Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

Sivatag — délibáb nélkül

Az emberi munka megváltoztatja a sivatag arcát. Türk- méniát már régen a „fehér arany” . országának nevezik: 1968-ban 1 millió tonna gyapotot termeltek. Türkménia a „fekete arany” országa is. Itt van a Szovjetunió harmadik legnagyobb olajlelő helye, mely 1970-ben évi 15 millió tonna olajat ad. A „kék arany” — a gáz — tartalékát. Türk- méniában mintegy 6 trillió köbméterre becsülik. A Szovjetunió öt év múlva már 15 milliárd köbméter gázt kap Türkmenisztánból.

S milyen színű aranynak nevezzük a híres türkmén perzsaprémet, melynek súlyát a szőrmeárveréseken a valódi arany súlyával egyenértékűnek tekintik?

A Szovjetunió területének 10 százaléka sivatag. A két legnagyobb a türkméniai Ka- ra-Kum és az Üzbegisztánban lévő Kizil-Kum, melyeket az Amu-Darja sápadt kék szalagja választ el egymástól. Olyanok, mint egy gigantikus homokóra, mely nem perceket és éveket, hanem századokat és korszakokat mutat.

Az utóbbi években azonban a szovjet emberek lassan legyőzik a sivatagot, s arra kényszerítik, hogy adót fizessen nekik. A Kizil-Kum Mu- runtau aranyával, az ország legnagyobb lelőhelyével fizet, a Kara-Kum pedig olajjal és gázzal. Ezenkívül a két sivatag gyapotot és perzsaprémet is ad. A sivatag meghódítása azonban nemcsak azt jelenti, hogy kényszerítjük a méhében rejtőző ásványi kincsek átadására, de azt is, hogy az ember felhasználja a fé- kezhetetlen szél energiáját, mely 200 millió hektár er- dőtlen vidéken csavarog, valamint a nap energiáját, mely az év 200 napján a legcsekélyebb felhővel sem találkozik az égen.

A sivatag meghódítása azt jelenti, hogy földjét termővé, legelőit dússá, a homokot pedig mozdulatlanná tesszük. Repülőről már sok helyen láthatók az oázisok zöld foltjai. Ezek azonban egyelőre csak szigetek, és az embernek még sokáig kell a homoktenger hullámaitól védelmeznie a sivatagban felépített városokat, falvakat, olajtermelő helyeket, üzemeket, vasutakat, autó- utakat, elektromos és gázvezetékeket.

Az ember legfőbb szövetségese a sivatag elleni támadásban a víz. Ha a sivatagban tengert látunk, tudjuk, hogy ez — délibáb. A Kara-Kum sivatagban mint aranykeretbe foglalt türkiz ragyog a tenger. Délibáb? — Nem! Ez az Ashabadi-tenger, amelyet szovjet emberek hoztak létre. Ashabad Türkménia fővárosa. A város, melynek szélét évszázadokon keresztül ostromolták a sivatag homokhullámai. kikötővárossá lesz. A Kara-Kum-i csatorna, mely 800 kilométert tesz meg a homok közt, vizet hozott Ashabad lakóinak, a nagy Középázsiai folyóból, az Amu-Dar- JábóL

Egy régi türkmén szólás szerint: „A nap a termés atyja, a víz pedig az anyja”. A Kara-Kum sivatagban napfényben nincs hiány — évente 200 napon át az égen egyetlen felhőt sem látni. A Kara-Kum csatorna az Amu-Darja vizét hozta el a sivatagba, és a vetések zöldje kezdi kiszorítani a homok sárgáját.

(Foto: L>. Usztyinov)

Napjainkban a pusztaságban 800 kilométer hosszan szállítja a vizet a Kara-Kum csatorna. 1980-ban hossza már megkétszereződik, s a sivatag térképén megjelennek az új víztároló tengerek kék foltjai.

(APN—KS)

Az Ashabad alatti Bekrov helységben kísérleti napkutató állomást építettek, mely a Türkmén SzSzK Tudományos Akadémiája Fizikai-Műszaki Intézete mellett működik. Az állomáson a napenergia hasznosítását kutatják.

(Foto: A. Blohnyin)

Pedig nemrég még az Asha- badtól nem messze lévő Ted- zsen városába is tartályokban szállították az ivóvizet, mint ahogy még ma is így szállítják Krasznovodszkba, amely név a sors iróniája folytán, a víz szóból ered,

Ma a türkméneket, a sivatag őslakóit ugyanolyan gyakran lehet hajón vagy csónakon látni, mint teveháton. Ez a modern sivatag egzotikuma. A vadkacsák és vadlibák útja Európából Afrikába a forró és víztelen Kara-Kum fölött vezetett. Természetesen ösztönüket követve nemrég megváltoztatták- repülésük irányát, okvetlen megpihennek a tavakon, melyek a Kara- Kum csatorna két oldalán húzódnak. A csatorna hamarosan befejezi 1000 mérföldes nyugatra tartó útját a Káspi- tengernél.

