Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-11 / 58. szám
írott moioszt Meddig szavazzák le őket ? Felfedik a mórágy! Tűzkádomk titkát Huszonkét madocsai szony immár másodszor, melyik harmadjára kéri Igazság Termelőszövetkezetben tagfelvételét. Nem újoncok. Mindannyian hosszabb ideje bizonyítottak már a közösben. Idejük változó, öt, hat, nyolc, kilenc éve rendszeresen, szorgalmasan dolgoznak a termelőszövetkezetben. Akinek volt, annak idején bevitte a földjét is, senki nem vitatja, hogy mindegyik úgy dolgozott, mintha a sajátjában szorgoskodna. Szégyenkezve emlékeznek a madocsai asszonyok tagfelvételi kérelmük visszautasítására. Most, amikor a március végén esedékes, a tagfelvételt tárgyaló közgyűlést várják, nem a reménykedés, hanem a nyugtalanság és a félelem dominál náluk. A madocsai Igazság Termelőszövetkezetben még nem értik, nem fogadják el a nők tényleges egyenjogúságának másutt egyre jobban érvényesülő elvét. Példázza ezt gyakorlatuk: akinek a férje az ipartól tért vissza, csak azzal a kikötéssel vették fel tagnak a családfőt, ha az asz- szony átadta saját termelőszövetkezeti tagságát a férjének. Sérelmük orvoslása végett jártak az asszonyok a nőmozgalom járási vezetőjénél, a járási tanácsnál, a pártbizottságon, legutóbb pedig a kommunista asszonyok járási értekezletén tették élesen szóvá, hogy miért nem lehetnek tsz- tagok a madocsai asszonyok? „Hova menjek az ötven évemmel ?" Talán nem tudnak nekik munkát adni ? Dehogynem, Madocsán más a helyzet. Az okok szemléleti és bátortalansági tényezőkben kereshetők. A községbe érkezvén, először a termelőszövetkezetben írom össze, kinek mennyi a ledolgozott munkanapja. Néhányat a huszonkettő közül. A múlt évben Móricz Ferenc- né 124, Kiss Ferencné 100, Szabó Sándorné 132, és a bölcskei termelőszövetkezet tagjaként, az idős szülők gondozására hazajött Molnár Já- nosné a fél év alatt 54, napi tíz órára átszámított munkanapot dolgozott. Megvan tehát nekik a nők számára előírt, a kedvezmények juttatásához szükséges és elegendő évenkénti száz munkanapjuk. Útban a Torony utcában lakó Szabó Sándorné otthonához, rövid beszélgetést folytatunk az utcán egy, a termelőszövetkezetbe szintén bedolgozó asszonnyal. Mikor elköszönünk, azt mondja, neki megfelel így, ő sokallja az előírást, családjára hivatkozva, nem akar tag lenni. Ö is, mások is, kirívónak tartják a Szabó Sándornéval történteket, aki példamutatóan jó munkaerő, szolid, komoly asz- szony. Amikor jövetelem céljáról szólok, Szabóné sírvafakad. — Mi most már teljesen ki vagyunk közösítve, se tagok nem lehetünk, se munkát nem kapunk tovább. Amikor a közgyűlésen előterjesztették a kérelmeket, egybevetették a régi munkások és az újak tag- felvételi jelentkezését. Meg sem számolták rendesen a szavazatokat — mondja vázlatosan, zaklatottan. — Mivel okolták az elutasítást? — Utóbb már a vezetőség sem javasolta a felvételt Amikor a vezetők ott azt mondják: fontolják meg j<-i hogy felveszik-e és gondot i - nak arra, jövőre mennyi les a jövedelmük... Mi jót várj hat ilyenkor az ember? Nemigen indokoltak. „Akkor az én feleségemet is”. „Egyet se, ha mindet nem lehet” — mondták egypáran. Vagy azért bűnhődöm, mert elment az uram? Egy munkahelyen van azóta is. Szerintem az asszony külön személy, én dolgoztam az első perctől kezdve, tizedik éve állandó munkás voltam a tsz-ben. Akkoriban szidtak, hogy törne el a lábam, amiért a közösben csinálom a munkát. Most meg? Nem a föld, hanem a munka kéne