Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-19 / 88. szám

VH.AG FROLFTARiAfEGVCSULICTE«» MEPUJSaG | A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI »IZOTTgAPA ÉS A MEGYEI TAKÁCS LAP)* 1 145 fiatal utazik az NDK-ba A múltkor még csak arról tudtunk beszámolni, hogy is­mét lehetővé teszik a fiata­lok egy csoportja részére az NDK-beli munkavállalást, részletek még nem voltak is­meretesek. A megyei tanács munkaügyi osztályán Bakos Mária ezúttal már részletek­ről is tudott tájékoztatni. Tolna megyéből ezúttal 145 fős csoport indul az ősszel az NDK-ba, hogy az ottani üze­mekben dolgozzon. Ebből 92 szakképzett, a többi szak- képesítés nélküli. A többség fiú, a csoportban mindössze 3 szakképzett és 10 szakképzet- len leánynak biztosítanak he­lyet. Sikerült elérni, hogy a Tolna megyei fiatalok zöme a Kari Marx-stadt-i kerületben kap munkát, ezzel a kerület­tel ugyanis Tolna megyének közvetlen baráti kapcsolatai vannak, már különböző kül­döttségek is megpecsételték ezt a barátságot. Kari Marx- stadtban kötőgépgyárban és szerszámgépgyárban helyezik el a Tolna megyei fiatalokat Egy részük a möhlkaui iroda­gépgyárba, egy részük pedig a lipcsei kommunális és la­kásépítő kombináthoz kerül. A jövő hét elejével kezdőd­nek meg a jelentkezések. Je­lentkezni a következő szak­mákba lehet: fémforgácsoló, lakatos, mechanikai műsze­rész, villanyszerelő, kőmű­ves. Ezen felül két szakács is utazhat a csoporttal, ami nem lebecsülendő szempont, hiszen a magyar gyomornak nehéz megszokni a külföldi étren­det. Tizennyolc éves kor­határtól lehet jelentkezni, s mint az előző csoportokban, ezúttal is csak nőtlenek, ha- jadonok utazhatnak. Újdon­ság az idei évben, hogy in­dulás előtt nyelvtanfolyamot szerveznek a csoport részére, hogy kint kisebbek legyenek a nyelvi problémák. Jelent­kezni a megyei tanács munka­ügyi osztályán lehet, szerdán egész nap és szombaton dél­előtt. Pénteken a faddi művelődési otthonban húzták a lottó nyerőszámait. A fogadási iro­da részéről dr. Varga H. Ist­ván. mint a sorsolási bizott­ság elnöke, az OTP részéről Czéh Lajos megyei fiókigaz­gató volt jelen. A lottó nyerőszámai: 24, 58, 63, 76, 87 Keresztrejtvény fejtő verseny A pécsi, a szombathelyi és a veszprémi után Szekszár- don is megrendezték Tolna megyébeij az első keresztrejt­TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt • Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETTUTS FERENC s.Terkesztőség: Szekszard. Mártírok tere 15—17 Telelőn: 1—29—01, i—23—6i Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Valialat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telelőn: 1-20—11. 1-20—10 Készül a szekszárdi Nyomdában Széclienyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivr. iáinál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám: 25 069 vényfejtő versenyt, A Tolna megyei Tanács dolgozóinak részvételével a szakszervezet a KPVDSZ vár közi klubjá­ban tartotta a vetélkedőt, amelyhez dr. Tiszai László, a Füles című hetilap főszerkesz­tője adott rejtvényábrákat, A rejtvény tornán Vereczkei Fe­renc, a PM revizora az első, Tamás Istvánná közgazdász pedig a második helyezést ér­te el. Mindketten tárgyjutal­mat kaptak. Az eredmény ér­tékelésében a hibapontokat vették számításba (így pl. ha valamelyik kockába helytelen betűt írt be a megfejtő, az hi­bapontot jelentett), holt ver - senvben pedig az időtartam is döntött. Az újszerű vetél­kedőnek — remélhétőleg — folytatása lesz másutt is a vá­rosban és a megyében. I—S— Munkásőrök iaváÉképzése A héten megkezdődtek a munkásőrség tavaszi gyakor­latai. Elsőként a továbbképzésekre került sor. A munkás­őrség járási századainak alegységparancsnokai, illetve al­egység parancsnok-helyettesei részére tartottak négynapos további.épzést Harkányban. A továbbképzés első napján Ke­rekes Miklós az MSZMP megyei bizottságának osztályve­zetője tartót; előadási, a nemzetközi helyzetről, hazánk kül­politikai tevékenységéről Ezen a napon tartott előadást az alegységparancsnokok részére Palkovlcs Is. ván alezredes a munkásőrség megyei parancsnoka katonapedagógiai kérdé­sekről. A továbbképzés további részében speciális, a kar­hatalmi harcászattal kapcsolatos kérdésekkel, ismerkedtek a résztvevők. Ma. szomhaton megkezdőSik a járási egysé­gek törzsiagfainak továbbképzése. A parancsnoki állomány a kiképzési programban megha-ározoti bonyolult feladatok megoldásával ismerkedik a továbbképzés idején. ÁPRILIS 19 SZOMBAT Névnap: Emma. A Nap kél 