Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-02 / 27. szám

Lánc- és hótalpas „motorkerékpár” Ez a motorkerékpárhoz hasonló jármű nem gyorsaságával tűnik ki, hiszen sebessége mindössze 30 km'óra, hanem kiváló terepjáró-képességével. Hátulsó lánctalpas futóművével még a tükör­sima jégen is biztonsággal halad, miközben az elülső, jól rugózott hótalpak elfordításával kor­mányozható. Nyergében két ember számára van hely, a csomagok az ülés mögött és alatt he­lyezhetők el. Katonai célú alkalmazásai mellett a köznapi életben is szívesen fogadják ezt a szovjet járművet, különösen posta- és segélyszolgálati feladatok ellátására. (MTI Külföldi Képszolgálat) Cowboy Jimmy és a „csörgőkígyó-klub” Éppen olyan erőteljes és ügye- fogyott, mint Gary Cooper fiatal­korában, a vadnyugati filmekben. Kollégái „Cowboy-Jimmynek” neve­zik, mert első szenvedélye a ló, a második pedig fogadásokat kötni. „Fogadjak magával — szólott hoz­zám Jim Watson —, hogy mint a kugligolyókat, úgy dobom el az autókereket! Tíz dollárba fogadok”. És már meg is ragadott két nagy kereket, egyet a bal, egyet a jobb kezében, magasan a feje felett meg­lendítette őket és erőteljesen elgurí­totta. A két kerék egyenletesen és párhuzamosan gurult egymás mel­lett, húsz-harminc métert is haladt Az útjába kerülő bábukat egészen biztosan mind leütötte volna. Az Uniroyal gépkocsiabroncs kon­szern laredoi (Texas) próbakifutó­pályáján találkoztam Jim Watsonnal és 113 társával. A mexikói határ kö­zelében vagyunk, délután öt óra, a Kap még magasan áll, de nemsoká­ra a prérirókák kívánnak egymás­nak jó éjszakát. Gumi- és aszfalt­szag terjeng a levegőben. Szabad idejében Jim vad mustang- lovakat tör be, végigszáguld ja velük a prérit, éli a cowboyok életét. De alapfoglalkozása az Uniroyal próba­pályához köti, amely a maga nemé­ben a világon a legnagyobb. „Egy ló boldoggá tehet egy embert, de 200—300 négy keréken gördülő lovat kipróbálni és állandóan új mutatvá­nyokat végrehajtani — ez a legszebb egész Texasban” — mondja. Órák hosszat autózik Jimmy a nyolc kilo­méter hosszú kifutópályán. Ha a ki­jelölt sebességet eléri, nem is nyúl már a kormányrúdhoz, mert a se­besség a pályán tartja a kocsit. Jim társaival együtt összesen 20 i millió kilométer utat tett meg ebben az évben, 4 millió liter benzint hasz­nált el. Szerencsére komolyabb bal­eset egy sem történt, némelyik ve­zetőt marta csak meg a csörgő­kígyó. Annyi itt a csörgőkígyó, mint máshol a nyúl. Ezért is nevezik a kísérleti telep legénységét a „csörgő­kígyó-klub” tagjainak. Ha megjelen­nek és elkezdenek csörögni a kígyók, futni kell előlük, lehetőleg cikk- cakkban, mert a kígyó átkozottul gyón. De nem a kígyótól fél Jim a leg­lobban, hanem a „szellemautótól”. Néhány héttel ezelőtt az Uniroyal egy új kocsit helyezett a próba­pályára. A kocsi nagy sebességgel robog a pályán, kanyart vesz, ahol kell, lassít é3 gyorsít, szóval min­denképpen rendesen viselkedik, csal: éppen... nincs benne senki. A ke mánykereket nem fogja emberi kéz, a sebességváltó önmagától mozd el, a pedálokra nem nehezedik em­bert láb. Ax automatizálás „szelleme” hajtja a gépet Pontosabban «r komputer. A pálya aszfaltburkoltá­ba beépített elektronikus berendezé­sek követik az autó menetét, érté­kelik sebességét, irányát és más együtthatóit és továbbítják a meg­felelő utasításokat. Kétségtelen, hogy