Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-08 / 32. szám
Asztalitenisz Magas színvonalú vetélkedő a bonyhádi és a szekszárdi fiúk között Az asztalitenisz sportág megyei vezetői nagy várakozással tekintettek az idei évi serdülő és ifjúsági egyéni bajnokság elé. Elsősorban azért, hogy az egy évvel ezelőtt bevezetésre kerülő megyei serdülő csapatbajnokság milyen fejlődést hozott. Másodsorban, az évek óta tartó Szekszárd—bonyhádi vetélkedés jelenleg milyen eredményeket mutat. Az első kérdésre sajnos nem kaptunk kedvező választ. A vidékről beutazó serdülő versenyzők felkészültségben. sajnos, messze elmaradnak a követelményektől. Igen kevés olyan versenyzőt láthatunk, akin a rendszeres oktató munka nyomai jelentkeztek volna. A második kérdésre már pozitívabb választ kaphattunk. A szekszárdi és bonyhádi fiuk vetélkedéséből ezúttal teljes sikerrel a szekszárdiak kerültek ki. Ez elsősorban annak eredménye, hogy a kezdeti sikertelenségeket figyelmen kívül hagyva a támadó játékot igyekeztek az edzésmunkában gyakorolni. Ez a korszerű támadójátékra való törekvés már ez évben sikereket hozott, és az idő múlásával mind nagyobb előnyt fog biztosítani számukra. Az ifjúsági fiúk mezőnyéből mesz- sze kimagaslott Holtz erőteljes aktív támadójátéka, mely biztos győzelmet jelentett számára. A serdülő fiúk mezőnyéből ugyancsak kitűnt a szekszárdi Gugh, aki korához képest egészen kivételes ütőerővel rendelkezik. Biztonsági játékának növelése esetén komoly eredményeket érhet el országos szinten is. A lányok aránylag kis létszámú mezőnyéből — úgy az ifi, mint a serdülőszámokban — messze kimagaslott Handler Ildikó teljesítménye. Korszerű, gyors, kétoldalas támadójátékéval olyan fölényben volt, hogy még megszorítani sem tudták, ö az a versenyző a megyében, aki legmagasabb szintig juthat az országos versenyeken, kivételes tehetsége révén. Eredmények: Ifjúsági fiú egyéni: bajnok Holtz János (Szekszárdi Vasas). 2. Szunyogh Mihály (Bonyhádi Vasas). 3, Sops Károly (Szekszárdi Építő) és ifj. Jánosi György (Szekszárdi Vasas). Ifjúsági fiú páros: bajnok ifj. Jánosi—Gugh (Szekszárdi Vasas), 2. Soós—Szunyogh (Bonyhád—Sz. Építő), 3. Gazdag—Kovács (Sz. Vasas—Sz. KSE) és Holtz—Oro9z (Szekszárdi Vasas). Ifjúsági leány egyéni; bajnok Handler Ildikó (Szekszárdi KSE), 2. Vódli Ilona (Dombóvári VSE), 3. Málinger Erzsébet (Szekszárdi KSE) és Salgó Borbála (Szekszárdi KSE). Ifjúsági leány páros: bajnok Má- linger—Handler (Szekszárdi KSE), 2. Faragó—Salgó (Szekszárdi KSE). 