nekem. (Szabóné nyolc ás fél holdat vitt be a tsz-bel. Mi nem tehetjük azt, amit a többi, akik a férjük nevén dolgoznak. Nagyon-nagyon csodálkozom, hogy a kormányunk ilyen szabad kezet adott a közgyűlésnek. Most meg megfosztottak attól is, hogy dolgozhassam. Visszamondták az idei vállalásomat, nem tekintik érvényesnek. Kinulláztak bennünket. Mondja meg nekem: én most a kilencéves munkám után hova menjek? Ötvenéves fejjel hol lehet újrakezdeni? — kérdezi tanácstalanul. Mit lehet erre felelni? Tudják, hogy tarthatatlan... Felkeressük a vezetőket, hogy megtudakoljuk, ők hogy látják, nekik mi a véleményük? Molnár János országgyűlési képviselő, a szövetkezet elnökhelyettese vezette le legutóbb azt a közgyűlést, ahol amiatt napolták el az asszonyok tagfelvételét, mert a tagság nem tudott megegyezni. Élénk eszmecserét folytató körünk kibővül még Nagy Béla főkönyvelővel, hármasban próbálunk választ keresni a miértekre és a hogyanra. Az elnökhelyettes ismerteti a tagság többségének elutasító magatartását, idézi a közgyűlés Zaklatott légkörét. Elismeri, hogy ' érvelés nem nagyon volt. — Igazságosnak tartja-e az Igazság Tsz elnökhelyettesé, hogy sorozatosan visszautasítják ezeket az asszonyokat? Hiszen, ők már bizonyítottak a ^tsz-ben. — Én sem tartom igazságosnak, sokszor úgy vagyok vele, nem is tudom, mit feleljek nekik. Sajnálom, hogy ezek az asszonyok így elesnek az állam által nyújtott kedvezményektől. De mit tehetünk, ha a tagság így dönt? — kérdez vissza. — És a vezetőség? * — Nem először utasítja visz- sza őket a tagság. A tavalyi közgyűlés hatására ma már a vezetőség is elutasító álláspontját terjeszti a közgyűlés elé. — Ne haragudjon, ellentmondást látok az igazságérzet és javaslatuk között. Ezek szerint a vezetőség már bele is nyugodott? — Sajnos, sem a vezetőség, sem a tagság nem egységes. Elismerem, mi jól tudjuk, hogy tarthatatlan ez, és előbb- utóbb véget kell vetni ennek az állapotnak. De mikor és hogyan, ez a kérdés, — mondja Molnár elvtárs. Kutyaszorítóba került a vezetőség. Tudják, érzik, hogy eljárásuk és állásfoglalásuk nem felel meg a törvény szabta női egyenjogúságnak, és bizony nem tükrözi a közösben végzett munka elismerését sem. Nagy Béla főkönyvelő még hozzáfűzi: — Az új tsz-törvény értelmében ezek az asszonyok ezentúl munkát sem fognak kapni, mivel nem veszik fel őket, megszűnik a kapcsolatuk mindenképpen a tsz-szel. Egyéni véleményem, fel kéne venni tagnak ezeket a dolgos asszonyokat. Az elnökünk elmondta a közgyűlésen, hogy a szűkebb vezetőség nem befolyásolja a tagságot, övék a döntés joga. De miért ne befolyásolná? Ki tegye, ha ők sem? Több oldalról, mások is megerősítették, a közgyűlések nem egyszer kegyetlen légkörét, ahol szinte teljesen hiányzik az érdemi beszéd, az érvelő szó. Ilyen helyzetben érthető, hogy rendkívül nehéz ez ellen fellépni. De helyettük mások nem végzik el ezt a feladatot. Madocsán mégiscsak a szövetkezet messzebb látó vezetőinek és a kommunistáknak kellene odahatni, hogy szocialista közösséghez méltóan mérlegeljen és megfontoltan döntsön a tagság. Mindet, vagy egyet sem ? Meglepődve, kissé tanácstalanul állnak ma Madocsán a hangadók által „bedobott” jelszóval szemben: „mindenkit, vagy egyet se vegyünk fel”. Ehhez szorosan kapcsolódik a másik aggály: tudnak-e munkát adni valamennyi tsz-tag- nak? Tetszetősek, de csupán látszatigazságot tartalmaznak ezek a gondolatok. Nézzék még az eddigieket és gondolják meg, mire jó az egyen- lősdit Mi lenne, ha ... Szabhatnának egy mércét. Éppen a jól végzett munka elismerése, a szocialista közösséghez méltó és elvárható állásfoglalás megérlelése végett. Akik eddig jó munkával bizonyítottak, éveken át elérték az asszonyok számára kötelezően előírt munkanapokat, ha kérik, nyerjenek is felvételt. Ez a mérce legyen a felvétel feltétele és új tagjaikkal szemben egyben ennek biztosítását vállalják továbbra is. Senki nem mondhatja, hogy ilyen alapon ne tudnának munkát biztosítani húszén az eddig is megvolt. Meg kell tegyék, mert ezek az asszonyok mint bedolgozók, eddig is elérték a női tagok számára előírt és az állami kedvezmények jogosultságához szükséges munkanapokat. Miért, mi jogon fosztanák meg őket a kedvezményektől? (Nyugdíj, táppénz, fizetett szabadság, háztáji, szülési, gyermekgondozási segély stb.) Ki képviselje, ki küzdjön a helyes döntésért, ha a mesz- szebblátók nem teszik? Ha Madocsán a 21 tagú tsz-veze- tőség és a 24 tagú pártszervezet tagsága közös nevezőre jut, kialakítja álláspontját, s ha egységesen fellépve elmondja érveit, győzniölc kell. A szocialista közösséghez méltó, a becsülettel végzett munkát elismerő szemlélet felül- kerekedése, csak összefogással képzelhető el. Ne maradjon Madocsán írott malaszt a női egyenjogúság. Érdemes lenne tanulmányozniok és követniük a pálfai Egyetértés Tsz jó példáját. Miért lenne alábbvaló a madocsai ember, mint a pálfai tsz-tag? SOMI BENJÁMINNÁ Népújság 3 Iát;9. március 11. Érdekes helytörténeti kiállításra készülnek a Tanács- köztársaság 50. jubileuma alkalmából Mórágyon. Dr. Csa- nády György körzeti orvos, aki pedagógus feleségével Budapestről került hat évvel ezelőtt a faluba,' mint a természettudománnyal és művészettörténettel foglalkozó ember. kedvtelésből gyűjtögetni kezdte az eléje bukkanó régészeti maradványokat és néprajzi tárgyakat, főleg kerámiákat Amatőr múzeológus szenvedélyét elősegítette a lakosság is: köztudott a faluban, hogy minden régi „vacaknak” örül az orvos. A község iskolásaiból, köztük a saját gyermekeiből kis kutatószakkör alakult körülötte, s a friss szántások után — főleg esőt követően. Szombaton, a szekszárdi Garay János Gimnáziumban rendezték meg a gimnazisták orosz nyelvtanulmányi versenyének Tolna megyei döntőjét. Czank József, az MSZBT megyei titkára üdvözölte a részvevőket, a 17 vetélkedő diákot, akiket az első fordulóban írt dolgozatuk alapján 58 versenyző társuk közül választottak ki. A Hágen Mátyás megyei szakfelügyelő elnökletével értékelő zsűri tagjai: Kiss Im- réné, Vajnai János tanárok, s Doszkocs János középiskolai kollégiumi igazgató előtt szóbeli készségükről tudásukról adtak számot a fiatalok, zömükben lányok. Az orosz tagozatú osztályok tanulóinak versenyében a végeredmény a következő lett: 1. Girst Katalin, 2. Obendorfer Mária — mindketten 4. osztályosok —, 3. a harmadik osztályos Kiss Vasárnap városnéző túrára ment Székesfehérvárra a Szekszárdi Spartacus természetjáró szakosztályának harmincnál több tagja. A szekszárdi kirándulók körében is nagy érdeklődést keltett a fehérvári „öreghegyen” lévő Bory-vár, az ország egyetlen „lovagvára”, amelyet negyven nyáron át épített saját kedvteléséből — amit mai divatos szóval mondanánk: hobbyjá- ból — Bory Jenő építész- és szobrászművész. A magyar történelem alakjait ábrázoló szobrokkal teli, s a hitvesi hűségnek emléket állító mesevár, ma idegenforgalmi nevezetesség. Szobor- és képtára értékes festményeket őriz, s a szekszárdiak örömmel ismerték fel Szabó Dezsőnek