott ifjú életek körül gyászoló tömeg. Fölöttük magas égbolt, az égen tavaszi felhők úsznak. Ezekben a tovasodródó fehér felhőkben mintha még nemrégen vívott, győztes csatájuk visszhangja élne. Ott pedig, a szigeten, a hó fehér szőnyegén lángol a vérük... A környékbeli falvakból érkezett parasztok, Imanból jött munkások, barátok, bajtársak, tisztek, tábornokok búcsúznak az elesett katonáktól. .. A díszsortűz füstje a folyó felett gomolyog. A tágas sír, a szülőföld befogadja őket. 4. .. .Katonai kórház. Itt fekszenek Damanszkij sziget sebesült hősei. Húszesztendős fiatalok, de már megedzette őket életük első komoly csatája. S ugyanitt van velük együtt parancsnokuk is, Vita- lij Dmitrijevics Bubenyin főhadnagy. Bubenyin — 30 éves. Az Amur menti Nyiko- lajevszkben született, pártmunkás család fia. A műszaki iskola befejezése után lakatosként dolgozott. Azután bevonult a hadseregbe, elvégezte a határőriskolát és végül idekerült a határőrsre. A politikai tiszt helyetteseként teljesített szolgálatot' a Ny iís-' ‘ nye-Mihajlovka-i határőrsön. I. I. Sztreljnyikov főhadnagy mellett. Az egy évben született fiatal tisztek hamarosan jó barátok lettek. Később Bubenyint kinevezték a szomszédos határőrs parancsnokává. Bubenyin hősiesén véréi. kedett a csatában, s szinte magával ragadta a harcosokat. Bubenyin elmondja, ami egész életére megrogződött szívében és emlékezetében: — Március 2-án, pontosan 11- órakor felhívott bennünket az ügyeletes barátom, Sztreljnyikov főhadnagy határőrséről. Damanszkij szigeten már javában állt a harc. A riadó után ' mi is oda indultunk. Partra szálltunk a szigeten, ahol három oldalról ~ lőttek bennünket a kínaiak, ágyúkból, aknavetőkkel, gránát- vetőkkel. Nagyon sűrűn tüzeltek. Én is megsebesültem. Egy percre elveszítettem az eszméletemet... Amikor a kínaiak szétlőtték csapatszállító páncélautónkat, átszálltunk egy másikba. Azután folytatódott tovább a küzdelem. .. Becsületemre mondom, a fiúk úgv harcoltak szülőföldjükért. mint az oroszlánok. Egyikük sem sajnálta az életét. Én, mint parancsnok, csak büszke lehetek rájuk. Mihail Putyilov sorkatona: — Harc közben egyszer csak láttuk, hogy két sebesült bajtársunk kúszik a havon. Mindjárt feléjük siettünk. Felvettük őket, de a kínaiak ágyúkkal lőtték csapatszállító kocsinkat és mi is megsebesültünk, a parancsnokkal együtt. De azért megadtuk nekik a magukét... Elbeszélgettünk D. V. Leonov ezredessel, a határőrök parancsnokával. — Fiatal emberek teljesítenek nálunk szolgálatot. Amikor egy ilyen ifjú magára ölti a katonaköpenyt, az ember csak eltöpreng: lesz-e belőle igazi harcos, a haza bátor védelmezője? Fiatal katonáink Damanszkij szigeten igazi hősöknek bizonyultak. És ebben nincs semmi csodálatra méltó, hiszen ezeket a fiúkat apjuk és anyjuk, az iskola, a Komszomol, a szovjethatalom, a párt nevelte. Agnyija And- rejevna Sztreljnyikova, ez a nagyszerű orosz asszony tíz gyermeket nevelt fel. Sztreljnyikov főhadnagy tehetséges parancsnok volt. Május 9-én, a győzelem napján lett volna harmincéves... Sztreljnyikov azért ment katonáival a szigetre, hogy meggyőzze, észre- térítse a határsértőket, követelje tőlük, hogy hagyják el a szovjet földet, mint ahogyan korábban már többször is megtörtént. De ők?!.,. Lelőtték Sztreljnyikovot. Sztreljnyikov barátja, Bubenyin főhadnagy, aki most kórházban fekszik, különösen kitűnt a harcban. Kimentem a küzdelem színhelyére és látom, — barátaink, az itteni halászok karjukon hozzák Bubenyint. Arcát vér borította. Egy fa alá fektettük a főhadnagyot. Utasítást adtam az orvosnak, hogy azonnal szállíttassa el. 5. Amikor kihúnyóban volt a márciusi nap, az elesettek rokonai, hozzátartozói és baj- társai összegyűltek, hogy megemlékezzenek az elhunyt hősökről. Elsőként Sztreljnyikov főhadnagy apja, Ivan Matvejevics emelkedett szólásra. ö a Nagy Honvédő Háborúban harcolt, 12 sebet kapott. — Az imént temettük el fiainkat — mondta Ivan Matvejevics Sztreljnyikov. *— Több fiam is van, de mindegyik úgy cselekedett volna, mint Ivan. Többet nem tudok mondani. Nyikityin határőr apja a következőket mondta: — Mi apák, mindnyájan végigküzdöttük a Honvédő Háborút:... Most pedig elveszítettük fiainkat, de népünk nem felejti el őket. Átkozom Maot és cinkosait, ez a szörnyűség az ő művük. Ezután Nyikolaj Gyergacs őrmester apja — Tyimofej Nyikitics következett. — Holnap leszek 50 esztendős. Szomorú születésnap... Mao meggyilkolta egyetlen fiamat... Kolja még csak 20 éves volt, még csak most kezdett élni... Most béke van, — szovhozmunkás vagyok. A Honvédő Háborúban mint tüzér teljesítettem szolgálatot. Egyébként 1945-ben ezredemmel Kínába mentem, hogy elűzzük a japánokat a kínai földről. És lám, most mi történik? * .. .Este távoztunk a határőrsről. A Nap befejezte útját az égbolton, utolsó sugarai bearanyozták az erdők fáinak havas ágait, a fehér dombokat, az elcsendesedett Usz- szurit és a folyó által körülölelt Damanszkij szigetünket. Az égen felragyogtak az első csillagok. Ott tündökölnek a hősi sírok felett. Nemsokára itt emlékmű fog magasodni. S az obeliszk mint őr fogja vigyázni Damanszkij hőseinek álmát. Molnár Károly: A látható légió „FRANCIÁK, ADJÁTOK MEG MAGATOKAT!*’ Pokoli a hőség. Tenyérnyi felhő sincs az égen. A nap úgy önti a meleget, hogy a százados arra gondol, bármennyire is kritikus a helyzetük, mégsem maradhattak volna tovább a nyílt terepen. — Mennyire becsüli a mexikóiak erejét? — kérdezi a századparancsnok az őrmestertől. —■ Legalább ezer ember készül a támadásra — mondja Morzicki. — Szerencsére igazán harcolni csak lóháton tudnak. Jók viszont a fegyvereik. Modern karabélyok. Csak itt-ott láttam lándzsát és kardot. — 25 — Gyors döntést akarnak. Most úgy látom, leszálltak a lóról és gyalogosan akarnak támadni. — Lovaikat jobban féltik, mint önmagukat — mondja Danjou. — Köszönöm a jelentést, foglalja el ismét a megfigyelőállást, őrmester. Morzicki visszamászik a tetőre. A százados pedig végigjárja katonáit. Egyenként megkérdezi őket,: — Harcolsz az utolsó leheletig? — Harcolunk, százados úr. Danjou minden emberét megeskette, hogy mindhalálig kitart. A század főleg olyan emberekből állt, akiket semmiféle anyagi vagy érzelmi szál sem fűzött előző életéhez. Volt közöttük néhány közönséges bűnöző is, akik a börtön elől menekültek a légióba. Sok vesztenivalójuk nem volt ezeknek a kalandoroknak. Nem becsülték sokra az életüket. De azt gondolták ha hősiesen harcolnak és ha küzdelem alatt felmentés érkezik és kimenekülnek a kutyaszorítóból, akkor a franciák méltányolják, hogy bátran szembeszálltak az ostromlókkal;. Sortűz dörrent. Tompán ropogtak a mexikói fegyverek. A légiósok nem viszonozták a tüzet, mert az ellenség még több mint kétszáz méterre volt tőlük és különben is takarékoskodni akartak a lőszerrel. Újabb sortűz, azután csend. Majd egyetlen jól irányzott lövés. Danjou ott áll a hacienda udvarán. Tompa ütést érzett, de a katonái mindebből semmit sem vettek észre. A százados felemelte kezét, anélkül, hogy a kardját elengedte volna. Mellén sötét folt jelent meg. Ezt takarta le az öklével. — 26 — Vilain alhadnagy vette először észre, hogy a parancsnok elvesztette egyensúlyát és tántorog. Odaugrott a századoshoz, átkarolta, majd óvatosan lefektette a földre. A fejét egy kőre helyezte. Danjou már sok vért vesztett. Az alhadnagy akkor tudta meg, hogy a parancsnoka meghalt, amikor ki akarta kezéből venni a kardot. Vilain felegyenesedett és tisztelgett. Semmi félelmet nem érzett, pedig újra dörögni kezdtek a fegyverek, most már mindkét oldalról. Negyven méterre közelítették meg a mexikóiak a falakat, a légiósok biztosan céloztak éa találtak. Vilain vette át a parancsnokságot. Gyorsan intézkedett. Először is újabb embereket vezényelt a kapukhoz, nem mintha bizonyos lett volna, hogy ez okvetlenül szükséges, inkább csak meg akarta mutatni határozottságát. Közeledett a dél. Az árnyékok csaknem teljesen eltűntek. A légiósok szenvedtek a hőségtől. Elkeseredett a küzdelem. Délben az ellenfelek között nincs több távolság, mint húsz méter. A falak mögött a légiósok jól hallják, amint a mexikói tisztek rohamra vezénylik katonáikat. Ekkor kürtszó harsan. Hirtelenében a csata résztvevői nem tudják, hogy képzelődnek, vagy pedig valóban egy közeledő alakulat ad hírt érkezéséről. — Felmentés! Ezek francia csapatok, — reménykedik néhány légiós, a többség azonban változatlanul elkeseredéssel harcol tovább. Morziczki őrmester, aki a tetőről figyel, már jól látja a sárgálló porfelhőt. Egy pillanatra azt hiszi, hogy francia csapatok jönnek. — 27 —