3. Várszegi—Matók (Szekszárdi KSE) és Vódli—Ujj (Dombóvári VSE). Ifjúsági vegyes páros: bajnok Holtz —Handler (Sz. Vasas—Sz. KSE), 2. Gugh—Salgó (Sz. Vasas—Sz. KSE), 3. Gazdag—Várszegi (Sz. Vasas—Sz. KSE) és ifj. Jánosi—Málinger (Sz. Vasas—Sz. KSE). Serdülő fiú egyéni: bajnok Gugh Zoltán (Szekszárdi Vasas), 2. ifj. Jánosi György (Szekszárdi Vasas), 3. Kovács László (Szekszárdi KSE) és Hahn László (Bonyhádi Vasas). Serdülő leány egyéni: bajnok Handler Ildikó (Szekszárdi KSE) 2. Salgó Borbála (Szekszárdi KSE), 3. Faragó Agnes és Matók Erzsébet (Szekszárdi KSE). Serdülő fiú páros: bajnok Ifj. Jánosi—Gugh (Szekszárdi Vasas), 2. Hahn—Erdélyi (Bonyhádi Vasas), 3. Gazdag—Kovács (Sz. Vasas—Sz. KSE) és Örményi—Gulyás (Nagykónyi Tsz SK). Serdülő leány páros: bajnok Handler—Faragó (Szekszárdi KSE), 2. Salgó—Várszegi (Szekszárdi KSE). 3. Matók—Hildebrand (Szekszárdi KSE) és Koch—Kulcsár (Dombóvári VSE), Serdülő vegyes páros: bajnok Gugh —Handler (Sz. Vasas—Sz. KSE), 2. ifj. Jánosi—Faragó (Sz. Vasas—Sz. KSE), 3. Gergely—Matók (Szekszárdi KSE) és Gazdag—Salgó (Szekszárdi KSE). A megyei szövetség által kiírt pontversenyben fiúknál 1. Szekszárdi Vasas 88, 2. Bonyhádi Vasas 25, 3. Szekszárdi KSE 13 ponttal. A lányoknál 1, Szekszárdi KSE 145, 2. Dombóvári VSE 20 ponttal. A labdarúgó megyei B sorsolása Március 16: Nagydorog—Bátaszék, Pálía—Cikó, Majos—Szakcs, Ozora— Slóagárd, Döbrököz—Bölcske, Dal- mand—Dunaszentgyörgy, Kölesd— Decs. Március 23: Bátaszék—Decs, Dunaszentgyörgy—Kölesd, Bölcske—Dal- mand, Slóagárd—Döbrököz, Szakcs— Ozora, Cikó—Majos, Nagydorog—Pálfa. Március 30: Pálía—Bátaszék, Majos —Nagydorog, Ozora—Cikó, Döbrököz —Szakcs, Dalmand—Slóagárd, Kölesd —Bölcske, Decs—Dunaszentgyörgy. Április 6: Bátaszék—Dunaszentgyörgy, Bölcske—Decs, Slóagárd—Kölesd, Szakcs—Dalmand, cikó—Döbrököz, Nagydorog—Ozora, Pálía—Majos. Április 13: Majos—Bátaszék, Ozora —Pálía, Döbrököz—Nagydorog, Dalmand—Cikó, Kölesd—Szakcs, Decs— Slóagárd, Dunaszentgyörgy—Bölcske. Április 20: Bátaszék—Bölcske, Sió- agárd—Dunaszentgyörgy, Szakcs— Decs, Cikó—Kölesd, Nagydorog—Dalmand, Pálía—Döbrököz, Majos—Ozora. Április 27: Ozora—Bátaszék, Döbrököz—Majos, Dalmand—Pálía, Kölesd —Nagydorog, Decs—Cikó, Dunaszentgyörgy—Szakcs, Bölcske—Sióagárd. Május 4: Bátaszék—Sióagárd, Szakcs —Bölcske, cikó—Dunaszentgyörgy, Nagydorog—Decs. Pálía—Kölesd, Majos—Dalmand, Ozora—Döbrököz. Május 11: Döbrököz—Bátaszék, Dalmand—Ozora, Kölesd—Majos, Dees— Pálía, Dunaszentgyörgy—Nagydorog, Bülcske—Cikó, Sióagárd—Szakcs. Május 38: Bátaszék—Szakcs, Cikó— Sióagárd. Nagydorog—Bölcske, Pálía —Dunaszentgyörgy, Majos—Decs, Ozora—Kölesd, Döbrököz—Dalmand. Május 25: Dalmand—Bátaszék. Kölesd—Döbrököz, Decs—Ozora, Dunaszentgyörgy—Majos, Bölcske—Pálía, Sióagárd—Nagydorog, Szakcs—Cikó. Június 1: Bátaszék—Cikó, Nagydorog—Szakcs, Pálía—Sióagárd, Majos— Bölcske, Ozora—Dunaszentgyörgy, Döbrököz—Decs, Dalmand—Kölesd. Június 8: Kölesd—Bátaszék, Decs— Dalmand, Dunaszentgyörgy—Döbrököz, Bölcske—Ozora, Sióagárd—Majos, Szakos—Pálía, Cikó—Nagydorog. Szakály Testvérek Építőipari Ktsz pályázatot hirdet műszaki vezetői (főmérnöki) állás betöltésére. Előfeltétel: építészmérnöki, vagy technikusi végzettség és legalább IC éves kivitelezői gyakorlat. Jelentkezni lehet a szövetkezet elnökénél Szekszárd, Rákóczi u. 15, szám alatt. (74) Február végéig A megyei labdarúgó-szövetség elnökségének határozata értelmében február 28-lg 1« kell Játszani az MNK II. íordulóját. A szövetség nem tűzött ki konkrét napot, a csapatokra bízta annak időpontját. Mindössze annyi a szövetség kikötése, hogy, amikor a két csapat megegyezett, az időpontot közöljék a szövetséggel, hogy a mérkőzésre játékvezetőt tudjanak küldeni. A döntés alapján február 28-ig a következő mérkőzéseket kell lejátszani: Simontornya—Tamási, Hőgyész —Kisdorog, Sióagárd—Szedres, Decs —Bátászék, Pállá—Bölcske, Majos— Bonyhádi Petőfi, Nagydorog—Tenge- lic, Ozora—Fomád. SAKK Szekszárdon a városi sakk- bajnokságban Hölcz Attila vezet. Eddig 3 pontot szerzett. A 2.—3. helyen Tamási Mihály és Varga János áll 2—2 ponttal. További sorrend: ifj. Prantner, Majnay és Halmai 1—1 ponttal. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Népi zene. 3.19: A Rádió iemezaibuma. A műsort Meixner Mihály vezeti. 10.58: Orvosi tanácsok. A színlátás zavarairól. 11.04: A gyanú. Ambrus Zoltán regényét rádióra alkalmazta; Lékay Ottó. 12.15: Vidróczky. Részietek Farkas—Dékány daljátékából. 13,0$: írók fóruma. Mire jók a kerékasztalok? Boldizsár Iván írása. 13.21: Gulyás László: Kisbojtár — szvit. 13.40: Néhány pere tudomány. 13.55: Uj lemezeinkből. Wilhelm Kempff Schubert-müveket zongorázik. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. IS.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 16.00: Hétvége. 17.22: Kortársaink. Garai Gábor. A költő vallomása, műfordításai. 18.02: Wilhelm Kempff zongorázik. 1. Beethoven: G-dúr zongora- verseny. 2. Liszt: A-dúr zongora- verseny. 19.30; A közönség szava* zott. .. Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételei c. sorozat győztes dalaiból. 20.20: Bécsi menüettek, 20.46: Páholyból. Beszámolók, tudósítások a könnyű múzsa otthonából. Gondolatok a zenés színházról. 21.30: Alom luxuskivitelben. Truman Capote elbeszélését rádióra alkalmazta: Bródy Imre. 22.25: Táncoljunk ! PETŐFI RÁDIÓ 10.00: a hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00: Ormándy Jenő vezényel. Közrem. a Philadelphiai Szimf. Zkr. 13.00: Gioeonda. Részletek Ponchielli operájából. 14.08: Látogatás Bács megyei fiataloknál. Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.38: Népdalok, népi táncok. 14.59: Orvosi tanácsok. A színlátás zavarairól. (Ism). 15.05: Haydn: G-dúr (Katona) szimfónia. (Columbia szimf. zkr., vez.: Bruno Walter). 15.32: Egy hír a mikroszkóp alatt. Dr. Eke Károly műsora. 15.47: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. Kórusok magyar költők verseire. 16.05: Csendes Don. XII. rész. 17.01: Fúvóspol- kák. 17.10: Hónapról hónapra. Illés Lajos folyóiratszemléje. 17.25: Hangverseny a stúdióban. 17.45: A mikrofon előtt Méhes Lajos, a »-IäZ Központi Bizottságának első titkára. 