Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
Vajda János: Micsoda nap p* z az egész nap már rettentő ócskán kezdődött. Mondhatnám teljesen tré volt a start, de nem mondom, mert egy tisztességes fiatalember nem beszélhet így — amint azt Bodor elvtárs megjegyezné — márpedig én abszolúte tisztességes fickó vagyok, minden ellenkező híresztelés dacára. Szóval arra ébredtem, hogy piszokul világos van már, de hallom, hogy a fater derekasan fújja a kását: mondom, máma biztosan korábban kelt fel a nap, utó- végre elmúlt március 21-e, amikor is túljutunk a napéjegyenlőségen, vagy micsodán és állandóan hosszabbodnak a nappalok. Jó, há ilyen természettudományos műveltsége van az embernek, bezzeg akinek nincs, az marha módra ugrana ki a meleg ágyból, hogy jaj, de késő van, én azonban haláli nyugalommal a másik oldalamra fordultam, lecsuktam a pislogóimat és nekikészültem, hogy folytatólagosan beverjem a szundit. A kkor zörgettek az ab" lakon és bekiabált a szomszédbeli öreglány, hogy Szuszenka úr, hat óra, már megint el tetszettek aludni. Hát szóval az volt a nagyhelyzet, hogy az öregúr tegnap este kicsit mátingeren topogott haza, vagyishogy némileg el volt ázva. Leverte a vekkert az asztalról, ami ráadásul olyan pechesen gurult a sarokba, hogy útközben benyomódott a ' gombja neki, ami elzárja a csengőt. Mikor mindez zajlott én már szunyáltam, csak arra emlékszem, hogy az öregem eléggé emlegette a szenteket, de az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet, ugyanis ha a nyomás a 72 higanymilliméter fölé emelkedik, akkor vagy dalolni, vagy imádkozni szokott — káromkodni csak egyébként. El lehet képzelni, micsoda sürgés-forgás kerekedett a szomszéd öreglány szövege után. Mintha bolha csípett volna a nemesebb portékánkba, úgy ugrottunk talpra, a fater is meg én is. Pillanatok alatt felrángattam magamra szerelésemet, vagyis a ruháimat, aztán irány a buszmegálló. Akit egyszer üldözőbe vesz a balsors, az már jobb, ha elássa magát. Az a nyavalyás autóbusz nem éppen az orrom előtt pöfögött ki a megállóból? Mit lehet ilyenkor tenni? Nyakamba szedtem a virgácsaimat, ameny- nyire csak lehetett, és osontam sebesen, akárcsak Kiss Antal az olimpián. 'Ti eljesen feleslegesen strapáltam magam egyébként, mert öt egész perccel elkéstem. Mariska drága, aki egy kiállhatatlan spinkó és műhelyadminisztrátorként szaporítja az improduktív állományt, jóindulattól csepegve bejelentette: — A blokkoló lápod már fönt van Bodor elvtársnál. — Tényleg? Váljék egészségére. .. — Inkább a te egészségedre fog majd válni. — Micsoda, ha szabad érdeklődnöm? —- A letolás, amit majd kapsz. —■ Nyugaj. — Miféle szemtelen beszéd ez megint! —- Semmi szemtelenség, csak a kedves Mariska nénit óvom, hogy a világéit se tessék nyugtalankodni miatíe a „jajdeharagosvagyokte* gazember-kicsinálodazidegei- met” arckifejezést. Két pillanat alatt átváltott, piszok rutinja volt az ilyesmiben; lehet hogy otthon gyakorol- gatta a tükörben péntek esténként, mikor nincs tv-adás. — Fiam, magának túlontúl sok van a rovásán, nem gondolja? — Igenis gondolom. — Ne fölényeskedjen hallja. .. — Bocsánat egyáltalán nem gondolom. — Még szemtelen is? (Magyarázzam meg, hogy a fenti kérdésre két választ lehet adni: vagy azt, hogy igen, gondolom; vagy azt, hogy nem, nem gondolom. Egyik se jó. Mit tehet ilyen esetben a fiatal dolgozó?) Bodor elvtárs úgy lobogtatta a blokkoló lapomat, mint valami indián törzsfőnök a legyőzött sápadtarcú skalpját. — Talán nem csengetett az ébresztőóra? (Most mondja azt, hogy tényleg nem csengett? Azt hiszi hülyéskedek vele. Iszonyú gáz helyzet. Mindig sokat KÁLD1 JUDIT: HÁLŰ tam. Megárthat a tüdejének. Na, nem kellett sokáig várni. Úgy lett, ahogy a nyanya megjósolta. Hivattak a főnökhöz. Bodor elvtárs éppen azzal volt elfoglalva, hogy Magdalénának mesélt egy szalonképtelen viccet; Én csak a végét hallottam amikor beléptem, de ismertem az elejét is. Magdaléna vihogott, mert igaz, hogy minimum ötvensZer elsütötték már előtte ezt a poént — többek között én is —, de a főnök szellemességét érdemes nyugtázni. Hátha eszébe jut, hogy április 4-re megérdemel némi jutalmat egy titkárnő, akinek hiányzik ugyan az érettségije, de a gyakorlata az megvan egyben-másban. A góré végre észrevett' és rögtön kiküldte Magdalénát, amit elismeréssel fogadtam, mert sejtettem. hogy mi következik és mégiscsak kellemetlenül érintett vólna, ha egy ilyen csaj előtt szúrnak le. A bizalmaskodva vigyorgó ábrázatot lecsatolta az öreg és felöltötadtam a becsületre, hazudni csakis akkor szoktam, ha óhatatlanul muszáj, vagy pedig lányoknak, de az nem számít. így hát maradt a nagy büdös hallgatás. — Megkukult? __ Nem tud válaszolni? • — Vagy nem akar? — Durcáskodunk?.. Erre aztán kipurcant belőlem a röhögés. Becsszóra nem akartam, de ezt az éneklő hangot, hogy „durcáskodunk” nem lehetett kibírni komoly ábrázattal. Teljesen kész voltam. E1 ' bből kerekedett az oítári botrány. Az öreg felcsavarta a hangerőt és hadonászott az öklével, úgy verte a parádét. Na, mondom szép kis arénába csöppentem bele. Ezután jött csak a java. Elfelejtettem említeni ugyanis, hogy két napja volt egy kellemetlen esetem. Nem mentem be melózni. Miért? Nem szívesen beszélek erről. Mákos ügy. X fateromra otthon rájött valami betegségféle. Olyan nyavalya ez, aminek egyetlen bacillusa van: a szesz. Az az igazság, hogy megissza a magáét az öreg. Ki van a gyomra, a veséje, meg a szíve Is. Időnként aztán elfogja valami halálfélelem, furcsákat kiabál, reszket a keze-lába, kiüt a homlokára a veríték és ilyenkor nem lehet vele mit kezdeni. Na, egy ilyen rohama volt tegnapelőtt. Valósággal sírt, hogy ne hagyjam egyedül, ő itt fog elpusztulni és senki Sem törődik vele, az egyszem fia, aki még maradt, az sem veszi kutyába sem. Ilyeneket mondott, szegény öreg faterom. Régen kezdődött ez a dolog. Én még kisebb kölyök voltam, amikor anyám egy szép napon itthagyott minket. Meghalt. A szomszédok azt beszélték, bánatában sorvadt el, mert hogy ilyen ura van, amilyen az apám. Nem sokkal később új asszony jött a házhoz — 26 éves volt A bátyámnál fiatalabb. Micsoda cirkuszok voltak, arra jobb nem is emlékezni. Elég az hozzá, hogy lassan szétrobbant a család. A nővérem leányszállásra ‘ költözött a szövőgyárba, aztán férjhez mert a Dunántúlra, minden évben ha egyszer látjuk, az sok. A bra- tyóm 56-ban disszidált. Volt egy öcsém, a fater kedvence, az elszökött hazulról, felkerült Pestre, elütötte a villamos, meg is halt A fiatal nő meg otthagyta az öregemet. Azóta iszik. Régebben is bírta a piát, de csak módjával. Az orvos azt mondja: egészen tönkrement a szervezete. TV" a, hát addig siránkozott nekem tegnapelőtt, hogy megsajnáltam. Szövegeltem neki, hogy a félelemről eltereljem a figyelmét, begyújtottam, kotyvasztottam valami, kajafélét a kályhán. Dél felé már egészen magához tért, csak sajnos nekem kettőkor lejárt a műszakom, Most itt van ez a Bodor elvtárs. Fújja nekem a megható lelkidumát, közben tudom jól, hogy a vállalati üdülőbe szokott járni Magdalénával a hivatalos kocsin — munkaidő alatt. Gépkocsiszerelő a szakmám, én javítom az öreg Volgát, a pilóta a legjobb barátom, tőle ' tudok mindent. Mikor veri a balhét a főnök, mert rossz a kocsi, vagy nincs kész amikorra szeretné — mérget lehet rá venni, hogy nem hivatalos útja lenne, hanem balkézről való. Na most ennek mondjarh el én, hogy miért maradtam otthon? Inkább szembeköpöm magam. \T égül is majdnem kirúg- * tak. De az eszbé-titkár azzal érvelt, hogy fiatal korom ellenére az egyik legjobb munkaerő vagyok a TMK-ban, a szakma aranyjelvényes ifjú mestere, meg nem tudom még mi a csuda. Ez spéciéi így igaz. Megúsztam egy írásbeli figyelmeztetéssel. Ilyen peches volt ez a mai napom. Ha most nem töltök ki rögtön egy lottószelvényt, akkor esküszöm,' hogy soha!,.. Kutató gyerekek Molnár György 1906-ban készült fényképe. Nyolcévi működése alatt ebben az évben a legnehezebb, de legszebb munkára vállalkozott a Dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium honismereti szakköre. Elhatároztuk, hogy a nagy évfordulóra feldolgozzuk Molnár György, iskolánk 1919-es mártírjának élet- történetét, aki megyei oktatási népbiztos és országos tanácstag volt Munkánk nehezen indult hisz az eddig megjelent adatok Molnár Györgyről elég hiányosak és tévesek, (pl. születési idejét, helyét sem ismerik). Nagy buzgalommal kezdtünk az iskolai levéltár anyagának átvizsgálásához. Pallos József volt a szerencsés, aki az első adatokat megtalálta. A személyi lap és az áthelyezési iratok segítségével kiszélesítettük kutatásunkat. Irtunk Molnár György szülővárosába, Nagykanizsára, majd Zalaegerszegre a levéltárba és előző munkahelyére, Makóra, örömmel fogadtunk minden választ. Makóról a családra vonatkozó adatokat és fényképeket kaptunk, Zalaegerszegről szüleire és tanulmányaira vonatkozó adatokat. Nagykanizsáról megkaptuk az egykori évkönyveket. A szekszárdi levéltárban munkájára vonatkozó iratokat találtunk. Végül egyik tanulónk a Binder-lányok- kal teremtett kapcsolatot, és segítségükkel sikerült felkutatnunk Molnár György családját. Nagy volt az öröm, amikor megkaptuk Molnár György feleségétől a választ, hogy szívesen segíti munkánkat, ha felkeressük. A találkozást sikerült megszerveznünk, és sok értékes adathoz jutottunk a legilleté-' kesébbektől: feleségétől és gyermekeitől. Különösen örültünk a kapott fényképnek, amit eddig sehol sem sikerült megszereznünk. A lakásban több, Molnár Györgyre emlékeztető tárggyal találkoztunk: pl. grafika a kislányáról, festmény a makói tanyákról stb. Kutatásunkkal kapcsolódtunk a helytörténeti bizottság munkájához és kölcsönösen segítjük egymást. A bizottságtól értékes Molnár György kéziratokat kaptunk tanulmányozásra. Az anyag feldolgozását főleg a tanuló, Havasi Dezső és Havasi János végzik. A fényképeket pedig Takács László tanulónk készíti. A munkával március 19-re szeretnénk elkészülni és még egy Molnár György kiállítás rendezésével kapcsolódunk az iskolai ünnepségekhez, emléktábla leleplezéséhez. A kutatás még jelenleg is tart és örömmel fogadunk minden minket érdeklő adatot. Péss Viktória I levelező I