Szokatlan sivatagi kép: A homok fölött hangosan kiáltozva sirályok repülnek. A türkmén kolhozparasztok víziszárnyasok részére építenek állattenyésztő telepeket, a vadászok pedig vaddisznókat keresnek, melyek a három méter magasra megnövő parti sás közt rejtőznek. A vendéget, nemcsak a fiatal bárányból .készült hagyományos sas- lik várja, de halból és vadból készült, bőségesen terített asztal is.

K i

— Megkockáztathatjuk-e? — kérdezte.

— Őrültség lenne részemről, ha elárulnám magukat — szólt közbe Lexington.

— Ma reggel is tisztességesen viselkedett, amikor a rendőrök igazoltatták — mondta Christie.

Ezzel elvágta a további vitát.

A legközelebbi benzinkútnál megálltak. Lexington megtöltötte a tartályt és az üres kannákat.

Megállás nélkül robogtak egész éjjel s a kora hajnali órákban elérték Texas határát. Ott nem volt ellenőrzés, és minden baj nélkül továbbjutottak.

Közben az autó rádiója útján óránként értesültek a nyomozás állásáról. A rádióállomások minden híradásukban beszámoltak a szökevény fegyencek üldözéséről és az első reggeli híradásból megtudták, hogy rajtuk és Yank Stewarton kívül a többi szökevény kézre került, s Grady Stone életével fizetett

— 238 —

Erről értesültek a rádióból, azt azonban nem tudták meg, hogy csak azért juthattak tovább zavartalanul, akadály nélkül, mert az országnak ebben a részében nem keresték őket. Mégpedig különös okból.

*

Ugyanis aznap reggel, amikor szerencsésen átjutottak Alabama határán, riasztó jelentés érkezett az FBI központjába.

Fél órával később Sam White nyomozó már útban volt repülőgépen Tenessee állam legnagyobb városa, Memphis felé.

Megérkezése után az ottani rendőrfőnökségen többször is elolvasta C. H. Wortham 53 éves kereskedelmi ügynök jegyzőkönyvi vallomását.

Tegnap este kilenc órakor lefeküdtem. Éjjel negyed kettőkor arra ébredtem, hogy egy ismeretlen férfi áll előttem késsel a kezében. Arca zsebkendővel volt álcázva. A torkomra irányította a kést és így szólt fenyegető hangon: „Ne moccanjon és ne kiáltson, mert elmetszem a torkát!”

Abban a pillanatban még három zsebkendővel álcázott férfi lépett be. A ruhásszekrényben talált nyakkendőkkel megkötöztek. Miközben az első továbbra is mellettem maradt és torkomon tartotta a kést, a másik három átment feleségem hálószobájába Röviddel később feleségem sikoltozását hallottam.

Másfél órával később a támadók elhagyták a házat, de távozásuk előtt feltörték íróasztalomat és a bal alsó fiókból elvittek háromezer dollárt.

Beszélgetésükből, elejtett szavaikból arra következtetek, hogy az Ivy Bluff börtönből kitört fegyencek támadtak meg. Mivel zsebkendő volt az arcukon, nem adhatok róluk személy leírást.

— 239 —

Sam White utána elolvasta Ann Wortham vallomását. Eszerint a három támadó erőszakot követett el ellene.

Rendőrségi riadókocsiba ült, s Wortham házához hajtott.

Nagy nehezen utat tört magának a házat ostromló kíváncsiak között. A lakást valósággal megszállva tartották a riporterek.

Wortham készségesen nyilatkozott, többször is elmondta a történetet és szívesen pózolt a fotóriportereknek.

Sam két rendőr segítségével kiürítette a házat, hogy egyedül lehessen a támadás áldozatával.

— Sam White vagyok, az FBI nyomozója Washingtonból — mutatkozott be.

Wortham meglepett képet vágott.

— Örüljön, hogy az FBI vette kezébe az ügyet így hamarabb kézrekerülnek a tettesek és visszakap ja a pénzét.

— Természetesen örülök neki.

— Akkor hát adja meg gyorsan támadóinak személyleírását.

— Sajnos, nincs módomban személyleírást adni róluk, hiszen zsebkendő volt az arcukon.

— Hagyja az arcukat... írja le az alakjukat. Kezdjük azzal, akit először pillantott meg. aki kést fogott a torkára... Milyen volt: alacsony vagy ma gas, kövér, vagy sovány?

— Azt hiszem, középmagas termetű.

— Tovább...

— Nincs tovább. Mit mondhatnék még róla?

— Például azt, hogy milyen színű a haja?

— Azt hiszem sötét szőke.

— 240 —