18.05: Diákkönyvtár — magnószalagon. Szigeti veszedelem. Zrínyi Miklós eposzának rádióváltozata. II. rész. 19.04: Kotiári Olga és Palócz László énekel, Bige József furulyáik. 19.30: Uj felvételeinkből. Sárközi István: Változatok gordonkára. 20.33: Donizetti: Szerelmi bájital. Opera két felvonásban. Közben: 81.47: Prometheus, Goethe verse. 22.46: Nótacsokor. URH 18.05: Hanglemezparádé. 18.59: Zongoraművek. 19.25: A jazz kedvelőinek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 81.25: Ettél Sussmann énekel. 21.49: Bruekner: VII. szimfónia. MAGYAR TV 9.01: Nótaszó. 9.20: Nők a földeken. 9.45: Stan és Pan a korallszigeten. 11.20: Negyven perc a Fővárosi Operettszínházban. 16.25: Húsz év legjobb 12 magyar játékfilmje. Ház a sziklák alatt. 18.00: Gilgames keresi a halhatatlanságot. 18.15: Hírek. 18.20: A plakátművészet remekei. 18.40: A Tv Jelenti. 19.85: Cicavízió. 19.35: Egy plusz kettő. 20.00: Tv- híradó. 20.20: Sztárparádé, vagy valami más. 21.30: Műkorcsolya F.B. Kb. 22.30: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.10; Humoros műsor. 17.00; Tv- ábécéskönyv. 17,45; Népi muzsika. 18,15; Gyermek tv-Játék. 19.15: Karaván. 20.35: Műkorcsolya EB. 23.00: Kockajátékos Mississippiből. OSZTRÁK TV 13.25: Az Eurovízió közvetítése Montanaból. 16.15: Képeskönyvben lapozgatva. 16.35: Kentucky Jones. Ifjúsági műsor. 17.00: Beat-club. (9. rész). 18.00: Heti magazin. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Kulturális aktualitások. 19.30: Tv-híradó. Hugo Portisch heti kommentárja. 20.0«: Sport. 20.15: Karussel 1969. Farsangi műsor. 23.00: Tv-híradó. 23.10: Éjszakai műsorunk: A levél. Krimi tv-játék. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnal felvesz központi telephelyén: esztergályos, marós lakatos, ív-lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, pneumatikus irányítástechnikai berendezések vizsgálatához, mérő- és szabályozókörök üzembe helyezéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi telephelyen 44 órás a munkahét. minden második szombat szabad! Külszolgálatos munkakörbe: műszer- és technológiai — szerelési munkahelyekre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny) csőszerelő, központifűtés-szerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyen 44 órás munkahét van, minden szombat szabad! Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Segédmunkások részér-* hegesztőképzést szervezünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest, XVIII., Gyömrői út 79—83. (38) Sírkő-és síremlékkészítés mintakollekció és egyéni elképzelés szerint. Rövid határidőre, a „Szakály Testvérek46 Szekszárdi Építőipari Szekszárd, Rákóczi u. 15. Telefon: 123-57. 122—34. VÁLI.ÁLUNK: épületüvegezést, képkeretezést! Víz-, villanyszerelést és javítást! Épületbádogos-munkák készítését és javítását! Tetőfedő munkát! Alumínium- és bronzöntési, KÖZÜLETI ÉS MAGÁNMEGR ENDELÉSRE! (137)