Szekszárd tavaszi látképéről 1926-ban festett olajképét, s amikor a csapadék kimosta, s jobban láthatóvá tette a régi maradványokat — gyakran indultak sikeres régészeti „hajtó vadászatokra.” így például a környékbeli „Tűzkődombon” felfedezték az ősemberek hajdani tanyáját; sok pattintott kőeszközt, obszidián pengét és tűzkövet, valamint húsznál több kőbaltát, s négy-ötezer évesre becsült kultikus szobrocskákat találtak. A gyűjteményt — közte a több mint 150 évvel ezelőtti híres mórágyi és környékbeli fazekasok fennmaradt kerámiát is — kiállításon mutatják be a helyi iskola közreműködésével és a szekszárdi múzeum pártfogásával. A hely- történeti kiállítást március 23-án nyitják meg a mórágyi pártházban. Judit: valamennyien a paksi Vak Bottyán Gimnázium tanulói. Girst Katalint és Obendorfer Máriát felterjesztik aa országos vetélkedőn való részvételre is. A nem tagozatos osztályú tanulók között: 1. Teszler István, a szekszárdi gimnázium, 2. Álló Rozália, a dombóvári Gőgös Ignác gimnázium, 3. Somi Judit, a szekszárdi Garay János gimnázium tanulója, s az országos versenyben mindhárman képviselik Tolna megye színeit. A 4. helyezést Gelencsér Gábor, a dombóvári Apáczai Csere János gimnázium, az 5. helyet pedig Sarlós Éva, a bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium növendéke érte el. A két első helyezettet egy hét balatonkiliántelepi üdüléssel jutalmazta a megyei KISZ-bizottság. A többieknek Bauer József, az MSZBT elnökségének nevében könyv- jutalmat adott Áldor János Lászlónak ugyancsak Tolna megyei dombos tájat ábrázoló festményét is. A városnéző kiránduláson megtekintették a gazdag történelmi múltú, s az utóbbi évtizedekben nagyot fejlődött város műemlékeit, s a Csók István Galéria tárlatát, amelynek Csontváry Kosztka Tivadar Baalbek című hatalmas festménye nemzeti kincseink közé tartozik. A műemlékek és művészettörténeti értékek megismerése ugyan nem volt teljes, hiszen azok megtekintésére nemhogy pár óra. de egy nap sem elegendő. A Szekszárdi Spartacus természetjáró szakosztályának a tagjai művelődését, látókörét bővítő országjáró túrája azonban feltétlenül dicsérendő kezdeményezés. (—s—ó) • • Otven év és mai életünk gyermekszemmel Agyagszobor, faszobor, festett dombormű. Puskát markoló vöröskatona, majd egy kicsit nagyosan megnevezett „Tanulmány»’. Karikatúrák A paksi gycrmekrajz-kiállítás sokféle látnivalóhoz invitál. A járás legjobb rajzaiból, alkotásaiból válogatott anyag színes, változatos. A különféle technikák; montázsképek, akvarel- lek, zsírkréták, anyagok; fa, agyag, gipsz, gyurma és a témák sokszínűsége teszi látványossá. A járási könyvtár korszerű ifjúsági kölcsönző termében már március első hetében megtekinthették az érdeklődők, de hivatalosan csak március 14-én nvílik. Fkkor szombathelyi művészek zsűrizik a képeket, s a legjobb alkotásokból vándorkiállítást rendeznek. Ekkor válik majd el, milyen mélyen tudták a múlt eseményeit, levegőjét közvetett úton képek dokumentumok alapján megérteni, s azt visz- szatükrözni. Persze- a gyerekek elsősorban mai életünket, annak ezer örömét, gondját, baját és szürke hétköznapját ábrázolják. Különösen nagy kedvvel és tehetséggel tetté’ ezt a dunaföldvári pajtások, munkáik a kiállítás jelentős hányadát adják. Ragyogó színérzék, s a színek báto”. ötletes alkalmazása, néhány igen ügyes kompozíció, modern elképzelések jellemzik munkájukat. asznéaz Orosz nyelvtanulmányi verseny Szekszárdon Szekszárdiak városnéző túrája Székesfehérvárott
