Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-16 / 12. szám
Luxushajó zátonyon Zátonyra futott a Carmonia nevű luxushajó 471 utassal a fedélzetén. A baleset a Bahama-csoport San Salvador nevű szigetétől mintegy egy tengeri mérföldre történt. A hajó 12 napos Karib-tengeri körútra indult Floridából. (Telefoto—AP—MTI—KS) * A gengszter egyedül maradt a pappal, akinek homlokát a félelemtől kiverte a verejték. — Honnan tudja Sam a nevemet? — förmedt rá Stewart. A pap válasz nélkül a tv-készülékre mutatott. — Szóval mindent tudtok rólam! Tudjátok, hogy ki vagyak? A pap bólintott. — Elfogtak-e már valakit a szökevények közül? A pap most sem szólt semmit — úgy látszik, a félelemtől elakadt a hangja —, csak a fejét rázta. — Ne hazudj, mert baj lesz! A pap még jobban megijedt, és védekezőén a magasba emelte a kezét. — Ha Sam rendőrökkel tér vissza, akkor nem úszód meg élve! — fenyegette meg Stewart. Tíz perc múlva visszatért a csavargó, rendőrök és fegyver nélkül. Stewart bizalmatlan, gyanakvó pillantását, látva, így szólt mosolyogva: — 124 — 27 robbanékony oldal „Mezőgazdaság 1980”. Ez volt a címe annak a huszonhét oldalas, . sűrűn nyomtatott tervezetnek, amelyet a Közös Piac Brüsszelben székelő főbizottságának alelnöke, a holland Mansholt helyezett a gazdasági közösség asztalára. „Ez a 27 oldal olyan, mint 27 atombomba” — írta a tervezet nyilvánosságra hozatala után a nyugatnémet Süddeutsche Zeitung. S ha ezt a véleményt nem a szó élettani, hanem politikai értelmében mérlegeljük — akkor nincs benne semmi túlzás. A Mansholt-terv ugyanis végrehajtása esetén a következő tizenegy esztendőben valósággal szétrobbantaná a nyugat-európai országok társadalmi struktúráját, hihetetlen 'élességű gazdasági harchoz, esetleg még vérontásokhoz is vezetne. Az ügy tragikumához tartozik, hogy elvont gazdasági szempontból Mansholtnak voltaképpen igaza van. Mit mond a Közös Piac főbizottságának alelnöke? Azt, hogy ha Nyugat-Európa vissza akarja verni az Egyesült Államok és Kanada mezőgazdasági exportjának rohamát és kifizetődővé akarja tenni a mezőgazdaságot, akkor el kell kergetnie földjéről ötmillió parasztot. 196Ó-ban a Közös Piac hat tagállamában még 15 millió paraszSzakály-testvérek Építőipari Ktsz azonnali belépéssel, fel- ■ vesz szövőipari művezetőt. valamint tanuló és gyakorlott szövőket. Jelentkezés: Szekszárd. Rákóczi u. 15. (151) tot tartottak nyilván. Számuk azóta majdnem ötmillióval csökkent. Jelenleg Olaszországban mintegy négy és fél millió, Franciaországban hárommillió, Nyu- gat-Németországban több mint két és fél millió paraszt él, a Benelux-állam okban pedig alig félmillió. Ezeknek a parasztoknak elég tekintélyes része viszonylag kis területen gazdálkodik, a világszínvonalhoz képest elavult módszerekkel. Mansholt kiszámította: ha ezen nem változtatnak; akkor a mezőgazdaság ártámogatására jelenleg kiadott évi kétmilliárd dollár 1980-ra már tízmilliárdra emelkédik. Ebből Mansholt azt a következtetést vonja le, hogy él kell söpörni az útból a nem megfelelő gazdasági hatásfokon termelő parasztgazdaságokat. A „Mezőgazdaság 1980” szerzőjének adatai szerint a gabonatermelő gazdaságok minimális nagyságát 100—120 hektárban, a tejtermelő gazdaságokét 80 tehénnél, a sertéstenyésztő gazdaságokét 450 —600 sertésnél kell megszabni. Gazdaságilag ez azt jelentené, hogy a Közös Piac országaiban, ahol a mezőgazdasági önellátás már jelenleg is 70—90 százalékos, gyorsan elérnék (bizonyos speciális termékek kivételével) a teljes önellátást. Ez persze pusztán gazdasági szempontból is viharos következményekkel járna. A Közös Piac országaiban már most is feleslegek vannak tejtermékekből, sertéshúsból, zöldségből és burgonyából. a Mansholt-terv végrehajtása esetén a Közös Piac gyorsított ü*emben exportőrként lépne fel a világpiacon. Ez nyugati irányba kiélezné a Nyugat-Európa és Észak-Ameri- ka közötti mezőgazdasági exportháborút. Keleti viszonylatban pedig szétrombolná az európai szocialista országok és a Közös Piac külkereskedelmének jelenlegi szerkezetét. Ezek azonban még csak a számok. A robbanás igazi forrása — az emberek! A Közös Piac országaiban élő mintegy 11 millió parasztból Manshölt ötmilliót elkergetne a földjéről. Ebből az ötmillióból azonban — akik a dolog természeténél fogva valamennyien kisparasztok — csak mintegy kétmíruót tudna felszívni az innr. HArom-nini~-”-il a , Mansholt-terv „nem tud elszámolni”. Legfeljebb azt ajánlja, hogy ezeknek munkanélküli segélyt, illetve az idősebb korosztálynak nyugdíjat fizessenek. A mezőgazdaságban maradó öt-hat millió parasztból Mansholt elképzelései szerint is csak négymilliót tudnának bevonni az előbb említett nagy gazda Ságokba . Ebből