adott esetekben a szellemautó ki­válóan teljesíti feladatait. Olyan próbáknak lehet alávetni, amely a kormány kér éknél ülő ember életét veszélyeztetné. „De mindenütt, ahol a próbavezetés művészet, ott nem lehet alkalmazni Computer urat” — jelenti ki büszkén Jim. Elsősorban is a kaviccsal borított éles kanya­rokra utal, ahol a kocsit oldalt kinyúló pótkerekekkel kell megerő­síteni, máskülönben felborulna, va­lamint a síkos, jeges pályákra. Jim újabb fogadást ajánl: „Tíz üveg whiskybe fogadok, hogy az üvegpróba után egyetlen szilánkot sem lehet különleges abroncsainkon találni”. És a próba megkezdődik. Először egy szokásos kerékkel fel­szerelt autó halad át egy üvegtör­melékkel teleszórt útrészen. A gumi tele üvegszilánkokkal. Utána követ­kezik az Uniroyal abroncsa. Az eredmény: egyetlen szilánk sem lát­ható rajta. De az üveg nem csak el­lenség, hanem barát is. Az üveg­szálakat sikerrel használják fel a gépkocsikerekek szerkesztésénél. (A Stern nyomán) 7x7 Színháztörténet i rejtvény pályázat 1. Melyik isten finnepén énekel­ték a régi görögök az úgyneve­zett „kecske-énekeket”, a „tragoi- diákat”? Hermész (!) Dionüszosz (x) Zeusz (2) 2. A monda szerint kinek a fellépésétől számíthatjuk az eu­rópai színjátszás történetért Aiszkhülesz (1) Euripidész 0c) Theszpiss 0j> 3. Ki az a görög drámaíró, aki a görög drámák két szereplője mellé beállította a harmadik szereplőt is? Euripidész (I) Szofoklész 0c) Arisztofanész (2) 4. Mi annak a görög drámának a címe, amelyben az asszonyok addig nem engedik a férfiakat férji jogaikkal élni, amíg békét nem kötnek az ellenséggel? Lüszisztráté (1) Békák (x) Madarak (2) 5. Szofoklész melyik ma is ját­szott drámájából való az alábbi idézet: „Senki hát halandó embert ki e földön várja még Végső napjait, ne nevezzen boldognak, míg élete Kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan”. (Babits Mihály fordítása) Antigoné (1) Oidipusz király (x) Elektra (2) 6. Ki írta „A hetvenkedő ka­tona” című vígjátékot? Terentius (1) Plautus 0c) Menandrosz (2) 7. A később megkonstruált, szi­gorúan megkövetelt hármas egy­ség kinek a megállapításain ala­pul? Arisztotelész (1) Szofoklész (x) Arisztofanész (2) A mai számunkban induló színháztörténeti rejtvénypályázat 7 fordulóból áll, melyet hét egymást követő megjelenési napon köz­lünk. Egy-egy fordulóban 7 kérdésre kell válaszolniuk a pálya zat résztvevőinek. A megfejtést totó-szerűen kell beküldeni, a megyei tanács művelődésügyi osztályához, február 13-ig, de csal; akkor, ha már mind a 7 forduló lezajlott, a hét szelvényt egy bo­rítékban. Hirtelen mozdulattal jobbra fordította a fejét, de a fenyők között nem látott senkit Az FBI-akadémián meg­tanították, hogyan kell villámgyors mozdulattal pisztolyt rántani, és kapásbői lőni, dm mit ért ez láthatatlan ellen­séggel szemben. Lassan a magasba emelte a karját Csak most lépett ki a fák mögül, aki megállásra szó­lította. Széles karimájú kalapot viselt ás egyenruhát »melynek színét Whit* a sötétben nem láthatta. — Mit keres itt? — kérdezte az ismeretlen, puskájának csövét White-ra irányítva. — Eltévedtem. — Dobja a fegyverét a hóba’ — Fegyvertelen vagyok. Győződjön meg1. A* idegen azonban nem közeledett feléje. — Majd elválik! — mondta nyersen. — Velem jön! Tíz lépésnyire előttem induljon el arra! — mutatott az or­szágút felé. — Figyelmeztetem, hogy