4.49 órakor, nyugszik 18.38 órakor. A Hold kél 5.38 órakor, nyugszik 22 11 órakor. Agancs a lápban Egy megkövesedett gím­szarvasagancs került elő 'a tőzegből a Kapos folyó med­rének tisztítása közben Düb- rőköz és Kurd között, a kö­zelmúltban. Valószínűleg a lápba süllyedt örökre, a becs­lés szerint több száz évvel ezelőtt élt szép szarvasbika, amely tizennyolcas ágú. kö­rülbelül 9 kilós, gyöngyözéses agancsot viselt. Az agancs érdekessége rendkívül nagy koronája is; ilyet a keleti és nyugati kereszteződésből szár­mazó gímszarvasok horda­nak. Azt bizonyítja, hogy ez a szarvastörzs nemcsak nap­jainkban, hanem már év­századokkal ezelőtt létezett. A páratlan leletet az orszá­gos vadászati múzeumnak tette félre a gvulaji vad­rezervátum fővadásza. Meghalt a szélhámosok királya Hatvanéves korában szív- szélliüdés következtében .meg­halt Domenico Bottá, avagy Don Mimi. a szélhámosok ki­rálya. A pörgő nyelvű nápolyi a milánói San Wittore börtön­ben történt lázongások után kapott szívrohamot. A nemzet­közi szélhámos ebben a bör­tönben töltötte büntetését. Don Mimi sorozatos szélhá­mosságaival tette magát is­mertté. Egyszer Benito Mus­solini fasiszta diktátorral ebé­delt a Grand Hotelben és az ázsiai politikai helyzetről ér­tekezett vele. Később félmillió dollár értékű hamis csekket adott út Chilié Staracenak, az olasz fasiszta párt rossz hírű titkárának. 1948-ban Onassis görög mágnással tárgyalt egy óriási teherszállító hajó el­adásáról. Onassis csak az utol­só pillanatban vette észre, hogy saját hajóját akarta megvenni. Utolsó hónapjaiban Don Mi­mi elnyerte a „könyörületes- ség” diját, amiért börtön társ­sait sikerült meggyőznie, hogy szokjanak le a dohányzásról és a megtakarított pénzt egy beteg lány orvosi ellátásának biztosítására adják. A díj elnyerése után az olasz sajtó hadjáratot indí­tott Don Mimi kiszabadítá­sáért. de a szélhámos nem volt hajlandó aláírni a ke­gyelmi kérvényt. — Csütörtökön este 19 óra­kor tartotta a TIT—IBUSZ Or­szágjárók Baráti Köre rende­zésében dr. Fehér József, a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem adjunktusa Mát­ra—Bükk—Aggtelek színes dia­filmekkel illusztrált előadását. — Hamis tanút próbált a hí­rősig elé állítani Reinhardt György bátaszéki lakos. A szekszárdi járásbíróság ezért kéthónapi szabadságvesztésre ítélte, de idős korára és bün­tetlen előéletére tekintettel a büntetés végrehajtását próba­időre feltételesen felfüggesztet­te. — Autórádiót és más érté­keket lopott a szekszárdi kór­háztól ifjú Nagy Sándor tizen­kilenc éves helybeli fiatalem­ber A szekszárdi járásbíróság öthónapi szabadságvesztésre ítélte. — A régészeti kiállítás ápri­lis 24-én nyílik Pakson, míg Váci Mihály május 22-én lesz Paks község irodalomkedvelői­nek vendége. — Üjabb pavilonnal bővült a szekszárdi piac — a Gabo­nafelvásárló és Feldolgozó Vál­lalat takarmányboltjával. A bolt kisebb tételekben árusít terményeket és tápokat, a ház­táji gazdaságok szükségletei­nek megfelelően. — Mélyhűtött békacomb ex­portra. A MAVAD megbízásá­ból a Tolna megyei MÉK az egész Dunántúl területéről fel­vásárolja a békát és a mözsi telepen dolgozza fel. — A csigafelvásárlási szezon főpróbáját már megtartották a MÉK mözsi és dombóvári te­lepén. A szezon — amelyben 1000 mázsa csiga felvásárlását tervezik — előreláthatóan tíz —tizenkét nap múlva indul, bár jelenleg meg fáznak a csi­gák. — A szekszárdi „Szinkron" együttes képviseli Tolna me­gyét az áprilisban Salgótarján­ban megrendezésre kerülő IV. országos könnyűzenei fesztivá­lon. A megyei döntőn arany­érmet kapott öt együttes közül a szekszárdi „Szinkron” együt­test hívta meg a rendező bi­zottság. — Burányi Ferenc, Béres Ilo­na és Kovács P. József Gyön­kön. A helyi általános iskola felsőtagozatosainak és a gim­nazistáknak tartott emlékeze­tes bemutatót a három mű­vész a költészet napja alkal­mából, csütörtökön délben a művelődési házban — írja Krutek József levelező. — A megyei ülnökválasztási bizottság legközelebbi ülését hétfőn, húszadikán tartja Szek- szárdon. Ez alkalommal dr. Szily László, a megyei bíróság elnöke számolt be a jelölőgyű­lések tapasztalatairól. NEM VÁLTOZIK AZ IDŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulásoik, szórványo­san előforduló esővel, hózá­porral. Időnként erős északi szél. Az évszakhoz képest a szokatlanul hideg idő tovább tart. Várható legmagasabb hőmérséklet 10 fok körül lesz. rniir- "i" i ...-"1 ti""t~™ T AVASZ Foto: Tóth Iván.

Next

/
Oldalképek
Tartalom