a négymillióból hárommillió olyan kisparaszt lenne, aki elvesztette gazdaságát és mezőgazdasági bérmunkára kényszerül. Mansholt úgy véli, hogy egymillió kisparaszt gazda inkább vállalja a lassú haldoklást, de nem válik meg földjétől. Mindez azt jelenti, hogy a Mansholt-terv — saját szerzőjének számításai szerint is — egy hétmilliós, elégedetlen és meggyötört tömeget hozna létre: hárommillió, földjéről elkergetett és munkátlanságra ítélt parasztot, hárommillió gazdát, akiket a kapitalista nagygazdaságokban bérmunkára kényszerítenek és egymillió „fuldokló” kis- parasztot. A felsorolás már önmagában is jelzi, hogy ez valóban társadalmi és politikai ..atombomba” — vagy legalábbis dinamit. A Mansholt-terv e pillanatban még nem egyéb 27 telenyomtatott papírnál. Miután azpnban a nyugat-európai gazdasági élet tényleges és pillanatnyilag megoldhatatlannak tűnő problémáját tárja fel — a viharok máris megkezdődtek. Nyugat-Német- országban például, ahol 1969-ben választások lesznek, a kormány már hivatalos nyilatkozatra kényszerült, amely szerint elveti a tervet. Franciaországban és Olaszországban tavaszra nagyszabású parasztmegmozdulások várhatók. S ez még csak a kezdet! Ha néhány év múlva a gazdasági fejlődés kényszerítő hatására Mansholt terve kesd fizikai valósággá válni, Nyugat-Európában teljesen új, rendkívül robbanékony helyzettel kell számolni, amely politikailag és társadalmilag erősen megrendítheti a kontinens vezető tőkés országait. — ie — Népújság 4 1969. január 16. Nos, most már bízol bennem? Látod, hogy kitartok melletted, de sokkal kedvesebb vagy a nagy kereplő nélkül ... Ezzel eloszlatta Stewart gyanakvását. A pap házában bevárták az estét. Mielőtt elindultak, megkapták a p.ap borotvakészülékét. Harisnyát, néhány inget, alsónadrágot, konzerveket is adott nekik, és tetejébe harminc dollárt. Megkönnyebbülten csukta be az ajtót mögöttük. Kentucky Sam odavezette Stewartot és a kutyát ahol vasúti sínek a föld alá mennek. Fél óráig baktattak a sötét alagútban, végül kijutottak az Anacostie River partjára, ahol több nagy víztartály állt. — A tartályoknál lehet a legkönnyebben vonatra szállni — magyarázta Sam. — Itt majd minden gőzmozdony megáll, hogy vizet vegyen fel. Felkapaszkodtak az első vonatra, amely északi irányba indult. A csavargó ezúttal, csalhatatlan ösztönével, egy csukott vagont választott ki. Majdnem egészen a tetejéig gyapotbálákkal volt megrakva. Felmásztak a bálák tetejére, ott nem érezték a kerekek zökkenését. Egy-kettőre elaludtak mind a hárman, a csavargó, a szökött fegyenc és a kutya. Jó sokáig aludtak. Arra ébredtek, hogy a szerelvény áll. Sam kinézett a vagon hasadékán. — Valami kis állomás. Nem tudom a nevét elolvasni, nem látok olyan messzire. Ugyanabban a pillanatban egy csomagszállító kézikocsi kerekeinek zakatolását hallották. A kutya veszett ugatásba kezdett. Stewart a sötétben feléje nyúlt, hogy befogja a száját, de elkésett vele. Sam a résen keresztül látta, hogy a vasúti hordár megáll a kocsijával, odaszólítja a vonat egyik fékezőjét. s arra a vagonra mutatva, .amelyben ők voltak, magyaráz valamit neki. — 125 — Miközben a vonat lassan elindult, a fékező felrántotta a vagon tolóajtaját, és bekiáltott a sötétbe: — Gyere ki azzal a döggel! — Mit csinálunk most? — kérdezte Stewart halkan, de választ nem kapott. Kentucky Sam meglépett, s magával vitte a kutyát. — No, mi lesz? — kiáltott a fékező. Stewart hóna alá vette batyuját, lecsúszott a bálákról, a túloldali ajtóhoz osont, s megpróbálta óvatosan kinyitni. A fékező azonban meghallotta a csikorgást, és odakiáltott: — Hiába akarsz meglógni, majd csak elkaplak! Hirtelenében félelem fogta el a gengsztert. Fegyver nélkül tehetetlennek érezte magát. Leugrani késő volt, mert a vonat már teljes sebességgel robogott. Egyik kezével az ajtóba kapaszkodva lehajolt, hogy a vagon alá kémleljen, hátha ott megbújhat. Tehetetlen félelmében kétségbeesett cselekedetre szánta el magát: a vagon alá ereszkedett, menet közben, és megkapaszkodott a tengelyek közötti nagy rugóban. Ujja lecsúszott a rugó olajos felületéről. Átölelte, hogy ne zuhanjon le. A másik oldalról, a vagonajtón lehajolva a fékező a kocsi alá világított, s egy pillanatig megvilágította a rugót. Rögtön utána kialudt a fény. Néhány perccel később, amelyek a sebesség okozta hideg hatására örökkévalóságnak tűntek, Stewart újra hallotta a fékező szavát, de most a vagon elejéről. — Gyere föl! Stewart még szorosabban magához ölelte a rugót, amely alatt lógott. A kenőolaj az arcába csöpögött, és elviselhetetlenül égette a szemét. Azután a vagon elejéről, ahol a fékező az ütközőben állt, olyan hangot hallott, mint amikor nehéz lánc csörren. — 126 —