a legcsekélyebb moz­dulatra lövök. White színészi képességeihez folyamodott. — 169 — Siránkozni kezdett, hogy feddhetetlen életű polgár, kö­vetett el semmi rosszat Abban bízott, hogy akár csak egy pillanatra is alábbhagy őrzőjének ébersége, ám tévedett \ Az ismeretlen egyetlen szóval sem válaszolt Szótlanul a nyomában maradt Jó idő múlva kiértek az országútra. White akkor meg­játszott naivitással így szól a fegyvereshez: ■— Köszönöm, hogy ide vezetett, most már magam is eljutok Elktonba. — Velem jön! — mordult rá az idegen. White megadta magát sorsának, de agya lázasan dol­gozott Csodálkozott, hogy kísérője még az országúton sem eresztette le fegyverét Hiszen bármelyik pillanatban jöhet egy gépkocsi, s utasai megláthatják őket Miért nem intézte el már az erdőben? Miért sétál ve­le az országúton, egészen nyíltan? Még jobban csodálkozott, amikor egy kanyarban fel­tűntek egy közelgő gépkocsi fényszórói, s a fegyveres em­ber kiállt az út közepére. Felemelt karral megállást intett a vezetőnek. A tehergépkocsi fékezett, a vezető leeresztette az ablakot, és kiszólt: — Mi a baj? — Egy darabig kénytelen lesz felvenni a kocsira, hogy bekísérjem ezt a gyanús alakot White hirtelen megfordult. — Egy pillanatra csak. Kicsoda maga voltaképpen? — Vadőr vagyok. — Micsoda? — tört ki belőle a nevetés. — Közben én, a gyanús alak, egész idő alatt azon töröm a fejemet, hogy melyik szökött fegyenc puskája elé kerültem! — Fel a kezekkel, Különben lövök! Mit beszél itt össze­vissza szökött fegyencekről? — Az Ivy Bluff-i börtönből kitört tizenkilenc fegyenc. Bizonyára hallott róla. Azokat hajszolom. Az FBI nyomo­zója vagyok. — Ezt mindenki állíthatja. Dobja igazolványát a földre. — 170 — White elővette zsebéből ax igazolványt, s maga elé dobta. — Lépjen néhány lépéssel hátrább! Engedelmeskedett. A vadőr felvette az igazolványt, a teherkocsi fényszóró­jának fényében megnézte, majd leeresztette fegyverét. — Kendben van — mondta. — Végeredményben nem szagolhattam, hogy ki keresztezi az utamat. — Sebaj — válaszolta White. — Az a fő. hogy nem puffantott le. Már-már hittem, hogy az egyik szökevény puskacsov^ elé kerültem. — De hiszen egyenruhát viselek. — Néhány szökevény is egyenruhában van. Lehúzták a fegy őrökről. — Valóban azt hiszi, hogy a fegyencek a közelben tar­tózkodnak? — Nemcsak hiszem, egészen biztosan tudom. Meg vagyok győződve róla. White ezután a tehergépkocsi vezetőjéhez fordult, aki tátott szájjal szemlélte a történteket. — Köszönöm, hogy megállt, most tovább hajthat. Se­gítségre nincs szükségünk. — Hála istennek — válaszolta a vezető megkönnyeb­bülten. — Nem szeretek ilyesmibe keveredni. A tehergépkocsi csakhamar eltűnt a közeli kanyarban. — Most már tisztán látom a helyzetet — elmélkedett a vadőr. — Nem tudtam mire vélni a lábnyomokat és a füstöt. Ma délután vettem észre a nyomokat a hóban, s füstszagot éreztem, mintha valahol tüzelnének. Körülbelül három kilo­méternyire innen — intett az erdő felé — ahol a kunyhó áll. — Azért is álltam lesbe. Azt hittem, orwadászok ütöt­tek tanyát, mert ki más járna ilyen télidőben az erdőben? — Láttam a kunyhót, éppen onnan jöttem, amikor meg­állásra kényszerített. De magyarázkodásra nincs időm. Csak annyit: a szökött fegyencek túszul a kezükben tartanak egv házaspárt. — 171 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom